Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-16 / 63. szám
2015. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ TISZA-TO 5 Egy gulagot j hadifogoly katonaládája Tiszafüreden árt kultúra A tiszafüredi Kiss Pál Múzeum a Hónap műtárgya sorozat idei első tárgyaként egy megrendítő második világháborús emléket, egy tiszafüredi hadifogolygulagot megjárt katona ládáját mutatta be. Maga a tárgy egy fogolytárs által készített nagyobb, szinte bőröndnyi méretű sötétbarna láda, melynek felnyitható tetején belül kézírásos feljegyzés tudósít egykori gazdájáról, illetve vándorlása állomásairól. Mik- ruszkó (Mester) Lajos egykor tiszafüredi lakos több láger lakója is volt, míg Moszkván át a Transszibériai vasútvonalon elvitték Krasznojarsz- kig, majd vissza, hogy végül megjárja Novaja Zemlját és Norilszkot is. Befejezésül Belorusszián, Lengyelországon, Románián át jutott el Nyíregyházáig, hogy itthon is börtönbe kerüljön. Hamis vád miatt jutott erre a sorsra, mert egy besúgó közreműködése miatt magára kellett vállalnia többtucatnyi partizán kivégzését. Kijev- ben először halálra, majd kegyelemből 20 évig tartó kényszermunkára ítélték. Valamikor 1955-ben térhetett újra vissza Magyarországra, ahol csak 1956 tavaszán került végleg szabadlábra, mert itthon is folytatódott a börtön- büntetése. Végül élete utolsó éveit visszahúzódottan élte, mert soha nem tudott megszabadulni annak a tizenkét esztendőnek a nyomasztó emlékétől, amelynek tárgyi bizonyítéka ez az egyszerű, kopott katonaláda. ■ SZ. I. Ez a láda a gulagot is megjárta A Tisza-tavat körülölelő gát nemcsak a turisták körében kedvelt, évek óta rendeznek itt versenyeket profi kerékpárosok számára is Két keréken a Tisza-tónál turizmus Hamarosan kezdődhet a milliárdos beruházás Régóta várják a kerékpáros turisták, hogy végre „összeérjen” a kerékpárút a Tisza- tónál. Úgy tűnik, végre megvalósul a régóta tervezett beruházás. Szilvási Zsuzsa- Lassan húsz esztendeje minden évben tavasztői őszig eb- I ben a térségben lakunk a feleségemmel - mondta el Borsos István, aki a szüleitől örökölt házban tölti nyugdíjaséveinek jelentős részét Tiszafüreden. - Mióta mindketten nyugdíjasok vagyunk, legkésőbb húsvét tájékán leköltözünk ide Budapestről, és csak az első fagyok I idején megyünk vissza. Én J ilyenkor még leginkább horgá- I szattal töltöm az időt, de nyáron az unokáink is csatlakoznak j hozzánk. Velük gyakran kerékpározunk a tározó körül, de mostanáig igen sok bosszúságot okozott, hogy néhány hiányzó kilométer miatt nem volt lehetőség rá, hogy teljesen körbekere- kezzük a Tisza-tavat. Már 2007 óta várjuk, hogy körbeérjen az út, s hallottam, hogy most talán valóban megvalósul ez a beruházás. Nagyon remélem, hogy még egészségben megérem a kerékpárút elkészültét, és egy hetven kilométeres biciklitúrával ünnepelhetjük meg az unokáimmal együtt. Amióta 2007-ben Poroszlótól Kiskörén át Tiszafüredig kiépült a tározót 9 kilométeres szakasz híján körülölelő kerékpárút, mind többen vállalkoznak arra, hogy biciklin fedezzék fel a Ti- sza-tó természeti szépségeit. A vízügyi igazgatóság gesztorságával, összesen 493 millió forintos támogatásból 2005-2007 között épült meg Tisza-tó körüli, három méter széles kerékpárút, először a bal parton, Abádszalók és Tiszafüred, majd a jobb parA kiskörei szakaszmérnökség 2008 óta kíséri figyelemmel a tó körül, s a duzzasztómüvön áthaladó kerékpáros-forgalmat, amely az elmúlt hét év alatt két és félszeresére bővült. Az utóbbi két évben 14 kérdést tartalmazó kérdőívvel szólították mega vízlépcsőn áthaladó bicikliseket, hogy kikérjék a véleményüket a tapasztaltakról. A felmérés több szempontból is hasznos információkkal szolgál, így nemcsak turisztikailag, hanem a közlekedésszervezés, vagy a hulladék ton, Kisköre és Poroszló között. Azóta várják az érintettek, hogy a maradék kilenc kilométer mikor készülhet el. A problémát az okozza, hogy ez a Tiszán átívelő szakasz különleges, s ezért igen költséges műszaki megoldásokat kíván. Többéves előkészítés után azonban most végre az újabb pályázati lehetőségeknek köszönhetően hamarosan indulhat a Tisza-tó komplex kerékpáros turisztikai fejlesztési projektje. Közel milliárdos beruházás eredményeként többek között megépül Magyarország legnagyobb kerékpárcentruma, és összekapcsolják az EuroVeloll nemzetköelhelyezésének témakörében is. az adatokból kiderült, hogy a válaszadók többsége jónak ítélte mega kerékpárút minőségét, és rendezettnek, tisztának tartja a Tisza-tó környezetét. Az is kiderült, hogy bár a duzzasztómű- vön áthaladó biciklisek 53 százaléka először járt ezen a vidéken, 98 százalékuk túracélpontként ajánlja ismerőseinek, barátainak. A kitöltött kérdőívek arról is tájékoztatnak, hogy a többségjónak, illetve elfogadhatónak tartja a gépjármű-kerékpáros Regisztrált kerékpárosok a Tisza-tónál 2008 6800 fő 2010 6691 fő 2012 18 355 fő 2014 16162 fő FORRÁS: KÖTIV1ZIG zi kerékpárút Tiszafüred feletti és alatti szakaszát. Emellett elkészül a Tiszafüred-Poroszló közötti szakasz Tiszafüred és Tisza közötti része, valamint megépítenek egy pihenőpontot és egy emelhető szerkezetű hidat a X. számú öblítőcsatornán. vegyes közlekedés szabályozását a bicikliúton. ám arra is fény derült, hogy a megkérdezettek egyöntetűen hiányolták a kerékpárút kiépítését Poroszló és Tiszafüred között. A nyári forgalomban többen élet- veszélyesnek nevezték ezt az útszakaszt. Ezzel a hiányzó 9 kilométeres szakasszal lenne teljes a Tisza-tavat körbevevő kerékpárút. A hulladéklerakó helyek számát a válaszadók egyik fele elfogadhatónak, másik fele azonban nem megfelelőnek tartotta. A nyári időszakban szinte életveszélyes a hiányzó néhány kilométer HÍRSÁV Fejlesztik a sarudi Tisza-partot MINTEGY 3,5 millió forintból szereztek be új játékszereket Sarudon a Tisza-parti strandra, melyeket a tervek szerint már az idei szezon kezdetén, azaz június elején beüzemelnek. A legfiatalab- bakat mostantól egy óriás- trambulin, akadálypálya és egy felújított csúszda várja. Áprilisban jelenik majd meg a könyv hamarosan megjelenik az Új Néplap nyugdíjas kollégája, D. Szabó Miklós új könyve. Kunhegyesi riportok, portrék, jegyzetek, cikkek című gyűjteményét - amelyben külön fejezetként helyet kapott a református iskola története is - Kunhegyes önkormányzata adja ki. A kötet hetvenöt, jórészt korábban az Új Néplapban megjelent cikket tartalmaz, melyekben a település életéről, jeles személyiségeiről ír D. Szabó Miklós. A könyvet ünnepélyesen április 4-én, író-olvasó találkozó keretében mutatják be a kunhegyesi Ilosvai Varga István Művelődési Központban. Szlovák vendégeket várnak Poroszlóra a külföldi vendégek számának növelését tűzte ki célként idén a poroszlói Ökocentrum. Tavaly Lengyel- ország felé nyitottak, idén pedig elsősorban a szlovák piac felé fordulnak. Mivel Kelet-Szlovákia földrajzilag nem jelent nagy távolságot, akár több ezer vendég érkezhet a térségből. Népszerű az Ökocentrum Hamarosan megkezdi működését az üzem méhészet Szociális szövetkezetét is indítana Igar Tiszafüreden A Tisza-tavon is tiltólistán vannak a ragadozó halak Javában zajlik a felújítása annak a mézüzemnek, melyet Tiszaigar önkormányzata vásárolt a közelmúltban Tiszafüreden. Bár a létesítmény és a benne lévő gépek kitűnő állapotban vannak, kisebb karbantartási munkák szükségesek, emellett a működéshez szükséges engedélyeket várjuk - tudtuk meg Szincsák István jegyzőtől. Mint ismeretes, a település évek óta foglalkozik méhészkedéssel a közmunkaprogram keretében, ezért következő lépésként észszerű a méz feldolgozása. A tervek szerint a jelenleg 95 méhcsalád által termelt mézet így már megfelelő módon tudják majd hasznosítani. Mivel a repce áprilisban virágzik, szeretnék, ha akkorra minden indulásra és munkára kész állapotban lenne. így március végére tervezik az üzem megnyitását. A karbantartással párhuzamosan a napokban kezdődik a dolgozók felkészítése, baleset-megelőzési oktatása. Először négy fővel indul az üzem, de a körülmények megfelelő alakulásával ez a szám tovább nőhet. A tiszaigariaknak további tervei is vannak, az üzem melletti házban ugyanis egy szoci- f ális szövetkezetei szeretnének § kialakítani. Ebben a térség tele- | püléseinek közmunkaprogram- J ja keretében megtermelt külön- £ böző értékeket árusítják majd. ■ Jó állapotban van az üzem - mutatja Szincsák István és Bertók Zita horgászat Mivel a ragadozó halak ívási időszakában járunk, a Tisza-tavon is csak békés halakra lehet horgászni. Március végéig fogási tilalom vonatkozik a csukára, és a téli hónapok pihenője után a horgászrend értelmében a harcsa horgászata sem engedélyezett. A süllő, a sügér és a balin tilalma április végén, míg a kősüllőé júniusban zárul majd. Mindezek ellenére érdemes kilátogatni a vízpartra, hiszen egyre aktívabbá válnak a keszegfélék, a ponty, a kárász és a compó. Az elmúlt napokban a Kis-Tisza poroszlói és sarudi szakaszán is szép fogás került ezekből a fajtákból a horgászok szákjába, de hasonlóan jók az esélyek az Abádszalóki-meden- ce keleti részében, és a Tiszafüred környéki állóvizeken is. A sporthorgász-egyesület szakemberei szerint a tározótér északi részén horgászok leginkább a IX-es öblítőcsatorna tisztább részein eredményesek. Az egyesület működéséről szóló évértékelő találkozóra március cégén kerül sor. Ezen a tavalyi esztendő összegzése mellett bemutatják a társaság által megálmodott és térségek közti együttműködéssel megvalósított Horgászati központ építését, illetve a hagyományokhoz híven átadják a 2014- es év Tisza-tavi horgászathoz kapcsolódó díjait is. ■