Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-11 / 59. szám

TISZAZUG 2015. MÁRCIUS 11., SZERDA 4 1 PERCES INTERJÚ Polihisztor játszóház tiszaföldvárra, a Tiszazugi Földrajzi Múzeumba látoga­tott a Herman Ottó Vándor- tanösvény „szellemi atyja”, Vásárhelyi Tamás. A Magyar Természettudományi Mú­zeum nyugalmazott főmuzeo­lógusa volt az, aki az inter­aktív polihisztor játszóházat kitalálta.- Herman Ottó százegy éve halt meg, de élete és mun­kássága még ma is érdemes arra, hogy emlékezzünk rá. Hazánk emlékévvel tisztelgett öröksége előtt, ez alkalmából hoztuk létre a játszóházat is.- Mi utal a vándortanösvényben Herman Ottó polihisztorságára?- E játszóház a tudomány számos területével foglalko­zik: kémiával, történelemmel, biológiával, nyelvészettel. Sok-sok érdekességgel, amit a gyerekek könnyen befogad­hatnak.- Milyen játékokkal találkozhat­nak a kisdiákok?- És az óvodások, ugyanis ez a játszóház (a játékokkal együtt természetesen) óvo­dákba is eljutott, nem csak iskolákba. A kicsik például madártojást különböztethet­nek meg, a középiskolások meg egy izgalmas nyomozós szerepjátékban tehetik pró­bára tudásukat, logikájukat. Ez utóbbi azt az eseményt dolgozza fel, amikor Herman Ottó mint anarchista olyan akciókban vett részt, amikor bombákat robbantott. Érdekes erkölcsi kérdéseket is felvet ez a „játék”, amit valóban csak a nagyobbaknak ajánlunk.- Sikeres a vándortanösvény?- Olyannnyira, hogy az egy évre tervezett játszóházat már második éve utaztatjuk. Várhatóan addig él e program, ameddig a játékok tönkre nem mennek. ■ Várni kell a gyógyszerekre patthelyzet A lakosok és az önkormányzat is tehetetlen az ügyben Kóródi Lászlóné Erzsiké néni egy ideje már Békésszentandráson váltatja ki gyógyszereit, meséli Molnár Bálint polgármesternek Napokat kell várniuk a la­kosoknak több tiszazugi községben is, hogy gyógy­szerükhöz jussanak a tele­pülés patikájában. Az ön- kormányzatok tehetetlenek az ügyben. ]oó Zsuzsa- Már hónapok óta a lányomat kérem meg, hogy váltsa ki a re­ceptjeimet Békésszentandráson. Itt, Öcsödön ugyanis sajnos se vérnyomáscsökkentő, se nyug­tató nincsen, gyakorlatilag nin­csen itt semmiféle gyógyszer készleten, azt mindig előre kell megrendelni. Van, hogy három napot is várni kell, míg meg­érkezik - sóhajt nagyot Kóródi Lászlóné Erzsiké néni. Az idős asszony szerint nagyon sok hely­beli Kunszentmártonba utazik, hiszen egy-egy fontos mediciná­ra nem szeretne ennyit várni. Kérdés persze, el tud-e utazni egy beteg ember akárcsak a szomszédos településre is.- A probléma nem most kezdő­dött, hanem még 2012-ben. Már akkor a település alpolgármes­tere egy képviselő-testületi ülé­sen szólalt fel a helyi gyógyszer- tárban kialakult problémával kapcsolatosan. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a patikában alap­vető gyógyszereket nem lehet megkapni - magyarázza Molnár Bálint polgármester. Hozzáteszi, a vényt mindig elveszik a lakos­tól, de csak jóval később kapja meg gyógyszerét. Előfordult az is, hogy többször vissza kellett mennie egy adott piruláért a be­tegnek.- Ezt a helyzetet a lakosok már akkor sem tolerálták. Sokan nem voltak és ma sincsenek abban helyzetben, hogy más települé­sen vegyék meg gyógyszereiket. Vizsgálatot kértünk hát a me­gyei tisztifőgyógyszerésztől, aki 2013. elején ezt az igencsak meg­lepő tartalmú levelet küldte ki önkormányzatunknak - mutatja a hivatalos iratot a településve­zető. Ebben röviden az áll, hogy a gyógyszertárban nem kötele­ző sokféle medicinát készleten tartani, csak és kizárólag a te­A lakosok felvetéseivel megke­restük a szóban forgó patikákat üzemeltető cég képviselőjét, dr. Bálint Ilonát is. A gyógysze­részhölgy hangsúlyozta, a vé­nyek átvételekor az utasításai szerint nem kell előre kifizetni a lakosnak a gyógyszer árát - ezt a törvény tiltja is -, továbbá a 24 órán belüli gyógyszerbeszer­zés a mindennapi szállítás mel­lett a preferált referencia-ársáv­tanusz injekciót. Ebből pedig 11 ampulla volt a patikában. Egyéb gyógyszerkészítményeknek (pél­dául vérnyomáscsökkentőnek, lázcsillapítónak, nyugtatónak vagy vércukorszint csökkentő­nek) nem kötelező a polcokon lenniük.- A tájékoztatóban végül leír­ták, hogy tulajdonképpen min­dent rendben találtak a patiká­ban, a vásárlók könyvében sem volt panaszbejegyzés, így szak­mai felügyeleti jogkörben nem kellett eljárnia a hatóságnak. A helyzet a gyógyszertárban sem­mit nem változott az utóbbi más­fél évben, az önkormányzat gya­korlatilag tehetetlen. A lakosok pedig utazhatnak Kunszentre a gyógyszerükért. E gonddal nem csak az öcsödi- ek szembesülnek. Ugyanez a cég ba tartozó és a referencia-gyógy­szerekre vonatkoznak elsősor­ban. Ez utóbbi megszorítás azt jelenti, hogy a gyógyszerészek­nek 24 órán belül kell hozzáfér­hetővé tenniük azon gyógyszere­ket, amelyeket az OEP támoga­táspolitikája előnyben részesít. Elismerte ugyanakkor, hogy a cége valóban nehéz anyagi hely­zetbe került, de reméli, a problé­mákat mihamarabb megoldják. üzemelteti ugyanis a gyógyszer- tárat Tiszakürtön, Mesterszállá­son és Cserkeszőlőn is.- Számos panasz érkezett hoz­zánk is - mondja Szokolai Lajos, Cserkeszőlő polgármestere. - Akárcsak Öcsödön, itt is alig van gyógyszer, lassan minden beteg Kunszentre jár át a pirulákért. Nemrégiben levélben kerestem meg az üzemeltetőt problémá­inkkal, aki februári válaszában arról írt, hogy a gyógyszertárat üzemeltető cég nehéz anyagi helyzetbe került. Reménykednek benne, hogy minél hamarabb „ismét pontosan ellátják a la­kosságot”. Testületi ülésen felve­tődött, hogy jó lenne egy másik (a jelenlegitől független) patikát nyitnia az önkormányzatnak, de ennek nagyon sok feltétele van, melynek úgy tűnik, nem tudunk megfelelni - ingatja fejét Szoko­lai Lajos.- Nincs mit szépíteni a valósá­gon, nálunk is ugyanez a helyzet. Készleten valóban alig-alig van gyógyszer - ezt már a tiszakürti alpolgármester, Szelecki Károly válaszolja megkeresésünkre, aki azonban hozzáteszi, komoly ígé­retet kaptak a tulajdonostól arra, hogy rövid időn belül változik a helyzet, ami talán megnyugtató megoldást jelent majd a kisköz­ségben élőknek, és talán a cser- keieknek, az öcsödieknek és a Mesterszálláson élőknek is. Másnapra mindig megérkezik a gyógyszer HÍREK Nyertek, de többre számítottak jóval kevesebb. 12 millió fo­rint helyett nem egészen 3,5 millió forintot nyert Öcsöd a belterületi kamerarendszer kiépítésére. Molnár Bálint polgármester elmondta, az elmúlt három évben több pályázatot is benyújtottak e célra, sikertelenül. Tavaly újra pályáztak, végül a Bel­ügyminisztérium támogatta a rendszer kiépítését. Mivel ez a segítség jóval kevesebb, mint amire számítottak, így a műszaki tartalmat át . kell dolgozni. Vélhetően ez az összeg 4-5 kamera meg­vásárlására, telepítésére lesz elegendő. Biztonságtechnikával is védik az időseket BIZTONSÁGTECHNIKAI ESZ­KÖZÖKET telepítettek több időskorú otthonában is Öcsödön, Mesterszálláson és Mezőhéken. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság így (is) próbálja visszaszorítani a besurranásokat, lopásokat. Nemrégiben kilenc szépko­rúnál 17 eszközt szereltek fel, például személyi riasztót és elektronikus ajtóéket. Csigatésztát készítenek a szövetség tagjai atiszaföldvári Reformá­tus Nőszövetség tagjai saját kétkezi munkájukkal tá­mogatják a szegénysorsú lakosokat. A szépkorú asz- szonyok csigatésztát készí­tenek közösen, hogy azt értékesítsék, majd a bevételt a rászorulókhoz juttassák el. A nőszövetség tagjai a Tisza­zugi Földrajzi Múzeumban gyúrják-nyújtják-készítik a levesbetétet. Jókedvűen telnek a munkaórák Jurtatáborba várják a fiatalokat különleges A régi korokat idéző szállás télen-nyáron nyitva Télen-nyáron működő jurtatá­bort adtak át a hétvégén Cser­keszőlőn. Szokolai Lajos pol­gármester elmondta, e különle­ges szállást a fürdő mellett ala­kították ki. A nyolc férőhelyes jurtából tizennégy, a tizenhat személyesből egy darabot ál­lítottak fel. A régi korokat idé­ző szállást modern köntösbe öltöztették, a sátorra például szellőzőablakokat helyeztek és padlófűtéssel melegítik fel ősz­től tavaszig. A településvezető hozzátette, olyan ágyakat he- .5 lyeztek el a jurtákban, melye- § két az ENSZ-katonák is hasz- | nálnak és persze „orvosi sátor” | is a gyerekek, családok rendel- £ kezésére áll. ■ A táborban száznegyven gyereket tudnak vendégül látni Népszerűbb a hölgyek körében a polgárőrség bővülés Öcsöd polgárőr egyesü­lete is csatlakozott a „250x100 Biztonság” programba - mond­ta Bata Péter, a szervezet elnöke. A 2013-ban elindított „100x100 Biztonság" mintaprogram fő céljai a lakosság szubjektív biz­tonságérzetének növelése és a jogsértések számának csök­kentése volt. A 2013-ban meg­tartott fórumokon a részt vevők egyértelműen azt jelezték, hogy a program sikeres és a polgárőr­ség együttműködése a társzer­vekkel kiváló, ezért tavaly ismét útjára indították, immáron több településsel (így Öcsöddel is) ki­bővítve. Bata Péter hozzátette, a polgárőrség létszáma az utóbbi pár hónapban két hölggyel bő­vült. - Akik úgynevezett rend­figyelő szolgálatot vállalnak. Mivel nőkről van szó, így tőlük intézkedést nem kérünk, csak annyit, hogyha észlelnek vala­mit a településen, arról szükség esetén azonnal értesítsék a kör­zeti megbízottat. Persze, jó len­ne, ha férfiak is jelentkeznének a szervezetbe, de sajnos részük­ről kicsi az érdeklődés - tudtuk meg az elnöktől. Az öcsödi egyesület egyéb­ként éppen e hónapban „ruház­za fel” polgárőreit, az egyen­ruhák beszerzése már tavaly elkezdődött. Idei céljuk egy autó beszerzése, hogy végre ne a la­kosok saját autóival kelljen jár- őrözni. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Tiszazugban élők hívását várja. Ha híre, ötlete, ész­revétele van, vagy egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánk­kal, ne habozzon, tárcsázza a 30/6474699-es telefonszámot hétköznapokon!

Next

/
Thumbnails
Contents