Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-07 / 32. szám
Gyász 93 éves korában elhunyt Schweitzer József ny. országos főrabbi, egyetemi tanár. 1947-ben avatták rabbivá. 1948-81 között Pécsett volt főrabbi, majd a neológ hitközségek országos főrabbijává választották. Több alapművet írt. díszdoktora volt a Károli Gáspár Református Egyetemnek és a New York-i Jewish Theological Seminarynek is. A Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti. nn Л2. 2015. FEBRUÁR 7.. SZOMBAT Simicska Lajos Orbánra rontott robbanás a médiaháborúban Hirtelen felmondott több jobboldali orgánumának vezetője 1999: itt még teljesnek tűnik az összhang Orbán Viktor és Simicska Lajos (jobbra) APEH-főnök között. Most már totálissá vált a médiaháború közöttük HÍRSÁV Forintosítás: májusban egy összegben jön a pénz A MEGÉLHETÉSI BEVÁNDORLÁSRÓL nemzeti konzultációt tervez a Fidesz-KDNP. A mezőkövesdi frakcióülésen Rogán Antal frakcióvezető azt is közölte, a devizahitelesek március-áprilisban értesítőt kapnak bankjuk tartozásáról, s hogy a forintosítással mennyi lesz a törlesztő és a kamat; döntöttek: a februári, márciusi, áprilisi különböze- tet egy összegben kapják meg májusban. Szerdán kormány előtt a családi csődvédelem - jelentette be Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Akár két évig terjedő moratóriumot is lehetővé tesz majd, ha a parlament elfogadja. ■ MW Sok koszovói migránst a szerbek is lekapcsolnak két nap alatt szerb határőrök 290, többségében koszovói albánt fogtak el, akik illegálisan akartak átjutni Magyarországra. Az útra kelők száma napról napra nő, a témának a szerb sajtó is kiemelt figyelmet fordít. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter bejelentette: egyre több koszovói kér szerb útlevelet, jelenleg 60 ezer ké- releről kell dönteniük. Míg szerb útlevéllel szabad az út az EU-ba, addig a koszovóihoz vízum is szükséges. ■ MTI Vitézy Dávidot feljelentette a BKK A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI központ üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt feljelentette a korábbi vezérigazgatót, Vitézy Dávidot, mert „munkaviszonyának megszűnésekor nem tett eleget a társaság adatvédelmi és adatbiztonsági kötelezettségének”. Valószínűsíthető, a leváltott vezérigazgató jogosulatlanul birtokol adat- vagyont, amely megvalósíthatja az üzleti titoksértést, s vagyoni hátrányt, jogtalan előnyszerzést okozhat. ■ MTI Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó médiumok vezetői. A Fidesz gazdasági birodalmát a kezdetekkor megteremtő, majd a jobboldali kormányzás jelentős haszonélvezője, Simicska kirohanásaiban független sajtótermékeket ígért, s kirúgja az „orbánistákat”. Éber Sándor Pénteken benyújtotta fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszer- | kesztője, Szikszal Péter, a Hír ! Televízió vezérigazgató-helyet- | tese, Csermely Péter, a Magyar £ Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. Lépésüket lelkiismereti okokkal indokolták. ELŐZMÉNYEK: Simicska Lajos, akinek az érdekeltségébe ta- roznak az említett médiumok a Népszavában azt nyilatkozta, totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békü- lés jegyében 5 százalékra csökkenti, s ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót. Ez Simicska érdekeltségeit igencsak érintt. Az Origónak azt nyilatkozta, több- milliárdos terhet róna érdekeltségeire, de ez a „háború mégsem a pénzekről, hanem az elvekről szól”. Egyes értesülések szerint Simicska 180 fokos fordulatot követelt a Magyar Nemzet és a Hír TV munkatársaitól, ami a kormányhoz, és az Orbán Viktorhoz való viszonyulást illeti. Aki ennek nem felelt volna meg, azt kirúgatta volna. EGY KORÁBBI HÁTTÉRBESZÉLGETÉSEN Orbán Viktor értesülések szerint közölte: a jobboldali médiumok - HíiTévé, Lánchíd rádió, Magyar Nemzet, Heti Válasz - nem számíthat állami reklámpénzekre, saját lábukon kell majd megállniuk. A kormány a jövőben a most felépítendő, új közmédiára kíván támaszkodni. „árulásnak tartom és mellbe vágott” - mondta a lemondásokról Simicska az ATV-nek. Az Indexnek pedig: meglepetésként érte a vezetők lépése. Közölte, kideríti, mi történt, és több „or- bánista” kirúgását említette. Az egykori Fidesz-pénztárnok és APEH-elnök Simicska Lajos Orbánt tette felelőssé a történtekért, többször is nyomdafestéket nem tűrő, ordenáré jelzővel illette a miniszterelnököt. Az Át„abszolút megértő vagyok, a tiltakozás teljesen természetes, ha valakit adóváltozás érint, az pedig vérmérséklet, habitus kérdése, ki hogyan tiltakozik” - mondta a frakcióülés után Rogán Antal, még Simicska durvább kirohanásai előtt annak kapcsán, hogy a Népszavának totális médiaháborút emlegetett. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, Mezőkövesden Lázár János látszónak azt mondta, ő maga lesz a HíiTV elnöke. A Magyar Nemzet főszerkesztője D. Horváth Gábor lett, a lap igazgatója pedig Tóth Mariann. A további átalakítások kapcsán közölte, pénteken mindent elintéz, aztán elmegy pihenni, jót fog szánkózni. Biztos abban, hogy „holnap is lesz lap, tévé is lesz, és minden működni fog”... Elmondása szerint „nagyon független” médiumai lesznek, amelyek az aktuális dolgokkal foglalkoznak. „Bár az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy azt mondta: „az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani a magyar kormányellen, ha a reklámadónál nem változtat”. A frakció megadta a kért felhatalmazást, hogy tárgyaljon ezzel kapcsolatban az uniós és a piaci szereplőkkel, és dolgozzon ki megoldási javaslatot. Az egysávos reklámadó a kormányfő szerint is várhatóan 5-5,3 százalékos lehet. gyakorlatilag föl akarják számolni a független médiát, de természetesen ennek a mi médiánk ellent fog állni” - hangoztatta Simicska. Azt is kifejtette, hogy nem fogja érdekelni Orbán (akit csak a lojális média érdekel) mit akar, kormánykritikus lesz. Ragaszkodik ahhoz, hogy olyan menedzsmentek és fő- szerkesztők legyenek, akik ezt komolyan veszik, a lemondottak helyére olyan embereket nevez ki, akiket nem lehet megfélemlíteni. A FORBES SZERINT A 16. LEGGAZDAGABB MAGYAR Simicska részbirodalmában a lemondott Liszkay Gábor résztulajdonos; Simicskát, elmondása szerint, a lemondások többsége nem vágta mellbe, viszont Liszkayban csalódott. Az Opten adatbázisa szerint a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-ben minősített többségű befolyást biztosító tulajdonrésze van Liszkaynak. A kisebbségi tulajdonos a Simicska érdekeltségbe tartozó Pro Aurum Zrt. A Hír TV-ben Liszkay 29 százalékos tulajdonos, a Nemzet Kft.-ben csaknem 25 százalékos tulajdona van. A Pro Aurumnak pedig 45 százaléka. Liszkaynak szintén minősített többségű befolyást biztosító tulajdonrésze van a Lánchíd Rádióban. A másik tulajdonos, az Infocenter.hu, amely Simicska közvetlen munkatársáé, Nyerges Zsolté. „TE IS TUDOD, ÉN IS TUDOM, kedves lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 1994 óta nem lenne. De amit most művelsz, az gyalázatos” - írta a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt, Simicskának. A megszólított Simicska ugyanolyan nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette Bayert a Hír24-nek, mint Orbánt, s felhívta az újságíró figyelmét, hogy megadhatná sok milliós tatozását is neki. A tartozást Bayer tagadja, és hasonló gorombaságokkal riposztozott. A Hír24-nek Simicska a médiaháború kapcsán azt mondta, lehet, hogy ennek során valaki elesik majd, ő is elhullhat majd, kinyírhatják, lelőhetik, vagy elütheti is egy autó, Magyarországon pedig megtörténhet egy politikai merénylet. Reklámadó: újabb uniós eljárás fenyeget Budapest lehet Boston, Róma, Párizs és Durban ellenfele OLIMPIA A MOB azt javasolja, hogy Magyarországon is rendezzenek ötkarikás játékokat 2024-ben - Csak egy ellenszavazat A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése javasolja Budapestnek és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét - döntött tegnap a MOB közgyűlése 125 igen és egy nem szavazattal. Kezdeményezik, haladéktalanul készüljön el a magyar olimpia és paralimpia megvalósíthatósági tanulmányának frissítése, az Agenda 2020 által biztosított könnyítések maximális kihasználásával. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság decemberben a gazdaságosabb olimpiák érdekében fogadott el reformot. Az Agenda 2020-ban a fenntarthatóbb, olcsóbb és megtérülő játékokat támogatja, ösztönzi a meglévő, az ideiglenes és elbontható helyszínek jobb felhasználását. Lehetőséget biztosít a több városban történő rendezésre is. 2024-re a jelentkezési határidő idén szeptember 15. A házigazdáról 2017 nyarán, Limában dönt a NOB. Boston, Róma, Párizs és Durban jelezte, versenybe száll, de Hamburg vagy Berlin szintén pályázhat, s Baku és Isztambul is érdeklődött. Bienerth Gusztáv, az Olimpiai Védnöki Testület tagja elmondta, 2002-ben már készült tanulmány a budapesti olimpiáról: akkor 408 milliárd forintos költséggel. Később 2006-ban és 2010- ben ezt aktuaüzálták. 2002-ben Kovács Ági, Kemény Dénes, Regőczy Krisztina és Kamuti Jenő voksol csak a Papp László Sportaréna volt az egyetlen alkalmas helyszín, azóta nemcsak sportlétesítményekben, hanem az ország infrastrukturális ellátottságot tekintve is javult a helyzet. A 2005-ben induló Budapesti Olimpiai Mozgalom elnöke, Sza- lay-Berzeviczy Attila korábban azt nyilatkozta: elérhető lehet a 2028-as olimpia, de ehhez már a 2024-es játékokra is pályázni kell, ami azt jelenti, hogy már 2015-ben be kell nyújtani jelentkezésünket. Orbán Viktor korábban azt közölte (miután elnyertük a 2021-es vizes vb rendezési jogát), hogy addig nem szeretne nyugdíjba vonulni, míg nem rendezünk olimpiát. Magyarország az 1916-os, az 1920-as, az 1944-es és az 1960- as olimpiára is kandidált. Az 1920-as rendezést el is nyerte Budapest, de az I. világháború vesztes feleként még résztvevők sem lehettünk. ■ É. S. A legdrágább nyári olimpiák (milliárd dollár) London 2012 13,98 Barcelona 1992 15,4 Athén 2004 18,22 Peking 2008 42,58 FORRÁS: BUSINESS INSIDER