Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-14 / 38. szám

2015. FEBRUÁR 14., SZOMBAT INTERJÚ 11 Erős Antónia: „Szívem szerint szülnék még!” nyíltság A férje lassan békéit meg a gondolattal, hogy ikrek fognak születni - Büszke egymásra Szonja és Matyi Az RTL Klub lélegzetelállító­an gyönyörű híradósa a tőle megszokott tényszerűséggel, ugyanakkor meglepő nyílt­sággal beszélt nekünk az ik­reiről, Szonjáról és Matyiről, az anyaság szívszorító vagy éppen vicces pillanatairól, valamint a családi titkairól. Fái Zsuzsa/Hot!- Hogy vagytok most, az inf­luenzajárvány kellős közepén?- Köszönjük, jól! A gye­rekeket egyelőre elkerülték a téli nyavalyák az oviban. Hétvégén kirándultunk a Gellért-hegyre, mert Szon­ja szerette volna megnézni a Szabadság-szobrot közelről. De nem húzta le a kívánság- listájáról, mert szerinte arról volt szó, hogy biciklivel me­gyünk fel. Szerintem pedig túl lusta lenne ahhoz a nagy emelkedőhöz... Szonja balet- tozik, Matyi dobosnak készül- Talán már most van bakancs­listája?- Ha nem is bakancs-, de van egy listája arról, hogy mit sze­retne megnézni. Matyinak is számos terve van. Nagy rock­zenerajongó, hetente kétszer jár dobolni. Az egyik vágya, hogy eljusson Amerikába, és találkozzon a híres gitárossal, Slashsel. Bízik benne, hogy újra összeáll Axel Rose-zal. Kétéves kora óta Guns N’ Ro- ses-mániás. Amikor Slash itt koncertezett nálunk, a férjem is ott volt a hároméves gyerek­kel, de az amerikai stáb iszo­nyú udvariatlan volt: nem en­gedtek közel senkit Slashhez.- Matyi nem túl kicsi a rock­zenéhez?- Ő az a gyerek, akinek ál­landóan szól a fejében a zene. Másfél éves kora óta mindene a dob. Keresnünk kellett egy olyan tanárt, aki ilyen kicsi­ket is vállal. A fiam még nem olvas, nem ír, de négyéves ko­ra óta kottából dobol. Amúgy ez nem kizárólag tehetség kérdése; a dobtanára szerint bárkit meg lehet tanítani egy bizonyos szintig.- Szonjának is van ehhez ha­sonló kedvtelése?- Ő azt találta ki magá­nak, hogy olyan balettre jár, ami nem klasszikus, inkább balettelemekkel átszőtt tán­córa. Itt is van balettruha, helyes kis koreográfiák, amit nagyon lelkesen csinál heti | egyszer. Mindenhová apa vi- J szi őket, én délután már az I RTL-ben vagyok. Ha például bemutatójuk van, akkor sza­badságot kell kivennem.- Van bennük féltékenység?- A testvéri féltékenység létező dolog, pláne ikreknél. Ezt nem lehet kiiktatni, de Szonja soha nem versenge­ne Matyival például a dobo­lásban, sőt ő a legnagyobb szurkolója. Ha idegen helyen vagyunk, és szóba jön a dobo­lás, ő is büszkén dicséri.- Ez fordítva is működik?- Persze, Matyi is büszke a testvérére. Amikor elvit­tük Szonja balettvizsgájára, izgett-mozgott. Próbáltam le­kötni; kérdeztem tőle, hogy mondja meg, melyik kislány tetszik neki. Nos, neki a tánc­tanárnő jött be!- Ilyen nagy kópé a kis szen­tem?- Matyi minden nyaraláson kinéz magának egy lányt. Mind úgy tizenhat éves, hosz- szú, fekete hajú, nőies típus. Például sokáig tetszett ne­ki Dér Heni, az énekesnő, de most új szerelme van - a Müpa táncszínházi előadásá­ból a Vukot alakító lány - és konkrét terve a közös életük­re. Azt mondja, kertes házba költöznek...- Megbántad, hogy vártatok a gyermekvállalással?- Nem vártunk. 2005-ben lett meg az első közös laká­sunk, ötven négyzetméteres, hitelre vettük. Kezdtünk anya­gilag egyenesbe jönni, utaz­tunk New Yorkba, Thaiföldre, Dominikára, sokfelé. Mire el­kezdtük élni a közös életünket, már harminc fölött voltunk. Harmincnyolc voltam, amikor megszülettek az ikerek.- Akartok még babát?- Mindig kettőt akartam, de a férjem kijelentette, hogy egy lesz. Aztán ezt a sors felülírta. Amikor az orvos mondta, hogy úgy néz ki, két petezsák van, rosszul lett, le kellett ülnie. De tényleg! Én csak nevetgéltem, hogy iga­zam lett: mégiscsak két gye­rekünk lesz. Nem kellett kö­nyörögni, elintézte a sors.- Mikor békéit meg?- A tizenhatodik héten az orvos azt mondta, két fiút lát; a férjem akkor is mor­gott. Amikor az orvos tovább nézte, aztán kibökte, hogy az egyik lány, végre a férjem is elégedett volt! Kevés férfit is­merek, aki annyi időt tölt a gyerekeivel, mint ő.- Kampányoltál a szoptatás mellett, pedig ez ikreknél ne­héz lehet.- A kórházban rögtön kér­tem, hogy tanítsanak meg egyszerre kettőt szoptatni. Ha nem így csinálod, bele­bolondulsz, az egész napod ezzel megy el. Ők mindig ugyanakkor ettek és alud­tak. így még három órát is tudtunk aludni egyhuzam­ban, ami ikres családnál jó­nak számít. Két és fél éves korukig szoptak, alig várták, hogy hazaérjek a munkából.- Nem érezted úgy, hogy be vagy zárva velük?- Ők már háromhetesen kerti partin voltak, október­ben a születésnapomat Bada­csonyban ünnepeltünk, tíz hónaposán pedig Prágában kirándultunk. Sokat men­tünk, és ahová lehetett, vit­tük őket magunkkal. Ha te rugalmas vagy, akkor a gye­rek is az. Ezért nem alakult ki bennem a bezártságtól va­ló rossz érzés. Szívem szerint szülnék még, akármennyi gyereket! Viszont már tudom, hogy nem lesz több.- A szüléskor te döntöttél a császármetszés mellett?- Dehogy! Mindig is szeret­tem volna természetes úton szülni. Az orvos azt mondta, könnyen szültem volna, de nem engedhette meg. Har­mincnyolc éves voltam, ráadá­sul, ugye, cukorbeteg, tehát nem kockáztatott. A császár rettenetes élmény volt. Sokáig fájt, nem tudtam túljutni raj­ta. Életemben nem éreztem olyan fájdalmat, mint akkor.- Mesélj a gyerekkorodról és arról, hogyan találkoztak a szü­leid!- Miután anyu elvált az el­ső férjétől, nagyon nehezen, egyedül nevelte a nővéremet. Nem volt se lakása, se pénze. Pécsi, de akkor már Sziget­váron dolgozott mint óvónő. Ott akkor jött egy lehetőség, sorházakat építettek pedagó­gusoknak, és abba kezdő hi­tellel be tudott szállni. Oda, az első önálló lakásába költözött a nővéremmel. Jó viszonyba keveredtek a szomszédokkal, gyakran tartottak kis összejö­veteleket. Az egyiken megis­merkedett a szomszédjuk test­vérével, apuval. Persze nem véletlenül: besegítettek, hogy találkozzanak! Anyu jól meg­volt egyedül, ügyesen kézben tartotta az életét, de mindig is hitt a házasságban. Nem tett le arról, hogy teljes családban éljen. Hamar kiderült, hogy apu nagyon szereti a gyereke­ket. A nővéremet a sajátjának tekintette, de vágyott egy kö­zösre is. Én lettem az első és egyetlen gyermeke.- A testvéreddel jó volt a kap­csolatod?- A nővérem alig várta, hogy megszülessek. Tizen­két éves volt, amikor világ­ra jöttem, és a személyében rögtön lett egy „kis pótanyu­kám”. Apukám sokat dolgo­zott: amikor felébredtem, már elment, amikor hazajött, már ágyban voltam. De ami kis szabadideje maradt, azt ránk szánta. Mesélt, báboz- tunk, rajongtam érte! Szép, kiegyensúlyozott gyerekko­rom volt. A nővérem fiatalon, huszonegy évesen szült, apu még látta az első unokáját. A férjemet is ismerte és ked­velte; az esküvőnkön még ott volt, de az ikreket már nem láthatta. Biztos, hogy bolon- dulásig szeretné őket! „Én csak nevetgéltem, hogy igazam lett: mégiscsak két gyerekünk lesz. Nem kellett könyörögni, elintézte a sors’

Next

/
Thumbnails
Contents