Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-02 / 27. szám

н TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS 2015. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ MMMMMNMMMMMMNMMMHNMI Partnert gyakrabban váltunk, mint bankot hűségesen Egy felmérés szerint a magyarok még a párjuknál is jobban ragaszkodnak a pénzintézetükhöz Az ügyfelek háromnegyede az elmúlt tíz évben még egyszer sem váltott ban­kot - derült ki a Budapest Bank megbízásából készült kutatásból. Ritkábban cse­réljük le a bankunkat, mint a munkahelyünket vagy a partnerünket. A havi két­szeri ingyenes készpénzfel­vétel lehetősége alig változ­tatott a lakosság pénzügyi szokásain a múlt évben. Licska Balázs - Nyemcsok László Tavaly a lakosság mindössze négy százaléka választott új pénzintézetet. Míg 2013-ban 70 százalék volt azok aránya, akik legalább 10 éve nem váltottak bankot, mára ez 73 százalék­ra nőtt. Egy évvel korábban 10 százalék mondta, hogy a kö­vetkező évben szinte biztosan váltani fog, 2014-ben már csak . 7 százalék. Azok is egyre keve­sebben vannak, akiket egy-egy jó ajánlatta] el lehet csábítani a jelenlegi bankjuktól: 2013- ban 20 százalék válaszolta, hogy ilyen esetben megfon­tolná a bankváltást, 2014-ben viszont csak 17 százalék nyilat­kozta ugyanezt. Mind a felmérés, mind pedig pénzügyi szakemberek szerint a bankváltások alacsony száma mögött az áll, hogy a lakosság jelentős része elégedett pénzin­tézetével, megbízik benne. Jóval rugalmasabbak va­gyunk, ha munkahelyváltás­ról vagy új partneri kapcso­latról van szó. Miközben a bankjához az elmúlt 10 évben a megkérdezettek 73 százalé­ka ragaszkodott, addig koráb­bi partnerkapcsolata helyett „csak” 65 százalék nem kere­sett újat, a munkahelyét pedig 56 százalék nem változtatta meg. A bankunkhoz képest mi, magyarok még az otthonunkat ■ A lakosság havonta egyszer (37 százalék) vagy kétszer (51 százalék) vesz fel pénzt ATM-ből. is könnyebben hagyjuk ott: új lakásba a válaszadók 39 szá­zaléka költözött az elmúlt egy évtizedben, miközben új ban­kot csak 27 százalék keresett. A bankokkal szembeni elvárá­sok, a bankválasztás szempont­jai között a legmeghatározóbb továbbra is a kedvező díjszabás (68 százalék), valamint a bank ismertsége és jó hírneve (69 százalék). Ezenkívül lényege­sek a kényelmi tényezők is, így például a kiterjedt ATM-hálózat (60 százalék) és a jó megköze­líthetőség (51 százalék).- Azt tapasztaljuk, hogy mi­közben a hazai lakosság jelen­tős része érthető módon árér­zékeny, ha a banki szolgáltatá­sokról van szó, mégis kevesen A válaszadók 73 százaléka legalább egy évtizede hűséges bankjához. vannak, akik rendszeresen figyelemmel kísérik a bankok ajánlatait. Pedig érdemes időről időre szétnézni akár saját ban­kunk, akár más pénzintézetek kínálatában, hiszen bármikor találhatunk egy jobb ajánlatot, amely akár ár-érték arányban, akár a szolgáltatás minőségé­ben többet nyújt - mondta el Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágának vezetője. Nem sok minden változott az ingyenes készpénzfelvétel bevezetése nyomán. A felmé­résből az derült ki, hogy a ha­zai lakosság többsége havonta egyszer (37 százalék) vagy kétszer (51 százalék) vesz fel ATM-ből készpénzt. A bank­kártyás fizetések gyakorisága ennél jóval magasabb: 20-20 százalék öt, illetve tíz alka­lomnál is többször fizet kár­tyával a vásárlások során. A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét a lakosság túlnyomó többsége ■ A bankváltások alacsony száma mögött az áll, hogy a lakosság jelentős része elégedett pénzintézetével. igényelte (77 százalék), csak kevesen vannak, akik még nem is hallottak erről (6 szá­zalék). Azonban mindössze a megkérdezettek 16 százalé­ka mondta, hogy ennek hatá­sára változtatott pénzhaszná­lati szokásain. A lakossági ügyfelek kö­zül egyre többen ébrednek rá az online bankolás előnyeire: 2012 óta 33 százalékról 49-re nőtt azok száma, akik túlnyo­mórészt a neten intézik bank­ügyeiket. Banki szakemberek számításai szerint is a netban- kolás havonta átlagosan fél órát, míg a személyes bankfi- óki ügyintézés 1,2 órát vesz el egy ember életéből. шшштш Ügyeletes patika SZOLNOK. Ma a Kígyó Patika (Indóház út 23.) az ügyele­tes. Vízállás A KÖTtvíziG jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 473 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 619 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 2,2 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál 237 centimé­ter, apadó, Szolnoknál 290 centiméter, apadó, a víz 2,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 356 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 355 centi­méter, apadó. Traffipax A JASZ NAGYKUN SZOLNOK megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es út egyes sza­kaszain, valamint Török- szentmiklós, Jászberény és Karcag belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző­autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Rész­letes megyei traffipax a SZ0LJ0N.hu hírportálon. ■ „Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen.” (Németh László író) PROGRAM A JANLO MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Annie (6) 13.00,17.15. Blackhat (16) 16.45,19.30. Dumapárbaj (12) 19.45. Éjszaka a múzeumban - A fá­raó titka (12) 13.00. Elrabolva 3. (16) 15.30,17.45,20.00. Hős6os, 3D (6) 14.30. Mancs (6) 14.00,16.00. Mortdecai (12) 15.00,18.00,20.15. TISZApART MOZI: Szerelmes nővérek (12) 15.30, Mancs (6) 16.30, Mort­decai (12) 18.00, Mancs (6) 18.15, Foxcatcher (12) 20.00, A mindenség elmélete (12) 20.15. KÉPES ELŐADÁS SZOLNOK. Február 9-én délután 5 órától a Szent Imre Művelődési Ott­honban Bereczky Zoltán református lelkész Mennyezetkazettás temp­lomok táblaképeinek értelmezése, ősképek, bibliai képek, imaképek, jelképek által címmel tart vetített ké­pes előadást. ELŐADÁS TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Február 10-én 10 és 14 órától az Ipolyi Ar­nold Kulturális Központban a Sicc, pszt! sorozat első részét mutatják be, avagy mese a barátságról bábokkal és népi hangszerekkel. ELŐADÁS TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Február 16-án 19 órától, a Társasjáték New Yorkban című színházi darabot tekint­hetik meg az Ipolyi Arnold Kulturális Központban. Szereplők: Esztergályos Cecília, Koncz Gábor, Farkasházi Réka, Incze József, Valter Gabriella, Éless Béla. JELMEZVERSENY MEZŐTŰR. Február 7-én 15 órától a közösségi házban jelmezversenyre, kézműveskedésre várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A nap folya­mán megtekinthetik a Mezőtúri Ma- zsorett és Akrobatikus Rock and Roll csoport bemutatóját, azt követően fáklyás télűző felvonulás veszi kez­detét. A résztvevők zajkeltő eszközt vigyenek magukkal! GONDOLATOLVASÁS RÁKÓCZI FALVA. Február 7-én, szombaton, 16 órakor a Varsány Közösségi Házban kezdődik Pintér István professzor előadása az élő- érzetről, amely az emberi szándékok felismerésének és a gondolatol­vasásnak legfontosabb eleme. Az előadáson felelevenítésre kerülnek a gondolatolvasásról szóló korábbi fog­lalkozások fontosabb tézisei is. EMLÉKNAP SZOLNOK. A Tisza élővilágának emléknapját tartják a Tiszai hajósok terén február 2-án 12 óra 30 perctől. EST SZOLNOK. Tokody llona-estet tar­tanak a TISZApART Moziban február 11-én 18 órától Drámai zenék - Lírai szavak címmel. A beszélgetőtárs Lőrincz Gabriella lesz. Az operakóru­sokat megszólaltatja a Szolnoki Bar­tók Béla Kamarakórus és a Szolnoki Kodály Kórus. Művészeti vezető és karnagy Molnár Éva lesz. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREP­LŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐ­KÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYA­GI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. További programok a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. RECEPT Édes-savanyú kínai csirke hozzávalók: 70-80 dkg csirke­mell, 4 evk. szójaszósz, 2 evk. Worcestershire szósz, 1 evk. ecet, 2 evk. barna cukor, 1 evk. étkezési keményítő, 2 evk. olaj, 2 evk. szezámolaj, 4 evk. ket­chup, 5 dkg sűrített paradi­csom, 3 db sárgarépa, 1 db pi­ros kaliforniai paprika, 1 nagy fej vöröshagyma, 50 dkgkon- zervananász, 1 dl ananászlé, 5 dkg friss gyömbér, 1 kvk. chili paprika, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, ételízesítő ízlés szerint. ELKÉSZÍTÉS A csirkemellet 1 cm-es csíkokra vágjuk, szójaszósszal és Worces­tershire szósszal meglocsolva hűtőbe tesszük 3 órára pácolód- ni. A hagymát félkarikára, a ré­pát és a paprikát vékony csíkok­ra vágjuk. A gyömbért apróra daraboljuk. A hagymaszeleteket a napraforgó- és szezámolaj ke­verékén megpirítjuk. Amikor bámulni kezd, hozzáadjuk a ré­pát, és megszórjuk a barna cu­korral. Hozzáadjuk a csirkemell- csíkokat és a paprikát. Fűszerez­zük sóval, borssal, ételízesítővel, zúzott fokhagymával és friss gyömbérrel, chili paprikával. Hozzáöntjük az ecetet és a ket- cupot, a sűrített paradicsomot. Kevés vizet adunk hozzá, össze­főzzük. Amikor majdnem kész, beletesszük a darabolt ananászt és az ananászlevet is. A kemé­nyítőt elkeverjük néhány kanál vízzel, besűrítjük vele a szószt. A tönkölybúza kedvezően hat a koleszterinre egészség Míg a kilencvenes években a tönkölybúza jótékony hatásait ismertük egyedül, mos­tanra kitárult a világ: az aztékok és a maják kincsei is felbuk­kantak, így már könnyűszerrel válthatjuk ki a búzát és ehetjük magunkat igazán egészségesre - írja a mindmegette.hu. A tön­kölybúza titka: a tönkölybúzát a vadászó-gyűjtögető ember is előszeretettel fogyasztotta, és vi­szonylag hamar el is kezdte ter­meszteni. A 1800-as évek végéig a tönkölybúza látta el a legfőbb gabona szerepét, ekkor azonban megjelentek a különféle nemesí­tett búzafajták, és a tönkölybúza háttérbe szorult. Az egészségtu­datos táplálkozásnak köszönhe­tően azonban új népszerűségre tett szert. Magas sikér- és fehér­jetartalma mellett aminosavak- ban és В-vitaminban is igen gaz­dag, de található benne kalcium, mangán, kálium, magnézium, niacin, réz és vas is. Könnyen emészthető, jótékonyan hat a koleszterinszintre és az ideg- rendszerre is. Chia és quinoa, az azték ajándék: a sokszor szuper­élelmiszerként aposztrofált chia mag és a quinoa Dél-Amerikából került hozzánk. A quinoa amel­lett, hogy könnyen emészthető és nagyon tápláló, gluténmentes, magas a fehérje- és az amino- ' sav-tartalma. Sok ásványi anyag megtalálható benne és B-vita- min tartalma is jelentős. ■ SZOLNOK TV_________________ 6.00 Aktuális visszatekintő 6.25 Halak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális visszatekintő 7.30 Liturgia 8.00 Aktuális visszatekin­tő 8.30 Időgép 9.00 Aranykosár 10.00 A magyar kultúra napja 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális visszatekintő 12.30 Sajtóasztal 13.30 Döntés után 14.00 Örök­ségünk 14.30 Mérleg 15.00 In Memóriám: Simon Ferenc 15.30 Elixir 16.00 Crvena Zvezda-Szol- noki Olaj KK - kosárlabda-mérkő­zés közvetítése felvételről 18.00 Szolnoksport 18.25 Kultúrkorzó 19.00 Aktuális 19.20 Napi üze­net 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Crvena Zvez- da-Szolnoki Olaj KK Kosárlabda- kosárlabda-mérkőzés közvetí­tése felvételről 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 1Г, a'I.h J, ■■■■■■■ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közle­kedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, prakti­kák, programok és az Ön ked­vencei 14.00 Délutáni csúcs- pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságmű­sor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 5.00 Világjáró (ismétlés) 6.00 Reggeli juice Kis Katával 12.00 Amadeus délután Joó Csabá­val 18.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Hajdú Csabával benne: 15.00 Sportpercek - Németh Ádámmal 22.00 Ma­gyar lelátó sportmagazin, majd nonstop zene kedd 6 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja! I v V I

Next

/
Thumbnails
Contents