Új Néplap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-11 / 35. szám

3 MEGYEI TÜKÖR rekbe kerülhet a kazáncsere jly anyagi terhet is jelenthet majd szeptembertől, ha valakinek újat kell szereznie dezve, hogy jelenleg mennyiből jönne ki egy jó minőségű kazán cseréje, a szakember elmondta, a korábbi évekhez mérten jelen­tősen csökkent a kondenzációs készülékek ára. Míg korábban fél millió forint volt egy ilyen ka­zán, addigra napjainkban már 200-250 ezer forintért jó minő­ségű berendezés kapható. A ké­mény átalakítása ötven-száz ezer forintba kerülhet. Az összes szerelvénnyel, valamint a mun­kadíjjal együtt 400-500 ezer forintból kijöhet egy új kazán beüzemelése. Természetesen szakemberei teljes körű tanács­adással várják a leendő megren­delőket, ahol az igényfelmérés alapján adnak ajánlatot. Akár egyetlen nap elég a cseréhez lukács alajos, a Magyar Épületgépészek Szövetségé­nek Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének alelnö- ke a téma kapcsán elmond­ta, egy kazáncsere egyetlen nap alatt megoldható. A ké­szülék átszerelése, a kémény­béléscső cseréje, valamint a szükséges rendszertisztítási feladatok ellátását követően, érzékelők felszerelése után már akár aznap lehet fűteni, valamint melegvizet használ­ni az épületben. ' dalról Szeptember 26-tól az uniós előírások szerint csakis legalább 86 százalékos hatásfokú gázkészülék építhető be gázkazánokat, sőt, alkatrészt is biztosítanak hozzájuk a gyár­tók, azonban ajánlott már az új technológiában gondolkodni. Azt is kiemelte, hogy egy hagyo­mányos kazánt lecserélése nem jelenti azt, hogy az egész ház­ban le kell cserélni a fűtéscsö­veket, radiátorokat. A modern kazánok megfelelő előkészítés követően - kémény átalakítás, fűtésrendszer tisztítás, meg­felelő kiegészítő szűrők alkal­mazása - rácsatlakoztathatok a korábbi fűtéshálózatra. így egy részleges korszerűsítés a kazán árát megközelítőleg százezer forinttal növeli. A gyártók már most hatalmas kínálattal várják a vásárlókat, akik már eddig is élénk érdeklődést mutattak a kondenzációs készülékek iránt.- Az a tapasztalat, hogy az új­onnan épülő házakba már csakis a kondenzációs kazánokat kere­sik a vásárlók - mondta el tapasz­talatait Turcsányi Róbert, a Hege­dűs Csőszerelvény és Fűtéstech­nikai Kft. kereskedelmi vezetője. - Jelenleg számos gyártó kínálja ezeket a készülékeket. Példaként említve az Aristont, amelynek mi vagyunk a legnagyobb ha­zai viszonteladói, jelenleg három termékcsaláddal van jelen a kon­denzációs kazánok palettáján, azon belül is több készülékkel. A törvénymódosítás kapcsán azt is el kell mondanom, hogy az ad­dig üzembe helyezett, hagyomá­nyos gázkészülékekhez továbbra is lehet majd kapni alkatrészeket, sőt azok szervizháttere is biztosí­tott - nyomatékosította. Turcsányi Róbertét arról kér­.eletről, így már a boltokban, szak­is nem nagyon örü- , hogy mindez majd fél . megdobja a házra for- j költségeket. Igaz, azt is .n, hogy néhány éven belül .gtérül a befektetett pénz egy észe, illetve nem kell majd attól tartani, hogy' szénmonoxid fog visszajönni a lakásba - mondta.- Valóban, a korábbi rend­szerekhez képest egy sokkal biztonságosabb, korszerűbb technológiáról van szó - fejtette ki véleményét Lukács Alajos, a Magyar Épületgépészek Szövet­ségének Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének alelnöke. - Az unió azt írja elő, hogy csak olyan gázkészülékek - nem csak kazánok - építhetőek be szeptember 26-tól, amelyek éves hatásfoka eléri a 86 száza­lékot. Kazánok közül jelenleg csak a kondenzációs kazánok képesek megfelelni ennek a kritériumnak, a hagyományo­sak nem. A többi gázkészülék- átfolyó gázos vízmelegítők, gázkonvektorok - szintén érin­tettek ebben a tárgykörben, de egyik esetben sem kell két­ségbe esni attól, hogy a teljes fűtésrendszert ki kell cserélni- szögezte le a szakember. Lukács Alajos kifejtette, ugyan szeptember 26-ig még be lehet építeni a hagyományos Megyénk több településén is zajlik épp a felmérés egészségügy A magyar népes­ség egészségi állapota sokkal rosszabb, mint az az ország fej­lettsége alapján elvárható lenne. A mutatószámokat tekintve az unió sereghajtói közé tartozunk. A megyei mutatószámok rá­adásul sok esetben az országos adatoknál is rosszabbak. A ked­vezőtlen egészség-mutatószáma­ink jelentős részét az egészségte­len életmód tényezői okozzák. A jelentős változás érdekében Magyarországon először külön­legesnek számító egészségkom­munikációs felmérésre kerül sor. Célja a lakosság egészségkultú­rájára vonatkozó adatok össze­gyűjtése és annak elemzése. A tervek szerint az országos szintű reprezentatív felmérés kérdései­re tízezer felnőtt lakos az ottho­nában, és mintegy 12 ezer tanuló az iskolájában válaszol. A kérdé­sek a válaszadók egészségére és az egészséggel kapcsolatos isme­reteire, attitűdjére terjednek ki. Megyénkben a próbakérde­zést február 7-18. között tartják a megye településein, így Szolno­kon, Jászberényben, Kunszent- mártonban, Martfűn, Tiszaföld- váron, Törökszentmiklóson és Szajolban. A fővizsgálat várha­tóan március elején veszi kezde­tét, és májusig fejeződik be. ■ Diákszínjátszók. A Szolnoki Szigligeti Színházban immáron hato­dik alkalommal rendezik meg február 10-11-én az Ádámok és Évák ünnepét. A színházszerető szolnoki középiskolások ezúttal Arany­balladák adaptációit mutatták be. HIRDETÉS \ KÉTSZERESEN VÉDETT BETÉTEK TÖBB MINT 100 TAKARÉKNÁL AZ ORSZÁG 1500 PONTJÁN if ■■ r TAKARÉK GARANCIAKOZOSSEG 100 000 EURÓIG TOVÁBBI RÉSZLETEK, FELTÉTELEK: www.garanciakozosseg.hu takarék • • • 100% BETÉTBIZTONSÁG к_____________________________________________________________________J S ÓBA BIZTOSÍTOTT BANKBETÉT V. У JEGYZET SZILVÁSI ZSUZSA A megtartó hűség jegyében CSODÁLATOS DOLOG olyan kapcsolatban élni, amely­ben fel sem merül a hűtlen­ség kérdése. Amikor való­ban megtaláljuk a másik felünket, aki gondolataink­ra is válaszol, akivel hosszú évek után sem unalmas az együtt töltött idő, akivel hallgatni is jó. Fürödhetünk abban a bizalomban, amely mindkettőnk számára ter­mészetes, s a mindennapi gondok, viták eltörpülnek az összetartozás érzése mellett. higgyék EL, manapság is lé­tezik ilyen kapcsolat. Persze nem könnyű felépíteni, s még nehezebb fenntartani. Mert valljuk be, a hűség fárasztó. Olykor könnyebb lenne elfeledni, hogy van valaki, akihez tartozunk. Akinek tartozunk annyival, hogy nem leszünk hűtlenek hozzá. Pedig az elsöprőnek hitt lángolás legtöbbször villámgyorsan ellobban, s utólag ébredünk rá, meny­nyi fájdalmat okoztunk társunknak, esetleg egész családunknak. mostanában ha elromlik valami, kidobjuk, mert megszerelése időt és ener­giát igényel, s az újjal való pótlás jóval egyszerűbb folyamat. Ugyanígy haj­lamosak vagyunk a köny- nyebbnek, gyorsabbnak és hatékonyabbnak tűnő módszereket választani, ha a párkapcsolatunkról van szó. Könnyebb gyorsan el­válni ágytól-asztaltól, mint küzdeni azért, hogy jól mű­ködjön a kapcsolat.-S még nehezebb olyannyira meg­nyílni párunk felé, hogy feltétlen bizalmunk legyen egymás iránt. mégis, talán egyre többen vagyunk, akik felismerik: a házastársi hűség fogalma nem ódivatú, múltból ránk ragadt csökevény. Mind töb- j ben értik és érzik, mit jelent j a napokban zajló Házasság hete rendezvénysorozat idei mottója: a megtartó hűség. A városháza elé szerveznek tüntetést ► Folytatás az 1. oldalról A Jobbik képviselői, Budai Ló­ránt és Bobák Zsolt tegnap délutáni sajtótájékoztatójukon kiemelték, a vizsgálatnak be kell mutatnia, hogy kik vettek részt a döntéshozatalban, illetve kik voltak, akik támogatták a Dalkia helyébe lépő céget. A dokumen­tumok rendelkezésre állnak. Véleményük szerint nyilvánosan kell zajlania a vizsgálatnak. Mint mondták, a városban rengetegen felháborodtak az ügy kapcsán. Azok számára, akik nemtetszé­süket szeretnék kifejezni tünte­tést szerveznek a herényi város­háza elé. Ennek időpontjáról a hétvégén döntenek. ■ B. CS.

Next

/
Thumbnails
Contents