Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-10 / 8. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2015. JANUÁR 10., SZOMBAT Mintegy négyezer középiskolás jelentkezhet a megyében oktatás Február 16-án zárul a 2014/2015-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgáira való jelentkezés határideje - tájékoztatott a megyei kormányhivatal. Megyénkben mintegy négyezer középiskolás diák saját intézményében kap jelentkezési lapot, és ők ott is adhatják le jelentkezésüket Számukra a vizsga ingyenes. Azok számára, akik középiskolai tanulói jogviszonynyal már nem rendelkeznek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal működtet érettségi vizsgabizottságot és szervez vizsgát. Nekik az Oktatási Hivatal honlapján 2015. január közepétől elérhető jelentkezési lapot kell eljuttatniuk február 16-áig a kormányhivatal oktatási főosztályára. Az írásbeli vizsgákra május 4-26. között kerül sor. Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 4-11. között, a középszintű szóbeli vizsgák pedig június 15-26. között zajlanak. A 2015-ös felvételin egyébként tovább emelkedik a minimumponthatár: az alap- és osztatlan képzéseken legalább 280 pontot, a felsőoktatási szakképzéseken pedig legalább 240 pontot kell szerezni. Aki nem éri el a minimumponthatárt, nem kerülhet be sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges képzésre. ■ SZ. ZS. Nem mondtak fel a volt kórházigazgatónak ► Folytatás az 1. oldalról- December 5-én küldtem el azt a levelet Balog Zoltán miniszter úrnak, amelyben január 1-jei hatállyal felmentésemet kértem a főigazgatói teendők alól. Indoklásként megfogalmaztam, hogy élethelyzetemet átgondolva úgy döntöttem, a radiológia területén elért szakmai eredményeimet, mammográfiai licencvizsgámat kívánom hasznosítani a továbbiakban. A válasz december 31-én érkezett meg, melyben megerősítették, hogy elfogadják kérelmemet - tájékoztatott dr. Péter Lívia. ■ SZ. ZS. Kiss András szolnoki órásmesternek több mint 40 éve hobbija a repülőmodellezés. A hosszú évek alatt sok kis repülőszerkezetet épített vagy felszerelt motoros, elektromos eszközökkel. Mára a legmodernebb technikával ismerkedik egy négymotoros kis quadrokopterrel, amire tervezi, hogy egy minikamerát is szerel. Nincs több pardon a gyorshajtóknak ellenőrzés A nagy forgalmú főutak mentén lévő településeken örülnek a szigornak Mostantól nagyon figyelmesnek kell lenni a megye autósainak, ugyanis hamarosan üzembe helyezik a legújabb traffipaxkészülékeket, amelyek már a legkisebb szabálytalanságot is rögzítik, nem csak a sebességhatárok túllépését. Munkatársainktól A hírek szerint 160 mobil és 365 előre telepített traffipax- készüléket helyeznek majd hamarosan üzembe. Ezek már számtalan kihágást rögzíteni tudnak. Jász-Nagykun-Szolnok megye útjain is kizárólag olyan tömegközlekedési eszközeink szállítják az utasokat, amelyek GPS-ekkel vannak felszerelve. A rendszerből a központunkba beérkező adatokat folyamatosan ellenőrizzük, így az esetleges közlekedési szabálysértéseket „belsőleg” is ki tudjuk szűrni- mondta el lapunknak Men- kó Mihály, a nemrégiben több volántársaságot magába tömörítő új, szolnoki székhelyű Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ (KMKK) Zrt. forgalmi igazgatója. - Társaságunk egyébiránt üdvözli is az új rendszer üzembe helyezését, mert annak visz- szatartó ereje ezáltal a KMKK közúton közlekedő járműveit és az azokon utazókat is nagyobb biztonságban tudhatja- tette hozzá Menkó Mihály. Jásztelken a 32-es főútvonal a község főutcája is egyben, rendkívül nagy az átutazó forgalom.- Azt gondolom, hogy az ellenőrzés fokozása pozitív hatással lehet a közlekedésbiztonságra - jegyezte meg érdeklődésünkre Tóth Nóra polgár- mester. - Szerencsére az utóbbi időszakban nem történt olyan komoly baleset, ami visszavezethető volna a nagy forgalomra. A közlekedők nagy többsége - különösen a központban kijelölt gyalogátkelőhely létrehozása óta - odafigyel a helybéliekre. Természetesen vannak olyan járművezetők, akik mit sem törődnek a szabályokkal. Az ellenőrzésnek mindig van megelőző, visszatartó hatása is. Mindezeken túl, amennyiben több alkalommal jelennek meg rendőrök a településen, az nem csak a közlekedésbiztonságra, hanem általában a közbiztonságra is pozitív hatással lehet - vélekedett a településvezető. A kéklámpa sem jelent felmentést a KRESZ szabályainak betartása alól. Ha nem vészhelyzetről van szó, akkor mindenkinek be kell tartani az előírásokat.- Amennyiben nem megkülönböztető jelzést használnak a járműveink, a KRESZ ugyanúgy vonatkozik rájuk, mint bármely másik autóra, teherautóra - foglalta össze S. Tóth Anikó, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság sajtószóvivője. - így, ha gyorsan hajtanak a kollégák, őket ugyanúgy megbüntetik. Sőt, a megkülönböztető jelzés használata is szigorúan szabályozott, naplót kell vezetni róla - tette hozzá a szóvivő. Csökkentheti a balesetek számát- az ELMÚLT ÉVEK statisztikái alapján a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok a megyében - foglalta össze tapasztalatait Bana Béla, az Index Kft. szakoktatója. - Úgy vélem, az utakon a traffipax- berendezések mérsékelni fogják az átlagsebességet, így talán a txdesetek száma is csökken - tette hozzál, majd arra a kérdésre válaszolva, hogy a fiatal jogosítvánnyal rendelkezők menynyire tartják he a szabályo- kat, elmondta, nehezen lehet ezt nyomon követni, hiszen sokan nem is vezetnek.- Elég sok szabálytalanság történik itt a városban is, különösen hétvégén éjszaka, amire nem ártana jobban figyelni. Nem fog ártani, ha a rendőrség beállítja az új traffipaxokat - vélekedett a harmincévnyi tapasztalattal bíró szolnoki taxisként Csajbók János. - Nekünk persze ez nem lesz annyira jó, maradéktalanul nem örülünk neki, hiszen a kedves utas mindig siet, és amennyire csak lehet, igyekszünk a kedvében járni. De mindenképpel lesz visszatartó ereje az új eszközöknek, hiszen már nemcsak a gyorshajtást, hanem egyéb közúti kihágásokat is tudnak majd mérni. Biztos, hogy mi, taxisok is óvatosabbak leszünk. ■ Ön szerint kell-e szigorúbb ellenőrzés az utakon? Szavazzon hírportálunkon vasárnap 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. Kell-e szigorúbb ellenőrzés az utakon? megkérdeztük Válaszadóink szerint fontos a közlekedés biztonsága Kis csoportokban vehetik át bérüket a közmunkások MAGYAR ISTVÁN, KARCAG:- Nem kellene szigorítani, ha minden autós betartaná a közlekedési szabályokat, de ez csak egy álom. Véleményem szerint azonban hiába szereznek be az autósok ellenőrzésére újabb csodaeszközöket, annak akkor volna értelme, ha a szabálytalankodó külföldi autósokat is mindig megbüntetnék. SASS HAJNALKA, JÁSZBERÉNY:- Szerintem mindenképp jó dolog, hogy tovább korszerűsítik a traffipaxokat, és ezzel még pontosabb lesz ez az ellenőrzési rendszer. Szerintem a gyorshajtók kiszűrésére, illetve eleve a szabálytalanságok megelőzésére alkalmas lehet ez a rendszer. Mindenképp javíthatja a közlekedés biztonságát. dósa ingrid, Szolnok: - Hogyne, mindenképpen! Nagyon sok a baleset, nem is tudom, mit lehetne tenni ellene. Iszonyat, ami most van. Sokan egyáltalán nem felelősségteljesen vezetnek autót. Csak az a baj, hogy szerintem az új traffipa- xok beállításának sem valószínű, hogy lesz visszatartó ereje, ebben inkább csak reménykedhetünk. HORINKA GÉZA, SZOLNOK: - Kell a szigorítás. De nem örülök a traffipaxoknak. Inkább másra kellene fordítani ezt az összeget, például a biztonságra. Bár mindenképpen lesz visszatartó ereje, a magam példájából is tudom. Én is sok bírságot fizettem már, és azóta nagyon odafigyelek mindenre, nemcsak a gyorshajtásra. Az utóbbi időben gyakran járok autó helyett kerékpárral is. változás Februártól kis csoportokban, brigádonként időpontra behíva kapják meg bérüket a közmunkások Törökszentmikló- son. Az új rendszerbevezetésére azért van szükség, mert rendszeres a tumultus kialakulása és a hangoskodás a pénz osztásakor, ami rendkívül zavarja az ott dolgozókat és az arra járókat. Fejes Tibor alpolgármester hangsúlyozta: az új rendszerben is mindenki egy azon napon veheti fel a fizetését, bár hozzátette, előnyösebb lenne, ha folyószámlára történne az utalás. Jelenleg az önkormányzat tárgyalásokat folytat a bankokkal, hogy előnyös számlacsomagot nyithassanak. A szerződéskötés lehetőségére azonban nem kötelezhetik a közfoglalkoztatottakat. Kiderült, nemcsak a közmunkások bérosztásakor tapasztaltak problémákat, hanem más segélyek átvételekor is. A gyermekvédelmi támogatásban részesülőket már „kettéosztották”, azaz egyik fele délelőtt, a másik délután veheti át járandóságát. Minden esetben biztonsági őrök felügyelik a rendet, vigyázva arra, hogy egyszerre csak kis létszámú csoport tartózkodjon a kifizetőhelynél. Fejes Tibor felhívta a figyelmet arra is, hogy ellenőrizni fogják a közmunkaprogramban kiadott eszközöket, hogy senki ne „adhasson” túl rajta. ■