Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-09 / 7. szám
2015. JANUÁR 9., PÉNTEK TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! Kábult hal a szatyorban pecarovat A horgásztóból kifogott pikkelyesek is érintettek Tavaly december közepétől nem vásárolható élő hal a boltokban. Azóta a halboltok és más kereskedelmi egységek csak kábítást követően adhatják el az étkezésre szánt halakat - a jogszabályok természetesen nem érintik a kisállat-kereskedéseket A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a december 17-én hatályba lépő rendelet megszabja, hogy noha értékesítésig a halak tárolhatók tartályban, eladni csak olyan kábítást követően szabad, amellyel biztosítható, hogy a hal az eszméletét nem nyeri vissza. Élő állapotban nem értékesíthetők horgásztóból kifogott halak sem, ez esetben is csak a kábítást követően szabad eladni. Abban az esetben, ha a halboltba vagy a kereskedelmi egységbe érkező halszállítmány mennyisége meghaladja a létesítmény tárolási kapacitását, a szállítmány elhelyezésére engedéllyel rendelkező átmeneti tárolóhely is igénybe vehető. Innen a halak élő állapotban kizárólag az előírt feltételeknek megfelelő élelmiszer-ipari vállalkozásokhoz szállíthatók - írja közleményében a Földművelés- ügyi Minisztérium. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által megfogalmazott horgászati etika szabályai is tartalmazzák az Az üzletekből is már csak kábult hal állatvédelmi előírásokat. Többek között, hogy a horgászok sportszerű eszközökkel és módszerekkel fogják ki a halat, de a kifogott hallal való kíméletes bánásmódot is meghatározza a szabályzat. Az előírások az élővízből kifogható napi halmennyiséget is szabályozza: „A (felnőtt) horgász a méretkorlátozás alá tartozó halfajokból naponta legfeljebb összesen öt darabot, de fajonként legfeljebb három darabot, kősüllőből naponta három kilogrammot foghat ki. A mé- retkorlátozás alá nem tartozó fajokból naponta összesen tíz kilogramm fogható ki. Amenyvihető haza nyiben a horgász a méretkorlátozással nem védett halfajokból olyan példányt fog ki, amellyel a tíz kilogrammos súlyhatárt túllépi, a halat megtarthatja, a horgászatot azonban a méretkorlátozással nem védett halfajokra köteles arra a napra beszüntetni. A vízterületek nagysága és haleltartó képessége igen sok vízterületen nem teszi lehetővé a törvény által a naponta fogható mennyiségi korlát alkalmazását, ezért a vízhasznosító szervezetek helyi horgászrendi előírásban szabályozzák a naponta, hetente vagy évente fogható halmennyiséget” - szól a rendelet. ■ A NEUTRON JELE HIRES BOHÓC VOLT T1SZTVF SCLŐI MUNKAHELY PORRA (EGÉSZEN APRÓ DARABOKRA) RUHA ALAKRA SZABÁSA RELATÍV, RÖV. A KIRÁLY HELYETTESE SÉTÁLGATÓ REBELLIO- BA KEZDŐ A SZÉN VEGYJELE LISTÁRÓL VÉGIGOLVASÓ IRÁNYUNKBA ír BALETTRÉSZLET I FALATOT A GYOMRÁBA JUTTAT JERRY TÁRSA KETSEGBE VONÁS SŰRŰN MEGREKEDŐ LONGITUDÓ, RÖV. BALATONI HELYSÉG REGENYHŐS->■ PINTYFÉLE MADÁR BÁTORKODIK HÜVELYK (HOSSZM.) BEFIZETE- Sl ŰRLAP ILJUSIN REPÜLŐGÉPE RÉGI. PATINÁS EZ A BIZONYOS EGÉSZ RATAL LÓ ORRA BUKIK : и-+F ETELT ÍZESÍT HAMIS (HANG) CSOKIFAJTA SZÍNES KVARC NAGYOBB CSERMELY DURVA MEGSZÓLÍTÁS Cl HÍG LATYAK HANGOS SÓGOR! KASZÁLÓRÓL VALÓ BÜROKRATA INTÉZMÉNY NORD, RÖV. A LÍTIUM VEGYJELE FALUSI APÓKA MELYIK DOLOG? Ügyeletes patika Szolnok. Ma az ízisz Gyógyszertár (Jubileum tér 5.) az ügyeletes. Vízállás a kötívízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 437 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 618 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 0 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -174 centiméter, apadó, Szolnoknál -133 centiméter, apadó, a víz 0,2 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 145 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 15 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es út egyes szakaszain, Török- szentmiklós, Tiszafüred, Tiszaigar, Jászberény, Jász- ladány, Jászalsószentgyörgy, Jánoshida, Alattyán, Karcag, Kunmadaras belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Nincs az az ügy a világon, amely számára ne következne el a döntő pillanat.” (Benjamin Disraeli, angol miniszterelnök) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Dumb és Dumber kettyó (16) 13.00, 22.30. Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka (12) 18.30. Elrabolva 3 (16) 15.20, 17.40.20.00. 22.20. Exodus: Istenek és királyok (12) 3D 20.30. A hetedik fiú (16) 3D 16.20, 20.20, 22.30. A hobbit - Az öt sereg csatája 3D (12) 14.00,16.50, 19.40. Hős6os (6) 13.30. Hős6os 3D (6) 15.45,18.00. A Madagaszkár pingvinjei 3D (6) 14.20. TISZApART MOZI: A hobbit - Az öt sereg csatája 3D (12) 14.00. Ida (12) 14.15. Barbie: Szuperhős hercegnő (6) 16.15. Hős6os 3D (6) 16.30. Spanyol affér (16) 18.00. Apropó szerelem (12) 18.15. Sils Maria felhői (16) 20.00. Elrabolva 3 (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 19 órától a Csongor és Tünde (Rátkai-bérlet) című darabot mutatják be. PÓTSZILVESZTER JÁSZBERÉNY. Január 30-án 21 órától pótszilveszteri bulit tartanak a Traffic Band zenekarral a Lehel-Film Színházban. EMLÉKNAP MEZŐTÚR. A doni áttörés emléknapja alkalmából a Kossuth Lajos téren található II. világháborús emlékműnél január 12-én 15 órakor városi megemlékezést tartanak. ÚJÉVKÖSZÖNTŐ SZOLNOK. Január 17-én 10 órakor újévi köszöntőt tartanak a Fényvirág együttessel a Verseghy Ferenc Könyvtárban. CSALÁDI HÉTVÉGE SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtárban január 31-én 10 órától családi hétvégét tartanak. A gyerekeket farsangi kézműves foglalkozás várja. ÚSZÓVERSENY MEZŐTÚR. Január 24-én 10 órakor a III. Tóth Károly meghívásos úszóversenyt rendezik a városi strandfürdőben. EMPÁTIASZALON SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtárban január 13-án 17 órától, Hogyan csökkenthető a stressz? című előadást hallgathatják meg az érdeklődők. A beszélgetést Sőregi Katalin vezeti. A résztvevők az emberi kapcsolataink megértését és fejlesztését szolgáló beszélgetéseket hallhatnak Marshall Rosenberg erőszakmentes kommunikációmodellje segítségével. ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SZOLNOK. A természetbarát klub január 15-én 16 órától a Verseghy Ferenc Könyvtárban Demény István A feneketlen Bajkál címmel vetítéssel egybekötött élménybeszámolóttart. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. Január 21-én 17 órakor Schéner Mihály Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész Farsangi álmok című kiállításának megnyitója lesz a Szoboszlai Galériában. A tárlat február 28-áig látható. SZOLNOKI KALENDÁRIUM SZOLNOK. Január 16-án 16 órától a Verseghy Ferenc Könyvtárban A Jászkunság évkönyv második számának bemutatóját tartják. Közreműködik a kötet szerkesztője, dr. Örsi Julianna. RENDEZVÉNY SZANDASZŐLŐS. Január 10-én 10 órától 18 óráig a Szandai Fénymunkások és a Táltos csikók dobkor egész napos rendezvényére várják az érdeklődőket a művelődési házban. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK. MŰSOROK. ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOG! FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. További programok: Szoljon.hu. HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELETEK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének tájékoztatása szerint az ügyelet ideje reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig tart szombati, munkaszüneti és ünnepnapokon. SZOLNOK. Felnóttügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) Tel: 56/503-603. Gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén). Tel.: 423-102. Ellátási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Tiszajenő, Ti- szasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 7-től 15 óráig. Szolnok, Temető u. 1. Tel.: 210-130. Ellátási terület: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol, Jászberény, Cibakháza, Alattyán. Orvosi ügyelet: ünnep- és munkaszüneti napokon 8 órától másnap 8 óráig. Felnőtt-és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221- 304. Ellátási terület: Jászberény, Jász- felsószentgyörgy, Jászárokszállás, Jász- ágó, Pusztamonostor, Jászjákóhalma. JÁNOSHIDA. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület: Jánoshida. Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsószentgyörgy. JÁSZFÉNYSZARU ÉS PUSZTAMONOSTOR. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5. Tel.: 06-37/341- 040. JÁSZAPÁTI. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag, Széchenyi sugárút 27. Tel.: 59/300-235, OMSZ 56/221-304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bu- csa. KISÚJSZÁLLÁS. Orvosi ügyelet: Kisújszállás, Nagy Imre út 6/Ä. Tel.: 59/520-623,20/9326-117. Ellátási terület: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 21/A. Telefon: 461-235. Ellátási terület: Kunszentmárton, Öcsöd, Szele- vény, Csépa, Tiszasas, Tiszakürt, Cser- keszőlő. TISZAFÖLDVÁR. Orvosi ügyelet: Tiszaföldvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470-424,06-20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszainoka, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel, Tiszatenyő. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550-472,30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221- 304,104. Ellátási terület: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyi- ván, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Tiszaderzs. Orvosi ügyelet: Abádszalók, Tiszabura. Abádszalók, Deák F. u. 16. Tel.: 59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kunhegyes, Dózsa Gy. út 4. Tel.: 9/326-800. TÖRÖKSZENTMIK- LÓS. Orvosi ügyelet: munkanapon 17 órától reggel 7 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától másnap 7 óráig. Tőrökszentmiklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Tőrökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabö, Tiszatenyő. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Tőrökszentmiklós, Fáy-ltp. 7. ép. 2. Ih. fezt. 2. Tel.: 56/333-958. Ellátási területe: Tőrökszentmiklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Felszabadulás u. 128/A. Tel.: 20/388- 9787,56/556-038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Ti- szaroff, Tiszagyenda. TÚRKEVE. Orvosi ügyelet: Túrkeve, Széchenyi u. 5. Tel.: 361-258,30/627-2989. MŰSORAJÁNLÓ 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma volt... 8.00 Aktuális 8.30 Téma volt... 9.00 Különóra 9.30 Mérleg 10.00 Szolnoksport 10.20 Elixir 10.50 Aranykosár 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt... 13.00 Aranyidő 13.30 Kultúrkorzó 14.00 Kertész Róbert: Szolnok középkori templomai 15.00 Callas forever - film 16.55 Elixir 17.30 Örökségünk 18.00 Sajtóasztal 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Fórum 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt... 21.00 Mérleg 21.25 Időgép 21.55 Kővári Gála 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 4.00 Kultusz (ismétlés) 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 12.00 Amadeus Rádió-délután Joó Csabával 18.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Hajdú Csabával 22.00 „Luxiunk - Retro Show” (ismétlés) Klamancsek Krisztiánnal, majd nonstop zene szombat 5 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja!