Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-31 / 26. szám
A Váci Egyházmegye melléklete - IV. évfolyam 1. szám - 2015, Bosco Szent János emléknapja - Megjelenik minden hónap utolsó szombatján - Szerkeszti: Magyar Bertalan Krisztus a javítóban és a melegedőben... CARITAS A Váci Egyházmegyei Karitász idei telének eseményeiből Korát messze megelőzve Don Boscóra emlékezik ma az Egyház. Arra a papra, aki korát messze megelőzve fordult a proletár ifjúság felé. így írja le az ember, és így is igaz, mármint abban a „civilizált” nyelvezetben, amelyben lassan minden szónak más értelme 'van, mint amikor megtanultuk. Korát messze megelőzve. Ez ugye pontosítva azt jelenti, hogy: egyedül. Amint tette ezt előde háromszáz évvel Néri Szent Fiilöp; őelőtte háromszáz évvel meg Szent Ferenc; azelőtt ezerkétszázzal meg mindhármuk Mestere, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Don Bosco korában, persze, a proletariátus már Jel volt fedezve”. Sátáni erők hálózták be lassan, okosan és módszeresen: ideológusok, katonák, deklasszálódott grófok és megtollasodott polgárok. Ugyanúgy és ugyanarra kellett a proletár, mint mindig: ágyútölteléknek. Aki Párizs, Pétervár, Berlin és Budapest utcáin kaparja ki a gesztenyét tanult felbujtóinak, majd visszamegy szépen a sarki csehóba. Don Bosco, Fiilöp, Ferenc, jézus. Ha nem „előzték volna meg messze a korukat’ - ha nem lettek volna egyedül. Ha hallgatnánk rájuk. Akkor a proletár nem az igazi söpredék fegyvere és játékszere volna, hanem okos és igényes munkásember. Nyomdász például, mint a szalézi Sándor István. Aki a vérét ontotta munkás testvéreiért. Nyomdász. Aki soha ki nem nyomtatná a Charlie Hebdóf. (mb) A hideg és a Karácsony - mindkettő megsokasítja a szolgáló szeretet munkásainak teendőit. így van ez most is: az alábbi cikkben a Váci Egyházmegyei Karitász közelmúltbéli tevékenységéből szemel- gettünk - nem titkoltan a figyelem felkeltésének szándékával... Hírösszefoglaló Az Aszódi Javítóintézet az alábbi sorokkal köszönte meg a Karitász segítségét és számolt be az intézmény karácsonyi ünnepségéről: (...) Szájról szájra terjedt a jó hír, az Örömhír: van valaki, nem túl messze innen, a Mátra alján, egy kedves fiatal katolikus pap, aki úgy tud Isten sze- retetéről beszélni, ahogy kevesen. Nálánál hitelesebben talán senki sem képes szőni Javítóintézetbe került fiatalokoz. Hozza el hát ő idén a Karácsony üzenetét Aszódra! így kerülhetett sor 2014. december 9-én délután az ünnepi alkalomra. Az áhítat első felében a Misztrál együttes egyik tagja, Mika teremtett ünnepi hangulatot. Érdekes összeállítású műsorával a férfi lélekhez igyekezett közel kerülni. Amikor Mika előkapott egy dorombot, egy fiú jelentkezett a nézők sorából, hogy ő ismeri ezt a hangszert és játszani is tud rajta. Feledhetetlen percek következtek: egy hivatásos muzsikus és egy javítóintézeti növendék rögtönzött, de valódi örömzenei produkciót mutatott be a közönségnek. Az áhítat második részében Csaba atya is elővette a gitárját és olyan szívhez szóló dalt kezdett el rajta játszani, ami mindenkinek könnyeket csalt a szemébe. Ezután Csaba atya arról a fájdalomról mesélt, ami végigkísérte a gyermekkorát. Cigány származása miatt sok bántásbán volt része. Ennek ellenére a másokon való segítést választotta hivatásául, mert megértette hogy Jézus vele szenvedte el a megaláztatásokat. A növendékek és nevelőik megrendültén hallgatták Csaba atya példaadó, bátorító történeteit. A Javítóban Isten újra csatát nyert Csaba atya jóvoltából. Köszönjük a Váci Egyházmegyei Karitásznak, az Aszódi Karitászcsoportnak, a Javítóintézet vezetőségének, Mikának és Csaba atyának ... és Annak, aki mindezt akarta, hogy így legyen: a mi Jó Istenünknek - írták többek közt a szervezők: Lakos Mária Lujza és Szarka Attila. A Fóti Karitászcsoport kapott hírt egy idős néniről, akinek paplanra és tüzelőre volt szüksége. Felhívásunk után elkezdtek özönleni hozzánk a paplanok, meleg takarók; sőt jó néhány ember összefogott és fejenként 1000 Ft-ot ajánlott fel tűzifa vásárlására. Két nap alatt 17 ezer Ft gyűlt össze! Rátaláltunk arra a tűzifa-kereskedőre is, aki 15 ezer Ft/m3 áron, az egy köbmétert jócskán kibővítve leszállította a tüzelőt, ami így már kitart a tél végéig. A fennmaradó összegből gyümölcsöt vásároltunk a néninek. Anna néni hálás köszönetét tolmácsoljuk minden kedves adakozónak! Az egyre hidegebb időben fokozott figyelemmel kíséri a Karitász a hajléktalanokat és a fűtés nélküli lakásokban élőket. Az új évben is számos településen várják meleg teával, fűtött helyiségekkel az utcán élőket. Budapesten, Egerben, Vácott minden hétköznap meleg étellel is várják a hideg elől menedéket keresőket, így naponta több mint 500 adag ebédet osztanak ki a karitász önkéntesek. A Karitász most gyűjtést is hirdet: takarókat, meleg ruhát, sálat, sapkát, kesztyűt, meleg zoknikat várnak a karitászcsoportok, amelyek azonnal kiosztásra is kerülnek. Az adományokat a templomokban és a plébániai karitászcsoportoknál lehet leadni. A 1356-os adományvonal hívásával is támogathatják a hideg ellen védelmet keresőket. Hívásonként 500 forinttal járulnak hozzá a Karitász erőfeszítéseihez. ■ Kalocsára került a sajtóösztöndí A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testületé ebben az évben Vörös Istvánnak, a kalocsai Korona Rádió szerkesztő-riporterének adományozta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. Vörös István 1985-ben született Kalocsán. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-pedagógia szakon szerzett diplomát. Fő tevékenységét, a rádiózást 2009 januárjában kezdte. Ekkor került a kalocsai Korona Rádióhoz, ahol a kezdetek óta fokozott figyelmet fordít a keresztény értékek közvetítésére, illetve kalocsai lakosként a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyével kapcsolatos események, hírek, aktualitások közzétételére. Képünkön Bábel érsek és az ünnepelt (elöl), illetve Lázár Csaba műsorvezető. Fotó: Magyar Kurír / Lambert Attila „Legyen neked a Te hited szerint/' Gyógyító lelkigyakorlat minden korosztály számára 2015. február 25-től március 1-ig (szerda vacsorától - vasárnap ebédig) a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban (Máriabesnyő, Kapucinusok tere 1. Tel.: +3628420176. E-maíl: matersal@invitel.hu) Vezetik: Szent Ferenc Kisnővérei TRIO AFIUM JAZZ-KONCERT 2015. február 12., csütörtök, 18:00 Vác, Credo-ház (Kossuth tér 4.) Lachegyi Máté / zongora Baksa Péter / nagybőgő Krommer Balázs / dob A beiévé» dlftelan» Ы'ФгтЫ&и Sátori Lásasléné 2Q/974 24 5-8, VandeHifc 30/501 Ы 42