Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-30 / 25. szám

3 2015. JANUÁR 30., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR HÍREK Az ellenőrzéskor derült ki, hogy eltiltották A karcagi Rendőrkapitány­ság eljárást indított jármű- vezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elköve­tése miatt egy budapesti lakos ellen. A rendőrök szerdán az esti órákban, 21 óra 40 perckor Karcag bel­területén ellenőriztek egy negyvenöt éves gépjármű- vezetőt, akiről megállapí­tották, hogy járművezetés­től eltiltás hatálya alatt áll. A férfit előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vet­ték, adta hírül a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság. ■ Tiszaigar marad a székhely továbbra is együttműkö­dik Tiszaigar és Nagyiván önkormányzata. Amint arról az érintett képvise­lő-testületek nemrégiben döntöttek, a következő cik­lusban is fenntartják a két évvel ezelőtt, 2013. március 1-jén megalakított közös hivatalt. Úgy határoztak, hogy az eddigi, jól bevált működési struktúrán sem kívánnak változtatni a jö­vőben. Ennek megfelelően pedig továbbra is Tiszaigar marad a közös hivatal szék­helye. ■ SZ. ZS. íívpmipkp tanulóbérletét adta át A szolnoki Rendőrkapitány­ság hamis magánokirat felhasználásának vétség el­követésének megalapozott gyanúja miatt indított eljá­rást egy szolnoki lakos el­len, tájékoztatta lapunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság. A jelenleg rendelkezésre ál­ló adatok szerint a huszon­öt esztendős nő szerdán 11 óra 50 perckor az egyik helyi járatú autóbuszon az őt ellenőrző jegyellenőrnek gyermeke tanulóbérletét adta át. Az asszony a köte­lezvény kitöltésekor azután más nevét diktálta és írta alá. A rendőrök a nőt elő­állították a Szolnoki Rend­őrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, tudtuk meg a rendőrségtől. ■ Meglepetés a százéves képen találkozás Egy kiállított fotón látta viszont Szolnokon nagymamáját ► Folytatás az 1. oldalról- Amikor ellátogattunk a szülőfaluba, még élt a nagy­mama. Nagyon sok kötődé­sünk volt Köröstárkányhoz, a férjemmel is ott ismerkedtem meg. - A szülőföldön maradt unokatestvértől sok mindent megtudtunk a falu Györffy István látogatása utáni élé­téről is. - Györffyre ugyan már nem emlékeztek annyira, mert az öregek kihaltak, meg 1919-ben és a második világ­háborúban is nagy csapások értek bennünket, de ez a ki­állítás újra felidézett otthon is sok mindent - meséli Erzsiké, büszkén említve a köröstárká- nyiak máig élő konok magyar­ságát, ami közrejátszhatott abban, hogy a román világ be­köszöntése kilencvenhárom magyar áldozatot követelt a faluban.- A hetvenes években azt mondták rám itt Szolnokon, hogy de szépen beszélek ma­gyarul! Hát hogyan beszél­nék, amikor magyar vagyok. Köröstárkány valamikor szín­magyar község volt, ma sincs az 1400-1500 lakosból több román, mint negyven, ötven, de az is elfogadta a magyar nyelvet. Ha nem, elment on­nan. Elmondásából sajnos azt is megtudtuk, hogy a hatvanas évek óta a csökkenő születés­szám miatt náluk is fogy a magyarság. A Györffy István, meg év­tizedek múlva Szabó László által leírt ottani magyar vi­lágból azért még valami csak megmaradt. Igaz, csak ünne­peken, de még él a népviselet, az ünnepi öltözékek fiúról fi­úra, lányról lányra szállnak. Például a fiatalok abban konfirmálnak a templomban, s élnek még a régi énekek is, bár a helyi népi kultúra ápo­lása iránt elkötelezett papjuk éppen távozóban van. Erzsébet asszony is igyek­szik menteni a menthetőt, amihez szerencsére az anya­országból is kapott segítséget.- Volt egy parasztszobánk ágyneművel együtt, amit még az édesanyám kapott a dédanyánktól, amit már nem biztos, hogy tovább gondozott volna valaki. Névjegy SEBESTYÉN FERENCNÉ GÁBOR ERZSÉBET SZÜLETETT: 1948, Köröstár­kány, jelenleg is itt él. CSALÁDI ÁLLAPOTA: öz­vegy, egy fia és egy lánya, két unokája van. FOGLALKOZÁSA: korábban szövetkezetben dolgozott, je­lenleg kertészkedik. KEDVTELÉSE: korábban tán­colt a helyi tánckörben. Sebestyén Ferencné Szolnokon láthatta viszont nagymamáját egy fotón Ez a papunk révén a szent­endrei Skanzenbe került, amihez szétszedve odavittek egy helyi parasztházat is, ab­ban fogják kiállítani. Nagyon hálás vagyok érte, mert a ma­gyarságunkat tartjuk, de a fiatalokat már nem nagyon érdekli a régiség - fejezte be Sebestyén Ferencné Györffy Istvánnal kezdődött beszél­getésünket, ami meggyőzött bennünket arról, hogy az egy­kor arra járt két nagy néprajz- tudós emléke csak nem múlt el nyom nélkül a Fekete-Körös völgyében. ■ Szathmáry István Nagyon jól (t)esszük! ha az édességek, csokoládék valóban tartalmaznak bol­dogsághormont, mi, magya­rok nemsokára igazi „happy nemzet” leszünk. Hamaro­san talán még a bőrünkből is kiugrunk nagy boldog­ságunkban. Na jó, tüdőm, hogy a felmérések nem ezt támasztják alá, hiszen azok alapján inkább a borúlátó nemzetek közé tartozunk. De higgyék el, nem sokáig! hogy mire alapozom e fö­löttébb optimista vélemé­nyemet? Talán furcsa, de étkezési szokásaink tanul­mányozása után jutottam e megállapításra. Nemrégiben felmérést végeztek a magyar háziasszonyok (és urak) köré­ben, melyek a legnépszerűbb ételek, azaz mely finomságo­kat tesszük leggyakrabban a családi asztalra. Az össze­sítést az alapján végezték, hogy csaknem egymillió netes olvasó melyik receptet töltötte le leggyakrabban. A top 10-es listában hat édes­ség szerepelt, úgymint Túró Rudi szelet sütés nélkül, kakaós piskóta vaníliapu- dinggal, skót krémes, túró­torta, édes palacsinta és egy muffin. Mellette huncutul elbújik egy másik desszert is, ami valójában sós rúd. Hogy mi a helyzet a főételekkel, salátákkal? Két csirke nagy nehezen beférkőzött a legnép­szerűbbek csapatába, a saláta viszont teljesen kimaradt a VIP-csoportból. sokat töprengtem e lista lát­tán, és rájöttem, jól (t)esszük! Hiszen az egyik legkelleme­sebb védekezés a pesszimiz­mus ellen az édességevészet. Egy finom krémes süti, egy karamelltől olvadozó torta, egy gyümölcsös kosárka gyógyír lehet a hétköznapok borúira. Hogy mindezektől hízni fogunk, mint egy kur- tafarkú? Sebaj, azt mondják, a teltebb emberek úgyis vidámabbak! Idő kérdése tehát, és mi leszünk a legbol­dogabb nép Európában - no és persze a legkerekebb is. Áldozatvédelem. Jászapátin tegnap szerveztek áldozatvédelmi road show-t. Ezen egyebek mellett bemutatták a rendőrségi eszközöket, a je­lenlévők kipróbálhatták a „részeg” szemüveget, és vándorkiállítást is meg­tekinthettek. Bűn- és baleset-megelőzési előadások is elhangzottak. Egyre több munkát ad már a belvíz védekezés Van, ahol önkéntes mentőcsapatok is segítenek a munkálatokban A januári jelentős mennyisé­gű csapadék miatt a Közép-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgató­ság valamennyi belvízvédel­mi szakaszán készültséget tartanak fenn - tájékoztatott a Kötivízig. Több mint százan vesznek részt az elöntések el­leni védekezésben. A tíz bel­vízvédelmi szakaszból nyolc­ban másodfokú, kettőben pe­dig elsőfokú készültség van érvényben. Az igazgatóság területén összesen több mint huszonnyolcezer hektárt bo­rít belvíz, ebből Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében 23 ezer 250 hektárt. Januárban átlagosan 48 milliméter csapadék hullott, a talajok telítetté váltak, a be­fogadóknál lévő torkolati zsi­lipeket le kellett zárni, a csa­tornákban összegyülemlő víz pedig indokolta a szivattyúte­lepek beindítását. A Kötivízig Belvízzel érintett területek nagysága a Kötivízig területén Jász-Nagykun-Szolnok 23 250 ha Heves 2 050 ha Pest 1 800 ha Bács-Kiskun 700 ha Csongrád 250 ha Összesen: 28 050 ha FORRÁS: KÖTIVÍZIG pillanatnyilag 50 stabil szi­vattyútelepet üzemeltet, ezen kívül 5 mobil szivattyú is dolgozik, mellyel napi 76 ezer köbméter víztől mentesítik a mezőgazdasági hasznosítású földeket. A védekezésben az igazgatóság 113 munkatár­sa vesz részt. A szivattyúzás mellett a belvízzel elöntött, veszélyeztetett területeken vízkormányzási feladatokat is végeznek, valamint megszün­tetik a vízfolyási akadályokat, illetve segítséget nyújtanak az önkormányzatoknak. A jelentős területi elöntés ellenére egyelőre belterüle­tet nem veszélyeztet a belvíz. Egyedül Jászalsószentgyörgy rendelt el belvízvédelmi fo­kozatot, január 26-a óta má­sodfokú a készültség a tele­pülésen. Tószegen a települési ön­kéntes mentőcsoport tagjai is segítik a védekezést - tud­tuk meg S. Tóth Anikótól, a katasztrófavédelem megyei szóvivőjétől. - A külterületi földeken hatalmas vízfoltok vannak, és a mélyfekvésű in­gatlanok kertjeiben is meg­jelent a belvíz. Megelőzendő a nagyobb bajt a Települési Önkéntes Mentőcsoport tag­jai felajánlották segítségüket a település polgármesterének, aki szivattyúzási feladatokkal bízta meg a csapatot.« SZ. ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents