Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-05 / 3. szám

2 2015. JANUÁR 5., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Elsőfokú ítéletet hoztak az értékes kutyákat lopó banda ügyében A jászkunságiak nem csüggednek felmérés A mentális közérzet fontos összetevője a jólétnek - derült ki egy friss kutatásból ebugatta Első fokon hozott íté­letet a Tiszafüredi Járásbíróság egy bűnözői bandával szem­ben, mely értékes kutyák ello­pására szakosodott. Az ügyész­ség még 2011 novemberében hét vádlottal szemben emelt vádat, közülük öten voltak bűn- szövetségben, két vádlott pedig „csak” lopásban vett részt. A tényállás szerint 2010-ben az ország keleti megyéiből 21 sértettől összesen 203 darab értékes kutyát loptak el, közel 25,6 millió forint értékben. Két vádlott internetes hirdeté­seket böngészve jutott olyan információkhoz, hogy kik és hol adnak el fajtatiszta kutyá­kat. A hirdetőkkel telefonon felvették a kapcsolatot és meg­szerezték a címüket. A többi vádlott gépkocsival elutazott a helyszínekre, ahol belopóztak az épületekbe, és zsákokban ellopták a kutyákat. A legér­tékesebb, egy 4 milliós zsák­mányra Tiszafüreden tettek szert, ahol egy többszörösen díjazott angol buldog kant és egy szukát vittek el. A bíróság 5 év 2 hónaptól 6 évig terjedő szabadságvesztésre kötelezte a főkolomposokat, alkalmi tár­saik pedig 1 év 3 hónap, illetve 1 év 4 hónap börtönbüntetést kaptak. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeztek. ■ M. G. Melléképület lángolt, gerenda izzott Miklóson beavatkozások Kigyulladt egy melléképület tegnap délután Törökszentmiklóson, a Bottyán János utcában - tájékoztatott a katasztrófavédelem ügyelete. A lakóépületet is veszélyeztető tűz megfékezésén a helyi önkor­mányzati és a szolnoki hivatá­sos tűzoltók dolgoztak. Néhány utcányira az előző esettől szin­tén dolguk akadt a lánglovagok­nak: beizzott egy kémény mel­letti gerenda egy vályog építésű családi ház tetőszerkezetében a Hunyadi utcában. A szolnoki hivatásos tűzoltók egy vízsu­gárral avatkoztak be, lakosság­védelmi intézkedésre nem volt szükség, szerencsére egyik esetben sem sérült meg senki. ■ ► Folytatás az 1. oldalról A felmérésben a válaszadók az élettel való általános elégedett­séget 0-tól 10-ig tartó skálán értékelték. Az emberek csak­nem egyharmada vallotta ma­gát nagyon elégedettnek, azaz adott 8-as, 9-es vagy 10-es ér­téket, csupán 6,2 százalék volt a nagyon elégedetlen, 0-t, 1-est vagy 2-est adók aránya. Legelégedettebbnek a 16-24 éves generáció bizonyult, az életkor előrehaladtával ez az arány folyamatosan csökken. Nem meglepő, hogy az elége­dettség a jövedelmi szintekkel is összefüggést mutat. Régiónként vizsgálva kide­rül, hogy a Nyugat-Dunántú- lon élők a legelégedettebbek az életükkel, legkevésbé pedig az észak-magyarországiak. A mentális közérzet, a bol­dogság szubjektív megélése, mely igen fontos tényezője az életminőségnek, számos dolog­tól függhet, hiszen embere vá­logatja, hogy ki mit tart fontos­nak az életében. A csüggedt, le­vert érzés minden ember életé­ben megjelenhet, de amennyi­ben ez az állapot rendszeressé és tartósság válik, maga után vonzza az egyén közérzetének erőteljes romlását, és hatás­sal van a személy mindennapi életére, hatékony tevékenység­szervezésére, társas kapcsola­taira, életvezetésére. A csüggedt, levert állapot gyakoriságára vonatkozó kér­désre válaszolva a felmérés résztvevői a megelőző négy hétre visszatekintve becsülték meg, hogy „mindig”, „többnyi­re”, „ritkán” vagy „soha” sem volt rájuk jellemző ez az állapot. A magyar felnőtt lakosság 27 százaléka csak időnként, 41 rit­kán és 21 sohasem érezte magát csüggedtnek, levertnek. A fel­nőtt lakosság 11 százaléka volt a megkérdezett időszakban több­nyire vagy mindig csüggedt, depresszív hangulatban. A leg­inkább veszélyeztetett korcso­port a 45-54 évesek, közöttük a legmagasabb, 15 százalék azok aránya, akik általában csüggedt­nek, levertnek érezték magukat. Területi bontásban vizsgálva Nógrád (16 százalék) és Tolna megyében (15) kiemelkedően magas a csüggedtek aránya. A probléma legkevésbé Csong­A térképen jól látszik, hogy a megyénkben élő emberek kevésbé csüggednek, mint például a környező területek lakosai. Vajon mi okozza az eltérést? rád (6) és Somogy (8) megyé­ben volt jelen. Bár közismert az alföldi emberek panaszkodási hajlama, és az is, hogy élet- színvonal, bérek szempontjából megyénkkel nem állunk elő­kelő helyen, a felmérés szerint a csüggedtek aránya alig vala­mivel rosszabb, mint Csongrád- ban, meglepő módon még a Pest megyeieknél is kevésbé találjuk lehangolónak a helyzetünket.- Nógrád és Tolna csüggedé- se érthető, ez magyarázható az ottani kis falvakat sújtó munka- nélküliséggel - véleményezte az eredményeket dr. Szarvák Tibor szolnoki szociológus. - Csong- rád és Somogy újdonságként hat, hiszen Csongrád sokáig az öngyilkossági statisztikákat vezette, de meglepő Jász-Nagy- kun-Szolnok eredménye is. Ez egy fordulópontot jelenhet. Csongrádban meg nálunk is olyan innovatív fejlesztések in­dultak meg az utóbbi években, ami pozitívabb jövőképet vetít­het az itt élők elé. Van, ahol a pe­riférikus lét és a rosszabb kilátá­sok ellenére is alacsonyabb fokú a csüggedés, ez a megküzdési stratégiákkal hozható összefüg­gésbe, itt a család, a közösség, az önkormányzat támasza áll­hat a háttérben. Sokat jelent, ha az emberek éreznek valamilyen kapaszkodót, amihez nehéz élet­helyzetben fordulhatnak. Meg­határozó, hogy mennyire van kiépítve a segítői háló. Ahol erő­sebb közösség figyel az eleset­tekre, ott hamarabb észreveszik a csüggedő embereket. Már az is sokat számít, ha az érintettek­nek lehetőségük van kibeszélni problémáikat, aggodalmukat. Egy másik, korábban a me­gyeszékhelyen, szociális terü­leten dolgozó szakember, T.-né Julika is nagy jelentőséget tulaj­donít a segítői rendszereknek, de a civil társadalom egymásra figyelésének erősödését is ki­emeli. Ezen túlmenően még egy jellemző tényezőt is kiemel.- Többek között megyénkre is jellemző volt már - a válság előtti időszakban is - az élet- színvonal zuhanása, a gyárbe­Középkorúként idegeskedünk legtöbbet Dr. Szarvák Tibor szociológus A jóllétet, a mentális közérzet minőségét rontja az erős és tar­tós idegesség, ami a felnőtt la­kosság 16 százalékát érinti. Az emberek 13 százaléka több­nyire, 3 pedig mindig nagyon idegesnek érzi magát. Minden harmadik felnőttre igaz, hogy időnként nagyon ideges. A la­kosságfele soha (13 százalék) vagy csak ritkán (38) érezte magát nagyon idegesnek a megelőző négy hét folyamán. a középkorúakat érinti legerő­teljesebben a túl gyakori ide­gesség kockázata. A 45-54 évesek 22 százaléka, az 55-64 éves korosztály 19 százaléka vallja azt, hogy sokszor na­gyon ideges. zárások, munkahelyek meg­szűnése, szegényedés. Ezek a problémák például a főváros térségébe pár éve jelentenek csak komolyabb problémát. Az itteni emberek mára már mondhatni alkalmazkodtak a bizonytalan élethelyzetekhez, problémákhoz, és „benne élni”, főleg ha már van valamilyen megküzdési stratégia is, kevés­bé megterhelő, elkeserítő, mind a „megzuhanás” idején, ami-, kor hirtelen kell szembesülni a megváltozott élethelyzettel, szembenézni az addig nem ta­pasztalt problémákkal. Az is igaz, hogy nálunk sokkal kevés­bé kiélezettek az életszínvonal­beli különbségek látható jelei - villalakások, luxusjárművek -, mint mondjuk Pesten, így sok­kal kevésbé is generálnak akár indokolatlan elégedetlenséget. lÍBt№iilUii<JM<^Míflirri]|lrt iifl ■ Önt mi teszi optimistává, boldoggá manapság? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Mi az, ami boldoggá teszi egy-egy napját? megkérdeztük Válaszadóink hobbijukban, családjukban találják meg az örömet A kerítést vitték haza a madarasi fiatalemberek Árokba csúszott egy személyautó a 4-es úton NÉGYESI ILDIKÓ, SZOLNOK: - Ha a családom körében tölthetem az időmet, az mindig nagy öröm számomra. Amikor időm engedi, akkor letelepszem egy jó könyv mellé. Valamint a munka mellett, szabadidőm­ben, szívesen hódolok a ked­venc sportjaimnak, a kung-fu-. nak és a jógának - ezek mind-mind örömet okoznak a számomra. PAPP ÁRPÁD, KISÚJSZÁLLÁS:- Engem az tesz boldoggá, amikor a napi munkából a fe­leségemmel ki tudunk egy ki­csit szakadni, elmegyünk a fürdőbe egy-két órát relaxál- ni, a barátokkal beszélgetni. Van, amikor csak leülünk ott­hon a kanapéra, s még a fia­talkorunkat időző lemezt hall­gatunk meg, s közben felidéz­zük emlékeinket. nagy mihályné, KARCAG: - No­vember végén született meg az első unokám, ez volt az elmúlt év legnagyobb ajándéka. Sze­rencsére csak pár utcával lak­nak arrébb, így most amikor csak tudok, megyek át hozzá­juk, és vele töltöm minden sza­bad időmet. Most ez tesz bol­doggá, s az, hogy látom, a lá­nyom mennyire jó anya. Miért is csüggednék ezek mellett? KOVÁCS TERÉZIA, JÁSZBERÉNY:- Az örömet, a boldogságot legfőképp a családomban ta­lálom meg. Például amikor ját­szom a gyermekemmel, gyak­ran megyünk a játszótérre, nagyon szereti a mozit... Ami­kor pedig vele foglalkozom, amikor együtt van a család, az örömet, boldogságot jelent számomra és a család többi tagja számára egyaránt. rendőrség Lopás vétség elkö­vetésének megalapozott gyanú­ja miatt indítottak eljárást egy kunmadarasi lakos és fiatal­korú társa ellen. A tizennyolc éves fiatalember és a tizenhat éves fiú pénteken jelentek meg egy kunmadarasi hétvégi ház­nál, ahol az ingatlan fakerítésé­ből több elemet leszereltek, és magukkal vittek közel tíz kilo­gramm akáccserjét is. A rend­őrök gyorsan azonosították a jogsértőket, akiket előállítottak a kunmadarasi őrsre. A nyo­mozók az idősebbiknél tartott házkutatáskor megtalálták az eltulajdonított kerítésléceket és cserjéket, melyeket vissza­adtak eredeti tulajdonosának.* baleset Árokba csúszott sze­mélyautót mentettek a török­szentmiklósi önkormányzati tűzoltók tegnap reggel a 4-es számú főút megyei szaka­szán, a törökszentmiklósi elkerülőn, a 120-as kilométer- szelvénynél. S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság sajtószóvivőjének tá­jékoztatása szerint a baleset­ben senki nem sérült meg. A műszaki mentési munká­latok idejére a főút érintett szakaszát fél pályán lezárták, ezért a forgalom csupán egy sávon, váltakozva haladhatott - ez némi torlódást okozott az érintett útszakaszon. ■ v.

Next

/
Thumbnails
Contents