Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-22 / 18. szám

8 PANORÁMA - TV-MŰSOR 2015. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV A Coen testvérek a cannes-i zsűri elnökei A VERSENYBEN LÉVŐ filmek listája még nem hivatalos, de az már biztos, hogy az idei cannes-i filmfesztiválon Joel és Ethan Cohen lesz a zsűri „két­személyes” elnöke. A rendező testvérpár jelenleg a Hail Cea- sar! című filmjüket forgatják - George Clooney-val és Scar­lett Johanssonnal -, és a tőlük megszokott fanyar humorral reagáltak a hírre: „nagyon örü­lünk a felkérésnek, mert még soha semminek nem voltunk az elnökei”. A 68. cannes-i film- fesztivált május 13. és 24. kö­zött rendezik meg. ■ Egymásnak esett Williams és Jimmy Page A brít popzenész, Robbie Wil­liams házátalakítási terveit miatt akadt ki Jimmy Page, a Led Zeppelin legendás gitáro­sa. A brit sajtó szerint Williams és Page 2013 óta szomszédok Nyugat-Londonban, és a gitáros azért aggódik, hogy a szomszéd­ban tervbe vett bővítési és kor­szerűsítési munkák kárt tesznek a féltve őrzött neoklasszikus stílusú otthonában. Page a ható­ságot is bevonta az ügybe. ■ Robbie Williams Kiállítás a Mininek közlekedési múzeum Fél évszázad után is virul a brit kisautó Az olajválság szülte kisautó, a Mini köré szerveződött kiállítás a budapesti Közle­kedési Múzeumban. A két­szintes tárlat apropója, hogy 20 éves a hazai Mini Club. Árvay Tivadar Az 1956-os Szuezi-válság ki­robbanásakor senki nem gon­dolta, hogy a politikai fiaskó­nak egy brit legenda születését köszönheti majd a világ. Pedig a második világháború után éppen csak éledező angol - és nemzetközi - autógyártásnak hatalmas pofont jelentett az egekbe szökő olajár, amelynek nyomán egy időre befellegzett a luxus limuzinok szintén csak bimbózó fénykorának. A takarékosság iránti elvárás azonban kapóra jött egy zseniá­lis dizájnernek, aki bár sosem fejezte be mérnöki tanulmá­nyait, megtervezte a Minit. A brit-görög Alexander Issi- gonist a Szuezi-válság közepén bízta meg az őt foglalkoztat Bri­tish Motor Corporation (BMC) takarékos, mindenki számára elérhető kisautó fejlesztésével, és mint azt az elmúlt hat évti­zed bizonyította, a „tanulatlan”, de később lovaggá ütött, sőt, a Királyi Természettudományi Akadémia tagjai közé is bevá­lasztott Sir Issigonis valami na­gyon különlegeset alkotott. Bemutató. 1959 augusztus 25-én: a Mini, és ami a gyár szerint belefér A klasszikus Mini - amelyet az autósvilágban kevésbé jár­tas olvasó leginkább Mr. Bean legendás zöld csotrogányaként ismerhet, de ilyen járgánya volt John Lenonnak is - 1959-ben mutatkozott be. Kisebb-na- gyobb átalakításokkal ugyan, de több, mint négy évtizeden át gyártották. Összesen 5,3 millió készült belőle, de a kaland nem ért véget: miután az ezredfor­dulón végleg leálltak az össze­szerelésével, 2001-ben megje­lent az új generáció a MINI One és a MINI Cooper, amelyek már közel sem az olcsó népautó ka­tegória képviselői, de a márka szerelmesei szerint méltó mó­don folytatják a legendát. A következő hetekben a ha­zai Mini rajongók, és az autó­ipar története iránt érdeklődők is alaposabban megismerked­hetnek a kisautóval. A buda­pesti Közlekedési Múzeum kétszintes időszaki kiállításán a márka története mellett né­hány igazi csemegét is be­mutatnak, egyebek mellett az 1965-ös München-Bécs-Buda- pest Rallye győztes autójának mását, egy szöges gumikkal és speciális lámpasorral fel­szerelt Works Mini Coopert, illetve egy ritka Mini Pick Up kisáruszállítót is megnézhet­nek az érdeklődők. A kiállítás­ra a szervező Mini-klub tagjai egy több helyen megnyitott, a belső működést láthatóvá tevő Mini-motort is elkészítettek. Az indítógombot megnyomva mindenki megfigyelheti a bel­ső égésű motor lassított mű­ködését, a sebességváltó és a differenciálmű fogaskerekeit, a gyújtás kiosztását, a himbák és a szelepek mozgását. A Sir Alec Issigonis, és az évszázad európai autójának vá­lasztott Mini előtt tisztelgő tár­lat a tervek szerint március 1-ig látható. Hosszú betegség után elhunyt S. Nagy István dalszövegíró Kedden szívrohamban elhunyt S. Nagy István eMeRTon-díjas, Ar- tisjus-életműdíjas dalszövegíró, aki az 1950-es évektől olyan ha­zai sztároknak írt dalokat, mint Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalat- nay Sarolta, Máté Péter és Zorán, de jó néhány slágert gyártott az Omegának, a Hungária együt­tesnek, az LGT-nek, sőt az Eddá­nak is. A „slágergyárosként” is emlegetett S. Nagy 1934. január 20-án Kőröstarcsán született. A zenéhez már fiatalon kötődött, de neve 1957-ben vált országosan is­mertté, amikor megírta Németh Lehelnek a Merre jártál tegnap este? című dalt. Legnagyobb sike­reit Máté Péterrel aratta - ő írta egyebek mellett az Elmegyek, az Azért vannak a jóbarátok, az Egyszer véget ér, a Hull az el­sárgult levél, a Most élsz vagy a Zene nélkül mit érek én szövegét. Dalai követték a korízlést, ké­pes volt megszólalni a fiatalok és az idősek nyelvén egyaránt. Munkássága során rengeteg fia­talt indított el a pályán, köztük volt például Szécsi Pál és Ihász Gábor, de írt szöveget színdara­bokhoz, dalszövegei pedig szere­peltek a Kár a benzinért (1964), a Csinibaba (1997) és a Made in Hungária (2009) című filmben. 1993-ban eMeRTon-díjat, 1996- ban a Magyar Köztársaság Kis- keresztjét, 1999-ben Huszka-dí- jat, 2009-ben a Magyar Köztár­saság tiszti keresztjét, 2011-ben Artisjus-életműdíjat kapott. ■ § 8 4.00 Reflektor© 4.20 Barátok közt© 4.50 Dr.Tóth® 5.35 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel © 9.10 ízes élet 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.45 EgészségKalauz © 13.15 ízes élet© 13.35 Reflektor© 13.55 Fókusz© 14.20 Éjjel-nappal « Budapest 15.45 A vihar© 16.50 Dr.Tóth© 18.00 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz© 19.20 Éjjel-nappal Budapest © 20.40 Barátok közt® 21.20 CSI: Miami helyszínelők © 22.15 RTL Klub Híradó 22.50 CSI: A helyszínelők ® 23.55 Odaát © 0.55 Reflektor© 1.15 Titkok otthona © 4.25 Sue Thomas-FBI 5.05 Csapdába csalva © 5.25 Családi Titkok © 6.20 HUNGARIKUMOK 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Viíág 11.55 HUNGARIKUMOK 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Családi Titkok © 13.50 Magánnyomozók© 14.50 Valentina titka © 15.50 Emlékezz, Reina © 17.00 A Macska © 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban ® 20.15 Hal a tortán- Meglepetés © 21.30 Az indíték© 22.30 NCIS © 23.30 Életfogytig zsaru © 0.30 Tények Este 1.15 Aktív© Magazinműsor 1.35 Sportos magyar sportműsor, 2014 1.45 EzoTV.hu 2.45 Családi karácsony © 5.50 Ma Reggel 9.00 A szenvedélyek lángjai © 9.50 Kövek és emberek © 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.25 Rondó 13.25 Átjáró 13.55 Meseasomogy- országi patakgörbítőkről 14.55 Zorro© 15.40 Charly, majom a családban © 16.30 Híradót 16.45 Lola© 17.30 Szerencse Híradó © 17.40 Híradó 17.50 Ridikül © 18.40 Szívek doktora © 19.30 Híradó este 20.10 Sporthírek 20.20 Időjárás-jelentés 20.30 A boldogság sosem jár egyedül © 22.20 Az Este 22.55 Híradó 23.05 Sporthírek 23.10 Barangolások öt kontinensen © 23.40 Történetek a nagyvilágból © 14.15 Hunyormajor© 14.35 GeronimoStilton© 15.00 Leonardo kalandjai © 15.15 Kedvencek a világ körül 15.30 DipésDap 15.35 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 15.45 Kengu-kalandok 16.15 Lolka és Bolka 16.25 Tesz-vesz város 16.50 Kortárs gyermekversek és dalok 16.55 Lóti és Fűti 17.00 Lülü, a teknőc 17.15 Patrick, a postás 17.35 Angelina, a balerina 17.50 A kiscsacsi kalandjai 17.55 Nagymaci és Cin 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Kérem a következőt! 18.20 Vízipók csodapók 18.30 Boldogvölgy 18.40 Kalandozások Andyvel 18.55 Kortárs gyermekversek és dalok 18.57 Alex és a tenger 19.00 Nyuszi Péter 19.15 Pimpa 19.25 Ormányos család 19.35 Szép álmokat! 5.15 Erica világa© 5.55 TV-Shop 6.30 Harmadik műszak © 8.05 Monk- Flúgos nyomozó © 9.00 Könnyed fogások 9.40 Sütimester 10.55 Az utolsó zsaru © 11.55 Esküdt ellenségek © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők © 14.50 CSI: A helyszínelők © 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.50 Sütimester 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ © 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Végső állomás © 23.10 Amerikai nindzsa 2.: A leszámolás © 0.55 Gyilkos körzet © 2.00 Gyilkos körzet © 2.55 Gyilkos számok © amerikai krimisorozat, Cipővadászat V. évfolyam, 93. rész 7.35 Közbeszéd 8.00 Csodabogár 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Magyar elsők 9.25 Elcserélt lányok <ü 10.10 DonMatteo© 11.05 Párizsi helyszínelők © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.15 Időjárás-jelentés 12.25 Kívánságkosár 14.25 Vers 14.35 Liszt Ferenc© 15.00 A romániai forradalom tanúi 15.30 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza 16.30 Térkép 17.10 Elcserélt lányok <ü 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Rózsák harca© 19.50 DonMatteo© 20.45 Hírek 20.55 Dunasport 21.00 Vitéz lélek© 22.45 Kultikon © 23.05 MüpArt 6.00 Mindentudás Egyeteme © 7.00 Motorshow© 7.30 Műhely művek© 8.00 Kamionnal a halálutakon © 8.55 Billy, a profi II.® 9.25 Gyűjtögetők III. © 10.20 Szuperapák© 10.45 Fotózz, mint egy profi! © 11.10 James May: gyerek­játékok felnőtteknek 12.10 Homokszobrászok© 13.00 Hydrotech© 14.00 A mélység erői © 14.55 Jimmy naplója © 16.00 Szemenszedett átverések © 16.50 Vadonbéli szafarik © 18.00 Top 10 állati kalandom © 18.35 Leplezetlen jövő© 19.00 Klímalibikóka© 20.00 A mélység erői © 21.00 Titokzatos Nepál © 22.00 A 60-as évek Amerikája © 22.50 Afganisztán© 23.45 Katonai kincsvadászok © 4.25 Csodálatos világ © amerikai romantikus dráma, 2009 6.00 Televíziós vásárlás 9.30 Pokoli áramszünet © amerikai akciófilm, 2. rész 11.15 A kincses sziget © ír-angol-amerikai kalandfilm, 1.rész 13.00 Jöttünk, láttunk, visszamennénk ® francia vígjáték, 1993 15.00 Csillagkapu: Continuum © kanadai-amerikai sci-fi akciófilm, 2008 16.50 Halálos fegyver © amerikai akcióvígjáték, 1987 19.00 Vissza a jelenbe © kanadai-amerikai vígjáték, 2010 21.00 Végképp eltörölni © amerikai akciófilm, 1996 23.05 Elhagyott szoba 2.- Az első vágás © amerikai thriller, 2009 0.40 Harcosok börtöne © amerikai akciófilm, 2010 R.: Daniel Zirilli 2.20 1911 © kínai-hongkongi háborús filmdráma, 2011 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 ValóVilág 7 © 12.50 Bű­nös szerelem © 13.45 Bűnös sze­relem © 14.40 Karibi szerelem © 15.35 Barátok közt © 16.05 ValóVilág 7 © 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agymenők® 18.30 Agyme­nők ® 18.55 A vasmacska köly- kei © 21.00 RTL II Híradó 21.30 :sajos ValóVilág 7 © 23.00 BeleValóVilág 7 ©23.30 Barátok közt© 10.20 Veled is megtörténhet! © 11.25 Családi Titkok © 12.30 Rabok és szeretők © 13.25 HUNGARIKUMOK 13.30 Jó­ban Rosszban © 14.10 Kuzey Güney - Tűz és víz © 15.10 NaNee! ® 16.20 Aktív © 16.45 HUNGARIKUMOK 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán © 18.20 Doktor House © 19.20 Családi Titkok © 20.25 NaNee! © 21.35 Bújócska © 23.35 36 - Harminchat © 11.05 Befutó 11.30 Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vá­sárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Pa­letta 14.05 BBC Reporters 14.30 BBC Our World 15.00 Híradó 15.30 GyógyHír © 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élő­ben 21.00 Híradó 21 21.35 Csör- te 22.30 Globál 23.05 Magyaror­szág élőben 8.25 Privátfilmek újratöltve 8.45 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Privátfilmek újra­töltve © 11.20 Privát rocktörténet © 12.30 Hollywood Café © 13.00 Film Mánia Stars © 13.10 Afrika királynője © 15.15 Film Mánia Stars © 15.25 Az oroszlán télen © 17.00 Az oroszlán télen © 18.35 A szabadság földjén © 21.00 Az új világ © 22.00 Az új vi­lág © 23.00 Az új világ © 5.00 Lóverseny 5.30 Asztalitenisz 6.00 Kézilabda 8.00 Televíziós vá­sárlás 9.00 Kézilabda 11.00 Tele­víziós vásárlás 12.00 Arany pilla­natok 12.15 Utánpótlás-magazin 12.45 Fieszta 13.45 Ökölvívás 16.45 Jégkorong 18.45 Kosár­labda 19.15 NBA 19.45 Fieszta+ 20.00 Zuhanyhíradó 21.00 Mai helyzet 21.15 Trash Talk 22.45 30 for 30 0.30 NFL Game day 1.00 Labdarúgás 2.00 Kosárlabda 17.10 Elcserélt lányok 10.45 Fotózz, mint egy profi! 11.15 A kincses sziget ATV RY ' *№ . 12.50 Televíziós vásárlási műsor- ablak 13.40 ATV Híradó 13.50 Egyenes beszéd 14.50 A Parla­ment 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub © 16.25 Fő az egész­ség! 16.55 Világhíradó 17.05 Fó­rum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fó­rum 18.45 ATV Híradó 19.20 Idő­járás-jelentés 19.25 Egyenes be­széd 20.35 A helyzet 21.30 Fride- rikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 Vi­lághíradó 23.00 Egyenes beszéd 11.30 Kanadai raktárárverések 12.00 Konténervadászok 12.30 Licitvadászok 13.00 Csupasz túl­élők 14.00 Autónepperek hatá­rok nélkül 15.00 Amcsi benzinfa­lók 16.00 Autókereskedők 17.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Ka­nadai raktárárverések 19.30 Csomagcsaták 20.00 Raktárva­dászok 21.00 Aranyláz Alaszká­ban 22.00 Aranyláz a Bering-ten- geren 23.00 Alaszka mélyén 16.20 Justine hétköznapi finom­ságai © 16.45 Receptdaráló © 17.00 Házikosztok csatája © 17.55 Receptdaráló © 18.10 Jó szakács, rossz szakács © 18.35 Sweet boy © 19.05 Jamie ha­zatér © 20.00 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel © 20.45 Piaci Capriccio © 21.15 Perfekt! © 22.05 Írországból szeretettel © 22.35 Mekong © 23.05 India ízei © 23.30 Házikosztok csatája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents