Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-04 / 282. szám

egészség 9 2014. DECEMBER 4„ CSÜTÖRTÖK A betegségek is családban maradnak? öröklődés Bizonyos kórképek esetén fokozottan figyelni kell a megelőzésre - Sok múlik a táplálkozáson Érdemes kifaggatni a szü­leinket és a rokonainkat a családunk egészségtörté­netéről, számos betegségre való hajlam ugyanis örök­lődik. Ezután már megte­hetjük a kellő óvintézkedé­seket, hogy elkerüljük a rettegett kórokat. Mediaworks-összeállítás ALZHEIMER-KÓR Egyik, ritka formája bizonyí­tottan örökletes. Ha több nem­zedékre visszamenően voltak esetleg alzheimeres betegek a családban, sajnos komoly esély mutatkozik a kór tovább­vitelére. Az orvosi, szociológiai kutatások szerint a magasabb iskolázottságúak körében rit­kábban fordul elő a betegség, ennek magyarázata azonban nem ismert. TIPP A MEGELŐZÉSHEZ: Idős korban is maradjon szelle­mileg aktív: olvasson, fejtsen rejtvényt, sakkozzon, kár­tyázzon minél többet! EMLŐRÁK A mellrák 5-10 százalékban sajnos genetikai rendellenes­ségre vezethető vissza. Az orvos tanácsa: Ha anyai ágon, azaz az édesanyjánál, annak nővérénél vagy anyu­kájánál a mell kötőszövetében Ez a korosztály imádja a hamburgert, ami nem akkora gond, de ha csak ezzel él, abból már később sok baj lehet Az életmódunk a felelős mindenért? tumort diagnosztizáltak, 20 éves kora után tanácsos elvé­geztetnie egy géntesztet, amit orvosi konzultáció követ. Ez utóbbi során ismertetik Önnel az esetleges rizikófaktorokat, és felvilágosítják a lehetséges kezelésekről. TIPP A MEGELŐZÉSHEZ: Ha­vonta egyszer, a menstruációt követően végezze el az emlők önvizsgálatát, és félévente keresse fel a nőgyógyászát! Családi kockázat esetén már fiatalabb kortól kezdve erősen javasolt a rendszeres mam­mográfiás vizsgálat is. SOKAN GONDOLJÁK OZt, hogy bizonyos betegségek ellen nem tudnak mit tenni, hiszen az idő­sebb rokonaik is ebben szenved­tek, így szinte törvényszerű, hogy náluk is kialakuljon a kór. A dolgok hátterében néha fel­lelhető ugyan a genetikai haj­lam, ám a betegség kialakulá­sát sokkal inkább a szülőktől, nagyszülőktől eltanult helytelen életmód okozza. A táplálkozási szokások például sokszor meg­egyeznek a különböző generáci­óknál, hiszen az ízlésünk már gyerekkorunkban kialakul. Aki kicsi korától kezdve rostokban, tápanyagokban és mikroele­mekben szegényes ételeket fo­gyaszt, annál nagyobb eséllyel alakul ki vastagbélrák, és való­színűbb, hogy elhízik - utóbbi pedig valóságos melegágya az időskori cukorbetegségnek, va­lamint a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek. ha mindehhez még mozgássze­gény életvitel, dohányzás, túl­zott alkoholfogyasztás is társul, a helyzet csak tovább romlik... GLAUKÓMA Sajnos a zöld hályogra való hajlam is öröklődhet a család­ban. TIPP A MEGELŐZÉSHEZ: An­nak érdekében, hogy meg­előzze az említett szembe­tegség kialakulását, 35 éves kora után rendszeresen járjon el ellenőrzésre. A legfonto­sabb glaukómás vizsgálatok a szemnyomásmérés, a látótér­és a szemfenékvizsgálat. VISSZÉR Ez a betegség is nagyban függ az öröklött génektől, ha tehát a felmenőinek volt már ilyen problémája, ön is hajla­mos lehet a kötőszöveti gyen­geségre és a visszérre! tipp a megelőzéshez: Ke­rülje a nagy meleget, ez nem kedvez a láb vérkeringésének. A hideg vízzel térdtől lefelé végzett lábzuhany megelőzi a gyulladást. Számoljon le a pluszkilókkal - a legjobb, ha ehhez olyan mozgásformát választ, ami megdolgoztatja az alsó végtagok izomzatát! Ne feledje, hogy feküdni vagy menni jobb, mint huzamo­sabb ideig ülni vagy állni! ALLERGIA Ha valamelyik szülő aller­giás, akkor a gyereknél a be­tegség kialakulásának esélye 30 százalék, ám ha mindkét szülő érintett, a kockázat 50 százalékra nő. A kiváltó ok egy egyszerű allergiateszttel megállapítható. TIPP A MEGELŐZÉSHEZ: Ha teheti, kerülje az allergénnel való találkozást. Ha ez nem megoldható, homeopátiás sze­rekkel a tünetek enyhíthetők. BŐRRÁK Akinek valamelyik közeli hozzátartozója már volt bőr­rákos, annak fokozott kocká­zattal kell számolnia. tipp A megelőzéshez: Éven­te egyszer - lehetőleg ősszel vagy télen - látogasson el a bőrgyógyászhoz! Ha a meg­lévő anyajegyeinek formája, színe vagy mérete megválto­zik, forduljon szakemberhez! Napozáshoz mindig használ­jon fényvédő termékeket, és kerülje el a leégést. CSONTRITKULÁS Fokozottan kell figyelnie a betegségre, ha a szülei elmúl­tak 50 évesek, és egy ártatlan eleséstől is eltörik a csontjuk, vagy ha már diagnosztizál­ták náluk a csontritkulást. A csontsűrűségmérés fényt de­rít arra, hogy önnek szüksége van-e már kezelésre. TIPP A MEGELŐZÉSHEZ: A kalciumban és D-vitaminban (például tejtermékek) gazdag táplálékok fogyasztása és a rendszeres mozgás is erősíti a csontokat. Lehet, hogjr rosszul tudja?- orvosi tévhitek HIRDETÉS I Nem maradhat el koncert rekedtség miatt Néhány egészségügyi állítás annyira meggyőzőnek tűnik, hogy generációk adják át egy­másnak a „tudást”, annak elle­nére, hogy nem igaz. Lássunk ötöt a leggyakoribb féligazsá­gok közül! 1. Nem károsítja a fogat, ha lefekvés előtt elrágcsálunk egy J almát. Nos, az igaz, hogy az alma nagyon egészséges, de gyü­mölcssavat tartalmaz, ami ideális táptalajt jelent a fogszu­vasodást okozó baktériumok számára. 2. A szoptatós nők nem es­hetnek teherbe. Erre az „álhírre” semmiképp se hagyatkozzon! A test, bár ki­sebb eséllyel, mint egyébként, de ilyenkor is képes a fogam­zásra. 3. Az évek számával nő a vér­nyomás is. Időskorban gyakori a hízás, a túlsúly pedig a magas vérnyo­más egyik fő oka. Nem az évek száma tehát az, ami számít! 4. Egy kupica szesz ebéd után javítja az emésztést. A pálinka a legjobb esetben is csak a vékonybél kiürülését gyorsítja fel. A vastagbél vi­szont először az alkohol lebon­tását kezdi meg, ezért az étel emésztéséhez később lát hozzá. 5. A narancsbőr a lerakodott salakanyagok miatt alakul ki. A nőknél a kötőszövet pár­huzamos, laza rostokból áll, a zsírszövetek pedig a bőrfel­színhez közel helyezkednek el, ezért a bőrön hamarabb meg­látszana a felduzzadt zsírsejtek okozta „egyenetlenségek”.- ■ Fecó esküszik a Salvus gyógyvízre Balázs Fecó vészhelyzetben, utolsó reménységként próbálta ki, s ma már elengedhetetlen társa ez a gyógyvíz. Fecó már gyerekkora óta ismeri a Salvus gyógyvizet, hiszen az édesapja mindig őt szalajtotta el a patikába egy palackért, ha égett a gyomra.- Úgy gondoltam mindig is a sós-lúgos gyógyvízre, mint a gyomorbántalmak kitűnő ellenszerére. S mivel nekem sosem volt gondom az emésztésemmel, nem is gondoltam, hogy nekem is szükségem lehet rá. Egészen addig, míg énekes nem lettem és elkezdtem harcol­ni a szakma legnagyobb ellenségével, a meghűléssel, rekedtséggel - emlékezik vissza Fecó. Egy igazán fon­tos koncertre készültem, ám egy nappal előtte teljesen berekedtem. Rengeteg praktikát kipróbáltam, de csak nem akart javulni. Akkoriban kezdett megjelenni a pati­kákban a Salvus Gyógyvíz Permet. Néhány kollégám már használta is. Tőlük kaptam a tippet, hogy próbáljam ki, mert ha valami, akkor ez biztosan segít. Vettem egy üveggel, fújogattam, és csodák csodájára estére visz- szanyertem a hangom és fel tudtam lépni! Azóta mindig tartok magamnál a permetből, de most már nem csak regenerálásra, hanem megelőzésképpen is használom: Amikor kicsit kapar a torkom, akkor rögtön elkezdem permetezni. Egy-egy koncert nagyon megterheli a hang­szálaimat, ezért amikor fellépésem van, reggeltől estig folyamatosan használom, hogy biztosan ne legyen sem­mi gond. Azóta nem került veszélybe egyetlen koncer­tem sem. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Tesco, Fűszértek, Coop továb­bá Rossmann üzletekben) kapható. HÍRSÁV Egészséget is adhatunk ajándékba már csak egyet kell alud­ni, hogy a Mikulás a tisztára suvickoit gyerekcipőcskékbe csempéssze az ajándékait. Most még összeállíthat egy olyan változatot, melybe egészséges „hozzávalók” ke­rülnek. Az édességet persze nem lehet kihagyni, hiszen az még a legjobb gyerekből is kiszámíthatatlan reakció­kat váltana ki. Vásárlás előtt alaposan olvassa el a termék címkéjét, és kakaós tejbe­vonó helyett válassza az igazi csokoládét, abból is a magas kakaótartalmú változatot. Ez­után jöhet a „piros alma, mo­gyoró”, egy kis diákcsemege, mandarin, vagy egy csomag­nyi aszalt gyümölcs is. ■ Szórakoztató mozgás a pluszkilók ellen A karácsonyi vásárokkal párhuzamosan egyre több helyen nyílik műjégpálya az országban, ahol kicsik és nagyok együtt csúszkálhat­nak a jégen. Aki a zsúfolt és dübörgő edzőtermek helyett szívesebben sportol á sza­badban, annak mindenkép­pen érdemes kipróbálnia ezt a mozgásformát, ami jót tesz a keringési rendszernek, és még lassú csúszkálás esetén is több száz kalóriát égethe­tünk el vele egy óra alatt. A lélekvidító hatást se feledjük el, hiszen a jó zene és a bará­ti társasággal együtt töltött idő messzire űzi a téli rossz­kedvet! ■

Next

/
Thumbnails
Contents