Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-30 / 302. szám
4 JÁSZSÁG 2014. DECEMBER 30., KEDD Elemi érdek az átalakítás hulladék Még jobban oda kell figyelni a szelektív gyűjtésre A változás egyik fő célja, hogy az elkülönítetten gyűjtött hulladékot már a házaktól szeretnék elszállítani. Rajtunk is múlik tehát a sikere. Képünk illusztráció. Az igazi hideg idő beköszöntővel a fatolvajok is megjelentek rendőrkézen A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két jászszentandrási lakos ellen - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A 48 éves férfi és nő egy Jászszen- tandrás külterületén található erdőrészben a tulajdonos engedélye nélkül akácfákat vágtak ki és azokat járművükre pakolták. A szolgálatban lévő körzeti megbízottak tetten érték a tolvajokat. A rendőrök a férfit és a nőt a Jászapáti Rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Az egyenruhások az érintettek lakóhelyén tartott házkutatáskor további jogtalanul kivágott és eltulajdonított fákat találtak és foglaltak le. ■ Ebben a szezonban egyelőre még ez az első hasonló eset a település határában. A település határában a forgalmasabb területektől távolabb egyre több helyen lehet érzékelni azt, hogy idén télen is szembe kell nézni a fatolvajok tevékenységével - állapította meg a helyi tapasztalatok alapján Banka Ferenc, Jászszentandrás polgármestere. A konkrét esetről szólva elmondta, ismerve az érintetteket, nagy valószínűséggel valóban az otthoni tüzelőnek valót szerették volna kiegészíteni az erdőben gyűjtött fával, csakhogy ez esetben nem csak a letört, elkorhadt ágakat vitték el, hanem maguk is vágtak fát a lakóhelyükhöz közeli erdőben. Ebben a szezonban egyelőre még ez az első hasonló eset a település határában. A polgármester véleménye szerint az igazi nagy problémát az jelenti, hogy rendkívül nehéz a fatolvajok tettenérése, pláne akkor, amikor nem csak a saját kályhába szeretnének fát gyűjteni az emberek, hanem szervezett formában, nagytételben gyérítik az erdők növényzetét. Az esetek számához képest sokkal kevesebb a felderítés a dolog természetéből fakadóan. Eleve félreeső erdőrészekről van szó általában, ahol képtelenség megoldani az állandó felügyeletet. ■ B. CS. A Jászságban is átalakul a hulladékgyűjtés rendszere. Várhatóan a jövő év közepére megkezdhetik működésüket azok a hulladékudvarok, amelyek kivitelezési munkálataival nemrégiben elkészültek. A szelektív hulladékgyűjtést szintén 2015 derekától alakítanák át. Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot már a házaktól szeretnék elszállítani. Banka Csaba A szelektíven gyűjtött háztartási hulladékból is minél többet a háztól kell elszállítania a szolgáltatónak a hulladéktörvény január 1-jétől hatályos módosítása szerint - adta hírül a távirati iroda a napokban. A módosítás kivételessé teszi a hulladékgyűjtő szigeteken történő szelektív hulladékgyűjtést. A törvény szerint ezt csak kiegészítő megoldásként, elsősorban olyan sűrűn lakott településrészeken lehet alkalmazni, ahol az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladék házhoz menő gyűjtése és elszállítása nem biztosítható. Az átalakításra egyébként nem csak a törvényi kötelezettség, hanem az ebből fakadó költségnövekedés is rákényszeríti majd a szolgáltatókat, a településeket. Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere elmondta, hogy a térségi hulladékudvarok (Jászberény, Jászladány, Jászárokszállás, Heves) közül a városuk határában készülő alépítményét már befejezték, az elkövetkezőkben kell azt ellátni a megfelelő berendezésekkel, konténerekkel, A hulladékgyűjtés rendszerének átalakítása nem az egyes településeken zajlik majd kü- lön-külön, hanem a jászsági és dél-hevesi települések által életre hívott Régió Kom társulás koordinációjával szeretnék azt végigvinni a Jászságban. Dr. Szabó Tamás, a társulás elnöamely nem városi beruházásként épül, hanem a Regio Kom Társulás koordinálásával zajlik a munka.- Több tízmillió forintos plusz költséget jelent az hónapról hónapra január 1-jétől, hogy nem készültek el korábban a hulladékgyűjtő udvarok, illetve nem indult meg a szelektív gyűjtés rendszerének ehhez kapcsolódó átalakítása. A hulladéklerakás díja ugyanis a hulladéktörvényben meghatározottak szerint 2015-től 9000 forintra emelkedik tonnánként az idei 6000 forintról, a lerakás díja egyébként 2013-ban még csak 3000 forint volt - tette ke, Jászberény polgármestere elmondta, hogy a szelektív gyűjtés átalakítását is a jövő év másodikfelétől szeretnék elindítani, ennek előkészítése pedig rövidesen megkezdődik. Az átalakítás részleteinek meghatározása 2015-ben elvégzendő feladat lesz a szakemberek számára. hozzá a polgármester. - Márpedig a hulladékszállításért fizetett lakossági díjak eddig sem fedezték a szolgáltató hulladékkezeléssel kapcsolatos költségeit, úgyhogy minél előbb kezdik meg működésüket a hulladékudvarok, annál kevesebb hulladékot kell a jászteleki tárolóba szállítani és annál kevesebb díjat kell befizetnie a településeknek - fogalmazott Gergely Zoltán. Dr. Szabó Tamás, a Régió Kom Társulás elnöke, Jászberény polgármestere elmondta, hogy az átalakítás előkészítése folyamatosan tart. Mind a négy hulladékudvar elkészült, várhatóan jövő év közepétől kezdhetik meg működésüket, miután a szükséges eszközöket, berendezéseket azokban beüzemelték, illetve a jászteleki regionális hulladéklerakóban is elvégezték a szükséges fejlesztéseket. A napokban érkeztek meg éppen azok az új szállító járművek, amelyekkel a szelektíven gyűjtött különböző hulladékokat már a házaktól elszállíthatják. HÍRSÁV Elkészült э patak védműve Arokszálláson JÁSZÁROKSZÁLLÁSON LEZÁRULT a Szarv-ágy-patak védművének kiépítése. Az év utolsó napjával a műszaki átadás-átvétel folyamata kezdődik meg. A több mint háromszázmillió forintos beruházás jelentősége meglehetősen nagy, ugyanis azzal a város szélén jelentős számú, összességében mintegy négyszáz lakóingatlan, illetve az ipari park árvízi védelmét erősítették meg. Támogatásokról döntöttek JÁSZBERÉNY KÉPVISELŐ-TES- tülete az év utolsó ülésén civil, kulturális, sport- és egyéb gazdálkodó szervezetek, egyesületek támogatásáról döntött. Az előre nem látható és nem tervezhető gazdasági és egyéb események miatt néhány egyesület, civil szervezet kérelemmel fordult az önkormányzathoz. A kérelmezőknek olyan többletkiadásaik keletkeztek, melyekkel az év eleji működési költségvetésük tervezésénél még nem számoltak. A kérelmezők - a város életében fontos szerepet játszó kulturális, gazdasági, valamint sport- szervezetek - zavartalan, és a jövőre nézve is stabil működése érdekében biztosítottak összesen mintegy hatvanötmillió forintot a 2014-es tartalék, illetve a következő évi költségvetés terhére. A végéhez közeledik a felújítás végeztek a kivitelezők az építési munkálatokkal Jászárokszálláson az egészségház felújítása kapcsán, tudta meg lapunk. A következő elemként a villamos- áram-hálózatra kötik majd rá az épület rendszerét. Az elkövetkezőkben pedig a már megérkezett fogorvosi székeket, a bútorzatot szerelik, építik be. A fogászati rendelések, illetve a védőnői szolgálat munkatársai egyébként várhatóan tavasszal, nagyjából március közepén költözhetnek be a megújult épületbe. Térségi szinten szervezik meg a szelektív gyűjtést Házi versennyel zárták az esztendőt mérleg Több mint százötven érmet gyűjtöttek idén a herényiek Céget hoznak létre a termés feldolgozására Eseményekkel teli és eredményes évet zárt a JSE Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztálya. A napokban megszervezett évzáró házi versenyen Eperjesi Nándor 3. dán edző, szakosztályvezető elmondta, 2014-ben összesen 12 hazai és nemzetközi bajnokságon és kupán vettek részt az utánpótlás-nevelő csoport versenyzői. A rendezvényeken 159 érmet gyűjtöttek sportolóik. Köztük kiemelkedő eredménynek számítanak a Svájcban, Da- vos-ban márciusban megszervezett Nyílt Európa Bajnokságon elért két első és egy második helyért kapott arany- és ezüstérmek. A több mint egy évtizede folyamatosan épített nemzetköAz évzáró házi verseny igazi közösségi esemény volt zi kapcsolatok eredményeként nyolc ország több mint kettőszáz sportolója látogatott el októberben a hatodik Lehel Vezér Kupára Jászberénybe, ezzel a taek- won-dosok elérték, hogy Jászberény legnagyobb nemzetközi versenyét jegyezzék nevük mellett a városban. A Berénybe érkező klubok versenyzői között sok esetben válogatott szintű sportolók erősítették a verseny presztízsét. A munkát jövőre sem hagyják abba, a téli hónapokban a csoport tagjainak övvizsgájára készülnek, február végétől pedig ismét megkezdődik a versenyszezon. Legközelebb a Nyílt Szerb Bajnokságra látogatnak Bácskatopolyára. ■ B. Cs. homoktövis Jászszentandrá- son két éve telepítettek először homoktövist önkormányzati területen. Banka Ferenc polgármester elmondta, hogy az első telepítések 2015-ben termőre fordulnak. Az első évben három hektáron ültették el a cserjéket, a rákövetkező évben pedig hat hektáron kerültek földbe a növények. ' Ez idő szerint nyolc-tíz helybélinek teremt álláslehetőséget a cserjék gondozása. A termesztést a közmunka keretében végzik a településen, ugyanakkor szeretnének továbblépni ezen a területen is - tette hozzá a településvezető. A termés átvételére már korábban szerződést kötöttek, de szeretnék azt elérni, hogy ne csak az alapanyagot kínálhassák a piac számára. A feldolgozáshoz szükséges eszközök beszerzéséhez fejlesztési pályázatot szeretnének beadni, amelyhez figyelik a megjelenő kiírásokat. A termesztést még meg tudják oldani a közmunka keretében, a feldolgozáshoz azonban ez már nem lesz elegendő. Előkészítik egy olyan cég létrehozását, amely a feldolgozást, illetve a későbbiekben az értékesítést is koordinálni tudja. A feldolgozócégen belül pedig a munkafolyamatok már az elsődleges munkaerőpiacon hoznak létre álláshelyeket a munkavállalók számára. ■ B. CS.