Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-22 / 297. szám
A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL 2014. DECEMBER 22., HÉTFŐ Előadásokat hallhattak a nyugdíjasklubok Negyvenöt diák a rajzversenyen. A közelmúltban rendezték mega Magiszter Alapítványi Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában az I. Magiszter Megyei Rajzversenyt, melyen hét szolnoki és hat, a megye más településéről érkező általános iskola negyvenöt diákja vett részt. A zsűri értékelése alapján két első, kettő második, két harmadik hely és nyolc különdíj talált gazdára. A díjazott tanulók automatikusan felvételt nyertek iskolánk művészeti tagozatára. Ezúton is gratulálunk nekik. Várjuk őket a következő tanévben! KÓKAI-VIGH VERONIKA JUDIT, IGAZGATÓ Eseménydús évet zárnak klub A szépkorúak önkéntes teremfelügyeletet vállaltak az Agórában tanácsadás A Vasutas Cukorbetegek Klubja a közelmúltban tartotta meg a cukorbetegek világnapi rendezvényét. Vendégeink voltak a Törökszentmiklósi Cukorbetegek Egyesülete, a Tiszaföldvári Cukorbetegek Klubja és a Szivárvány klub tagjai. A rendezvényünkön 68 fő vett részt. Az előadások témái a diabétesz szövődményeiről, annak megakadályozásáról, illetve a már kialakult szövődmény szinten tartásának fontosságáról szóltak. Előadást hallgattunk dr. Telek Judit főorvos asszonytól a diabétesz veseszövődményeiről, dr. Gondos Anikó szemész szakorvostól a cukorbetegség okozta retinopátiáról, a 2. típusú cukorbetegek újabb gyógyszeres kezeléséről pedig dr. Kozák Erna belgyógyász asszony tájékoztatta a tagságot. Továbbá szó volt az önme- nendzselésről Szedőné Tolvét Ildikó előadásában, a diéta fontosságáról az étkezések szénhidrát és kalória szerinti összeállításáról pedig Postás Tiborné dietetikus tájékoztatta a hallgatóságot. Az előadások témáiról tesztkérdéseket töltöttünk ki. A tesztek eredménye pozitív volt, érezhető volt a figyelem a hallgatók részéről. A tagokat és a vendégeinket diétás reformételekkel vendégeltük meg, ezeket a bemutatott ételeket tagjaink készítették. ■ SZOLNOKI OLVASÓ A LEVELEKBŐLVÁLOGATUNK A kiválasztott írások - a levélíró hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. A szerkesztőség nem közöl olyan írásokat, amelyek megjelentetése törvénybe ütközik, gyűlöletkeltő tartalmú, sérti a személyiségi jogokat, az erkölcsöket és a jó ízlést. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az írásokat a krisztina.matyus® partner.mediaworks.hu e-mail címre, illetve az Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrincz út 2. címre is várjuk. Olvasói vélemények találhatók még: Szoljon.hu. A Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete utóbbi időben, ősszel történt eseményeit felsorolni is sok, hát még megszervezni. DEÁK IÁNOSNÉ, SZOLNOK Az Aba Novák Agóra Kulturális Központban a MÁV Kórház Rendelőintézet szakorvosainak felvilágosító betegségmegelőző egészségügyi előadásain, az egészségügyi, vérnyomás-, vér- cukorméréseken, tanácsadáson 30-40 fő vett részt havonta. Derűs órákon 120-an szórakoztak, mozogtak, táncoltak a műsoros esteken. Különlegesen ritka, példaértékű esemény volt Varga Sándorné Julika, a Szikra Papír Nyugdíjas Klub vezetőjének és férjének köszöntése 50. házassági évfordulójuk alkalmából. A köszöntést, ajándékozást meglepetésnek szántuk. Az eseményen résztvevők titokban morzsolgatták az ünnepelt házaspárral együttérző örömkönnyeket. Az aranylakodalmat ünneplő Varga Sán- dorék csomagjából előkerült a pezsgő, és a köszöntés igazította fényesre a párás tekinteteket. A Tisza Szállóban az idősek világnapja alkalmából Szalay Ferenc polgármester, az ünnepség fővédnöke köszöntötte az együtt ■ Különlegesen ritka, példaértékű esemény volt az ötvenedik házassági évforduló ünneplése. ünneplő 150 szépkorút. Ez alkalommal a jelenlévők közül a legidősebb 58 főt külön, egyenként köszöntöttük. A városi ünnepségen Mága Zoltán, hegedűművész ajándék koncertjében a Sport- csarnokban 250 fő gyönyörködhetett egyesületünkből. A Békés Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége meghívására a Csabai Kolbászfesztiválra utaztunk. Az ország különböző területéről odasereglett mintegy 2000 nyugdíjassal együtt ebédeltünk, kóstolgattuk a csabai ízeket. Bérleten kívüli színházi előadásokon, díszelőadáson, bemutatáson, jótékonysági hangversenyen negyvenen vettünk részt. Az egyesület oklevéllel, ajándékkal köszöntötte a Tiszavirág Rejtvényfejtő Klubot 5 éves évfordulójukon. Beszámolójukból kiderült, hogy a megyei országos versenyeken sikeresen szereplők között több rejtvényfejtő mesteri címet szerzett és folyamatosan készít rejtvényeket. Az egyesület tagjainak csoportos, kedvezményes gyógyfürdőzési lehetőséget hirdetett Cserke- szőlő, Kisújszállás, Tiszakécske gyógyfürdőiben, a Tiszaliget és a Tisza Szálló gyógymedencéiben. Összesen 220 fő gyógyulhatott. Szolnok napján, a Szent István-szobomál, a Szt. István parkban egyesületünk szervezte a megemlékező ünnepséget. A város vezetése, képviselők, az ifjúság, városi diáktanács és gyermektanács képviselete vett részt a városi közös ünneplésen, koszorúzáson. A város napján felavatott Agóra csodálatos j kiállításain augusztus 31-étől, 120 kiállítási napon, mintegy , ezer órában az egyesületből és a nyugdíjasklubokból háromszázan vállaltak önkéntesen teremfelügyeletet, kiállításőrzési feladatot felelősségteljesen. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ rendezésében a hagyományos Szeretet és békesség órái című meglepetés | ajándékműsorra 370 szépkorút várnak a kulturális központ ve- | zetői, munkatársai december közepén. Az egyesülethez tartozó 23 nyugdíjasklub a felsorolt események mellett önállóan szervezett Szarvasra, Kékestetőre, Pécsre, Ópusztaszerre, Bogácsra, a Tisza-tó környékére kirándulásokat. Megünnepelték tagjaik névnapját, a jeles, kerek évfordulós születésnapokat, sportnapot, ismeretterjesztő előadásokat, ünnepségeket tartanak. A szépkorúak szabad idejüket hasznosan, okosan együtt töltik saját maguk és egymás örömére, amíg tehetik. Már a jövő évi bajnokságra is van új érdeklődő sport A közelmúltban Mezőtúron, a Városi Sportcentrumban rendezték meg a Magyar Wing Chun Szövetség Országos Bajnokságát, melyet a Mezőtúri Wing Chun Kung Fu Harcművészeti Sportegyesület szervezett. A versenyre tíz egyesület hetven versenyzője nevezett be. A Mezőtúri versenyzőkön kívül Szolnok, Törökszentmik- lós, Tiszaföldvár, Kisújszállás, Martfű, Cibakháza képviseltette magát a megyénkből. Rajtuk kívül budapesti, szegedi, dunaújvárosi és nagykanizsai kungfusok érkeztek. A regisztráció délelőtt nyolc órakor kezdődött, a bírói és edzői megbeszélés után tíz órakor került sor a megnyitóra. ■ A látványos összecsapások méltán nyerték el a közönség tetszését. A bajnokságot Sifu Juhász Zoltán, a Magyar Wing Chun Szövetség elnöke nyitotta meg Szűcs Dániel mezőtúri képviselő jelenlétében. A versenyek sorát a Wing Chun stílusra jellemző Chi Sao küzdelmekkel kezdték. A gyors és látványos összecsapások elnyerték a közönség tetszését. Utána közvetlenül a forma- gyakorlat-versenyzők mutathatták be a tudásukat, velük párhuzamosan pedig a light contact páston is elkezdődtek a harcok. A parázs összecsapások közül kiemelkedők voltak a legifjabbak küzdelmei. A gyermek lány kategória nyolcéves versenyzői felnőtteket megszégyenítő komolysággal küzdöttek. A versenyekkel párhuzamosan került sor a Chi Sao és Formagyakorlat kategória eredményhirdetésére, az utolsó küzdelem után pedig a light contact harcosait kérték a dobogóra. A bajnoság végén a külön- díjakat osztották ki. A verseny befejezése után több Wing Chun stílus vezetője jelezte, akik vendégként vettek részt, hogy a 2015. évi bajnokságra ők is beneveznek, mivel kedvező tapasztalatokat szereztek. ш SIFU PÁPAI KÁROLY, MEZŐTÚR Negyven év után találkoztak emlékek Megígérték, hogy újra összejönnek az osztályok Örülnek a viszontlátásnak rákóczifalva Hatvanharmadik találkozójukat tartották Először találkozott 40 év után egyszerre mind a három 1974-ben érettségizett szakközépiskolai osztály Jászberényben. Ebből két erősáramú és egy mezőgazdasági osztály. Nagyon sokan először látták egymást azóta. Bizony kellettek a régi fekete-fehér fotók az azonosításhoz és az emlékek felidézéséhez. Sajnos, az osztályfőnökök már nem lehettek ott, de több kedves tanár is megtisztelt jelenlétével minket a találkozón. A hagyományos foci-örökrangadó most elmaradt, de az ötvenéves találkozón bepótoljuk. Találkozunk tíz év múlva. ■ SZILVÁS NÁNDOR A hagyományos focirangadó most elmaradt, de ígérték, bepótolják! A rákóczifalvai általános iskola 1950/51-es tanévben végzettjei immár 63. találkozójukat tartották a közelmúltban. Tizenkilenc éve minden évben megrendezik a „Hagyományteremtés szeretetből" elnevezésű találkozót. Minden alkalommal nagy szeretettel készülünk az eseményre és nagyon örülünk a viszontlátásnak. Felejthetetlen órákat töltünk ilyenkor együtt - sokan még külföldről is hazalátogatnak ezeken a napokon. Sajnos, a 27-ből évről évre egyre kevesebben vagyunk. Már várjuk a jövő évi találkozót. ■ MÁTÉ JÁNOSNÉ, RÁKÓCZIFALVA Már most várják a következő esztendei összejövetelt