Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-17 / 293. szám
2 2014. DECEMBER 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Külföldi munkával kecsegtettek a csalok az interneten ► Folytatás az 1. oldalról A munkára jelentkező sértettek csak az adott időpont után tudták meg, hogy csalókkal álltak szemben, tájékoztatta lapunkat a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei rendőr-főkapitányság. Az autóbusz nem indult, senki sem várta őket Budapesten, a kapott telefonszámokon a hirdetőket nem tudták elérni és a szolnoki iroda is bezárt. A sértettek közül többen korábbi munkahelyükön felmondtak a jobb álláslehetőségben bízva, így a befizetett regisztrációs díjon kívül egyéb káruk is keletkezett. A rendőrségre érkezett bejelentéseket követően a szolnoki nyomozók azonosították a jogsértőket, az ügyben gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozóhatóság indítványára az okozott kár megtérülése érdekében a terheltek ingatlanára a Szolnoki Járásbíróság zár alá vételt rendelt el. A rendőrség a nyomozást a napokban, 2014. december 12-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szolnoki Járási Ügyészségnek megküldte, tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányságtól. ■ Erősítik a magyar-kazah kapcsolatokat mezőgazdaság A magyar-ka- zah mezőgazdasági kapcsolatok erősítése céljából együttműködési megállapodást kötött tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Flora Konzorcium Török- szentmiklóson.- Hazánk híres az agrártechnológiájáról és a jó minőségű vetőmagjairól, melyet szeretnénk megismertetni más országokkal - magyarázza Hokker Gábor, a konzorcium PR-vezetője. - Kazahsztán ideális felvevőpiac, hiszen hatalmas parlagon heverő földjei vannak, ráadásul dinamikusan fejlődő ország, mely szeretne önfenntartóvá válni. Jelenleg 4000 zsáknyi vetőmagot szállítunk ide. ■ J. ZS. Találkoztak a klubtagok. A szolnoki Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub tegnap rendezte karácsonyi találkozóját a VOKE Csomóponti Művelődési Házban. A jó hangulatú ünnepi rendezvényen az év eseményeinek felidézése mellett vacsora és műsor várta a résztvevőket. Képünkön a nyugdíjasok betlehemes előadása látható. Véget ért az idei Élelmiszerlavina gazdálkodás Térségünk több települése is sikeresen részt vett a programban ► Folytatás az 1. oldalról Legnagyobb mennyiségben burgonyához. Kurucz Gyula, a' program rékasi koordinátora arról számolt be, hogy a gumós növényből 10-12 mázsányit sikerült betakarítaniuk. Háromféle vetőburgonyát kaptak, amiért egyébkén Gyula személyesen utazott fel Budapestre. A hagyma (nagyrészt az öntözőberendezéssel kapcsolatos problémákból adódóan) sajnos nem kelt ki, újra kellett vetni, bár a második vetésből két-há- rom mázsányit fel tudtak szedni. Fejes káposztából, karfiolból is megközelítőleg kétmázsányit sikerült apránként begyűjteni, a termés a helyi általános iskolai konyha használta fel. A szabadföldi t. v. paprikából eleve sem sok magot kaptak, csekélyke lett a termés is. A borsó elég rosszul kelt ki és a szárán bezsizsikesedett, ennek ellenére 17 és fél kilónyi termést hozott, amit vetőmagként a jövő évre tettek félre. A megtermelt javakból 291 olyan helyi nyugdíjasnak állítottak össze csomagot, akinek nyugdíja nem éri el a 84 ezer forintot. A csomag tartalmának javát a burgonya adta, de emellé az Élelmiszerlavina projekten kívül termelt konyhakerti terményt is adtak, többek között zöldséget és sárgarépát, némi szárazbabot, egy-két sonkatököt, a hagyma helyett kárpótlásként pedig csöves csemege- kukoricát. Kurucz Gyula azt is elmondta, minden növényféléAZ ÉLELMISZERLAVINA projekt tényege, hogy több, a termelés és feldolgozás egyes fázisaiban tevékenykedő szervezet egymással összefogva, egymás utáni láncolatban állít elő élelmiszereket rászorulók javára. 2010-BEN új elemként jelent meg az Élelmiszerlavina ön- kormányzati programja. A pályázaton nyertes önkormányzatok és civil szervezetek vetőmagot és növényvédő szert kapnak saját területük meghal tettek el a jövő évre is vetőmagnak valót. Abonyban az Élelmiszerlavina keretén belül két helyszínen folyt a mezőgazdasági tevékenység, borsót, burgonyát, káposztát termesztettek, tudtuk meg Feketéné Farkas Ildikó településfejlesztés ügyintézőtől. A borsót júniusban 1 kilogrammos kiszerelésben kapta meg hat család, ami 37 főt jelent. Burgonyát augusztusban két időpontban osztottak a rászoműveléséhez, így az egyszerű segélyezésen túllépve, a helyben élők munkájára építkezve, „hal helyett hálát” ad a rászorulóknak. A program a helyben biztosított termőföldterületre, mezőgazdasági szakértelemre és munkaerőre, közhasznú munkásokra, valamint a Syngenta által felajánlott zöldségvetőmagokra és növényvédő szerekre épül, és mindezt az Élelmiszerbank fogja össze egységes egésszé. rulóknak. Először 21 család (90 fő) kapott 1050 kg-ot, majd 25 családnak (100 fő) osztottak ki összesen 625 kg burgonyát 25 kg-os zsákokban. Káposztából 1350 kg termett, ezt 27 fő között osztották szét, ami azt jelenti, hogy a családtagokat beleszámítva 116 fő élelmezését segítette. Jászboldogházán pozitívan tekintenek az Élelmiszerlavina program megvalósulására. Szűcs Lajos polgármester elmondta, hogy immár négy-öt éve folyamatosan pályáznak, illetve részt vesznek a megvalósításban. A helybélieknek segítségnyújtásként nagy meny- nyiségű élelmiszert tudtak szétosztani. Az első időszakban Az Élelmiszerlavina program országos adatai Év 2014 2013 2012 Művelt terület 67 Ha 315 Ha 20 Ha Részt vevő szervezetek 37 27 23 Munkába bevont fő <1000 2000 1000 Ennyi embernek 13 ezer 10 ezer 1500 segítettek fő fő család F0RRÄS: MAGYAR ÉLELMISZERBANK EGYESÜLET ■ Ön szerint hasznos helyben termelni a növényeket? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: IKM SZ0U0N.hu У A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. voltak kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy miért élelmiszert adnak segítségképpen, de amikor megtapasztalták az emberek, hogy hasznos, valóban a mindennapokban szükséges tartós élelmiszerekről van szó az adományozás alkalmával, egyre több embert tudtak bevonni a kezdeményezésbe. A program részeként előfordult, hogy egyedülállóknak, illetve nagycsaládosoknak vetőmagokat adományoztak, hogy hosszabb távon nyújtsanak lehetőséget a résztvevőknek. Ez a programelem is pozitív tapasztalatokat hozott. Az átadott vetőmagok termesztését évente két-három alkalommal ellenőrizték is, ilyenkor tanácsokat is kaphattak a résztvevők. Már évek óta fut ez a program A Tiszai hajósok terén gyűltek össze tüntetés Igenis van hazánkban összefogás - hangsúlyozták a tegnap esti, kormányt bíráló tüntetés civil szervezői a szolnoki Tiszai hajósok terén. A csaknem százfős csoport este, hat óra körül, valamivel az után gyűlt össze a helyszínen. A megmozdulás mindvégig békésen zajlott, a jelenlévő résztvevők felsorolták, hogy pontosan mivel elégedetlenek és különféle javaslatokat is felvázoltak egy-egy adott kérdés megoldása érdekében. A csak civil tüntetők különféle transzparensekkel vonultak fel a megyeszékhely ezen pontjára. ■ Révfúvósok koncertje, A szolnoki városháza dísztemében lépett fel a Szimfonik Harsona Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar réz- fúvósaiból álló kis csapat hétfőn este. Felvételünk azt a pillanatot örökítette meg, amikor hangszer nélkül, a kezükkel játszanak a zenészek. Már zajlanak a kifizetések pénzintézet Megkezdődött az ügyfelek kártalanítása ► Folytatás az 1. oldalról Egy szolnoki kisnyugdíjas asz- szony éveken át a szövetkezethez utaltatta nyugdíját.- Hiába mentem az irodájukhoz, nem kaptam meg a pénzem - meséli. - Kénytelen voltam kölcsönkérni a gyerekeimtől. Ha minden igaz, ma már hozzájutok a pénzemhez. Jobb lett volna, ha a postás kihozza, de nem lehetett. A kisebb összegek kapcsán nem voltak gondok, minden hivatalban tájékoztatták az ügyfeleket a lehetőségeikről. Azonban többen is segítséget kértek szerkesztőségünktől, akik nagyobb betéti összeggel rendelkeztek. A 2,5-5 millió forint közötti ösz- szegeket egy OTP-s bankkártyán kapják meg az ügyfelek, az 5 millió forint fölötti összegeknél pedig az ügyfeleknek fel kell keresniük egy OTP-fiókot, ahol rendezhetik pénzügyeiket. Akad azonban önkormányzat, ahol jelentősebb összeg „ragadt” bent a takszövnél.- A szóban forgó összeg 101 millió forint - árulja el Kazinci István tiszatenyői polgármester. - Hogy visszakapjuk-e pénzünket? Nem biztos... Hivatalosan persze semmit nem tudunk erről, értesítés még nem érkezett senkitől. Biztatást és ígéretet viszont kaptunk, Boldog István országgyűlési képviselő azt mondta, valamilyen formában mindenképpen segít nekünk. Mindeközben jelentős biztonsági intézkedéseket is hoztak a kifizetésekkel kapcsolatban. Jelenleg a megyében több postán is megerősített biztonsági intézkedéseket vezettek be.- A Magyar Posta igazgatóságáról kaptunk egy kérést, hogy a polgárőrség segítsen a kifizetések zavartalan lebonyolításában - fogalmazott Kolozsi József, a megyei polgárőrszövetség elnöke. - Ennek értelmében jelenleg nyolc postán teljesítenek szolgálatot a megyében polgárőrök, de eddig sehonnan nem érkezett jelzés atrocitásról. ■ J. ZS. - E. CS. к