Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-13 / 290. szám

INTERJÚ И „Foglalkoztat az elmúlás gondolata” színház-mozi Kern Andrásnak nagyon fáj Avar István halála - Szereti, hogy Eszenyi az igazgatója 2014. DECEMBER 13., SZOMBAT A színész-rendező rengeteget dolgozik; a felesége jobban örülne, ha többet lenne oda­haza. Kern András viszont csak akkor érzi magát ele­mében, ha van mit csinálnia. Ruttka Ildikó/hotl-interjü- Elektromos cigarettát szívsz. Ez segít a leszokásban?- Ezt cigarettázás helyett használom, egyfajta illúzió­ként. Igazából már semmiről nem akarok leszokni, hiszen annyi mindennel kapcsolato­san megtettem ezt az utóbbi egy-két évben.- A Vígszínházban több darabban láthat a közönség, az idei nyár azonban nem az őszre való fel­készülésről szólt. Végigdolgoztad a vakációt.- Vámos Miklóssal közösen írtuk a készülő új filmem forga­tókönyvét, rendezem is, a fősze­repet is én játszom. Három éve megkérdeztem Vámost, nincs-e egy jó története. Csak azt kér­tem, legyek benne orvos. A Gondolj rám főhőse egy Bor- lai nevű, hatvanas sebész, aki megtudja, hogy halálos beteg, és emiatt módszeresen elkezdi megutáltatni magát a szerettei­vel, hogy amikor meghal, ne hi­ányozzon.- Te hogy állsz ezzel a kérdéssel?- Egyre inkább foglalkoztat az elmúlás gondolata. Ha bele­nézek a tükörbe, azt kérdem: „Itt van még az a kölyök, aki valaha voltam?” Van, hogy ne­vetek magamon kicsit, máskor viszont kifejezetten elszomoro­dom.- Az utóbbi hónapokban több kollégád temetésére kellett el­menned. Szíven üt az ilyesmi?- Nagyon. Talán a legfájóbb Avar István halála. Emlék­szem, tizenkét éves koromban a Pannónia Filmstúdióban szinkronizáltunk Pistával. Amikor végeztünk, megkér­dezte, este mit csinálok. Mond­tam, tanulok, mire azt felelte, inkább menjek színházba. El­mentem hát a Madáchba, és megnéztem Gábor Miklóssal a Hamletet, és utána még zsi­nórban tizenkétszer. Hirtelen megértettem, mi az a színház! Ezért lettem színész, és ezt má­ig Avar Pistához kötöm.- Milyen volt a gyerekkorod?- Az anyám pénztáros volt a Divatcsarnokban, az apám könyvelő az Egyesült Gyógy­szergyárnál. Ő szeretett volna mindig olyasmi lenni, ami vé­gül én lettem, vagyis színész, rendező, író. Nem lepődtek meg, amikor felvételiztem a Színművészetire, hisz gyerek­színészként kezdtem. A film- rendezés izgatott, csakhogy nem indult ilyen szak, ezért felvételiztem a színészosztály­ba, ahová elsőre felvettek. So­káig nem törődtem a filmren­dezéssel. Harminc körül le­hettem, amikor Örkény István azt mondta: az egyperceseiből kellene csinálni tévéjátékot, rendezzem én. Azt mondta, úgy látja, megvan hozzá a kellő humorom, szemem, ér­zékem. így aztán rendeztem még egy csomó tévéjátékot. Megint elvitt a színészet húsz évre, de aztán megcsináltam a Sztracsatellát, Koltai Robival A miniszter félrelépet, és most van születőben az új mozim. Ilyenkor mindig rájövök, mek­kora erő a gyerekkori elindí­tás! A forgatáson reggel hattól este tízig, harminc napon át, mint az állat, úgy dolgoztam, mégsem fáradtam el, mert éreztem: ez az, ami igazán ne­kem való!- Sosem merült fel benned, hogy otthagyd a színházat a filmért?- Soha, mert mindig jött egy érdekes szerep, amire nem tud­tam nemet mondani. Talán ha igazán megvénülök, váltok, hisz a rendezést egy fotelből ül­ve is lehet csinálni.- A Vígszínház a második ottho­nod. Szeretnek téged?- Ezt inkább a kollégáktól kellene megkérdezni, de az biz­tos, hogy én imádok ott lenni.- A fotózásunkon egy amerikás magyart formáltál meg. Spiró György Kvartett című darabjában ugyanezt a fazont játszod.- Örültem ennek a fotózás­nak, mert hajazunk vele az elő­adásra, ami nagyon jó lett! Spi­ró tizennyolc éve írta a darabot, de olyan, mintha most született volna, annyira aktuális.- Kerültél valaha olyan helyzetbe, hogy azt mondd a feleségednek: „Csomagolj, elmegyünk!”?- Sosem mennék el innen! Egyszer gyerekkoromban a közelébe kerültem a dolog­nak. Apám két unokatestvé­re 1956 októberében megállt egy teherautóval a házunk előtt, és felszóltak hozzánk: „Na, jöttök?” Lenéztünk az er­kélyről, és apám azt mondta: „Nem megyünk!” Hát ennyin múlott. Egyikük Amerikába került, másikuk Párizsba, de sajnos már nem élnek. Auszt­ráliában viszont négy unoka- testvérem lakik, mind csa­ládos, gyerekkel, unokával, vannak vagy huszonnyolcán. Tőlük vettem a Spiró-darab amerikás akcentusát, szóval, minden összefügg minden­nel. Ezért is gondolom, hogy talán nem is olyan nagy ez a bolygó.- Eszenyi Enikő benne volt a Sztracsatellában is, és most a Gondolj rám című filmben is. Ba­rátok vagytok?- Nem ebédelünk egymás­nál, nem járunk folyton össze, de nagyon jóban vagyunk. Sze­retem a színészetét, a rendezé­seit, szerintem ő is az enyéimet. Még annak is örülök, hogy épp ő az igazgatóm.- Te lennél direktor?- Soha! Csinálok annyi min­den más érdekeset! Egyre gyakrabban gondolok arra is, hogy vajon nem dolgozom-e túl sokat. Kabarétréfákat írok, dal­szövegeket, énekelek, filmet, tévéjátékot rendeztem, két szín­házi darabot is, több mint száz darabban játszottam, nyolcvan­hat filmben... Mi a túrónak akarnék még igazgató is lenni?- A feleséged sosem noszogat ilyesmivel?- ludit a házi tanácsadóm. Millió dolgot megbeszélünk, még színházi és filmes mun­kákat is, mert remek meglátá­sai vannak, ezért hallgatok rá. De nem traktál ambíciókkal, sőt inkább cseszeget, hogy ne dolgozzak már annyit, legyek kicsit többet odahaza. A fe­leségem profin vezeti otthon a háztartásunkat, én viszont közben őrületesen ellustultam, pedig valaha remek kézügyes­ségem volt, rajzoltam, festet­tem is! Mára minden hasznos képességemet elvesztettem, mert mindent a nejem csinál, nem tudok már kupakot lecsa­varni, üveget kinyitni, szöget beverni. A szemetet sem vi­szem ki, viszont arra büszkén emlékszem vissza, hogy pár éve, amikor a balatoni nyaral­ónkat övező fehér termésköve­ket megszínezte a vörös talaj, azokat két héten át mostam, súroltam! Körülbelül ennyi az összes, amit az elmúlt közel negyven évből háztartási se­gítségként meg tudok említeni.- Februárban lesztek harminc- nyolc éves házasok. Szoktátok ünnepelni az évfordulót?- Hogyne. Nem csinálunk tű­zijátékot, de megadjuk a mód­ját, például viszek haza virágot. Megkérdem, kér-e fagylaltot, és akkor kiteszek neki egy tálba, ilyesmiket tudok csak.-Jól nősültél. De Judit is jól ment férjhez?- Ezt jobb lenne, ha ő monda­ná rólam, de remélem, hogy így van. Mi ketten a feleségemmel olyanok vagyunk, mint a... Lá­tod, nem is tudom, milyenek. Nagyon egymásra találtunk.- Judit gyűjti rólad a cikkeket?- Valaha apám gyűjtött ilyes­mit, aztán Judit is elkezdte, de jó ideje nem csinálja, pedig sze­rintem ez jó dolog. Most még nem, de talán igazán öreg ko­romban majd szívesen olvas­gatnám a múltamat. Fotókat viszont imádok nézegetni. Na­gyon utálom, hogy a papírkép kiment a divatból, mindenki telefonon mutogatja a család­tagjait. El 'is döntöttem, hogy megyek, és csináltatok újabb papírképeket, legyen mit né­zegetnem, ha épp odahaza va­gyok egy szabad, téli estén. Decsi Tamás kartfozó a bioenergia nyertese KIPRÓBÁLTA A pekingi olimpiára készült, amikor felkereste a parafenomént, és nem bánta meg Decsi Tamás megcélozta a riói olimpiát, világbajnoki bronz­érmes kardozónk ismét a leg­jobbak közé kíván kerülni. Ehhez újra segítségül hívja majd Harasztosi Lászlót, aki néhány évvel ezelőtt bioener­giákkal segítette őt a felké­szülésben. Decsi Tamás kardvívó több dologban is hisz. A sport- pályafutásával kapcsolat­ban azonban két tényezőre mindenképpen esküszik: a kemény munkára és Harasz­tosi László parafenomén bio­energiáira. A pekingi olimpia előtt és után e kettő segítette őt abban, hogy magas szinten tudjon vívni, ennek a kombi­nációnak is köszönheti, hogy 2009-ben egyéniben és csa­patban világbajnoki bronzér­mes lett. „A pekingi olimpiára ké­szültünk, amikor Székely Zoltán egyszer megkeresett azzal, hogy szeretne elvinni Harasztosi Lászlóhoz - em­lékezett vissza Decsi Tamás. - Azt mondta, nem kell hogy higgyek benne, egyszerűen csak próbáljam ki, nézzem meg, mit tud adni számomra a parafenomén.” Ez pontosan egy plovdi- vi világkupa előtt történt, és amikor Harasztosi László megkérdezte a vívót, milyen eredményt szeretne elérni a Decsi Tamás a kezelés után kirobbanó formában érezte magát versenyen, Decsi félve fogal­mazta meg a nyolcas finálét. „Akkor az ötvenhetedik helyen álltam a világrang­listán, vagyis ennek nem sok realitása volt, ám a hétvégén valóban sikerült bejutnom a legjobb nyolc közé. Hogy mit éreztem az egyórás kezelés alatt? Azokon a pontokon, amelyeken keresztül energiát adott számomra, melegséget. A kezelést követően pedig úgy éreztem, mintha kicserélték volna bennem az elemeket, egyszerűen kirobbanó formá­ban éreztem magam, ugyan­akkor sokkal higgadtabban, nyugodtabban tudtam reagál­ni a páston a különböző hely­zetekre, példának okáért egy rossz bírói döntésre - mesélte Decsi, aki még két évig dolgo­zott együtt Harasztosi László­val, és jövőre az olimpiai kva­lifikációs sorozat előtt ismét felkeresi majd őt. - Sok spor­toló választja őt segítségként, vele dolgozik vagy dolgozott az öttusázó Marosi Ádám, Berki Krisztián és a cselgán- csozó Krizsán Szabolcs is. A bioenergiák olyanok, mint egy mágnesterápia, csak sok­kal nagyobb hatásfokkal lehet elérni vele sikereket. Bízom benne, hogy az előttem álló időszakban is segítséget nyújt majd nekem.” ■ L. Á./Nemzeti Sport „Igazából már semmiről nem akarok leszokni, hiszen annyi mindennel kapcsolatosan megtettem ezt.”

Next

/
Thumbnails
Contents