Új Néplap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-12 / 289. szám
2014. DECEMBER 12., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR Fényárban úsznak a lőterek díszkivilágítás Van, ahol kulturális bizottságot is kialakítottak e célból HÍREK Egy lakó sérült meg a szolnoki tűzben KIGYULLADT egy körülbelül negyven négyzetméter alapterületű vályogház szerda este Szolnok külterületén - tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelem. A lángokat a város hivatásos tűzoltói két vízsugárral rövid időn belül eloltották. A tűzben egy ember megsérült, ezért őt a mentősök kórházba szállítják. ■ Kiderült, hogy a bejelentő is ütött GARÁZDASÁG és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást egy nő ellen. A 28 éves hölgy szerdán reggel Karcagon egy korábbi nézeteltérés miatt bántalmazott, két alkalommal az orrán megütött egy helyi lakost. A bejelentést követően önként bement a kapitányságra, ahol beismerő vallomást tett. A nyomozók által beszerzett adatok szerint a bántalmazást megelőzően a 35 éves bejelentő is megütötte a gyanúsítottat, őt is gyanúsítottként hallgatták ki. ■ Személygépkocsival ütközött egy kisbusz SZEMÉLYSÉRÜLÉSSEL JÁRÓ közúti közlekedési baleset történt tegnap délelőtt Tö- rökszentmiklós belterületén a Béke út és Akácos út kereszteződésében - tájékoztatott Pásztorné Kovács Ágnes megyei rendőrségi sajtóreferens. Egy kisbusz és egy személygépkocsi ütközött, többen is könnyebben sérültek. A rendőrség még vizsgálja a karambol körülményeit. ■ Kerekes András szerepelt a képen TEGNAPI LAPSZÁMUNK második oldalán rossz név került Az egyedi elképzeléseiket díjazták című cikkünk kis fotója alá. A képen látható polgármester nem a cibakházi Hegyes Zoltán, hanem a tisza- szólősi Kerekes András. Az érintettektől elnézést kérünk! ■ Egyre több településen ad ünnepi hangulatot köztéri díszkivilágítás. Akadnak helyek azonban, ahol nem tudják vagy nem akarják bevállalni az ezzel járó plusz költségeket. De vajon mindez tényleg csak pénzkérdés? Munkatársainktól- Idén nem lesz közös karácsonyfája a földváriaknak - jelentette be Hegedűs István polgármester. Döntését azzal magyarázta, hogy ahol eddig állt a fa, az most építési területté változott, egyszerűen nincsen hová tenni a feldíszített fenyőt. Díszkivilágítás sem teszi szebbé a várost.- Eddig sem volt, ugyanis a világítóeszközök használata roppant költséges. Ha az áram- szolgáltató oszlopaira tennénk a füzéreket, ahhoz külön engedély és sok tízezer forint kellene. Erre nincsen pénze az önkormányzatnak. Hogy mégis legyen valamiféle ünnepi hangulat a városban, az intézmények saját maguk próbálják megoldani a díszkivilágítást - fűzte hozzá Hegedűs István. Vezsenyen sincs keret a dísz- kivilágítás megvalósítására, pedig mint Szabó Ferenc polgármester elárulta, a helyiek nagy álma, hogy ünnepi fények díszítsék év végén a falut. A polgármester azonban bizakodó; jövőre talán sikerül a költségvetésből ilyen célra is elkülöníteni egy összeget, emellett a pályázati kiírásokat is figyelik. Más településeken viszont mindent elkövetnek, hogy ne csak a köztéri lámpák adjanak fényt adventkor. Szolnokon néhány éve cserélték le a díszkivilágításhoz használt égőket energiatakarékos ledes változatra. Amint azt Pókász Endre, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta, a városban összesen mintegy tíz kilométernyi soros izzó gondoskodik a hangulatról a fákra tekerve. Ugyan a megyeszékhely dísz- kivilágításától nagyságrendekkel elmaradnak, de azért néhány kistelepülésen is kitesznek ma- az önkormányzat felhívást tett közzé, hogy civil szervezetek, magánszemélyek és közösségek jelentkezését várjuk annak érdekében, hogy közösen építsük fel a tiszafürediek betlehemét - mondta el Újvári Imre, Tiszafüred polgármestere. Az elkészült alkotás december 8-ától január 6-áig látható. Tiszafüred első karácsogukért, amikor az égők kihelyezéséről van szó.- Akármilyen anyagi helyzetben van Tiszainoka, itt mindenképpen volt és lesz is dísz- kivilágítás! Legalább ezzel kedveskedjünk a falubelieknek! Ragaszkodom ahhoz, hogy a központ fényárban ússzon - mondta határozottan Szendreiné Kiss Erzsébet, Tiszainoka polgármestere. Megjegyezte, ők már november végén kihelyezték a világító berendezéseket, melyek egészen februárig díszítik a települést.- Az elmúlt években bebizonyosodott, a pár darab villany- oszlopra szerelt alkonykapcsolós eszköz használata csak 2-3 ezer forinttal emelte meg a közvilágítás költségét. A központ attól válik ilyenkor még szebbé, hogy a tér mellett álló épületek lakosai is feldíszítik saját házukat nyi faluja is hétfőn délután négy órakor nyílik meg. A szokásosforralt bor, kürtös kalács, kézműves élelmiszerek mellett például szaloncukorvásár, textiljátékok közül válogathatnak az érdeklődők, a következő hetekben pedig helyi és környékbeli fellépők is színesítik a térség legnagyobb karácsonyi forgatagát. és a porta előtt álló fákat. Sőt, mi még kulturális bizottságot is létrehoztunk, aminek a feladata a programok szervezése mellett a település díszítése nemcsak fényekkel, hanem betlehemes jelenettel is. A zagyvarékasiak két-három éve élvezhetik az ünnepi fényeket. A faluközpontban már felszerelték a villanyoszlopokra a hagyományos izzóval működő fénydíszeket, sőt, néhány tujára és két-három középületre további égőket és dekorációkat helyeznek ki. Az ünnepi világítást az önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozza. lánosi József polgármester elmondta, folyamatosan kapnak pozitív visszajelzéseket a lakosságtól, ezért a díszvilágítást és az egyéb dekorációkat lehetőségeikhez mérten minden évben igyekeznek bővíteni. Kunhegyesen is évek óta folyamatosan bővítik a karácsonyi díszkivilágítást. Ez azonban elsősorban nem az önkormányzat költsége, hanem helyi vállalkozók adják össze a szükséges összeget. Az évek során egyre nagyobb a díszek kollekciója. Hagyományosan betlehemet is állítanak a főtéren, sőt, szinte egyedülálló módon a megyében térítésmentesen vehetik igénybe a helyiek az ünnepi időszakban működő műkorcsolyapályát. JEGYZET Jm'jf A VAJDA ШЖвтП., Piroska Cseréljük a jót jobbra! EGY RÉGI TÖRTÉNET szerint az öreg remetét megkérdezi egy vándor, hogyan tudja legyőzni a benne lévő rosszat. A remete így felel: mindannyiunk lelkében két farkas lakozik, melyek örökös harcban állnak egymással. Az egyikük a rossz, a gyűlölet, az irigység, az önzés, és az erőszak. A másikuk pedig a jó, a béke, a remény, a kedvesség, a nagylelkűség, a hit és a szeretet. A zarándok még mindig nem érti, és érdeklődve faggatja tovább a remetét, vajon melyik farkas győz? A remete mosolyogva válaszol: hát az, amelyiket eteted! A történet advent derekán különösen aktuális, mert a várakozás időszakában könnyebben jól lakathatjuk a jó „farkast”. HISZEN ilyenkor sokkal több lehetőségünk adódik a lelki táplálkozásra. Programok, események sokasága kínálja magát, melyek segíthetnek a lelki töltekezésben. De ehhez először le kell győzni a kifogásainkat. Mert olyan nehéz elindulni otthonról, hisz kint hideg van és sötét, esik az eső, fúj a szél... Olyan nehéz fölcserélni a meleg szobát, felállni a kényelmes fotelból, és a televízió által kínált sokszor silány műsorok helyett meghallgatni egy adventi hangversenyt, megnézni egy kiállítást, részt venni egy ünnepségen, vagy esetleg egy lelki gyakorlaton. Olyan nehéz legyőzni a lustaságunkat, a kényelmességünket, vagy éppen a bátortalanságunkat. Olyan nehéz időt és pénzt áldozni felesleges bizonytalanságokra. pedig higgyék el, érdemes feszegetni saját korlátáinkat, és belevágni valami újba, valami másba, mert utólag mindig kiderül, hogy megérte a jót jobbra cserélni. Megérte másokkal együtt örülni, együtt nevetni, másoktól tanulni, mások által gazdagodni. Tiszafüreden karácsonyi falu nyílt Oszkó Pétert tanúként hallgatták meg Szolnokon PER A sokadik kijelölt időpont után tegnap megjelent, így meghallgathatta tanúként Oszkó Péter volt pénzügyminisztert a sukorói telekcsere miatt indított büntetőperben a Szolnoki Törvényszék. Az egykori tárcavezető a kérdésekre válaszolva elmondta: miután a 2008 júliusában megkötött telekcsereügylet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél zajlott, a szaktárca onnan kért adatokat a vizsgálathoz, ami nem zárult olyan eredménnyel, hogy „érdemi jelentős problémák merültek volna fel”. Később, más szervezetek, így az ügyészség, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) további érdemi információkat bocsátott a minisztérium rendelkezésére. Ezek sorában az ÁSZ jelentésében megkérdőjelezte a telekcsere értékarányosságát, illetve azt, hogy a megfelelő közérdek fennállt-e az ügylethez, de ezután már a bíróságtól és az ügyészségtől várták az értékaránytalanság megállapítását - jelentette ki Oszkó Péter. Hozzátette: „Az én miniszterségem alatt annak bizonyossága, miszerint a telekcserével probléma volt, nem derült ki. A bíróságoktól vártuk annak megítélését, hogy aránytalanság fennáll-e vagy sem. Ráadásul miniszterségem kezdetén elindult egy nyomozati eljárás, mely teljes egészében vizsgálta a telekcserét” ■ M. G. 1 a szandaszőlősi Munkácsy úti óvodában karácsonyi díszeket készítettek az apróságok a szüleikkel. Felvételünk a Hóvirág csoportban örökítette meg az ügyes kezű gyerekeket és szüleiket. Fiktív számlákkal leplezte az éveken át tartó sikkasztást ELJÁRÁS Egy kunszenti mező- gazdasági vállalkozásnál még tavaly márciusban észlelték, hogy a pénztárban jelentős hiány keletkezett, ezért feljelentést tettek. A nyomozók megállapították, hogy a cégnél korábban pénztárosként dolgozó, 58 éves hölgy a rábízott pénzből több éven keresztül, rendszeresen tulajdonított el, s ezt részben általa kitöltött fiktív számlákkal leplezte. Az ügyben sikkasztás bűntett minősített esete és magánokirat-hamisítás vétség elkövetése miatt folytattak eljárást. A mezőtúri kapitányság a napokban fejezte be a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal küldték az ügyészségnek. ■ Karácsonyig kártalanítják az embereket ► Folytatás az 1. oldalról A közleményben kitérnek arra is, hogy az önkormányzatok nem tartoznak a biztosítottak körébe, így őket nem illeti meg kártérítés. Ez kényesen érinti például Tisza- tenyő önkormányzatát, mely a működéshez szükséges teljes vagyonát a Tisza Takarékszövetkezetre bízta. Tóth István elmondta, a korábbi híresztelésekkel szemben nem tapasztalható pánikhangulat a károsultak körében egyik településen sem, mindenki felmérte a kialakult helyzetet, és mindenkit tájékoztattak a lehetőségeiről. ■