Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-10 / 261. szám

Továbbjutott a Győr. Csoportelsőként bejutott a Bajnokok Ligája 12-es középdöntőjébe a címvédő Győri Audi ЕЮ КС, miután eredményes második félidei játékkal 22-20-ra legyőzte a dán Viborgot, A zöld-fehérek szélsője, Bognár-Bods Bernadett (képünkön) két góllal járult hozzá a győzelemhez. if? A »ii J 0 & KÉZILABDA 16 2014. NOVEMBER 10.. HÉTFŐ Ч 3MJ14 Rosberg legyőzte Hamiltont, de utóbbi vezet az összetettben Tükörsima vendéggyőzelem kosárlabda Csak az első félidőben volt szoros a mérkőzés Könnyen nyertek a soproniak a tartalékos Berény ellen Vojvoda Dávid (labdával) az első félidőben jól játszott, de a szünet után már ő sem tudta segíteni csapatát autóstorta világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Brazil Nagydíjat, s így 17 pontra csökkentette hátrányát az összetettben vezető, s most mögötte második csapattársá­val, a brit Lewis Hamiltonnal szemben. A 29 éves német versenyző rajt-cél győzelmet aratott, ez volt pályafutása nyolcadik, s idei ötödik sikere. A harmadik helyen a hazai közönség előtt szereplő Feli­pe Mássá, a Williams pilótája zárt Sao Paulóban. A Merce­des versenyzőinek ez volt az idei 11. kettős győzelme, ezzel a konstruktőri vb-címet már korábban megnyerő német is­tálló megdöntötte a McLaren 1988-as rekordját, akkor a le­gendás brazil Ayrton Senna és a francia Alain Prost végzett a szezonban tíz futamon az első két helyen. A vb jövő hétvégén, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul, ahol dupla pontokért verse­nyeznek majd a pilóták. Az élcsoport állása. Piló­ták: 1. Lewis Hamilton 334 pont, 2. Nico Rosberg 317,3. Daniel Ricciardo 214,4. Sebas­tian Vettel 159,5. Fernando Alonso 157, ó. Valtteri Bottas 156,7. lenson Button 106, 8. Felipe Mássá 98. Csapatok: 1. Mercedes 651 pont, 2. Red Bull-Renault 373,3. Wil­liams-Mercedes 254,4. Ferra­ri 210, 5. McLaren-Mercedes 161,6. Force India-Mercedes 127, 7. Toro Rosso-Renault 30, 8. Lotus-Renault 10. ■ HIRDETÉS Az Adria Liga 7. forduló­jában az Euroligában is szereplő Crvena Zvezda biztosan nyert az Olaj ellen a Tiszaligetben. Varga Csaba A hazai csapatnál megérkezett Parrish Petty játékengedélye, így az amerikai irányító is pá­lyára léphetett, de mi úgy tud­juk, hogy az Európa Kupában egyelőre nem szerepelhet, mert a szezon előtt első csapata, a Virtus Roma is nevezte a so­rozatra. Jó hír volt, hogy a hát­fájással bajlódó Báder Márton vállalta a fellépést. Amúgy jó hangulatban kezdődött a mér­kőzés, hiszen a belgrádi csapa­tot harminc fanatikus szurko­lója is elkísérte a Tiszaligetbe, akik nagy hangpárbajt vívtak az Olaj-táborral. Szolnoki Olaj KK- Crvena Zvezda 65-89 (26-27,16-22, 5-28,18-12) Tiszaligeti Sportcsarnok 1246 néző Vezette: Pukl, Maj- kic (szlovénok), Jovovic (hor- vát).­Szolnoki Olaj KK: Jones 11, Szinovec 7, VOJVODA 14/3, Ló­ránt 4, Báder 2. Csere: Keller 6, Milosevics 13/3, Petty 3, Brkics 5/3. Vezető edző: Drágán Alek- szics. Edző: Andrius Jurkunas. Crvena Zvezda: WILLIAMS 12/9, JENKINS 17/6, DANGU- BICS 14/6, MITROVICS 8, Mar- janovics 6. Csere: Lazics 3/3, Blazic 8/3, Zirbes 4, Jovics 7/3, Kalinics 7/3, Rebics 1, Tejics 2. Vezető edző: Dejan Radonjics. Az eredmény alakulása: 4. perc: 4-10, 8. p.: 17-23, 14. p.: 31-36,18. p.: 40-46, 24. p.: 45- 63, 28. p.: 47-70, 34. p.: 49-79, 38. p.: 58-86. Nyolc pontot dobtak a ven­dégek az elején, mikor Lazeric Jones megszerezte az Olaj el­ső dupláját a mérkőzésen. Eb­ben az időszakban fölényben játszott a szerb csapat, az Olaj centerei nehezen tudták tarta­ni Marjanovicsékat, az utóbbi 222 centiméter magas játékos zsákolásánál szinte megfagyott a levegő a sportcsarnokban. Szerencsére az Olaj összekap­ta magát, Vojvoda Dávid lát­ványos találataival 26-27-re zárkózott fel az első negyed végére. A második negyed­ben a vendégcsapat átdobta a szolnokiak zónavédekezését, és pillanatok alatt tíz pont fölé növelték előnyüket. Ekkor még össze tudta magát kapni a pi­ros-fekete alakulat, és pontról drágán ALEKszics: - Kiválóan játszott a Zvezda, különösen a 3. negyedben. A szerbek maximáli­san kihasználták a hibáinkat. Az utolsó negyedben próbáltunk szépíteni, de a vendégek biztosan nyertek. Nem akarunk sokat rá­gódni ezen a vereségen, mostan­tól a keddi, Besiktas elleni Euró­pa-kupa találkozóra készülünk. pontra közelítette meg ellen­felét, Vojvoda mellé Milosevics is bekapcsolódott a pontgyár­tásba, és már csak 4-5 egység­nyi volt a felek közötti távolság. A félidő hajrájában azonban a belgrádi centerek jól kizárták a mieinket a palánk alól, a külső dobások sajnos nem sikerültek, így a vendégek hét pontos veze­tésével zárult az első húsz perc. Azt gondoltuk, hogy ennél még szorosabb is lehet a mér­dejan radonjics: - Megterhelő időszakon vagyunk túl, rövid időnk volt a Szolnok elleni meccsre felkészülni. Megmutat­tuk, hogy van tartásunk és kar­aktere is van a csapatnak, bár az első félidő még aránylag szo­ros volt. Azt gondolom, összes­ségében az egész találkozón mi irányítottunk. kőzés, az Euroligában is vitéz­kedő szerb együttes azonban fantasztikus dolgokat produ­kált a pályán, mire az Olaj já­tékosai és a nézők a táblára néztek, már közel 20 ponttal jártak előrébb, mint a házi­gazdák. És még nem volt vége, a nagyszerűen játszó amerikai játékosaik révén tovább növel­ték előnyüket a Duna-partiak, és lehet mondani, hogy tetszés szerint érték el kosaraikat, az Olaj játékosai csak elvétve tud­tak pontokat szerezni és régen látott 28-5-ös vereséget szenve­dett a szolnoki csapat a harma­dik negyedben. A záró játékrészben ugyan csökkent valamicskét a vendé­gek előnye, amelynél már min­den egyes játékos szóhoz jutott, de magabiztos győzelmüket már nem fenyegetette veszély, a fáradtan játszó Olaj sima ve­reséget szenvedett euroligás vetélytársától. kosárlabda Továbbra is irá­nyítója, a sérüléssel bajlódó Dustin Ware nélkül áll fel a jászberényi csapat, az elmúlt évadban bajnoki bronzérmes Sopron otthonában. A hazaiak semmit nem bíztak a véletlen­re negyed óra játék után több mint 20 ponttal vezettek, végül biztosan nyertek. Soproni Sördögök- Jászberényi KSE 93-59 (31-18,20-11,16-12,26-18) Sopron, 1500 néző. V: Kapi­tány, Török R., Balog. SOPRON: THOMAS 23/15, EDWARDS 14/6, BORISZOV 10/6, DÉNES 8/6, Tóth G. 5. Csere: Poscsics 12, Takács 5/3, Ruják A. 2, Rátvay 3/3, Trepák 2, Molnár M. 7, Dán 2. Edző: Sabáli Balázs. JÁSZBERÉNY: Szögi 5/3, Hor­váth Á. 9/3, Soós 7/3, DRAMI- CSANIN 13/6, Cseh 7/3. Csere: Mladenovics 7, Csabay 3/3, Nárai 4, Szappanos, Kerpel-Fro- niusz 4. Edző: Bencze Tamás. Az eredmény alakulása. 4. perc: 16-6. 8. p.: 29-10. 13. p.: 40-22. 16. p.: 44-22. 18. p.: 49- 25. 23. p.: 59-31. 25. p.: 63-34. 28. p.: 67-38. 33. p.: 76-45. 36. p.: 81-50. 38. p.: 88-54. Sabáli Balázs: - Első félidei eredményes játékunkkal ha­mar eldöntöttük a találkozót. Voltak hiányzói a vendégeink­nek, de ez semmit sem von le sikerünk értékéből. Annak külön örülök, hogy fiataljaink is hozzátették a magukét a győzelem eléréséhez. Bencze Tamás: - Teljesen megérdemelt a soproniak győ­zelme. Nem voltunk méltó el­lenfelek ezen a találkozón. Az első negyedben eldőlt a mér­kőzés, de teljes kerettel sokkal többre vagyunk képesek. A 6. forduló további eredmé­nyei: Körmend-Szombathelyi Falco КС 73-85, Atomerőmű SE-Szedeák 90-51, Kecske- mét-MAFC 81-66, Pécsi VSK- ZTE KK 93-83, Álba Fehérvár- Kaposvár 88-108, a vereség után lemondott, Marcel Tenter a székesfehérváriak román származású edzője. ■ V. CS. így látták a mesterek a lefújás után Biztosan jutott a legjobb négy közé a szolnoki csapat vízilabda A Dózsa legénysége kettős győzelemmel hangolt a szerdai, hazai OSC elleni Bajnokok Ligája-visszavágóra Az elmúlt három évadban kupa­győztes Szeged a Szolnoki Dó- zsa-KÖZGÉP vízilabda-csapatá­nak vetélytársa a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Párharcuk szombaton este kezdődött a csongrádi fővárosban. Sztefan Mitrovics találatával indult az odavágó, majd Madaras Norbert góljával még 2-0 volt a Szolnok javára. A hazaiak azonban nem hagyták magukat, Manhercz Krisztián és Kiss Csaba révén gyorsan kiegyenlítettek. A második negyedben egymás nyomában loholt a két Tisza-par- ti legénység. A térfélcsere, 4-4-es állás után robbantott a szolnoki legénység, Milan Alekszics és Mezei Tamás egyaránt gólra vál­tott egy-egy emberelőnyös hely­zetet. Manhercz Krisztián azon­ban szépített, és nem hagyta ma­gát leszakítani a hazai legénység. A záró negyed első percében mindössze egy gól távolság volt a felek között. Erősített a Szol­nok, előbb Milan Alekszics, majd Zsivko Gocics vette be a szege­diek kapuját, 6-9. Kunac Aljosa szépített centerből, ám mielőtt a szegediek elkezdtek volna re­ménykedni egy szorosabb red- ményben, 41 másodperccel a lefújás előtt előtt a jó formában lévő Kis Gábor, ugyancsak a cen­ter pozíciójából belállította a vég­eredményt, 7-10. A már a szer­dai OSC elleni BL-visszavágóra készülő dózsások csak annyit ad­Milan Alekszics (labdával) hasznosan és gólerősen játszott a Szeged ellen tak ki magukból, amennyi kel­lett a biztos győzelemhez. Szeged-Diapolo- Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 7-10 (2-2, 2-2,1-3, 2-3) Szeged, 300 néző. V: Székely Balázs, Dodog. SZEGED: Meixner - MAN­HERCZ K. 3, Manhercz Á., VARGA II ZS. 1, Sémán, Kunac 1, KISS CS. 2. Csere: Palotás, Chilkó, Török A., Sánta, Zsigri. Edző: Varga Péter. SZOLNOK: Nagy V. - Sz. Mit­rovics 1, VARGA DÉNES 2, VARGA DÁNIEL, KIS G. 1, Jan- sik D. 1, Madaras 1. Csere: Vá­mos, Gocics 1, Mezei 1, Tóth M., Hangay Z., M. ALEKSZICS 2. Edző: Cseh Sándor. Varga Péter: - Támadásban kissé erőtlenek voltunk, vi­szont a védekezésünk jól mű­ködött, összességében elége­dett vagyok. Cseh Sándor: - Hasonló mér­kőzésre számítottam, azért nem nyertünk nagyobb kü­lönbséggel, mert rossz száza­lékban használtuk ki helyze­teinket. A visszavágón jobban kell összpontosítanunk. A visszavágót vasárnap este rendezték meg Szolnokon, a ti­szaligeti Vízilabda Arénában. A szolnokiak ezúttal 12-8-ra nyertek és biztosan jutottak a négyes döntőbe, amit decem­ber 6-7-én rendeznek meg Szentesen. ■

Next

/
Thumbnails
Contents