Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-29 / 278. szám

4 TURKEVE 2014. NOVEMBER 29., SZOMBAT Simon Ferenc szerint a gyógyuláshoz fontos az összefogás, a tartalmas, rendszeres közösségi élet. Jövőre is rendeznének regionális találkozót. Egymásért a rák ellen egészség Felépülését követően a férfi a sorstársain szeretne segíteni Fontos láncszemet jelentenek a testvérvárosi kapcsolatok közgyűlés Tisztújító köz­gyűlést tart a Magyar Fürdő­városok Szövetsége Egyesület (MFVSZ) a napokban Makón. A túrkevei dr. Szabó Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesület alapsza­bálya alapján a helyhatósági választásokat követő hatvan napon belül tisztújító köz­gyűlést kell tartani, melyen az egyesület tisztségviselőit a közgyűlés megválasztja. * A fürdővárosi szemináriu­mon több előadás is szerepel a fürdővárosokat érintő változá­sokról, az összefogás erejéről, a fejlődési lehetőségekről.- Magyarország mai te­rületén valamivel több mint másfél száz fürdőt tartunk számon - számolt be dr. Sza­bó Zoltán. - Kisebb-nagyobb településeken többféle szolgál­tatást nyújtanak, miközben helyi, helyközi, országos és/ vagy nemzetközi érdeklődést elégítenek ki. Az egyesüle­tünknek jelenleg 42 tagja van, önkormányzatok, az ország minden megyéje képviselteti magát, több mint egymillió lakos él a tagtelepüléseken.- A közös megjelenés, közös kiadványok kínálata segíthet bennünket, hogy egyre ismer­tebbé tegyük a tagtelepülések értékeit. Évek óta jelen va­gyunk a kora tavaszi Utazás Kiállításon, Budapesten, a Hungexpo vásárvárosban, de a megyei utazáskiállításokon is - jegyezte meg. Együttműködésben egyre több partnerszervezetük van a Vajdaságban, Kárpátalján, Erdélyben egyaránt, de termé­szetesen Magyarország terü­letén is.- Fontos láncszemet jelen­tenek a testvérvárosi kapcso­latok is - folytatta dr. Szabó Zoltán. - A kapcsolatépítés másik láncszeme a Túrke- vén magyar állampolgársági esküt tett honfitársaink, hi­szen eddigi tapasztalataink alapján vállalták a kapcso­latépítést a szülőföldjükön élőkkel. Szintén fontos szeg­mens, hogy a Magyar Kultúra Lovagrendjén keresztül több száz lovagtársam nemcsak önzetlen barátként érkezik, hanem a közvetlen környe­zetükben is beszámolnak ta­pasztalataikról. ■ Simon Ferenc nem csak túlél­te a rákot, de eltökélten segít másokon is. A minap például nagyszabású rendezvényt szervezett sorstársainak. Békési Brigitta- Én és a feleségem is túléltük a rákot - mondta Simon Ferenc. - Hat évvel ezelőtt, épp karácsony­kor jött a rossz hír: a feleségem­nek méhtestrákja van. Mivel sok hasonló, szomorú történetről hallottam már korábban, gon­doltam, megoszthatnák egymás­sal a tapasztalatokat a hölgyek, így alapítottuk meg Túrkevén az Együtt Könnyebb Túrkevei Da­ganatos Klubot, és egyre többen csatlakoztak hozzánk - mutatta a klub egyedi jelvényét. Két évvel később, 2010-ben azonban újabb csapás érte Si­mon Ferencéket.- Rosszindulatú prosztatada­ganatot diagnosztizáltak nálam- árulta el a férfi. - Három hó­napig kaptam kezelést és 2011. február 24-én egy radikális műtéten estem át. Nem kaptam sem kemoterápiát, sem sugár- kezelést. A műtét óta, köszö­nöm, jól vagyok, rendszeresen járok ellenőrzésekre. Köztudott, hogy a férfiak nagy része már csak akkor fordul orvoshoz, ha nagy a baj. Felhívnám azonban a figyelmüket, hogy ne halogas­sák az orvoshoz fordulást, ha bármilyen elváltozást észlelnek magukon! Járjanak rendszere­sen szűrésekre, mert az időben felfedezett prosztatadaganatot eredményesen lehet kezelni, sőt gyógyítani!- hangsúlyozta. Simon Ferencet idén már­ciusban a Rákbetegek Országos Szervezetének (RÓSZ) elnöksé­gébe választották. „Minden rák­beteg a legjobbat érdemli!” cím­mel a RÓSZ túrkevei szervezete regionális találkozót szervezett november 15-én a túrkevei mű­velődési házban. A rendezvény fővédnöke volt dr. Fazekas Sán­Jó hangulatban telt a találkozó dór földművelésügyi miniszter és Szabó János, a RÓSZ elnöke is.- Kaput nyitottunk a társbe­tegszervezetek felé az együtt­működés reményében - mond­ta Simon Ferenc. - Vendégeink voltak a Túrkevei Szívegyesület, a mozgáskorlátozottak, a cu­korbetegek és a nyugdíjasklub képviselői is - folytatta. - Több kiváló, neves szakember tartott előadást a rendezvényen, köztük James Eliason professzor, onkoló­gus, rákkutató is a prosztata-, az emlő- és a méhnyakrákról. A vá­ros vezetése támogatásáról bizto­sította a klubot, Kelemen Pálné Klárika néni alapító tag pedig sa­ját versével köszöntötte az ötéves évfordulót is ünneplő klubunkat.- A sikeres rendezvényre te­A rákbetegek Országos Szer­vezetének túrkevei szervezete által rendezett kistérségi talál­kozón tájékoztatót hallhattak a megjelentek a betegjogokról, a lelki egészség fontosságáról, a jövő évi programokról és gyógytornára is lehetőség nyílt. bemutatkoztak a karcagi, a mezőtúri, a tápiószelei, a szentesi, a martfűi, a török­kintettel 2015. májusában újabb regionális kistérségi találkozót szervezünk az érintettek bevo­násával. A pályázatunkban meg­jelölt céljaink között szerepel a meghitt baráti légkör elmélyíté­se, a valós és megélt élmények­re épített segítségnyújtás mind­azoknak, akik erre leginkább rászorulnak. A jövőben is azt szeretnénk elérni, hogy stabili­zálódjanak az eddigi jó kapcso­lataink és minél hatékonyabbá váljon a klubok élete. Mindez csak összefogással, tartalmas, rendszeres közösségi élettel ér­hető el. Jó példával, hittel, re­ménnyel. Többünk mottója: „Ha a lelked üres, töltsd meg békével, szeretettel, ha a lelked tele, oszd meg békében, szeretetben.” szentmiklósi klubok, továbbá a szolnoki Napforduló Szolgálat, a Szivárvány Klub és a Napra­forgó Klub. Levélben köszöntöt­ték a rendezvényt a szegedi és a jászberényi klub vezetői. a Szolnok megyei sorstársa­kon kívül Csongrád és Pest megyei területek is részesei voltak a kistérségi találkozó­nak. Egy cipőben járnak... aki nem élte át, minden bi­zonnyal elképzelni sem tudja... Sajnos azonban nem kevesen vannak, akiknek azzal kellett szembesülni­ük, hogy rákos daganat tá­madta meg a szervezetüket. Valóban rendkívül sokkoló lehet, amikor az ember egy kis hát- vagy fejfájással orvosához fordul és a ki­vizsgálás után közük vele, hogy rosszindulatú, esetleg halálos betegsége van. A vá­ratlan rossz hír egy pillanat alatt felforgat mindent és a feje tetejére állíthatja nem csak az ő, de a családja, a közvetlen környezetében élők életét is. vannak, akik ilyenkor fel­adják és nem is reményked­nek a gyógyulásban, míg mások nem nyugszanak bele, hogy életük hamarabb véget érhet, mint gondolták. Szerencsére számos, koráb­ban gyógyíthatatlannak hitt betegséget ma már tudnak gyógyítani, ha időben orvos­hoz fordul az ember és nem halogatja a kezelést. Sokat segíthet ilyen esetben, ha a család, a barátok biztosítják szeretetükről és támogatá­sukról a beteget, mellette állnak, amikor kell, nem hagyják magára. sokat segíthetnek a külön­féle szervezetek is, melyek­ből Túrkevén sincs hiány. Azok, akik tagjai ezen egyesületeknek, kluboknak és rendszeresen öszejár- nak, állítják: sokat jelent a gyógyulásuk szempontjá­ból, hogy félelmeiket meg­oszthatják sorstársaikkal. Hiszen mindannyian egy cipőben járnak. Érdemes kimozdulni a négy fal közül és nyitni a betegtársak felé. A legtöbb ember szerint na­gyon fontos a betegséghez való viszonyulás, annak fel­dolgozása. A pozitív hozzá­állás, ha nem is garantálja, de talán növelheti a gyó­gyulás valószínűségét. És mindenek előtt a beteg érzi: nincs egyedül. Az ország minden területéről érkeztek vendégek Újabb szobrok a Finta testvérektől múzeum Az értékes hagyaték további alkotásait mutatják be a látogatóknak Tarlótűz és a csatornák takarítása volt napirenden Újabb értékes szobrokat ál­lítottak ki a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében, tájékoztatták lapunkat. Túr- keve híres szülötteitől, a Finta testvérektől számos műtárgy található a múzeumban, me­lyeknek ezúttal újabb darab­jait mutatják be a látogatók számára. A Finta Múzeum gyűjtemé­nyének összetétele sokrétű. Elsősorban a múzeum név­adóinak hagyatéka, a hely- történeti és a néprajzi anyag képezi a gerincét. Legszebb darabjai Finta Sándor és Finta Gergely alko­tásai, a Túrkeve-Bokroshalmi tarsolylemez, a Túrpásztói ezüstkincslelet érméi, vagy a Bronzkori-Terehalmi lelet­együttes. Ez utóbbiak a föld mélyéről, régészeti leletként kerültek a tárlókba, hogy le­tűnt korokról tanúskodjanak. Ritka darab az 1741-43 között készült toborzózászló, melyet restaurálása után állítottak ki ismét. További figyelem­re számot tartó tárgy a város kiváltságlevele, XVIII. száza­di térképe, vagy Korda Vince önarcképe. A felsorolás ter­mészetesen nem lehet teljes, csupán kiragadott részletek összessége a Túrkevét be­mutató tárlatból, melyet sa­ját szemmel érdemes igazán megtekinteni. ■ Újabb műtárgyakat állítottak ki a Vadász Pál Klállítóteremben tűzoltók Számos tennivalójuk volt a túrkevei tűzoltóknak az el­múlt időszakban. Sörös Tibor, a túrkevei Mentő és Tűzoltó Egye­sület parancsoka elmondta, hogy probléma volt a tetőről lezúduló, vizet elvezető eresz­csatornák eltömő- ' dése falevelekkel.- Több ízben taka­rítottuk ki ezeket a csatornákat, többek között a Madarász házaspár, a Setét Mihály utcákban, valamint a Ványai Ambrus Gimnázium területén - kezdte a parancs­nok. - A Nyíl utcában egy el­halálozott személyt segítettünk lehozni a lakóépület padlásáról. Részt vettünk továbbá a moto­cross verseny biztosításában is. Emellett az Ács-tanyánál tarló égett, ami veszélyeztette az ak­kor még lábon álló gabonát. A tü­zet elfojtottuk, az eset kár nél­küli volt. Az elmúlt időszakban egyre többen kér­ték a segítségünket a darázsfészkek el­távolításához. Ezzel kapcsolatban foko­zott óvatosságra in­tünk mindenkit, védőfelszerelés nélkül senki ne próbálja azokat eltávolítani, leszedni, mert a da­razsak veszélyesek, agresszívek. Súlyos egészségügyi problémák­hoz vezethet a csípésük, amit saj­nos egy esetben tapasztaltunk is - számolt be Sörös Tibor. ш ■ A darázsfészek eltávolítása bizony nem gyerekjáték.

Next

/
Thumbnails
Contents