Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-29 / 278. szám

2014. NOVEMBER 29., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Élelmiszer-gyűjtési ekeié. Ismét megszervezte karácsonyi élelmiszer-gyűjtési akcióját a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amely országszer­te közel 257 nagyáruházban, 3500 önkéntes segítségével fogadja a lakosság élelmiszer-adományait. Szolnokon öt helyszínen van lehetőség ado­mányok leadására még a mai napon. Képünkön Török Sándorné és Varga István Zsolt önkéntesek várják az ajándékba szánt élelmiszereket. Lángra gyújtották a lakást adventi tüzek Ez csak gyakorlat volt, de mindig vigyázni kell Piacon vette a jogosítványát az eltiltás hatálya alatt vezető férfi rendőrség A rendőrök Tö- rökszentmiklós belterületén ellenőrizték azt a férfit, aki eltiltás hatálya alatt és a ne­vére kiállított hamis vezetői engedéllyel közlekedett, tájé­koztatta lapunkat a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság. A Törökszentmiklósi Rend­őrkapitányság járőrei csü­törtökön 11 óra 15 perckor Törökszentmiklós belterületén ellenőrizték az 50 éves gépjár­művezetőt. Az egyenruhások megállapították, hogy a Szol­noki Járásbíróság a török­szentmiklósi lakost a jármű- vezetéstől eltiltotta. A járőrök a jogsértőt a kapitányságra elő­állították és szabálysértési őri­zetbe vették. A rendőrök a férfi ruházatának átvizsgálásakor egy - a nevére kiállított - ha­mis vezetői engedély találtak. A nyomozók az okmányt lefoglalták, a jogsértőt gya­núsítottként kihallgatták. A törökszentmiklósi lakos elismerte, hogy a hamis jogo­sítványt évekkel ezelőtt egy piacon vásárolta. A férfi ellen a hatóság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt is el­járást indított. ■ i Az együttműködés volt a fő téma a konferencián konferencia Tiszaörs-Fürdőn tartott szakmai konferenciát a megyei katasztrófavédelem és a polgárőrség tegnap. Ennek legfőbb témája a két szervezet együttműködése, azaz, hogy a polgárőrök miként tudnak aktívan részt venni katasztró­fahelyzetekben az elhárítási feladatokban. Mint azt S. Tóth Anikó, a katasztrófavédelem sajtószóüvivője elmondta, meg­állapodás született arról, hogy a közeljövőben képzéseken vesz­nek majd részt a polgárőrök, amely során elsajátíthatják azt a tudást, amellyel hatékonyan tudnak majd részt venni a kö­zös munkában. A nap második felében vízipolgárőr versenyt tartottak, ahol a megyeiek na­gyon jól szerepeltek. ■ ► Folytatás az 1. oldalról Az ünnep mindig a feloldódás, az emelkedettség alkalma, de ilyenkor nő a vétlen, vagy akár szándékos károkozás veszélye is, amiről a tűzoltók mesélhet­nek a legtöbbet.- A macska szórakozott le­hetett, amikor az asztalra tett adventi koszorú mellett sétált, mert észre sem vette, hogy az egyik gyertyától lángot fogott a szőre. Csak azon sértődött meg, amikor elkezdtük ütögetni az oldalát, hogy eloltsuk. Utána egész nap a belőle áradó bűz for­rását kereste, eszébe sem jutott, hogy ő lenne a ludas - mesélte egy szolnoki hölgy az adventi koszorúval esett kalandjukat. A humoros esetnek pedig akár lakástűz is lehetett volna a vége.- Az az úr sem felejtette el egykönnyen az ünnepeket, aki ügyeletben lévén szolgálati ko­csijával, egy vászontetős terep­járóval parkolt a háza előtt. Az akkoriban elterjedt csillagszó- ró-dobálás egyik lövedéke az au­tó tetején landolt, pillanatok alatt lángra lobbantotta a járművet. Szerencsére gazdája még idő­ben meg tudta fékezni a tüzet, mielőtt az egész kocsi füstölgő roncshalmazzá változott volna. Egy derűs november 24-i dél­előtt lángolt minden: fotel, ágy, szőnyeg, tapéta, tévé és rádió. Műanyag pacává olvadt a hosz- szabbító, és hamuvá porladt egy adventi koszorú is. Minél jobban égjen, ha felgyújtunk egy lakást. Ki gyújtja fel? Maga a megyei tűzoltósági főfelügyelő, aki attól sem riad vissza, hogy a helyisé­get előzetesen benzinnel jó ala­posan fellocsolja. Ebben segít ne­ki a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, amelynek tagjait egy cél vezérelte, minél jobban elrej­teni a tűz okát. Tény, hogy szak­értelmüknek köszönhetően ala­SZERENCSÉS FORDULAT, hogy a katasztrófavédelem évről évre ismétlődő tájékoztatói hatására az utóbbi esztendőkre már nem voltak jellemzőek az ünnepi tü­zek, tudtuk mega katasztrófa- védelemtől. Ettől függetlenül az ördög nem alszik, a gyertyák mellett a csillagszórók is tovább­ra is rendkívül veszélyesek lehet­nek. Meséltek olyan esetet, hogy posabb munkát végeztek, mint amire az emberi hanyagság képes. Mondani sem kell, hogy nem éles helyzet, hanem gyakor­lat volt. A megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság és kirendelt­ségeinek tűzvizsgálati feladatot ellátó állománya -a korábbi ta­pasztalatok alapján ilyen életsze­rű körülmények között készül az adventre, amihez jó helyszínt biztosított az elhagyatott kunma- darasi laktanya, s azok a lomta­lanításból összeszedett holmik, amikkel Kovács Krisztián tűz­oltó őrnagy, megyei tűzoltósági főfelügyelő tájékoztatása szerint egy valódi lakásbelsőt állítottak a gyakorlat szolgálatába. Buzgal­a fán még szikráztak a csillag­szórók, mikora család kivonult vacsorázni, s mire visszajöttek, a fából már csak parázs maradt, s még örülhettek, hogy nem égett le az egész szoba. A tűzoltók mindenesetre remélik, hogy lán­gokat idén csak az adventi ko­szorún látnak, s mindenütt bé­kés családi este, és nem éles be­vetés lesz az ünnep jellemzője. műk indokolt volt, mert közeleg az év vége, amikor az adventi koszorútól a karácsonyfáig min­denütt nyílt lángok égnek, és ug­rásszerűen megnő a lakásokban a veszélyforrások száma. Sajnálatos módon az ünnepen nemcsak gondatlanságból, ha­nem szándékosan okozott tűz is előfordulhat, amire már volt a megyében is példa. Az advent, a karácsony meghittsége felerő­sítheti az elhagyatottság, a ma­gány és a sikertelenség érzését is, ami ilyenkor tragédiába is torkollhat. Előfordult már ilyen­kor olyan öngyilkossági kísér­let, amihez a lángokat hívták segítségül. Szerencsére a nyi­tott vezetékből áradó gázt úgy lobbantotta lángra az útjába helyezett, égő adventi koszorú, hogy anyagi veszteségen kívül ’ emberéletben nem esett kár. ■ Ön hogyan előzi meg az ünnepek alatt a tüzeket? Szavazzon hírportálunkon ж»- holnap 16 óráig: Jg^í SZ0U0N.hu Jf A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. A Jobbik nem támogatta a rendelet módosítását ► Folytatás az 1. oldalról- Az első, hogy ez a parkoló­rendszer a bevezetésekor 30 perces ingyenes várakozásra lett kiépítve, amit később, a lakossági igényekre és külön­böző felmérésekre hivatkozva, közmegelégedésre 60 perces díjmentességre emeltek fel. Sza- lay Ferenc polgármester arra a kérdésemre, hogy vajon ez utóbbi döntés óta mi változott, talán a matematika, vagy mások lettek a mérések, nem válaszolt. A másik problémánk, hogy a módosító indítványhoz csatoltak egy táblázatot, miszerint a la­kosság egyharmada parkol csak 30 percnél tovább a piaci parko­lóban. Viszont nekünk ezért az egyharmadért is nagyon fáj a szívünk, mert ez a közel 30 szá­zaléknyi autós fog fizetni, sőt, többet fog fizetni az itteni parko­lásért. A harmadik kifogásunk, hogy míg a szolnoki hipermar­ketek közelében ingyenes, vagy 1, illetve 2 órán keresztül díj­mentes a parkolás, addig a vá­sárcsarnoknál januártól lecsök- kentik 30 percre az ingyenes parkolást. Ezzel a rendelettel, itt a piacon, a szolnoki árusokat versenyhátrányba lökik a kül­földi kereskedelmi áruházakkal szemben. Ezért nem szavaztuk meg az előterjesztést - fejtette ki a Jobbik állásfoglalását az ügy­ben dr. Lázár Zoltán. A sajtótájékoztatót követően az említett parkolóterületet üze­meltető NHSZ Zounok Zrt. közle­ményt adott ki: „A piac melletti parkolók üzemeltetésében az NHSZ Zounok Zrt. számára az a legfontosabb szempont, hogy biz­tosítsuk a vásárcsarnokhoz érke­ző vásárlók számára a megállási lehetőséget. Ezért keressük azt a pontos ingyenes időtartamot, mely egyszerre szolgálja a ve­vők és az eladók érdekét, s aki vásárolni érkezik, az mindig ta­láljon szabad parkolót. Társasá­gunkat és a többségi tulajdonos önkormányzatot is kizárólag ez motiválta akkor, amikor vál­toztattunk a működési renden. Amennyiben bármilyen nyere­sége képződne az NHSZ Zounok Zrt.-nek a piaci parkoló működ­tetéséből, úgy azt az összeget a Hetényi Géza Kórház gyermek- osztályának fogjuk az esztendő végén átutalni. Lits László ügy­vezető igazgató”. ■ M. G. Egyre ritkábban fordulnak elő m m tr m Józan Babák Klubja Törőcsik Mari ünnepe Túl az életveszélyen Korda Talán nem csoda, hogy igen­csak nehezen tudnak bekerül­ni az egészségügyi rendszerbe a reményvesztett helyzetben lévő, droghasználó várandós nők. Többek között nekik pró­bál segítséget nyújtani a Ma­gyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány és a Józan Babák Egyesület által életre keltett Józan Babák Klub. sztori Törőcsik Mari a héten töltötte be 79. életévét. Felejthetetlen alakítás után, a színpadon ünnepelte az ország legnép­szerűbb színésznője a születés­napját. A Nemzeti Színházban főszerepet játszik az Éjjeli menedékhely című darabban és két filmbemutatója is van ezekben a napokban. Ezekről is beszélgettünk vele. interjú A hatalmas ijedség után a het­venöt éves előadóművész sze­rencsére már a reményteljes felépülés útjára lépett. Egészen hihetetlenül hangzik, de még az aggódó, közeli rajongók és a legközelebbi barátok sem tudták, mi történt pontosan az énekessel. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az állapota már kielégítő. mozaik Sajtóasztal: lezárult a szavazás Ön szerint mi volt a célja a „Közfelháborodás napja" elnevezésű tüntetésnek? Egy jó kis balhé. A korruptnak bélyegzett vezetők eltávolítása. Kormányváltás Rendszerváltás. Egy általános és tehetetlen düh Egyéb 0% kinyilvánítása, Ön szerint a nők tehetnek-e róla,ha nemi erőszak áldozataivá válnak?- Igen, ha kihívóan öltözködnek és viselkednek.- Igen, ha nem gondoskodnak éjszakai kíséretről.- Nem, az áldozat néni tehető felelőssé. ‘- Nem, hiszen a nemi erőszak döntő része nem utcán.közterei),hanem otthonokban történik.- Nem, a gy enge közbiztonság okolható.- Nem tudom. Új Néplap Sza\a/atál a Szoljon.hu hírportálon adhatja le!

Next

/
Thumbnails
Contents