Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-05 / 257. szám
4 TISZAZUG 2014. NOVEMBER 5., SZERDA 1 PERCES INTERJÚ Legrégebb óta polgármester újra megválasztották Molnár Bálintot Öcsöd polgár- mesterének, így 6 lett Tiszazug legrégebb óta „hivatalban lévő” településvezetője.- És még tanácstag is voltam előtte! 1985-ben, 38 esztendősen lettem tanácselnök, majd 1990-ben jelöltettem magam polgár- mesternek. Függetlenként indultam, ehhez a mai napig ragaszkodom, szerintem csak pártatlanul lehet vezetni egy települést. Mező- gazdasági gépészmérnök vagyok eredetileg, mellé igazgatásszervezői végzettséget is szereztem.- Az elmúlt 24 év alatt melyik időszak volt a legemlékezetesebb?- A 2006-os év tavaszára nagyon emlékszem. A Körös árvízzel fenyegetett bennünket, csakúgy mint Szelevényt. Tizenkét napon keresztül dolgoztunk a 21 kilométer hosszúságú gáton, védekeztünk, hogy a víz ne öntse el falunkat. Olyan lakossági összefogást tapasztaltam, mint azelőtt soha. Jó érzés volt látni a közös munka eredményét.- Voltak elkeserítő pillanatok is?- Voltak, nem is olyan régen! Amikor két éve kiderült, hogy 1,6 milliárd forintot nyertünk csatornázásra, sírva fakadtam örömömben. Lelkesen jelentettem be a lakosoknak az örömhírt, akik közül sokan csak annyit válaszoltak, minek ide csatorna?! Akkor bizony elkeseredtem. Most, hogy a munkálatok a vége felé járnak, a helyiek már elismerően nyilatkoznak a beruházásról. Terveim mindig vannak, remélem, meg is valósulnak! Látványraktár nyílt. Érdemes ellátogatni a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum látványraktárába, ahol jelenleg az Elfeledett Tiszazug című állandó kiállítás látható. A nemrégiben átadott modern épületben több ezer, a nagyközönség által eddig nem látott tárgy, fotó, dokumentum vált nyilvánossá. A képen Hegedűs Krisztián (balról) történész mutatja be a tárlatot dr. Szabó Jánosnak. Leszakadt egy út Földváron autóstop A partfal helyreállítása akár a jövő évig is elhúzódhat Leszakadt egy út Tiszafóld- váron a szeptemberi esőzések idején. A három méter magas partfal 13 méter hosz- szan csúszott alá, a törmelékeket egy ház fala állította meg. A helyreállításra egyelőre várni kell, addig csak gyalog lehet közlekedni az érintett szakaszon. Joó Zsuzsa Bár már hetek teltek el, hogy leszakadt a tiszaföldvári Tópart út támfala, a helyreállítás még nem kezdődött el. A baleset szeptemberben történt, amikor a sok csapadék először meggyengítette, majd egy heves zivatar alámosta az utca elejét tartó támfalat.- Egy három méter magas sáncról van szó, mely 13 méter hosszan szakadt le, a törmelékek pedig egy közeli lakóház faláig csúsztak - avat be a részletekbe Hegedűs István polgár- mester. - Szerencsére senki nem sérült meg. Mivel félő volt, hogy a fal többi része is megcsúszik, ezért az épségben maradt szakaszt a biztonság kedvéért dúccal megerősítettük. A helyszínre ugyanakkor több szakembert is kihívtunk, például geodétákat és a katasztrófavédelem munkatársait, akik talajmintát vettek és fúrásokat végeztek a helyreállítási tervek elkészítéséhez.- Tiszaföldvárra ebben az időszakban a hatalmas esőzés okozta károk felszámolása miatt vonultak a tűzoltók - idézi fel a történteket S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivő. - A Tópart útra épületomlás miatt riasztották a katasztrófavédelmet. Egy téglából épített 3-4 méter magas, harminc méter hosszú fal dőlt meg veszélyesen, egy helyen le is omlott, két kutya pusztult el emiatt. A tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók a csapadékvíz elvezetésében működtek közre, lakosságvédelmi intézkedés, például kimenekítés, elhelyezés nem történt - tette hozzá a szóvivő. A szakemberek elmúlt hetekben végzett különböző vizsgálataira azért is szükség volt, mert nem volt egyértelmű, hogy a sáncot betonfallal támasszák ki a jövőben vagy elég az eredeti táglasánc visz- szaépítése.- Valószínűleg a kettőt fogjuk ötvözni, azaz a betonfal elé pár sor téglát is húzunk, hogy illeszkedjen a már meglévő falhoz. A településvezető hozzátette, a károk helyreállítására az önHegedűs István kormányzat vis major támogatási igényt adott be.- A probléma megoldására legalább 13 millió forintra van szükség. Jelenleg az úton nem lehet kocsival közlekedni, csak gyalogosan.- Nem halad itt semmi! - legyint az egyik ott élő hölgy, aki szerint a munka szemmel láthatóan megállt. Pedig több ház is egy-két méterre van a leszakadástól, a lakók joggal tartanak az újabb omlástól.- Ezért erősítettük meg az épségben maradt falszakaszt! Jelenleg tényleg csak a nem túl látványos tervezési szakaszban vagyunk, az engedélyeztetés nem kevés időt vesz igénybe. A konkrét munka jövő évre húzódik át, türelmet kérünk a lakóktól! - fűzi hozzá Hegedűs István. Az érintett önkormányzati tulajdonú útra és támfalra vonatkozóan az önkormányzat nem rendelkezik biztosítással, így kártérítési igényt nem tudnak benyújtani a biztosító felé. Ezért szükséges a vis major támogatás igénylése is, ennek eddigi előlege 2 millió forint. HÍREK Pénteken temetik az alpolgármestert ahogy arról korábban beszámoltunk, Öcsöd alpolgármestere, a hatvanöt esztendős Csikász Imre veszítette életét abban a közlekedési balesetben, mely nemrégen történt Szolnok határában. Temetését november 7-én, pénteken délelőtt 10 órakor tartják az öcsödi temetőben. Az önkormányzat saját halottjának tekinti Csikász Imrét, számára díszsírhelyet biztosítottak. Megszépült a férfikórus próbaterme MEGSZÉPÜLT A tiszaföldvári Városi Művelődési Házban működő Tiszaföldvári Férfikórus próbaterme. Megjavították a redőnyöket, kicserélték a padlót, modern bútorokat kapott (többek között magánszemélyek támogatásával) valamint tükrözött, kivilágított vitronsort is elhelyeztek a helyiségbe, amelyben az eddig gyűjtött díjakat, kitüntetéseket, emléktárgyakat mutatják be. A kórusterem kiállítása októberben nyílt meg. Díjazták a kunszenti múzeum baráti körét ELISMERŐ OKLEVELET kapott a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Baráti Köre. A baráti kör egy éve működik igen sikeresen a városban, mely többek között (országosan egyedülállóan) kisdiákoknak szervez rendszeres foglalkozásokat. A találkozók alkalmával a gyerekek a környék hagyományos szakmáival ismerkedhetnek meg. Harangozóné Tóth Éva Buszos főpróbát tartottak az új pályaudvarnál főpróba Hétfőn tartották az új tiszaföldvári buszpályaudvar „buszos” próbáit.- Mint minden ilyen beruházásnál, a végleges állapot kivitelezése előtt szükséges a különböző járműveknek kipróbálni a megállókat, fordulókat - magyarázza Hegedűs István polgár- mester. - Háromféle busz járta körül az építményt és próbálta ki, mennyire kényelmesen lehet például megfordulni egy-egy jármű, hogyan tud a peronhoz állni vagy egymás mellett elhaladni. Egy normál, egy csuklós és egy háromtengelyes Volvo típusú hosszú busz tesztelte le az eddig elkészült építményeket. Ahol kell, kisebb korrekciót végzünk - mondta a polgármester, majd hozzátette, természetesen nem csak az önkormányzati munkatársak, hanem szakmérnökök és Volán dolgozók is véleményezték az eddig elkészült épületet és környékét. Az építkezés egyébként annak ellenére jó ütemben halad, hogy a nyári-őszi esőzések hátráltatták a munkavégzést. Hamarosan már a térburkolást végzik a dolgozók, lassan befejeződik a tetőépítés, valamint az aszfaltozás is.- Ezzel párhuzamosan építjük a bicikliutat is, mely természetesen érinti az új buszpályaudvart is - emelte ki Hegedűs István. ■ Eredeti díszeiben a templom restaurálás A szobrokat a kalocsai érsek áldja meg Befejeződött az idén 230 esztendős kunszentmártoni Szent Márton-templom tetőszerkezetének felújítása. Most ősszel az oldalhajó plébánia felőli részének tetőszerkezete szépült meg és visszakerült rá a kőkorlát is. így az épület újra az 1910-es, eredeti díszeiben pompázik. Kövesdy Zsolt atya elmondta, folytatódott a három éve elkezdődött homlokzati szobrok restaurálása is Egry Hunor restaurátor veresegyházi műhelyében, a megújult alkotásokat dr. Bábel Balázs kalocsai érsek áldja meg november 15-én. Ekkor tartják a város egyik legnagyobb egyházi ünnepét, a Szent Márton-napi búcsút. ■ Madarasi Tamás mutatja a felújított tetőszerkezetet Mívja az Új Néplap újságíróját! JOO ZSUZSA elsősorban a Tiszazugban élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/6474699-es telefonszámot hétköznapokon! „„IШ»*.»»----mmmmra «г ; Benépesülnek a vízpartok ■