Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-04 / 256. szám
2014. NOVEMBER 4., KEDD TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Hazánkat képviselte a világbajnokságon tehetséges Hétcentis körmökön jelenítette meg a teázó hölgyeket a húszas-harmincas évek stílusában Bodó Zita újra nagyszerűt alkotott: ötödik lett a világbajnokságon A túrkevei Bodó Zita képviselte hazánkat a Münchenben rendezett NailArt világbajnokságon a minap. A tehetséges fiatal hölgy az előkelő ötödik helyen végzett kategóriájában a rangos versenyen. Békési Brigitta- Bár szerettem volna dobogós helyen végezni, az ötödik helynek is nagyon örülök - válaszolt lapunk megkeresésére Zita, aki elárulta: ajándék is egyben számára a versenyeredmény, hiszen nemrég ünnepelte a születésnapját. A Münchenben hazánkat képviselő hölgy az elmúlt év novemberében lett magyar bajnok Fiat, azaz síkbeli kategóriában.- Ezúttal is ugyanebben a kategóriában indultam tizenhárom versenytársammal együtt Münchenben október ,26-án- mondta Zita, aki azt is elárulta, hogy sok-sok felkészülés előzte I meg a versenyt. - Körülbelül * fél éven át készültem a meg- J mérettetésre. A téma a „Vin- I tage style” volt, a húszastól a hetvenes évekig tartó időszak, melyből a húszas-harmincas évekre koncentráltam. Bevallom őszintén, hogy korábban még soha nem hallottam erről a stílusirányzatról, melyet a csipkék, gyöngyök és a rózsamotívumok jellemeznek leginkább. Ezért az alapos felkészülés érdekében interneten néztem utána a témának és kerestem képeket, mintákat. Mivel a modelljeinknek is mi választjuk ki a sminket és a frizurát, bőven akadt tennivaló. Szeretném megköszönni ezúttal is Pomázi-Hollósi Magdolnának a sok türelmet és hogy vállalta a modellkedést. Nem mindenki viselné ugyanis olyan türelmesen a hosszú próbákat, mint ő és azt, hogy óráig mozdulatlanul kell ülnie. Külön köszönet Sándor Icának, aki kiváló frizurát és sminket varázsolt modellem számára a versenyre. Remek munkát végzett, a modellem szinte felismerhetet- len volt a versenyen - hangsúlyozta. A verseny előtt Zita elkészítette, ahogyan ő mondja a „prototípust”, vagyis a körmöt. Ezt követően lemérték, hogy egy-egy motívum elkészítése mennyi ideig tart. A versenyen ugyanis három órát kaptak a mestermű elkészítéséhez.- Ennyi idő elteltével le kell tenni az ecsetet, akár elkészültünk, akár nem - számolt be a szigorú versenyszabályokról Zita. - Ez alkalommal a modellem körmét már három nappal a verseny előtt megépítettem. Mindez azért lehetett kényelmetlen számára, mert hét centi- méteres körmökről van szó, melyet csak a versenyt követő napon szedtünk le. Azokkal aludni vagy étkezni nem egyszerű feladat, bár egy idő után meg lehet szokni - jegyezte meg. Zita a jobb kéz körmeire két, teadélutánon résztvevő női alakot festett, akik rózsamotívu- mos kanapén ültek vintage stílusú csészékből kortyolgatva a teát. A másik kéz körmein egy férfi kísért egy női alakot, háttérben a Big-Ben-nel az antikolt hatás kedvéért.- Számomra a legnehezebb feladatot az emberi alakok ábrázolása okozta - számolt be Zita. - Bevallom, a verseny elején nagyon izgultam és remegett a kezem, de aztán sikerült csak a feladatra koncentrálnom. A teljesebb összhatás kedvéért még itthon készítettem kézdíszeket és gyűrűket is porcelánból - árulta el. Zitának azonban nem ez volt az első versenye és győzelme sem. Barátnői hívták fel a figyelmét, hogy indulhatna a megméretéseken. Több próbatételen indult már, melyek közül rögtön az elsőn második helyezést ért el. Ez fellelkesítette, ezt követően kapott kedvet a versenyzéshez. Országos második és harmadik helyezése több is van. A tavalyi nyíregyházi nemzetközi versenyen, a Szabolcs Kupán, nemzetközi verseny és szafari témában első lett, majd megnyerte a magyar bajnokságot.- Az álmom volt kijutni a világbajnokságra, és nagyon örülök, hogy sikerült - számolt be Zita. - Most egy időre abbahagyom a versenyzést, szeretnék egy kicsit pihenni. Bár így, hogy közeledik a karácsony, az ünnep megihletett és biztosan készítek majd a barátoknak, ismerősöknek egy-két körmöt, melyen karácsonyi motívumok lesznek - mosolygott. Az ötödik helyezést érő hétcentis köröm a Bodó Zita készítette hátdísszel Ügyeletes patika Szolnok. Ma az Áfium Gyógyszertár (Téglagyári út 30.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 490 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 666 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 8,5 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 30 centiméter, apadó, Szolnoknál 75 centiméter, apadó, a víz 8,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 150 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 103 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 46-os, 442-es utak egyes szakaszain, Szolnok, Török- szentmiklós, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „A haladás nagyrészt annak köszönhető, hogy haladni akarunk.” (Seneca) PROGRAMAJÁNLÓ I MOZI j MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Delfines kaland 2. (6) 13.45 Harag (16) 14.20.17.00. 20.00. Holtodiglan (16) 15.15,19.40. Az ismeretlen Drakula (16) 13.15,18.30,20.30. Kamuzsaruk (16) 18.00. Sírok között (18) 13.00,15.20, 17.40,20.15. A Védelmező (18) 16.00. TISZApARTMOZI: Minta kámfor(12) OFFLINE FILMKLUB 18.00, VAN valami furcsa I és megmagyarázhatatlan (16) 18.15, Szavak nélkül (12) 20.00, Egy szerelem története: a nő (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színházban ma 10 órától a Csizmás kandúrt mutatják be. 15 órától a Cseresznyéskert (Dajka-bérlet) című darabot láthatják. FESZTIVÁL SZOLNOK. A III. Szolnoki Csokoládé Fesztivált november 7-étöl 9-éig tekinthetik meg az Aba Novák Agóra Kulturális Központban. GRAFOLÓGIA SZOLNOK. így írtok ti címmel grafológiai workshopottart Filó Melinda grafológus november 7-én 16 óra 30 perctől a Verseghy Ferenc Könyvtárban. ELŐADÁS SZOLNOK. Az Életre kelt történelem előadássorozat keretén belül november 5-én 16 óra 30 perctől, Báthory Erzsébet. A valóságos nő a legenda mögött címmel tart előadást Kiszelyné Tóth Anett a Verseghy Ferenc Könyvtárban. MÁRTON-NAP TISZAFÖLDVÁR. Márton-napi családi délutánra várják az érdeklődőket november 8-án 13 órától a Tiszazugi Földrajzi Múzeumba, ahol kézműveskedésen, mesehallgatáson, diafilmvetítésen, libás játékokon, lámpáskészítésen vehetnek részt. TÚRA SZOLNOK. Őszi sétára várja az érdeklődőket a Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete. November 9-én Szolnok ritkán látogatott vízpartjain tesznek 3-4 órás sétát. Találkozó 8 óra 30 perckor a Várkonyi téri kút mellett. KONFERENCIA SZOLNOK. November 7-én 10 órától, Nekünk 80 címmel Múzeum és gyűjteménytörténeti szakmai konferenciát tartanak a Damjanich János Múzeumban. Alma a fa alatt címmel november 8-án 16 órától hagyományos múzeumi őszbúcsúztatót tartanak sok almás mesével, kézműves foglalkozásokkal, süteményekkel és táncházzal a Damjanich János Múzeumban. JÁTSZÓHÁZ SZANDASZÖLŐS. Márton-napi játszóházat tartanak november 8-án 15 órától a művelődési házban, ahol játékos vetélkedők, lúdtoll írás, kézműves foglalkozások, arcfestés, lámpásfelvonulás, népi zenés játékok, libás sütemény sütés várja a résztvevőket. Este hat órától libabál és családi táncház veszi kezdetét. KONFERENCIA TISZAFÜRED. Ma 10 órától a tudomány ünnepe alkalmából tanácskozást tartanak a Kiss Pál Múzeumban, A város és a falvak kapcsolata a Közép-Tisza vidéken címmel. Ezzel egy időben A nemzeti művelődés megújulása című kiállítást is megtekinthetik az érdeklődök. KLUBKONCERT JÁSZBERÉNY. November 7-én 21 órától a Gypo Circus ad koncertet a Lehel-Film Színházban. EMLÉKHANGVERSENY JÁSZBERÉNY. November 8-án 18 órától rendezik az I. Regionális Kórustalálkozót, a Bárdos Lajos emlékhangversenyt a Déryné Rendezvényházban. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. RECEPT Narancsos túrótorta HOZZÁVALÓK a tésztához: 3 tojás, 7,5 dkg cukor, 7,5 dkg átszitált liszt, fél teáskanál sütőpor. A túrókrémhez: 2 evőkanál zselatinpor, 2 dl narancslé, 10 dkg cukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 50 dkg sovány túró, 2 csomag vaníliás cukor, 1 narancs reszelt héja, 2 narancs kifilézve. ELKÉSZÍTÉS A tojást alaposan felverjük, hozzáadjuk a cukrot, kré- mesre verjük, majd beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. A tésztát kikent formába öntjük, és előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük. A kihűlt piskótát ezután összemorzsoljuk. A zselatinport 4 evőkanál hideg vízben feloldjuk. A narancslevet a cukorral és a fahéjjal felforraljuk, a tűzről levéve, habverővel fokozatosan belekeverjük a zselatinoldatot. Harminc percre hideg helyre állítjuk, amíg dermedni kezd. Ekkor hozzáadjuk a túrót, a vaníliás cukrot és a reszelt narancshéjat. A tortaformát sütőpapírral kibéleljük, az összetört piskótát beletesszük. Ráöntjük a narancsos krémet. Hat órára hideg helyre tesszük, míg megdermed. Tálaláskor kifilézett narancsgerezdekkel díszítjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá! A hetven évvel ezelőtti tragédiára emlékeztek történelem Hetven évvel ezelőtt már közel járt a második világháború frontja Jászjákó- halmához, amikor két héttel előtte történt az első tragédia, mely figyelmeztette az itt élőket arra, hogy mi várható a közeljövőben. A lakosok megszokták már az ide-oda röpködő felderítő gépeket és nem is nagyon foglalkoztak velük; azonban 1944. október 30-án néhány olyan szovjet gép érkezett Jászapáti felől, mely közéjük lőtt az utcákon tartózkodóknak - a posta előtt levelet váró asz- szonyokra, a Hangya bolt előtt állókra és a község egyéb pontjain mozgó személyekre. A légi támadásnak 9 halottja volt, akiket egy sorban temettek el a helyi temetőben. Az esemény történetét Farkas Kálmán történelemtanár írta meg a 60. évfordulóra, aki maga is jelen volt a szomorú történésnél. Néhány évvel ezelőtt a JÁ- KOB-nak - az elszármazottak baráti társaságának - engedélyezte az önkormányzat, hogy emléktáblát helyezzen el a helyszín közelében a községháza falán, melynél a 70. évfordulón Bereczki Gábor önkormányzati képviselő emlékezett, majd az önkormányzat és több civil szervezet koszorúzott és gyújtott gyertyát. ■ MŰSORAJÁNLÓ RraaHMii 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Szolnoki MÁV FC Stadler Rail FC-Siófok - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 11.00 Elixir 11.25 Fórum 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Szolnoksport 13.30 Sajtóasztal 14.30 Kultúrkorzó 15.00 Aranykosár 16.00 Megyei Közgyűlés - összefoglaló 16.30 Örökségünk 17.00 Kertész Róbert: Szolnok középkori templomai 18.00 Elixir 18.25 Különóra 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 19.50 Kedvenc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.30 Téma 20.50 Honvéd 7 21.00 Kamaszok a vészbíróság előtt - film 22.00100 éve született boldog Sándor István - szentmise a Belvárosi Nagytemplomban 24.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Amadeus Rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Amadeus Rádió zenés műsora Hajdú Csabával 15.00 „Tempómat” Autós percek Hajdú Csabával 22.00 Nekem 80, majd nonstop zene kedden 5 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!