Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-20 / 270. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2014. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Elektromos kerekes szék okozott majdnem tragédiát Havi hatezret keltünk gyógyszerekre egészség Megyénkben többen vannak, akik nem kérik az olcsóbb készítményeket esetek Tűz ütött ki kedden es­te egy Fő utcai családi házban Tiszakürtön - tájékoztatta la­punkat S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Egy mozgássérült által hasz­nált elektromos kerekes szék kapott lángra, s a tűz a kapura is átterjedt. Mire a riasztott kunszentmártoni tűzoltók ki­érkeztek, addigra a mozgássé­rült ember gondozója eloltotta a tüzet. Szerencsére senki sem sérült meg. Szintén kedden történt, hogy füst áramlott ki Szolnokon, az Orosz György út egyik társas­házából. A füstöt az ötödik emeleten észlelték, de a kivo­nuló tűzoltók végül a harmadi­kon találták meg a tűz okát. Egy lakásfelújítás közben ki­gyulladt kuka okozta a füstöt, melybe a ragasztási munkák során keletkezett hulladékot he­lyezték el. A tűzoltók kiszellőz­tették az épületet, és felhívták a tulajdonosok figyelmét a körül­tekintőbb hulladékkezelésre. Nem csak tűz okozott munkát a lánglovagoknak: Mezőtúron egy Szabadság téri lakásból zár­ta ki véletlenül édesanyját egy másfél éves kisfiú. A kihívott mezőtúri hivatásos tűzoltók a hátsó ablakot betörve jutottak be a kicsihez, aki sértetlenül megúszta az esetet. ■ SZ. I. Már az ünnepekre készülnek az egyesületnél tervek A közelmúltban Holló­kőn kirándult a Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdek- védelmi és Kulturális Egyesü­lete - mondta el Deák Jánosné, a klub elnöke. - Megtekintet­tük a Madách Imre és a Tolnay Klári Emlékházat. Ezt követően pedig a Hollókői várban tettük tiszteletünket, ahol betekintést nyertünk a panoptikumba. Hazaérkezésünk után sem tétlenkedünk, már most ké­szülünk a december hatodikai Mikulás-vonatozásra, valamint az Aba-Novák Agóra Kulturális Központba szervezett Szeretet és békesség óráira, ahová közel 430 főt várunk - árulta el De­ák Jánosné. ■ M. K. Átlagosan havi hatezer forintot költenek gyógy­szerekre a lakosok, derül ki egy felmérésből. Ám megyénkben is akadnak, akik nem tudják kiváltani az orvos által felírt készít­ményeket. Munkatársunktól- Nekem nem mindegy, hogy ezer vagy háromezer forintot fizetek a gyógyszeremért - ál­lította a nyugdíjas Erzsiké Szol­nokról. - így is nehezen jövök ki a nyugdíjamból, természete­sen mindig az olcsóbb készít­ményt kérem. Persze előfordult már, hogy várnom kellett a kö­vetkező nyugdíjamig, hogy ki tudjam váltani a recepteket - tette hozzá. Nem csak a nyugdíjasok for­dulnak azonban rendszeresen meg a gyógyszertárakban.- Akár havi tíz-tizenöt ezer forintot is elköltők a gyógyszer- tárban, ha betegek a gyere­keim - mondta a szolnoki Kiss Bernadett. - Egyébként csak vitaminokra, csonterősítőkre költők, körülbelül háromezer­négyezer forintot egy hónap­ban. A legtöbbször, ha tehetem, egészségkártyával vásárolok, csak ritkán fizetek készpénz­zel a patikában - árulta el. ■ Nyugdíj és fizetés utalásakor többen térnek be a gyógyszertárakba. A gyógyszerekre fordított át­lagos havi költség közel hatezer forint a Szinapszis Kft. legfris­sebb felmérése szerint. Egyhar- mad-egyharmad azok aránya, akik kettőezer forint alatt, illet­ve kettőezer és ötezer forint kö­zött költenek készítményekre. A válaszadók tizennégy száza­léka tízezer forintnál is többet költ ilyen céllal egy átlagos hó­napban. A gyógyhatású, ho­meopátiás és gyógynövényeket tartalmazó készítmények ese­tében alacsonyabb összegekkel találkozhatunk. Az ezekre for­dított átlagos havi összeg kettő- ezer-nyolcszáz forint körül ala­kul a statisztika szerint. Nyitrai Kálmánná, az egyik szolnoki belvárosi gyógyszer- tár vezetője elmondta, hogy Korányi Katalin (balról) és dr. Szabó Márta igyekeznek jó tanácsokkal is ellátni az érdeklődő vásárlókat az egyik szolnoki belvárosi patikában nagyon eltérőek az emberek vásárlási szokásai.- Nagyon sokan nem tud­ják kiváltani a receptre felírt gyógyszereiket sem, míg akad­nak, akik tízezer forintnál is többet költenek el a patiká­ban - válaszolt lapunk meg­keresésére. - Előfordul, hogy a háromhavi készítményt egy­szerre váltja ki, aki nem szeret minden hónapban a gyógyszer- tárba járni. Többen vannak, akik tiltakoznak, ha az erede­tileg felírt drágább gyógyszer a krónikus betegségek kap­csán szedett gyógyszerek beteg- tájékoztatóit a válaszadók két­harmada minden esetben el­olvassa - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb felméréséből. a nők inkább odafigyelnek erre, a férfiaknál nagyobb arányban teszik ezt. A betegtájékoztatóban helyett azonos hatóanyagtar­talmú, azonos összetevőkből álló, de olcsóbb készítményt ajánlunk fel. Arra hivatkoz­nak, hogy nekik az eredetileg is szedett nagyon jól bevált, és nem szeretnének váltani. Az azzal egyenértékű pirulákat nem fogadják el. Mások kifeje­zetten kérik az olcsóbb tablet­tákat - számolt be. Rónyainé dr. Tálas Kornélia, az egyik törökszentmiklósi pati­ka szakgyógyszerésze is hason­ló tapasztalatokról számolt be. leírt lehetséges mellékhatások a válaszadók kétharmadánál befo­lyásoló tényezők a gyógyszer vá­lasztás tekintetében. A tapasztalt mellékhatások még az iméntinél is nagyobb arányban, mintegy nyolcvan százalékban befolyásolják a gyógyszer szedését.- Főként a vérnyomáscsök­kentő és a cukorbetegségre szedett gyógyszerek esetében ragaszkodnak a vásárlók a régi, jól bevált készítmények­hez, és nem kérik az olcsób­bat - mondta. - Változó, hogy ki mennyit költ havonta el a patikában: akad, aki párszáz forintot, mások havonta tizen­öt-húszezret is. Nem megle­pő módon nyugdíj és fizetés utalásakor többen térnek be a gyógyszertárba - jegyezte meg. A MEGKÉRDEZETTEK többsége különös figyelmet fordít a tájé­koztató ezen részének olvasásá­ra, és befolyásolják az olvasot­tak a döntéseiket. A krónikus és akut megbetegedések között ebből a szempontból nincs je­lentős különbség, derül ki a sta­tisztikából. A krónikus betegek prob­lémájukkal kapcsolatban egyébként jellemzően házior­vosuktól (64 százalék), kezelő­orvosuktól (52 százalék) tájé­kozódnak, de igen magas az internetről érdeklődők aránya is. Új gyógyszerekről hasonló forrásokat használva informá­lódnak, azonban ebben az eset­ben már magasabb arányban megjelennek a patikához köt­hető tájékozódási csatornák: a gyógyszerészektől érdeklőd­nek, illetve a patikai magazi­nokból informálódnak - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb felméréséből. ■ Ön átlagosan hány forintot hagy a patikákban havonta? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZOUON.hu У A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. A friss kutatás szerint rendszeresen olvassák a betegtájékoztatókat Milyen gyakran jár patikába gyógyszerért? megkérdeztük Válaszadóink zöme igyekszik minél kevesebb időt sorbanállással tölteni Takarmányt sikkaszthatott egy mezőtúri állatgondozó BALÁZS MIKLÓSNÉ, SZOLNOK: ­Havonta egyszer megfordulok a patikában. Mivel egy hónapban egyszer járok a háziorvosomhoz is, így amikor a doktor felírja a különböző gyógyszereket (pél­dául vérnyomásra és az ízületek­re), akkor azokat egyszerre vál­tom ki a gyógyszertárban, hogy ne kellejen többször sorban álí nom. Körülbelül tízezer forintot hagyok olyankor ott. kiss zoltán, karcag: - Nem vagyok az a betegeskedő típus, így szerencsére ritkán megyek be a gyógyszertárba orvossá­gért. A téli időszakban azonban én is szoktam vitaminokat vásá­rolni. Miután nem veszek sűrűn gyógyszert, így kedvezményes bánjaim sincsenek, így nem kell ugyanabba a patikába men­nem, ott veszem meg, ahol épp eszembe jut. MAJOR SÁNDOR, SZOLNOK: - Egy hónapban csak egyszer megyek patikába. Ilyenkor is csak a ma­gas vérnyomásra való gyógysze­remet váltom ki, amit hat éve kell szedjek, és körülbelül 4 ezer forintba kerül. Egyébként nem vagyok a gyógyszerszedés híve. Addig, amíg ezt a gyógy­szert fel nem írták nekem, ad­dig nem hogy patikába, de or­voshoz sem nagyon jártam... HORVÁTH MIHÁLYNÉ, KISÚJSZÁLLÁS:- Sajnos gyakran kell járnom, mert betegségem miatt állan­dóan gyógyszereket kell szed­jek. Sőt, bizony máskor is megyek. A városban szeren­csére több patika is van, így figyelem az akcióikat, mert több gyógyterméket, teát, kré­met olyankor megyek megven­ni, hogy némi kedvezményt kapjak. rendőrség Sikkasztás vét­ség elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt indítottak eljárást egy mezőtúri lakos ellen a helyi rendőrök - tájé­koztatta lapunkat Szabó Zi­ta, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Me­gyei Rendőr-fő­kapitányság sajtó- szóvivője. A huszonkét éves fiatalember két éve dol­gozott állatgondozóként a helyi szarvasmarhatelepen. Csakhogy a gyanú szerint nem elégedett meg a nappali munkával: a férfi körülbelül három hónapon keresztül, he­ti rendszerességgel éjszaka Hónapokon át, rendszeresen visszatért éjszaka a telepre tért vissza a telepre személy- gépkocsijával, ahonnan akkor zsákos takarmányt és tejport, valamint üres kannákat vitt magával. A hét elején lakos­sági bejelentésre házkutatást tartottak a nyo­mozók a férfinál, és az engedély nélkül, saját célra haza szállított ter­mékek egy részét meg is találták nála, ezeket természetesen lefoglalták. A mezőtúri állatgondozó a nyomozóknak hamar elis­merte a bűncselekmény elkö­vetését, és bevallotta, hogy a terményeket a saját állataival etette meg. ■

Next

/
Thumbnails
Contents