Új Néplap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-15 / 266. szám

4 2014. NOVEMBER 15., SZOMBAT TÜRKEVE Túráztak a tanösvényen. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület egyik látványos érdekessége a geológiai tanösvény, amely talaja a hazai fa- és kőzetanya­gok jellemzőivel fedett. A rendszeresen szervezett négyszáz méteres túrán az érdeklődők vezető segítségével megismerkednek a hazai növény- és madár­világgal, a különlegesen kialakított megfigyelőhelyen közelről is láthatják a félénk állatokat. Szervezett programban madárgyűrűzésre is lehetőség nyílik. Végre lesz hol tornázniuk sport A Petőfi terme hamarosan elkészül, a sportcsarnokra várni kell Újabb taggal bővült a kevi művészek csoportja képzőművészet Talamasz Rudolf önálló kiállítását nyi­totta meg a kévéi Vadász Pál Kiállítóteremben dr. Szabó Zoltán, a Magyar és Egye­temes Kultúra lovagja a mi­nap.- A Talamasz családdal a kapcsolatom több évtizedes, hiszen az édesapával, Ta­lamasz Lajossal már több, mint negyven évvel ezelőtt ismerkedtünk meg - számolt be lapunk érdeklődésére dr. Szabó Zoltán. - A Túrkevéért Alapítvány megrendelésére ő készítette a város több park­jában található kopjafákat. Köztéri alkotása látható Nagyszalontán, Sinka Ist­ván költőnek állítva emléket. Lajos tizenöt évvel ezelőtt bekövetkezett halála miatt már az általunk megrendelt Vörösmarty Mihály bronz­portréját fia, Rudolf készítet­te el 2000-ben. Az alkotás a zeneiskola épületének belső falán látható - tette hozzá a lovag. ■ „Talamasz Rudolf kisgyermek korától jelen volt édesapja alkotói munkájánál.” Rudolf kisgyermek korától jelen volt édesapja alkotói munkájánál, az iskolában rajzot Mihalik Magdolna tanárnőtől tanult. Az immár negyvenhét esztendős alkotó mára olyan értéket - fest­ményt - alkotott, mellyel Túrkevén bátran a nagykö­zönség elé állhatott.- A megnyitó közönsége elismeréssel szólt a látot­takról, gratulálok magam is! - mondta dr. Szabó Zol­tán. - Kívánok a további évekre alkotókedvet, sok-sok kiállításlehetőséget, mellyel örömet szerezhet a művészet kedvelőinek. A Kevi Alkotó Művészek eddig is jelentős értékkel leptek meg bennün­ket évről évre a kiállításai­kon. Talamasz Rudolf, bár nem Túrkevén él életvitelsze­rűen, mégis úgy érzem, hogy ezer szállal kötődik a mi vá­rosunkhoz, így természete­sen őt is túrkevei alkotónak érzem - tette végül hozzá a Magyar és Egyetemes Kultú­ra lovagja. ■ Felújítják a Petőfi iskola tornatermét, így a gyerekek hamarosan birtokba vehe­tik azt a testnevelésórák alkalmával. A városi sport- csarnok tetőszerkezetének felújítására pályázatot nyúj­tottak be a helyiek. Munkatársunktól- Nem tudták birtokba venni a tornatermet az elmúlt években a Petőfi Sándor Általános Isko­lába járó diákok - nyilatkozott egy helybéli lakos. - Annak tar­tópillérei ugyanis eltérő módon süllyedtek meg a talajszerkezet miatt. Mindez komoly gondot je­lentett, hiszen a mindennapos testnevelést más módon, hely­színen kellett megoldaniuk ed­dig, az órák áthelyezését is meg kellett szervezni. Erre az udva­ron, az iskola aulájában vagy a művelődési házban volt lehető­ség ezidáig. Most azonban nagy örömünkre egy pályázati forrás­nak köszönhetően felújítják a tornatermet, így azt hamarosan egészen bizonyosan birtokba ve­hetik a tanulók - tette hozzá. A tornatermet uniós források felhasználásával korszerűsítik. A tervek szerint legkésőbb jövő év tavaszára ér véget a kivitele­zés. Németh Károlyné, a Petőfi Sándor Általános Iskola igaz­gatónője örömmel üdvözölte a tornaterem felújítását.- Nagyon szeretnénk, ha a második félévben már tud­nánk használni a tornatermet - mondta az igazgatónő. - Elég ne­héz megoldani jelenleg a testne­velés órákat, ez problémát jelent mind a pedagógusok, mind pe­dig a gyerekek számára. Rossz idő esetén az aulában vagy a művelődési ház nagytermében tornáznak a gyerekek, jó időben a sportudvaron. Bízunk abban, hogy mielőbb véget ér a kivitele­zés és a testnevelés órákat a ha­marosan már a tornateremben tarthatjuk. Ezúton is köszönjük a szülők megértését és pozitív hozzáállásukat a kialakult hely­zethez! - tette hozzá.- Elsődlegesen kezelik ezt a problémát, hiszen a Petőfi tor­naterme nagyon rossz állapot­ban volt - mondta Urbán Ma­rianna, a Túrkevei Városi Sport­egyesület (TVSE) elnöke. - A munkálatok azonban láthatóan jól haladnak, minden bizonnyal hamarosan véget ér a kivitele­zés és birtokba vehetik a gyere­kek a tornatermet - tette hozzá. A sportélet egy másik hely­színén, a városi sportcsarnok­ban is időszerűek lennének a korszerűsítések. Ez a probléma már nagyon régóta húzódik, s már életveszélyes a sportélet egyik (ha nem a legfontosabb) helyszíne. Mindemellett a vá­ros kulturális rendezvényeinek is teret adó épület, amely nem tudja maradéktalanul betölteni rendeltetését. Hiába volt a há­rommillió forintos tetőfelújítás, ugyanúgy beázik.- Most jó az idő, így tudjuk használni a csarnokot, melyben napközben a ványais diákok tor­náznak - folytatta Urbán Ma­Urbán Marianna, a TVSE elnöke rianna. - Esős időben azonban fóliákat kell felkötni a geren­dákra, melyből vödörrel kell ki­meríteni utóbb az esővizet. Vol­taképp nem egy repedésről van szó, hanem a szigetelés ment tönkre. Bízunk abban, hogy si­kerül megoldást találni erre a problémára is - tette hozzá. Vida Tamás, Túrkeve polgár- mestere elmondta, hogy a Pető­fi iskola tornatermének felújítá­sa vis maior keretből történik. December közepéig a kivitelező befejezi a munkálatokat, a má­sodik félévben a tervek szerint már birtokba vehetik a gyere­kek a tornatermet.- A városi sportcsarnokkal kapcsolatban előzetes szakér­tői vizsgálatot kértünk, melyet statikai vizsgálat követ majd - mondta a polgármester. - Ki­derült, hogy a tetőszerkezet ötven illetve száz százalékban telített vízzel, esély sincs arra, hogy kiszáradjon. Ki kell cse­rélni a teljes rétegszerkezetet. Vis maior kereten belül 28 millió forintra pályáztunk az eredeti állapot helyreállítása érdekében. A távlati terveink között szerepel egy magastető megépítése a sportcsarnok te­tején, a jelenlegi lapostető he­lyett - tette hozzá. HÍRSÁV Elismerték a gazdakör elnökének tevékenységét dr. szőllősi Kálmánt, a Túrkevei Gazdakör elnö­két kitüntették eddigi te­vékenységéért. A családi gazdaságok fejlesztését szolgáló kiemelkedő társa­dalmi munkája, valamint a vidék hagyományainak megőrzése érdekében végzett tevékenysége el­ismeréseként dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Magyar Ezüst Érdem kereszt kitüntetést adományozott számára. Sorstársak találkoznak a kévéi találkozón térségi találkozót tart az „Együtt Könnyebb” Da­ganatos betegek klubja a művelődési házban no­vember 15-én délelőtt 10 órakor. Simon Ferenc, a klub vezetője lapunknak elmondta, hogy nemcsak a túrkeveiek vesznek részt a nagyszabású eseményen, hanem nyolc településről érkeznek majd vendégek. Szép kort megélteket köszöntöttek KÉT TÚRKEVEI lakost is kö­szöntött Vida Tamás pol­gármester a közelmúltban a város vezetése nevében. Madarász Sándorné Ilus néni a kilencvenötödik születésnapját ünnepel­te szerettei körében, míg Borók Jánosné leuka néni pontosan kilencven szál gyertyát fújhatott el tor­táján. Megújult a tölgyből készült székely kapu pontossan kilenc éve dí­szíti a Korda Vince Alapfo­kú Művészeti iskola bejá­ratát egy erdélyi mesterek által készített székely kapu. A tölgyfából faragott masszív szerkezet Gelen- cén készült, Both László és testvére, Imre műszaki szakértelmét dicséri. Az iskola tizenötödik éves fennállásának tiszteletére újították fel a magyar épí­tészeti és kultúrtörténeti hagyományokat ötvöző mesterművet - tájékoztat­ták lapunkat az iskola ille­tékesei. Ugyeskezű gyerekeket tanít aktív Kelemen Pálné a világhálón is közzéteszi munkáit Folytatódik a legeltetés a pusztán természet Hóval borított területre nem engedhetnek háziállatot Kelemen Pálné Nagy Klára nyugdíjas pedagógus szíve­sen tanítgatja a fiatalokat ké­zimunkázni. A súlyos beteg­ségét követően is aktív életet élő hölgy nemrég elvégzett egy számítógépes tanfolya­mot, a világhálón pedig min­den alkalommal közzéteszi kézimunkáit. Felsorolni sem lehet kitüntetéseit, de na­gyon büszke a Túrkeve Város Szolgálatáért díjra, a véradá­sáért kapott kitüntetésre, va­lamint arra, hogy rádiós em- * lékeit megörökítő pályamű-1 vét ezüst fokozatra értékel-1 ték. írásaival rendszeresen 5' sikerrel szerepel különféle £ pályázatokon. ■ Kelemen Pálné keze munkáját dicséri a kismadarakat ábrázoló kézimunka Télen sem szűnik meg a legelte­tés a Túrkeve határában fekvő Pásztó-pusztán - áll a Nimfea Természetvédelmi Egyesület közleményében. Ezen az egy­kori közösségi legelőterületen indult természetvédelmi célú gyepkezelés alapvető pillére az őshonos háziállatfajtákkal történő legeltetés, amelynek számos jótékony hatása van az összes pannon szikes gyep ter­mészetességére, élővilágára. Az elmúlt évek folyamán jelentősen romlott a magára hagyott, rosszul kezelt gyep élőhelyi állapota. Számos érté­kes élőlény tűnt el onnan, me­lyeket régebben rendszeresen meg lehetett figyelni. Pásztó-puszta nem csupán a Natura 2000 hálózat tagja, hanem egyéb védelmet is él­vez. Többek között a túrkevei közös önkormányzati hiva­tal is felismerte, milyen érték rejlik a szántók szorításában, és helyi jelentőségű védett természe­ti területté nyil­vánította. A vo­natkozó kormányrendelet ren­delkezései alapján így az ön- kormányzat természetvédelmi hatósági jogkörrel is bír a területen, melyet a természet- védelem érdekeinek rendel alá. Ennek köszönhetően jövő tavaszig jóváhagyta a pásztói gyep téli legeltetését, melyet bizonyos szabályokhoz kötött. Ezek közül a legfőbb kitétel, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan nem szabad túlle­geltetni a gyepet, illetve hóval borított területre egyáltalán nem engedhetnek háziállatot. Pász­tó-puszta tehát télire sem ma­rad állatok nélkül, a legelte­tésre alkalmas időszakokban továbbra is hagyományos, fenntartható módon folyta­tódhat a helyreállítása en­nek az értékes, sérülékeny élőhelynek - áll a Nimfea közleményében. ■ ■ „Az eddigi gyakor­lathoz hasonlóan nem szabad túlle­geltetni a gyepet.”

Next

/
Thumbnails
Contents