Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-21 / 246. szám
2014. OKTÓBER 21., KEDD SPORT 11 Bravúros fegyvemeki pontszerzés labdarúgás Megyei I. osztály: Kiütéses újszászi siker született a kunhegyesi együttes otthonában A hibátlanul álló tiszafüredi együttes (labdával) magabiztosan őrzi bajnoki elsőségét a tabellán A megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban a tizedik forduló mérkőzéseit rendezték meg a hét végén. Géléi József A szombati munkanap miatt egyetlen találkozó kivételével valamennyi összecsapásra vasárnap délután került sor. A nyolc fordulón keresztül hibátlanul menetelő Jászapáti múlt heti, hazai botlása után most idegenben sem tudta begyűjteni a három pontot. FEGYVERNEK-JÁSZAPÁTI 2-2 (1-1) Fegyvernek, 200 néző, vezette: Tóth Pál. Fegyvernek: Kormány - Farkas Z., Albert, Tukarcs, Szász Károly (Kerepesi), Göblyös, Bognár G., Karikó (Faragó A.), Faragó Zs., Balogh G., Héder Zs. (Szász Krisztián). Edző: Öllé János. Jászapáti: Hamar - Németh T., Ulvicki, Hegedűs M., Somo- di, Szakaü, Vén, Benedek, Csőke (Szabari), Pető M. (Tajti), Kotula. Játékos-edző: Kotula László. Gólszerzők: Héder Zs. (44.), Farkas Z. (92.), ill. Benedek (26.), Vén (77.) A vendégegyüttes már-már zsebében érezte a három pontot, ám a határtalan lelkesedéssel játszó hazai gárda az utolsó pillanatban döntetlenre mentette a meccset. Faragó Attila: - Egy félprofi csapat ellen amatőr együttesem bizonyította, szívvel sok mindent el lehet érni. Kotula László: - Megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből. Két rúgott góllal sem tudtunk győzni. Ifi: 1-0 TISZAFÜRED-TŰRKEVE 3-1 (1-1) Tiszafüred, 200 n., v.: Bán J. Tiszafüred: Ulviczki - Nagy T., Gácsi, Tóth. T., Csábi, Dorcsák, Pelles (Németh J.), Serucza, Bo- zsó (Nyeste), Angyal (Kerekes), Pataki (Lajkovics). Edző: Gál Zoltán. Túrkeve: Tőke - LÁZÓK, JÓNÁS, Szőke, Nagy P., Laskai (Lisznyai L), Sass, Lisznyai II. (Csider), Varga Z., BARNA, Kántor. Edző: Varga László. Gólszerzők: Gácsi (45.), Pataki (69.), Bozsó (81.), ill. Varga Z. (19.). A gyorsan megszerzett vendégvezetés után büntetőből egyenlített a Tiszafüred, de a túlságosan kemény túrkevei védelmet csak a hajrában sikerült megtörnie. Gál Zoltán: - Örülök, hogy a gólra, még az első félidőben tudtunk válaszolni, de a durvaságokra nem. Varga László:. - A jobb csapat megérdmelten nyert. Ifi: 0-1 RÁKÓCZIFALVA- JÁSZÁROKSZÁLLÁS 2-0 (1-0) Rákóczifalva, 150 n., vezette: Szabó József. Rákóczifalva: HADAD R. BODA, Szeberényi, Kiss Zs., Menyhárt, KISS P., VADAS, Hadad H. (Hanga), SZOBOSZLAI, Nász, Ruskó (Emődi). Edző: Ruskó Zsolt. Jászárokszállás: PAPP T. - Nagy Cs., NAGY B., Csömör, Toldi, Csikós, Nagy R, PÁDÁR (Kiss Zs.), Kaszab I. (Farkas D.), Hájos, Víg (Tari). Edző: Kaszab Gyula. Gólszerzők: Menyhárt (17.), Szoboszlai (86.). Kiállítás: Menyhárt (30.). Küzdelmes mérkőzésen 10 emberrel is megérdemelten nyert a hazai csapat. Ruskó Zsolt: - Gratulálok a csapatomnak, hogy egy órán emberhátrányban játszva is nyerni tudott. Kaszab Gyula: - A túlságosan kemény találkozón a Rákóczi ki- bekkelte a győzelmet. Ifi: 2-1 JÁNOSHIDA- TÖRÖKSZENTMIKLÓS 2-1 (1-1) Jánoshida, 80 n., vezette: Czé- kus Sándor. Jánoshida: KOLLÁTH - Nagy, FARKAS, Szíjártó, KISS V, Eszes E., ÁBEL, TÓTH M., Eszes M., 'Albert (Jedlicska), Homojovszki. Edző: Molnár István. Törökszentmiklós: Török - BALOGH A., Nagy D., Gusztafik, Tóth N., SUKI (Kontra), Szecsei, Földi, Váradi (Buru), Lóié (Ladányi), FEHÉR. Edző: Gergely Mátyás. Gólszerzők: Eszes M. (29.), Tóth M. (69.), ill. Váradi (43.). Két szép gólt lőttek a hidaiak, és ez elég volt győzelmükhöz. Molnár István: - Küzdelmes mérkőzésen nagyon fontos három bajnoki pontot szereztünk hazai környezetben. Gergely Mátyás: - Gólokkal kellett volna nyernünk. Ifi: 1-2 KISÚJSZÁLLÁSJÁSZFÉNYSZARU 1-1 (1-0) Kisújszállás, 100 néző, vezette: Kiss Attila. Kisújszállás: LÁNG - Mile, Fúrka, BERTA, Bállá (Kozák G.), LADÁNYI, SERES, Balogh A. (Szendrei), Pesti (Kovács M.), Farkas, Kui. Edző: Pintér László. Jászfényszaru: JUHÁSZ - Bálint, NAGY G., ÁRPÁS, Ecker, Cseh, Szívós, Vaszicsku, Bara- nyi, Urbán, Jáger. Edző: Szabó Zoltán. Gólszerzők: Kui (4L), ill. Vaszicsku (67.). Kiállítva: Szívós (90.). A hétközi edzőcserén túlesett hazaiak helyzetek sokaságát dolgozták és hagyták ki, a hajrában szerencsével tartottak otthon egy pontot. Pintér László: - A második félidei, időnkénti jó játékunk kevés volt a győzelemhez. Szabó Zoltán: - Amíg az ordító helyzeteket is kihagyjuk, nem érdemiünk győzelmet. Ifi: 0-1 KUNHEGYES-ÚJSZÁSZ 1-7 (1-5) Kunhegyes, 100 néző, vezette: Fekete Tibor. Kunhegyes: Tóbiás - Soós, Szabó D., Csillag (Józsa), Dobos R., Kocsis, Jancsó, Rózsa S. (Tyukodi R.), Horváth L. (Horváth D.), Imre, Tyukodi A. (Dobos N.). Edző: Csillag László. Újszász: Lengyel G. - Farkas G. (Fekete), SZURMAI, Veréb D., Lengyel A., Rédei, Veréb V, CSERNUS, CZIBAK (Gazdag), Juhász, SÍPOS.- Edző: Vasas László. Gólszerzők: Tyukodi A. (22.), ill. Sipos 2 (5., 40.), Veréb V. (13.), Csernus (25.), Czibak 3 (44., 56., 62.). Csillag László: - Kényelmetlen volt ma a kispad, remélem, a játékosok is átértékelik a teljesítményüket. Vasas László: - Idegenben hét gólt rúgni nagy dolog, gratulálok a csapatomnak. Ifi: 2-2 KARCAG-CSÉPA 7-2 (1-2) Karcag, 400 n., v.: Csontos. Karcag: Agócs - Kovács L. (Domokos R.), Orosz, Szívós G., DOMOKOS A., KUPÁI, Nagy R. (Bukovszki), Erdei, Szentannai (SZŐKE R.), SZÉKELY, Szívós Gy. Edző: Orosz István. Csépa: Modla - Gálfi, Szakács, Varga M., Oláh, Papp E., Oberna, Mile, Fülöp, Berényi (Szirom), Határ. Edző: Fialka György. Gólszerzők: Székely (27.), Domokos A. (60.), Szőke R. 2 (72., 88.), Szívós G. (71.), Kupái 2 (83., 84.), ill. Mile 2 (19., 38.). Kiállítva: Varga M. (63.). A mérkőzés egyik díszvendége, Szendrei József „Csámpi" végezte el a kezdőrúgást. Az első félidei gyenge játék után a másodikban gyorsabb ritmusra kapcsoltak a hazaiak és ilyen arányban is megérdemelten győztek. Orosz István: - Sajnos megint elégedetlen vagyok a mutatott játékkal... Fialka György: - Hatvan percig kiválóan játszottunk, de a második félidő közepén jött rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat! Ifi: 7-1 SZAJOL-MARTFŰ 3-3 (1-1) Szajol, 150 n., v.: Kubovics B. Szajol: Gerhát - Bognár, Laj- kó, VINCZE, Donkó, BEZZEG, Csajbók, BENEDEK, Győrfi, BODNÁR (Albert), Molnár. Edző: Kun Mihály. Martfű: Hagyó - Ráfli, KINYIK, BURJÁN, GARÁZ, Nagy E, Úti (Tóth J.), Székely, Csor- tos, Szentmiklósi, SÁRKÁNY. Edző: Földi Tibor. Gólszerzők: Molnár (38.), Bezzeg 2 (68., 72.), ill. Sárkány (24.), Garáz (61.), Szentmiklósi (76.). Kiállítva: Bognár (60.), Csajbók (66.), ill. Tóth J. (88.). Kun Mihály: - Gratulálunk a Szajolból induló, már a Fradiban játszó 17 éves Haris Attilának első NB I-es kerettagságához. Földi Tibor: - A mérkőzés előtt kiegyeztem volna a döntetlennel, de így csalódott vagyok. Ifi: 5-0 Három pályán sem bírtak egymással ezúttal a csapatok labdarúgás A Tiszagyenda otthon, a Nagyiván idegenben rendezett gólparádét a hét végi bajnoki fordulóban A megyei másodosztályban a 10. forduló mérkőzésein léptek pályára a csapatok. JÁSZBOLDOGHÁZA- MEZŐTŰR 1-1 (0-0) Jászboldogháza, 100 néző, vezette: Györgyfi György. Jászboldogháza: Czékmán- Gömöri, Káposztás Dániel, Nagy-Szűcs (Menyhárt), Pilisy (Vámosi), HEINRICH (VÁRI), Ézsiás (Eszes), BONTOVICS, Kisnémet, Káposztás Dávid, Bodor. Edző: Bodor Máté. Mezőtúr: Kádas - Varga, Bo- dó, Lázár, DÓCZI, Bodorik, Erdei, PAPP, MÁTÉ (Gellért), Patkós (Vida), Dávid (Bíró). Edző: Erdősi Gyula. Gólszerzők: Vári, ill. Papp. Bodor Máté: - A futball örök törvénye, a meccs lefújásig tart. Erdősi Gyula: - Mindkét csapat nagyot küzdött és rászolgált az egy pontra. Ifi: 1-4 JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY- TISZAPÜSPÖKI 3-3 (2-2) Jászalsószentgyörgy, 120 néző, vezette: Ács Zoltán. Jászalsószentgyörgy: Lakatos - Kerekes, Fajka, Szöllősi, Fog- ler B., Kispál (Berényi), SZŰCS, Pócz, GAZSI, KOVÁCS, KÖKÉNY. Edző: Kátai Szabolcs. Tiszapüspöki: PUPORKA (Szalay) - PINTÉR, Pólyák, Deák (Czakó), Csóka, LENGYEL, Szedlák, Nagy, ZSÁKAI, Suki, Balog (Farkas). Edző: Lukács Kálmán. Gólszerzők: Szöllősi (9.), Szűcs (26.), Kökény (78.), ill. Nagy (30.), Deák (35.), Szedlák (61.) Kátai Szabolcs: - Helyzeteink alapján gólokkal kellett volna vezetnünk... Lukács Kálmán: - Null kettőről fordítottunk, ezzel bebizonyítottuk, hogy nincs pótolhatatlan ember. Ifi: 5-1 JÁSZKISÉR-TÓSZEG 1-1 (0-1) Jászkisér, 100 n., v.: Szekeres. Jászkisér: Vincze - Kun, Drá- vucz, Kiss, Ajtai, Fodor, Hajnal (Oláh), Budai, Horváth (Barna), Kun (Vincze), Hajagos. Edző: Csillik Ferenc. Tószeg: Gyurkó - Szénási, CSATHÓ, MÁJER, Szarvas, Mészáros, MONOKI, Lakatos (Polgár), Pap V, HADDAD, KISS B. Edző: Pálinkás Tibor. Gólszerzők: Budai (89.), ill. Haddad (21.). Csillik Ferenc: - A sírból hoztuk vissza egy pontot. Pálinkás Tibor: - Hetvenperc- nyi vezetés után csalódás az egy pont. Ifi: 2-0 KUNSZENTMÁRTONZAGYVARÉKAS 2-0 (0-0) Kunszentmárton, 120 néző, vezette: Nagy Zoltán. KUTE: Benkó (Kelemen) - So- modi, Burai, Mészáros (Cseh), Józsa, Pálinkás, Csipái, Kézsmárki (Horthy), Viczián, Zsombik (Gör- csi), Majzik (Nagy). Edző: Marta Dórin. Zagyvarékas: Serucza - Szöllősi, Major (Kolozsvári), Nagy A., Serbán (Ollári), Tóth, Les- ták, Takács, Földi, Timkó, Nagy G. Edző: Valkó Zsolt. Gólszerzők: Pálinkás 2 (47., 67.). Marta Dórin: -A második jrészben már jól futballoztunk. Valkó Zsolt: - Ma ennyire voltunk képesek. Ifi: 3-1 TISZAFÖLDVÁRSZÁSZBEREK 3-1 (2-0) Tiszaföldvár, 70 néző, vezette: Ivády Imre. Tiszaföldvár: HUSZÁR (Révész) - CZETŐ (Holló), Polgár, Járóka, Aszódi, BUDAHÁZI (Kosa), Hegedűs, Vereb Cs., Lendvai (Szarvák), Ballabás (Vereb J.), MÁTÉ FAZEKAS. Edző: Zsidai István. Szászberek: Gerhát - Horváth, Fehér, TÚRI, Czifra, Balogh II., Tóth, Orosz, Balogh L, Szokolai, Szöllősi. Edző: Pető Sándor. Gólszerzők: Máté-Fazekas 2 (23., 40.), Vereb J. (75.), ill. Túri (78.). Zsidai István: - Múlt héten magányos farkasként ültem a kispadon, most pedig egy falka ült mögöttem szerencsére. Pető Sándor: - Idei leggyengébb játékunkkal szenvedtünk most vereséget. Ifi: 9-1 TISZAGYENDA- TISZASZENTIMRE 7-1 (2-0) Tiszagyenda, 100 n., v.: Ondók. Tiszagyenda: Rézsó G. - Rézsó Z., Gráczer, Fehér (Nagy Z.), Csőke, MOLNÁR, Zubor, Boros D. (Hevesi Tóth), RÉNES, BOROS B., Szőke (CSEPPENTŐ). Edző: Boros Tibor. Tiszaszentimre: Ladányi - Molnár, Szabó, Sipos, Székely (Takács), FAGHIURA, Vidra, Rózsa R, Bekecs, Trencsényi, Szoboszlai. Edző: Papp Lajos. Gólszerzők: Boros B. 4 (31., 42., 49., 76), Boros D. (72.), Hevesi Tóth (85.), Molnár (88.), ill. Rózsa (84.). Boros Tibor: - Jól játszva, megérdemelten nyertünk. Papp Lajos: - A hazai csapat iskolajátékot mutatott be. Ifi: 4-1 TISZAJENŐ-CIBAKHÁZA 1-2 (1-2) Tiszajenő: Nagyistván - NYE- MECZ, RÁCZ, Sági (Polgár), Mákos, Korsós J., Szabó, Lajkó (Kalmár), Bravik, FRIGYIK, KORSÓS G. Edző: Polgár Lajos. Cibakháza: Fényi - Posta, Lóié, Rupa (Csősz), Balogh, Ferga, Batka, Bálint, Rab, Kovács (Rostás), Petrik (Kalmár). Edző: Kalmár Ferenc. Gólszerzők: Frigyik (21.), ill. Ferge (2.), Posta (35) Ifi: 12-0 JÁSZLADÁNY-NAGYIVÁN 3-6 (2-4) Jászladány: Karnóczki - Szekeres, Nagy A., Héja, SUKI, FEKETE, Tóth, Ecsédi (Tomics), VINCZE (Tálas), BAGI, Szűcs. Edző: Rácz Róbert. Nagyiván: Domonkos - Pékó, KISS, Tornyai, Antal, Forgács, NAGY, CSEHI, Kardos, Devits (Pogácsás), Rédai (Kapusi). Edző: Illés Rudolf. Gólszerzők: Suki (43., 44.), Fekete (48.), ill. Devits (1., 20.), Kiss (6.), Csehi (13.), Pogácsás (77.), Forgács (83). Rácz Róbert: - Négygólos hátrányból sikerült visszajönnünk a meccsbe. Illés Rudolf: - Gólzáporos mérkőzésen megérdemelten nyertünk. Ifi: 8-4