Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-30 / 253. szám
8 PANORÁMA - TV-MŰSOR 2014. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK Hugh Jackman nem örül, mert ismét kiújult a bőrrákja Ősrobbanás: nem az ördög műve? Ferenc pápa Istenre nem úgy kell tekinteni, mint egy mágusra, akinek varázspálcája van Harmadszor is kezelésre szorul Hugh Jackman, akinél ismét a bazálsejtes karcinóma kiújulását diagnosztizálták az orvosok. Az ausztrál színész először 2013-ban feküdt kés alá a bőrrák miatt, akkor egy fotót is posztolt magáról egy képmegosztó portálon, azzal a kommenttel, hogy senki ne legyen olyan bolond, mint ő, mindenki menjen el rendszeresen szűrésekre. Jackmant aztán idén májusban ismét kezelni kellett, és nemrég kiderült, hogy a betegség megint kiújult, a színészre újabb kezelések várnak. Szerencsére - ahogy ezt az X-Men sztárja is üzente a rajongóknak - az időben felfedezett basalioma jól gyógyítható, s abban sincs semmi rendkívüli, hogy a rák harmadszor is kiújult Jack- mannél. Ez a ráktípus szinte sosem jár áttéttel, ugyanakkor kezelés híján nagy területeken roncsolhatja a bőrt, ami tragikus lenne a színész számára. A betegség megjelenése egyébként a férfiaknál gyakoribb. ■ Hugh Jackman figyelmeztet Volt ősrobbanás és az evolúció elmélete sem összeegyeztethetetlen a Teremtő létével - jelentette ki Ferenc pápa a Pápai Tudományos Akadémián. Árvay N. Tivadar Az evolúció és az ősrobbanás elméletei igazak, Istent pedig nem varázspálcás mágusnak kell elképzelni - jelentette ki Ferenc pápa a Pápai Tudományos Akadémián. A beszéd után megindult a találgatás, hogy csupán a viták csitításá- ról van szó, vagy Ferenc pápa egyszerűen ismét bizonyságot tett arról, hogy az egyház már hosszú ideje nem ragaszkodik az idejét múlt dogmákhoz, A pápai beszéd mindenesetre tényleg véget vethet az evolúciót tagadó „áltudományos krea- cionizmusnak és az intelligens tervezés tanának”, amelyeket az egyház valaha támogatott. A szokatlan liberalizmusáról híres Ferenc pápa most tulajdonképpen annak az egyházi berkekben nem is annyira újkeletű gondolatnak adott hangot, amely szerint a tudományos elméletek nem összeférhetetlenek a Teremtő létezésével. „Amikor a Genezisről olvasunk a Teremtés könyvében, azt képzelhetjük, hogy Isten egy mágus, aki Ferenc pápa szerint az ősrobbanás és az evolúció tény, de a teremtés mégis elképzelhetetlen Isten nélkül Tisztelgés XVI. Benedek előtt a varázspálcájával képes bármit megtenni. De ez nem így van - jelentette ki a pápa. - Az ősrobbanás, amely a tudomány mai állása szerint a világ eredetét jelenti, nem mond ellent az isteni teremtő beavatkozásnak, inkább igényli azt.” Az evolúcióról szólva pedig úgy fogalmazott: valami kellett, ami később fejlődhetett. Ferenc pápa ezzel A HATALMAS SZAKADÉK ELLENÉRE, amely Ferenc pápa szemlélete és az elődje hivatali ideje alatti teológiai álláspontban van, a Szentatya bronz mellszobor állításával tisztelgettXVI. Benedek előtt a vatikáni kertek akadémiai negyedében. „Senki sem mondhatta róla, hogy a tanulmányok vagy a tudomány elvette volna tőle és az Istenbe vetett szeretetétől az erőt. Épp ellenkezőleg, a tudás, a bölcsesség és az ima tette naggyá a szívét és a lelkét. Köszönjük meg Istennek az adományt, amit ő az egyháznak és a világnak adott Benedek létével és pápaságával.” a teista evolúció tanai mellett tette le a voksát, amelyek szerint a tudomány vélhetően nem téved, de „azért a teremtéshez kellett Isten is”. A katolikus egyház hosszú ideig ellentmondást nem tűrve lépett fel a tudomány ellen. A leghíresebb példa Galielo Galilei, akit inkvizícióval fenyegettek, ha nem vonja vissza vallásellenes tanait, miszerint a Nap körül keringenek az égitestek. Ferenc pápa nyilatkozatai viszont inkább XII. Pius haladó szellemű tanait idézik, aki nyitott az evolúció és az ősrobbanás teóriája felé. II. János Pál pápa 1996-ban ennél is tovább ment, kimondta, hogy az evolúció több, mint egy hipotézis. A közelmúltban XVI. Benedek és tanácsadói pedig már arról értekeztek, hogy a természetes szelekció önmagában kevés, hogy magyarázat legyen a világ összetettségére. A tervek és előzmények nélküli ideát képviselő darvinista tanokra azonban még ő is nemet mondott. Giovanni Bignami professzor, az olasz Nemzeti Asztrofizikai Intézet elnöke szerint Ferenc pápa nyilatkozata figyelemre méltó. Giulio Giorello a milánói egyetem természetfilozófus professzora viszont visszafogottabban reagált, szerinte a Szentatya csak „próbálja csitítani a heves vitákat” a tudomány és az egyház között. ШШЯШЯШШШЯШ 1Шкшш0гаН1 4.00 Reflektor© 4.10 Barátok közt© 4.40 Segítség, bajban vagyok! © 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel © 9.10 ízes élet 9.40 Reflektor© 9.55 Horton® 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.50 Fókusz © 13.25 Éjjel-nappal Budapest © 14.40 Celeb vagyok, ments ki innen! © 16.10 Segítség, bajban vagyok! ® 17.25 Fókusz© 18.00 RTL Klub Híradó 19.05 Éjjel-nappal Budapest © 20.30 Barátok közt© 21.05 Celeb vagyok, ments ki innen! © 22.45 RTL Klub Híradó 23.15 Brandmánia© 23.55 Reflektor© 0.15 Odaát© 1.15 a’laCAR© 4.35 Aktív © 5.00 Csapdába csalva © 5.20 Édes élet© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív® 13.00 Walker, a Texas-i kopó © 15.00 A gonosz álarca © 16.00 Magánnyomozók© 17.00 A Macska© 18.00 Tények 19.20 Jóban Rosszban © 20.05 Bumm! © 20.45 Családi Titkok © 21.45 Édes élet© 23.10 NCIS © 0.10 22-es körzet - A bűn utcái © 1.10 Tények Este 1.55 Aktív© 2.15 Sportos 2.25 Grimm © amerikai misztikus sorozat, Kardfog, II. évfolyam, 1. rész 3.15 Hawaii Five-0 © amerikai filmsorozat 5.50 Ma Reggel 9.00 Capri - Az álmok szigete © 10.00 Sophie szerint a világ © 10.30 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Rondó 13.25 Átjáró 14.00 A 2014-es EBBA-díj és ami mögötte van © 14.35 Zorro © 15.25 Charly® 16.15 Híradót16.30 RexRómában® 17.15 Szerencse Híradó © 17.25 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20.20 Fábry © 21.45 Munkaügyek© 22.15 Az Este 22.50 Híradó 23.00 Sporthírek 23.10 Barangolások öt kontinensen © 23.40 Történetek a nagyvilágból © WulMifliriii и |ШЯВИШЯШЯЯШ ЖЮЮВШЯШШ М2 Ш ■ЩШШЛI 2014. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK SPEKTRUM 16.10 Peppa malac 16.15 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 16.25 Állatkert a hátizsákban 16.55 LolkaésBolka 17.10 LótiésFuti 17.20 Maja, a méhecske 17.30 Kemy 17.45 Sebaj Tóbiás 17.50 OzieBoo! 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Mazsola és Tádé 18.20 A nagy ho-ho-horgász 18.30 Nyuszi Péter 18.45 Boldogvölgy 18.50 Alex és a varázslatos gyümölcsös 18.55 Mélytengeri mentöcsapat 19.10 Raju, a riksa 19.20 Noddy kalandjai 19.40 Nils Holgersson 20.10 Híradó este 20.45 Sporthírek 20.50 Időjárás-jelentés 20.55 Boston Legal © 21.40 Bosszú® 22.25 Maradj talpon! © 23.20 Ridikül© 3.20 Pasta© 5.45 TV Shop 6.15 Gyilkos sorok © 7.05 Gyilkos számok © 7.55 Született detektívek © 8.50 Szívek szállodája © 9.45 Sütimester 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 Esküdt ellenségek © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők © 15.50 Castle © 17.50 Sütimester 19.00 Jim szerint a világ © 20.05 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 A SHIELD ügynökei © 22.55 CSI: Miami helyszínelők © 23.55 CSI: NewYork-i helyszínelők © 0.55 Esküdt ellenségek © amerikai tévéfilmsorozat, Keret, VII. évfolyam, 21. rész 1.50 Gyilkos sorok © amerikai filmsorozat, XI. évfolyam, 226. rész 2.40 Született detektívek © amerikai krimisorozat 7.35 Közbeszéd 8.00 Hazajáró 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.00 Könyvajánló 9.05 Magyar elsők 9.25 Emily® 10.15 Don Matteo © 11.10 Párizsi helyszínelők © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Vers 14.35 Építészet XXI, 2011 15.05 Kufstein 13 15.35 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza 16.30 Térkép 17.05 Emily© 18.00 Híradó 18.25 Dunasport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Bűvölet® 19.35 Sándor Mátyás © 20.35 Don Matteo © 21.35 Hírek 21.40 Dunasport 21.50 Megáll az idő© 23.25 Kultikon© 23.45 MüpArt classic 7.00 Privát rocktörténet © 8.10 A nagyvilág csodái © 8.25 Zűrös kölykök tábora © 9.25 Beépített főnök © 10.20 Az Északi-sarkkörön Bruce Parry-vel © 11.20 New York City Food © 11.50 Jimmynek malaca van © 13.00 Fényűzés felsőfokon © 13.55 Élet az emberek után © 14.45 Állati oknyomozók © 15.00 Állati rekordok IV. © 16.00 Hogyan készül? © 16.10 Gyorstalpaló Richard Hammonddal © 17.05 Modern csodák © 18.00 Fényűzés felsőfokon © 18.55 Helló, Málta! © 19.05 Világ a város alatt © 20.00 Élet az emberek után © 20.55 2025 - Új világ © 21.50 Hogyan készül? © 22.00 Könyörtelen antik hősök ® 23.00 Oliver Stone© 4.15 Függő játszma 3.: Halálos túra © kanadai-amerikai kalandfilm 6.00 Televíziós vásárlás 9.20 Marhakonzerv- akció © francia akcióvígjáték, 1991 11.30 Laura csillaga és a titokzatos sárkány német animációs film, 2009 13.05 80 nap alatt a Föld körül © amerikai-német-ír-angol kalandfilm, 2004 15.25 Next- A holnap a múlté © 17.15 Halálra jelölve © amerikai akciófilm, 1990 19.00 ...és megint dühbe jövünk © olasz vígjáték, 1978 21.15 Dredd © amerikai-angol-indiai akciófilm, 2012 23.00 Tökéletes katona: A visszatérés © amerikai akciófilm, 1999 0.40 Időzavarban© amerikai krimi, 2003 2.45 Tökéletes katona: A visszatérés © amerikai akciófilm, 1999 9.55 Horton 0.10 22-es körzet 16.30 Rex Rómában 3.20 Pasta 21.00 A SHIELD ügynökei 11.10 Párizsi helyszínelők 11.50 Jimmynek malaca van 11.30 Laura csillaga... FILM MA 11.00 A gyanú árnyékában ® 12.00 Dallas © 12.50 Bűnös szerelem © 13.45 Szerelem zálogba © 14.40 Karibi szerelem © 15.35 Barátok közt © 16.05 Celeb vagyok, beszéljük meg! © 17.35 Tom és Jerry 18.05 Agymenők © 18.30 Agymenők ® 19.00 Derült égből szerelem © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Dallas © 22.30 Celeb vagyok, beszéljük meg! © 23.30 Barátok közt © 9.15 Csapdába csalva © 10.20 Veled is megtörténhet! © 11.25 Családi Titkok © 12.30 Rabok és szeretők © 13.25 Jóban Rosszban © 14.05 Kuzey Güney - Tűz és víz © 15.05 Édes élet © 16.20 Aktív © 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán ©18.15 Édes élet ©19.30 Családi Titkok © 20.35 Hal a tortán © 21.35 Női vonalak © 23.30 I Jóban Rosszban © 10.30 Kommentár nélkül 11.05 Befutó 11.30 Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 BBC Reporters 14.30 Páholy 15.00 Híradó 15.30 GyógyHír ©16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Csörte 22.30 Globál 23.05 Magyarország élőben 11.00 Privát rocktörténet © 12.05 Privát rocktörténet ©13.10 Hollywood Café © 13.45 Az ígéret ® 15.25 Frank Herbert: A Dűne gyermekei © 17.05 Crusoe © 18.00 Crusoe © 18.55 Film Mánia Stars © 19.10 Film Mánia Stars © 19.25 10.5 Végveszélyben a Föld © 21.00 Szupernóva © 22.40 Film Mánia Stars © 22.50 5 nap az élet ® 23.45 Békefenntartók háborúja © 5.45 Kosárlabda 8.00 Labdarúgás 10.00 Rali 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Labdarúgás 14.00 Labdarúgás 16.00 Fieszta+ 16.15 Cselgáncs 16.45 Cselgáncs 17.15 Truck Race 18.15 Labdarúgás 18.45 Labdarúgás 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Arany pillanatok 21.15 Trash Talk 22.45 Jégkorong 0.45 Harcművészmagazin 1.00 Kosárlabda 14.10 Start+ 14.25 Televíziós vásárlási műsorablak 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub © 16.25 Fő az egészség 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Hírvita 18.45 ATV Híradó j 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 j Egyenes beszéd 20.45 A helyzet 21.15 ATV Híradó 21.30 Frideri- ( kusz 22.25 ATV Híradó 22.40 I Hírvita 23.10 Hazahúzó j 12.00 Jéghideg arany 13.00 | Ausztrál kamionosok 14.00 Mi [ történt ezután? 14.30 Mi történt ezután?, 15.00 Amcsi benzinfa- j lók 16.00 Autókereskedők 17.00 | Állítólag... 18.00 Csupasztúlélők | 19.00 Licitvadászok 19.30 Kincsek a garázsból 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Dynamo - varázslat a világ körül 23.00 Mi történt ezután? 23.30 Mi történt ezután? 17.30 Jamie 15 perces kajái ® 18.00 Receptdaráló Extra ® 18.30 Húshagyók © 19.00 Rachel Allen © 19.30 David Chang © 20.00 Szabadnapos szakácsnő © 20.30 Lorraine Pascalé: Villámkonyha © 21.00 Jamie 15 perces kajái © 21.30 A sütemények mesés világa © 22,30 Mobilkonyha, mobilséf © 23.00 Justine hétköznapi finomságai © 23.30 Lucinda Scala Quinn © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!