Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-24 / 248. szám

LABDARÚGÁS Tovább erősítene a DVTK. A diósgyőri futballklubnál már a szezon elején hangsúlyozták, hogy szeret­nék tovább erősíteni állományukat. A jelek szerint ehhez a szükséges anyagi háttér is rendelkezésre áll. A piros-fehérek kiszemeltjei: Komán Vladimir (képünkön) és Julius Jenner. 16 2014. OKTÓBER 24., PÉNTEK Megszerezte első győzelmét a jászberényi együttes Széllel szemben is lehet... vízilabda Bajnoki rangadót nyert Egerben a szolnoki legénység Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora KOSÁRLABDA Az NB I har­madik fordulójában a még nyeretlen Jászberény az ötvenszázalékos mutatóval álló zalaegerszegi csapatot fogadta a Belvárosi Játék­csarnokban. A repülőrajttal nyitó vendégek kezdtek jobban, aztán a folytatás­ban összekapták magukat a j herényiek. Ware és Drami- csanin ponterős játékával egy nagyot fordítottak az álláson, és megnyerték a meccset, és egyben megsze­rezték első győzelmüket. Jászberényi KSE-ZTE KK 99-91 (23-30, 25-21, 22-12, 29-28) Jászberény, 700 néző. Ve­zette: Földházi T. Sallai I. Menyhárt F. JKSE: WARE 34/12, HOR­VÁTH Á. 6, SOÓS 14/6, Cseh 4, DRAMICSANIN 31/6. Csere: Csabay 8/6, Kerpel-Fronius, Szögi 2. Edző: Bencze Tamás. ZTE: GRAHAM 18, Mohácsi 12/6, Kusnyer, HEALY 15/6, LEKLI18. Csere: Kertész 2, Darling 12/3, Gáspár 12/6, Czinger 2. Edző: Raul Jiménez Az eredmény alakulása. 3. p: 0-9.6. p.: 11-11.14. p.: 31-30.16. p.: 41-31. 24. p.: 61-55. 28. p.:66- 63.34 p.: 84-68.38. p.: 95-91 Bencze Tamás: - Egy jó zalaegerszegi csapatot győz­tünk le. A mérkőzés közbeni j holtpontokon pedig lelkes közönségünk segített át ben­nünket. Raul Jimenez: - Ennyi kapott ponttal szinte lehetetlen mécs­esét nyerni. ■ V. CS. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419011. Nyitva: minden nap 8-21-lg. ff Szolnok, Szapáry utca 23. £ Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. Г Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel EUR USD CHF 303.00 238.00 250,50 Eladás 308,49 243.90 256.90 Érvényben: 2014. október 24. Befektetési aranyértékesítés. MoneyGmm nemzetközi pénztranszfer www.cornergroup.hu Az elmúlt évad gólkirálya, Sztefan Mitrovics (labdával) győztes találattal segítette csapatát Egerben Izgalmas, fordulatos mécs­esén győzött a szolnoki együttes a bajnoki címvédő Eger otthonában. Gutái István A szerda esti rangadó nem szerda este kezdődött. Bárány Attila, az egri csapat ügyve­zetője még az Eger-Szolnok meccs előtt a DigiSport egyik reggeli adásában telesírta az országot azzal, hogy az újonc UVSE elleni mérkőzésük a já­tékvezetők miatt lett számukra siralmas. Azt elfelejtette hozzá­tenni a korábbi kiváló center, hogy kettő(!) másodperccel a vége kaptak egy ajándék bün­tetőt, ám azt kihagyták, 7-7 lett a végeredmény. Viszont a négyperces kiállítással sújtott Erdélyi Balázs nem játszhatott a Szolnok ellen. Ám az egri ügyvezető jól időzített nyomás- gyakorlása bejött... ZF-Eger­Szolnoki Dózsa-Közgép 9-10 (0-3,1-2,3-2, 5-3) Bitskey-uszoda, 1600 néző Vezette: Vogel G., Fekete B. EGER: B. Mitrovics - Angyal D., Hosnyánszky, CSUK 3, Szí­vós 1, VAPENSZKI3, Bedő 1. Csere: Csucskovics, Lőrincz 1, Zalánki, Szalai. Vezetőedző: Dabrowski Norbert. SZOLNOK: DECKER A. - Go- csics 1, Madaras 1, Varga Dé­nes 1, KIS G. 1, S. Mitrovics 2, Jansik D. Csere: Vámos, MEZEI, Alekszics 2, Tóth M., VARGA DÁNIEL 2, Hangay Z. Vezetőedző: Cseh Sándor Ha egy csapat a regnáló baj­nok otthonában 4-0-ra vezet a második negyed közepén, játé­kosai bizony jól érezhetik ma­gukat a vízben. Pazarul játszot­tak a kéksapkások, az Erdélyi, Biros, Hárai hármast nélkülöző egriek a tizennegyedik percben szerezték első góljukat. Addigra már Gocics, Varga Dániel, Ma­daras és Kis Gábor neve is ott virított az eredményjelzőn. Im­már 7-3-ra is vezettünk, ekkor beakadt két egri lövés, majd jött a mérkőzés 26. perce. Lőrincz Balázs rendkívül szívbemarko- lóan játszotta el, hogy Gocics megütötte őt- a visszajátszás és többszöri lassítás után sem látszott, hogy a szerb játékos valóban behúzott volna egyet ellenfelének. A játékvezetők pedig négy percre kiállították Gocicsot, a nevetséges ítéletet nem irodalmi stílusban kom­mentáló Nagy Viktort pedig el­küldték a kispadtól. Bárány At­tila befektetése jól kamatozott, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy az Eger megkapta hazai pályán azt a fajta tisztele­tet, ami a póló íratlan törvényei szerint a címvédőnek kijár. Az első félidőben két szolnoki játé­kos vérző sebét kellett ellátni, már csak kétszázszázalékos csapat van az ob I-ben. A Szol­nok és az OSC, míg a bajnoki címvédő Eger már öt pontot vesztett. Az OSC a Fradi ellen nyert 13-7-re, így a zöld-fehérek makulátlan bajnoki mérlege is odalett. Szerdán a magyar baj­nokság két veretlenje találkozik a fővárosban a Bajnokok Ligá­akkor nem voltak szigorúak a játékvezetők. Az Eger termé­szetesen megérezte a vérszagot. Emberhátrányban valamennyi támadásunk elhalt, a hattyú halálát előadó Lőrincz góljával már csak egy gólos volt az egri hátrány még úgy is, hogy a cím­védő kettős emberelőnyt is ka­pott. Vapenszki löketével már egyenlő volt az állás. Ám Milan Alekszics újra a Dózsát juttat­ta előnyhöz, ezt viszont Szívós Márton vette rossz néven, egali­zált. Hogy mégsem lett pontosz­tozkodás a vége, arról Sztefan Mitrovics gondoskodott, aki 19 másodperccel a vége előtt szél­ről simított be egy emberelőnyt. A legjobb hír az hogy, 10-9-re nyert a Szolnok egy majdnem jóba jutásért rendezendő pár­viadal első mérkőzésén. A Dó­zsának azonban addig is lesz dolga, hiszen szombaton 11 órakor a Szegeddel játszik baj­noki mérkőzést idehaza. Az is eldőlt, hogy a Dózsa-OSC BL párharc visszavágóiját novem­ber 12-én rendezik a Vízilabda Arénában. minden igényt kielégítő, pazar mérkőzésen. Olyan rangadón, amilyen a világ legerősebb pó­lóbajnokságának két legjobb csapatától dukál.- Ilyen agresszíven kell ját­szanunk mindig, így kell akar­ni, ilyen kapusteljesítmény kell - értékelt a lefújás után a DigiS- porton Cseh Sándor, a szolnoki csapat vezetőedzője. - Nehéz győzelem volt, annak ellené­re, hogy a. negyedik negyedig tulajdonképpen egy aránylag simán megnyert találkozó volt számunkra. Ekkor kaptunk egy négyperces kiállítást, meg­fejthetetlen számomra, hogy mi történt, de a lényeg, hogy így is tudtunk nyerni.- Gyengén ment az elején az emberelőnyös játék, ráadásul egy-két esetben hátul sem ér­tettük meg egymást - foglalta össze a rangadót Dabrowski Norbert, a bajnokcsapat edző­je. - A Szolnok jó csapat, ezt kihasználta, így nyugodtan mondhatom, az elején ment el a mérkőzés, nem a végén. A vé­gén persze már érezni lehetett, hogy egygólos meccs lesz - ná­luk bepattant egy előny a blokk­ról, nálunk nem. Gratulálok a Szolnoknak, jobb volt ma. PÉNTEK Kézilabda. Férfi NBI/B: Tö- rökszentmiklós-Algyő, 18. Labdarúgás. NB I: Újpest- Nyíregyháza, (Duna Tv), 19. NB II: Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC-Békéscsaba, 17. Csákvár- Mezőkövesd, 19. Röplabda. Női NB I: Jászberé­nyi RK-Nyíregyháza, 18.30. SZOMBAT Kézilabda. Férfi NB II: Szé­kács KE-Békéscsaba, 18. Újkí­gyós-Mezőtúr, 18. Kosárlabda. Adria Liga: Szol­noki Olaj-Levszki, 17. Férfi NB I: Jászberény-Körmend, 18. NB I/B: Olaj KK U23-DEÁC 19.30 Labdarúgás. NB I: Puskás Akadémia-MTK, (ml) 14. KTE- Honvéd, 16. Pécs-Pápa, Diós­győr Dunaújváros, 18. Paks-Vi- deoton (Sportl), 20. NB III: Jász- berény-Nyírbátor, 14.30. Megyei I. osztály: Csépa-Tiszafüred, Túrkeve-Szajol, Martfű-Kun­hegyes, Újszász-Kisújszállás, Jászapáti-Karcag, Törökszent- miklós-Fegyvernek, 14. Megyei II. osztály: Tiszapüspöki-Jászla- dány, Nagyiván-Kunszentmár- ton, Tiszaszentimre-Jászboldog- háza, Mezőtúr-Tiszaföldvár, Tószeg-Tiszajenő, 14. Megyei III. osztály: Besenyszög-Kunmada- ras, Cserkeszőlő-Jászjákóhalma, 14. Megyei IV. osztály: Abádsza- lók Rákócziújfalu, Berekfürdő- Kétpó, Tiszaörs-Kőtelek, 14. Vízilabda. OB I: Szolnoki Dó- zsa-Közgép-Szeged, 11. VASÁRNAP Kézilabda. Férfi NB II: Makó- Kunszentmárton, 18. Női NB II: Túrkeve-Makó, 14. Labdarúgás. NB I: Debre- cen-Ferencváros (ml) 16.30. Haladás-Győr (Sport2) 18.30. Megyei I.: Jászfényszaru-Rákó- czifalva, Jászárokszállás-János- hida, 14. Megyei II.: Zagyva- rékas-Tiszagyenda, Cibakhá- za-Jászalsószentgyörgy, Szász- berek-Jászkisér, 14. Megyei III. : Lurkó FocimániaKengyel, Jászszentnadrás-Kenderes, 14. Röplabda. Női NB I: Kapos- vár-Jászberényi RK, 15.30. Férfi NB I: Győr-Szolnoki Fős­iskola RK-SI, 17. ■ Veretlenek csatája a BL-főtábláért HIRDETÉS f > Dinamikusan fejlődő multinacionális nagyvállalatunk, az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT., a prémium autómárkák bőrbeszállítója a növekvő megrendelései teljesítéséhez további létszámbővítést hajt végre. Ehhez az alábbi munkakörökbe keresünk munkavállalókat betanított munkára, több műszakos munkarendbe: SZABÁSZ, MINŐSÉGELLENŐR ÉS GÉPKEZELŐ Elvárások: • legalább 8 osztály általános iskolai végzettség, •jó állóképesség, • kézügyesség, • büntetlen előélet. A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt várja az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT. az alábbi elérhetőségeken: postacím: 5000 Szolnok, Piroskai u.12. E-mail: toborzas@eagleottawa.com, illetve személyesen. Elszenvedte első vereseget az Olaj kosárlabda Hiába nyertek meg két negyedet Rigában a piros-feketék Bár az utolsó negyedben csak négy pont volt az Olaj kosárcsa­patának hátránya Rigában, nem tudta megszerezni második győ­zelmét az Európa-kupában. A főként a védekezésben jeleskedő hazaiak behúzták a győzelmet. Az első és az utolsó negyedben halovány támadójátékot nyújtott a piros-fekete alakulat, 7, illetve kilenc dobott ponttal elég nehéz meccset nyerni. A lett együttes tehát megszerezte a győzelmet, így egyedüli hazai csapatként nyert a D-csoportban a 2. fordu­lóban - írta az nso.hu. A hat csa­patból egyedül az orosz Himki Moszkva áll két győzelemmel.- Nagyon jól teljesítettek a ha­zaiak, főleg védekezésben - ösz­Wittmann sem tudott segíteni szegzett a lefújás után Drágán Alekszics. - Minden alkalom­mal, amikor megpróbáltunk közelebb kerülni és egyenlíteni, volt rá válaszuk. Már a meccs elejétől problémáink voltak a tá­madójátékkal. Amikor nagyon kellett volna, akkor nem mentek be a dobásaink, így végül a let­tek nyertek. Mint minden csa­patnak, nekünk is az a célunk, hogy továbbjussunk a követke­ző körbe, de nagyon nehéz lesz, hiszen nagyon kemény ellen­felek vannak a csoportunkban. VEF Riga-Szolnoki Olaj KK 71-61 (16-9, 26-27,16-18,13-7) Riga, 1200 néző. V: Jasevicius (litván), Halliko (észt), Miloje- vic (macedón) RIGA: Timma 7/3, Fali 11, Robinson 19/15, Dillard 10/6, Pasecniks. Csere: Mejeris 4, Jankovics 6, Strelniekis, Ber­zins 10/6, Zakis 4. Edző: Niko- lajs Mazurs SZOLNOK: Jones 8, Vojvoda 7/3, Milosevics 9, Lóránt 13/3, Báder 3, Csere: Szivovec 13/6, Keller 2, Wittmann 3/3, Brkics 3/3. Edző: Drágán Alekszics További eredmények: Zenit (orosz)-Besiktas (török) 86-90, Olimpija Ljubljana (szlovén)- Himki Moszkva (orosz) 85-88 Az állás: 1. Himki 2 győze­lem (+32-es pontkülönbség), 2. Besiktas 1 (+2), 3. Ljubljana 1 (-1), 4. Szolnok 1 (-8), 5. Riga 1 (-19), 6. Zenit 0 (-6) ■ V. CS.

Next

/
Thumbnails
Contents