Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-20 / 245. szám

2014. OKTOBER 20., HÉTFŐ ianics Natasa újra edzésben. Most már teljes intenzitással tud edzeni Dusev-Janics Natasa. A háromszoros olimpiai bajnok és sokszoros világbajnok kajakos gerincsérvműtétjét követően teljesen felgyógyult és készül a jövő évi versenyekre, a világ- és Európa-bajnokságra. A végére elfáradt az Olaj kosárlabda Nem sikerült a vendégbravúr, simán nyert a Szkopje Sztrahinja IVIilosevicsnek (fehérben) és az Olaj csapatának is csak felvillanásokra futotta a szombati mérkőzésen HÍRSÁV Győzött a címvédő a listavezető otthonában A labdarúgón В1.11. for­dulójának vasárnap esti első találkozóján a pont­veszteség nélkül listavezető Videoton a címvédő Debre­cen csapatát fogadta a Sós­tói Stadionban. A mostani szezonban a vártnál jóval haloványabban szereplő vendégek ezúttal nagyon kitettek magukért, hiszen 2-1-re nyertek. Mindkét góljukat Kulcsár Tamás szerezte; míg a vesztes ha­zaiak részéről Kovács Ist­ván volt eredményes. Érde­kesség, hogy a Vidi utoljára még a tavasszal, március 30-án kapott ki, akkor az Debrecentől, ugyancsak 2-1-re. Az NB И. 10. fordu­lójának vasárnapi meccsén Balmazújvárosban 2-1-es győzelmet aratott a vendég szegedi együttes. Jól szerepelnek csapataink a kupában a továbbjutás szempont­jából fontos mérkőzésen a második félidőben szi­porkázó Mol-Pick Szeged 34-24-re legyőzte a vendég svájci Schaffhausent a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, így őrzi második helyét a D cso­portban. A C csoportban a negyedik fordulóban is megőrizte hibátlan mérlegét az MKB-MVM Veszprém csapata, Gulyás Péterék ezúttal a szlovén Celje ott­honában nyertek 24-21-re. Ezzel továbbra is vezetik csoportjukat. HIRDETÉS e Szolnok, Batthyá Tel.: 56/419-011 Nyitva m Szolnok, Szapár Tel.: 56/510-271. Nyitva h< www.cornergr Nemzetközi, i készpénzátutal bármely pontjár Közületeket is kis Befektetési arany-f ny utca 8. ndennap8-21-ig у utca 23. tköznap: 9-17-ig iup.hu ь izonnali § ás a világ a euróbán! zolgálunk! irtékesítés. A második félidőben el­fogyott a szufla, így vere­séget szenvedett az Olaj Szkopjéban, az Adria Liga negyedik fordulójában leját­szott mérkőzésen. Varga Csaba * 1 A szerdai Európa Kupa-meccset bokasérülés miatt kihagyó Ste­fan Szinovec játékra jelentkezett Drágán Alekszicsnél a szolno­kiak idei első idegenbeli Adria Li­ga-összecsapásán. A házigazdák­nál pedig új tréner, Vrbica Sztefa- nov irányította az együttest. MZT Szkopje-Szolnoki Olaj 74-58 (11-10,18-18,18-14,27-16) Szkopje, 2000 néző. V: Belose- vics, Jovcsics (szerbek), Manolov (bolgár). SZKOPJE: Cvetkovics 14/9, Szimonovszki, DeMuynck 9/3, Klassen 4, Nikolovszki 9/3. Csere: Lucsics 9/3, Zsivcsevics 14/6, Marinkovics 6, Morovic 5/3, Sztajics 2, Mekics 2, Mlade- novszki. Edző: Vrbica Sztefanov. SZOLNOK: Wittmann 7/3, Szinovec 16/6, Vojvoda 5, Lóránt 1, Báder. Csere: Jones 6, Brkics 6/6, Milosevics 6, Keller 11, Sztajkovszki, Tóth Z. Edző: Drá­gán Alekszics. Az eredmény alakulása. 7. perc: 4-4. 9. p.: 11-6. 11. p.: 11-14. 16. p.: 19-24. 20. p.: 29-28. 25. p.: 37-32. 27. p.: 37-37. 30. p.: 45-37. 33. p.: 56-43. Az előbb emlegetett Szinovec szerezte az Olaj első dupláját, sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, a hetedik percben 4-4 volt az állás. A folytatásban is alig esett kosár, 11-6 után Keller Ákos négy pontjával alakult ki az első negyedbeli 11-10-es állás. A továbbiakban Lazeric Joj nes, Sztrahinja Milosevics és Keller Ákos dupláira és Szino­vec tripjára csak szórványos hazai válasz érkezett, így hat ponttal vezetett az Olaj, 17-23. Az edzőváltáson átesett hazaiak nem hagyták magukat, pillana­tok alatt nyolc pontot vertek a mieinkre, így gyorsan oda lett az előny, 25-24. A félidő hajrá­jában felváltva estek a kosarak, maradt a nagyszünetig az egy­pontos hazai előny, 29-28. A fordulás után nem válto­zott a játék képe, a szkopjei ta­lálatokra rendre válaszoltak a szolnokiak. Wittmann Kriszti­án hármasával, majd Vojvoda Dávid közelijével ismét egyenlő vrbica sztefanov: - A máso­dik félidő nagy részében jól védekeztünk, ennek és a jó kö­zösségi szellemnek köszönhe­tő a sikerünk. Kevés időnk volta közös felkészülésre, nem is hoztuk a legjobb játé­kunkat, de a fiúk mindent megtettek a győzelemért. A szurkolóink nagyon sokat volt az állás. A harmadik ne­gyed hajrája sajnos a hazaiaké volt: hosszú percekig csak Lu- csicsék szereztek pontot, 45-37. A negyed utolsó fél percében Sinovec két büntetőt, illetve egy triplát dobott, így 47-42-es ered­ménnyel zárult a 3. negyed. A záró felvonás rosszul indult az Olaj számára, amely csak bün­segítettek, nagy részük volt a nagyon fontos győzelem kihar­colásában, a szervezetten ját­szó vendégekkel szemben. drágán alekszics: - Gratulá­lok a szkopjei csapat győzel­méhez. Az utolsó negyedben rosszul védekeztünk, így telje­sen megérdemelt a hazai csa­patgyőzelme. tetőkből tudott betalálni, míg a macedónok szórták a mezőnygó­lokat, így már 59-45-re vezettek a hazaiak. Ráadásul Cvetkovics újabb triplát szórt, sajnos a 34. perc magasságában eldőlt a mér­kőzés, hiszen 17 ponttal vezettek a hazaiak. Csaknem hat percet kellett várni az Olaj első mezőny­pontjára, ami Keller Ákos jóvol­tából érkezett, ekkor 64-47-es ál­lást mutatott az eredményjelző. Marko Brkics triplát dobott, de ez már nem osztott, de nem is szorzott, a Szkopje tartotta maga­biztos előnyét, és végül 16 pont­tal bizonyult jobbnak az Olajnál. A folytatásban szerdán este fél hétkor az Olaj Rigában sze­repel EK-mérkőzésen. Az Adria Ligában pedig a bolgár Levszki Szófia lesz a piros-feketék ellen­fele szombaton 17 órakor a Ti- szaligeti Sportcsarnokban. Könnyen nyerte a Falco csapata a bajnoki derbit Jászberényben . kosárlabdaA férfi NB I. má­sodik fordulójában a vasiak végig jól és főként ponterősen játszva magabiztos győzel­met arattak Jászberényben. A hazaiak különösen az első félidőben játszottak nagyon haloványan, jóval tudásuk alatt. A második félidőben ugyan mindent elkövettek a felzárkózás érdekében, de a jól játszó vendégek magabiztos győzelmét már nem fenyegette veszély. Jászberényi KSE-Falco КС 87-107 (21-28 22-34, 29-28, 15-17) Jászberény, 800 néző. V: Benczúr T., Gál J., Jakab L. JKSE: WARE 25/6, Szögi 6/6, HORVÁTH Á. 15/6, SOÓS 20/3, Dramicsanin. 10. Csere: Csabay, Cseh 2, Kerpel-Fro- nius 3/3, Mladenovics 2. Edző: Bencze Tamás. Falco: MARTINICS 21/9, DO- YNE 19/3, PERL 15/3, Dukics 5/3, Majsztorovics 6. Csere: Bognár 7, Bus 1, HALL 14, VÁ- RADI B. 7/3. Will 9/9, Bazsó 3 3, Kovács B. Edző: Kálmán László. Az eredmény alakulása. 5. p: 8-15. 8. p.: 16-23. 15. p.: 30- 42, 18. p.: 34-52.25. p.: 60-81. 28. p.: 66-86. 35 p.: 77-97. 37. p.: 81-101. Bencze Tamás: - Fegyelme­zetlen játékkal és ezzel a szer­kezettel a folytatásban sem lesz sok esélyünk a falcóhoz hasonló tudású csapatok ellen. Kálmán László: - Extázis­bán játszottunk végig, örülök, hogy jól sikerült a bemutatko­zásunk. Köszönjük szurkoló­inknak, hogy sokan elkísértek és biztattak bennünket. A két forduló után két ve­reséggel álló jászberényi csapat szerdán este javíthat mérlegén, amikor is az Alba- comp-verő Zalaegerszegi TE együttesét fogadja a Belvárosi Játékcsarnokban. További eredmények: Kecs- kemét-Pécs 80-65, Atomerő­mű SE-Sopron 89-91, ZTE-A1- ba Fehérvár 74-71, Nyíregy- háza-Körmend 73-72. ■ V. CS. így látták a mesterek a lefújás után HIRDETÉS Dinamikusan fejlődő multinacionális nagyvállalatunk, az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT., a prémium autómárkák bőrbeszállítója a növekvő megrendelései teljesítéséhez további létszámbővítést hajt végre. Ehhez az alábbi munkakörökbe keresünk munkavállalókat betanított munkára, több műszakos munkarendbe: SZABÁSZ, MINŐSÉGELLENŐR ÉS GÉPKEZELŐ Elvárások: • legalább 8 osztály általános iskolai végzettség •jó állóképesség, • kézügyesség, • büntetlen előélet. A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt várja az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT. az alábbi elérhetőségeken: postacím: 5000 Szolnok, Piroskai u.12. Email: toborzasiaeagleottawa.com, illetve személyesen. Másodikként jutott tovább a Dózsa vízilabda Ma tartják a harmadik csoportkor sorsolását a Bajnokok Ligájában A házigazda Radnicskitől el­szenvedett péntek esti veresé­gen (10-12) hamar túltette ma­gát a szolnoki csapat, amely biztosan verte olasz ellenfelét a kragujeváci BL-csoportselejtező második napján. Szolnok-Posillipo 14-4 (2-0, 3-1, 4-2, 5-1) Szolnok: Nagy V. - Gocics, Ma­daras, Vámos 2, Jansik D., Mezei 2, Alekszics 1, Tóth M., Varga Dániel 3, Varga Dénes 1, Kis G. 2, Mitrovics 3. Vezetőedző: Cseh Sándor.- Most sem volt olyan a játék, mint amilyennek kellett volna lennie - nyilatkozta a vlv.hu-nak Cseh Sándor vezetőedző - A fel­adat az volt, hogy nyerjünk, lehe­Varga Dénesék várják a sorsolást tőleg nagy gólkülönbséggel, ezt sikerült teljesíteni. A harmadik negyedben 7-3-as szolnoki veze­tésnél az olaszok egyik játékosa, Gallo belenyúlt Varga Dénes szemébe. A játékvezetők szán­dékos brutalitásért kiállították az olasz játékost, így négy percig emberhátrányban játszott, ezzel vége is lett a meccs érdemi ré­szének. - Végig kijött, hogy jobb csapat vagyunk. A harmadik ne­gyedben a végleges kiállítással végleg összeestek az olaszok - mondta az ezúttal lőtt gól nélkül záró Madaras Norbert.- Jobb volt a játék, de az Eger elleni szerdai meccsre tovább kell javulnunk, védekezésben agresszívabbnak kell lennünk es gyorsulnunk is kell - tekin­tett már előre jansik Dávid. Vasárnap a török Isztambul ellen zárta a tornát a csapat. Szolnoki Dózsa-Közgép- Isztambul (török) 17-11 (4-4, 7-2, 3-4, 3-1) Szolnoki gólszerzők: Vámos 6, Tóth, Varga Dániel, Varga Dé­nes, Kis 2-2, Gocics, Jansik D., Sz. Mitrovics 1-1. A 3. selejtezőkor sorsolását ma tartják. Mivel a Dózsa cso­portmásodikként jutott tovább, így csoportelsővel játszik a BL főtáblára jutásért. A lehetséges ellenfelek a Primőrje Rijeka, a Pro Recco és az OSC. Az 1. mér­kőzést jövő szerdán játsszák a Vízilabda Arénában. ■ G. I.

Next

/
Thumbnails
Contents