Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-17 / 243. szám
2014. OKTÓBER 17., PÉNTEK 3 HÍREK A szegények támogatására gyűjtöttek SIKERES JÓTÉKONYÁGI szüreti bált rendezett a minap a Belvárosi Plébánia Karitász Csoportja a szolnoki Szent Imre Kultúrházban. A lapunk által is támogatott rendezvényhez szolnoki pincészet, pékség, számtalan magánszemély járult hozzá adományaival, a jó hangulatról pedig a Mustármag óvoda, a katolikus iskola, a Jendrassik György Gépipari Tagintézmény, a Körösi Csorna Általános Iskola tanulói, a Tiszavirág Dalkör és Papp Csaba gondoskodott. A bál bevételét rászorulók segélyezésére fordítják. ■ SZ. I. Tapasztalataikat is megosztották ROAD-SHOWJUK egyik állomásaként látogatott el a szolnoki Tisza Moziban zajló Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemlére a Kultúra.hu csapata, hogy témába vágó pódiumbeszélgetéseket folytasson az érdeklődőkkel. Takács Erzsi felelős szerkesztő moderálásával az első kávéházi beszélgetésre csütörtök délelőtt került sor, itt a felső- oktatásban tanuló hallgatóknak rendezett augusztusi filmes akadémia és tábor résztvevői osztották meg tapasztalataikat a hallgatósággal. Délután pedig Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője a film és a képzőművészet kapcsolatáról mesélt. ■ К. B. Ruházatából kerültek elő az ellopott értékek A karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kenderesi lakos ellen. Az 52 éves férfi kedden ló óra körüli időben betört egy kenderesi lakatlan házba, ahonnan különböző használati tárgyakat tulajdonított el. Az egyenruhások a beszerzett adatok alapján Kenderes egyik utcáján igazoltatták a férfit, akinek ruházatából elkerültek az ellopott értékek. A rendőrök előállították őt a Kisújszállási Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták, adta hírül a rendőrség. ■ Összefogtak Gáborért gyógyulása baleset óta rengeteg felajánlást, segítséget kaptak MEGYEI TÜKÖR A balesetet szenvedett fiú, Gábor, édesanyjával, Jedlicskáné Erzsikével. A család bízik a fiú mielőbbi felépülésében. Nemrég tért haza otthonába rehabilitációs kezelésről az a tiszasülyi fiatalember, akit tragédia ért két évvel ezelőtt. A hír hallatán a településen élők számára nem volt kétséges: segítenek Gábornak, hogy minél előbb felépülhessen. Békési Brigitta- Egy emberként fogtak össze a településen élők a fiamért, amikor megtörtént a baj - mondta könnyes szemmel a tiszasülyi Jedlicska Bertalanné Erzsiké, aki beszámolt a középső gyermekét ért tragédiáról. - Telefonon jött a rossz hír azon a szörnyű pénteken: Gabikámat olyan baleset érte, ami miatt eltört a medencecsontja és rengeteg vért veszített. Csodával határos, hogy életben maradt! A szolnoki Hetényi Géza kórházban műtötték meg, miután sikerült stabilizálni az állapotát. Sajnos a fiam a baleset során maradandó egészségkárosodást szenvedett, bár továbbra is bízunk a teljes felépülésében - tette hozzá az édesanya, aki a baleset kétéves évfordulóján újra szeretne köszönetét mondani a segítő embereknek.- Szeptember 21-én volt két éve, hogy megtörtént a tragédia - folytatta. - Nem felejtettük el azt a segítséget, amelyben két évvel ezelőtt részesültünk. Nagyon hálásak vagyunk Fekete Józsefnek, a feleségének, a helyi gazdakörnek, az önkormányzatnak és mindenkinek, aki támogatott! Mire Gábor hazaért két évvel ezelőtt a kórházból, új építésű, gyönyörű fürdőszoba várta itthon. Pécsről is érkezett felajánló, aki segített annak megépítésében. Nagyon sokat jelentett számára mindez, és ösztönözte, hogy minél előbb a balesetet szenvedett fiatalembernek, Gábornak továbbikezelésekre lenne szüksége ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen. Édesanyja, Jedlicska Bertalanné Erzsiké elmondta, hogy egy olyan kezelést írtak elő fia számára év elején, melyet Gábor esetén, az állapota miatt sajnos nem lehet alkalmazni. Bár az orvosok biztatják talpra álljon - hangsúlyozta az édesanya. Gábor a balesetet követően tolószékbe került, majd mankó segítségével tudott közlekedni. Segítség nélkül tavaly év végén, pontosan december elején tanult megjárni.- Nagyon szépen köszönöm a segítséget a szolnoki MÁV kórház és a Hetényi Géza kórház orvosainak, az ott dolgozó ápolóknak és a gyógytornásznak is - vette át a szót Gábor. - Mindent megtettek azért, hogy talpra állítsanak. Mindez nem volt könnyű feladat, hiszen az egész medencémet újra kellett építeni. A szakembereknek köszönhetően először az egyik, a fiatalembert, hogy meg fog gyógyulni, lehet szüksége lenne egy újabb műtétre. A család azonban a kivizsgálással járó költségeket egyelőre nem tudja előteremteni.- bízunk abban, hogy Gabikám hamarosan felépül, vagy legalább sikerül majd egy újabb kivizsgálásra elvinni - mondta az édesanya. majd a másik mankómat dobtam el. Idén nyáron pedig már felmerészkedtem a kerékpárra is - árulta el. Gábor és családja hangsúlyozta: a tiszasülyiek nagyon összetartóak. A Tiszasülyért Egyesülettől például kérés nélkül kaptak támogatást, amiért külön is hálásak, hiszen igen szűkös anyagiak között élnek. Az utazgatást, a gyógyszerek kiváltását másként nem is tudták volna finanszírozni. De más úton is támogatták őket.- ló érzés volt, hogy rengetegen adtak vért a helybeliek közül is nekem, amikor szükségem volt rá. De érkezett vér Tar- jánból, Debrecenből, Budapestről, vért adtak a szolnoki katonák és tűzoltók is - folytatta Gábor. - A helyi általános iskolában is gyűjtöttek pénzt, amit külön is köszönünk! Mondhatni: egy emberként fogtak össze az emberek, az ismerőseink és ismeretlenek is. Mindenkinek nagyon hálásak vagyunk! Többen érdeklődtek személyesen is az állapotomról. A szomszédainknak külön is szeretnék köszönetét mondani a segítségükért, és hogy tartották bennünk a lelket - búcsúzott Gábor. Szükség lenne újabb kivizsgálásra JEGYZET VÍZIN BALÁZS Keserédes helyzet ROPOGÓS, LÉDÚS. kicsit sa- vanykás. A zöldalma a nagy kedvencem, sokszor már pironkodva állok a pénztárnál, mert minden alkalommal többkilónyit vásárolok belőle, akár azt is hiheti az eladó, hogy a gyümölcsön kívül nem nagyon eszek mást. Egyszer meg is jegyezte humorosan, hogy nem nő-e még almafa a hasamban. Mivel nagyon rokonszenves volt a hölgy, így kedvesen visszamosolyogtam rá, majd arról biztosítottam, hogy nyugodjon meg, és tulajdonképpen nem is a gyümölcsért járok az üzletbe, hanem a csinos eladók miatt, akik megédesítik a vásárlók napját. nemcsak bájos hölgyekből, hanem almából is sok van Magyarországon. Előbbi abszolút nem baj, utóbbi viszont gondot okoz mostanság. Idén a rekordtermés és az orosz embargó együttes hatása miatt a mélybe zuhant a gyümölcs ára: az étkezési minőségért 30-35, míg a lé minőségért 15-18 forint körüli összeget fizet a felvásárló. Hazánkban idén közel 800 ezer tonna almatermés várható, ennek 70 százaléka ipari, a fennmaradó étkezési minőségű. A probléma nem újkeletű: drága az előállítás, kevés az értékesítésből befolyt összeg, nem lehet (minimum) nullára kihozni a dolgot - még külső segítséggel sem. Az pedig nyilván nem vigasztalja a gazdákat, hogy „csak” 3-4 évente van ehhez hasonló értékesítési mélypont. ETTŐL FÜGGETLENÜL nekünk, fogyasztóknak több magyar terméket kellene vásárolnunk. Elcsépelt, tudom, de mégiscsak igaz, hogy a hazai termékek megvételével az itteni gazdákat, cégeket segítjük. Már csak ezért is megéri például a hazai almát levenni a polcról és nem az importot. S ha így teszünk, bonuszként mosolyt is kapunk a csinos boltos hölgyektől. HIRDETÉS Teltházas jármű- és gépipari beszállítói konferencia Szolnokon A BI-KA Logisztika Kft. immáron hatodik konferenciáját rendezte meg október 15-én Szolnokon a megyeházán, melyre közel 150 érdeklődő vállalatvezető és döntéshozó érkezett a jármű- és gépgyártás területéről. A rendezvényt dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott nyitotta meg, majd első előadóként dr. Pogátsa Zoltán közgazdász a jármű- és gépgyártás gazdaságban betöltött szerepéről és kilátásairól beszélt. Előadásában többek között kitért a humán erőforrás és a hozzáadott érték fontosságára is, melyek elengedhetetlenek az eredményes vállalati működéshez. A Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető főtitkára, Kilián Csaba a járműipar szemszögéből közelítve tájékoztatta a résztvevőket a jelenlegi és várható tendenciákról. Az általános gazdasági kitekintés után a vállalati szakemberek előadásait Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. cégvezetője kezdte, aki a vállalat és a szolgáltatás-portfólió bemutatását követően részletesen ismertette a beszállítók kiválasztásának folyamatát és az alkalmazott mutatószámokat, valamint kitért a régiós és hazai beszerzési tapasztalataikra is. A járműipar mellett a gépgyártás is középpontba került Móritz Péter, a Robert Bosch Elektronika Kft. regionális indirekt beszerzési vezetőjének soron következő előadásában. Az üzleti kapcsolatok építésére is kiválóan alkalmas kávészünetet követően Feiken Gyöngyvér, a Contarex Agrotechnika Kft. ügyvezető igazgatójának előadását hallgathatták meg a résztvevők, mely során megismerkedhettek a beszállítóvá válás általános feltételeivel, valamint a szigorú ki- választási és minősítési folyamat részleteivel is. A beszállítóvá váláshoz a rendszer-, illetve a folyamátauditot is sikerrel kell teljesítenie a pályázónak. Kiss Tamás, a McHale Hungária Kft. ügyvezetője prezentációját a „make or buy”, azaz a saját vagy külső gyártás dilemmájának elemzésével kezdte, a gyártási folyamat vizsgálatának részletes bemutatása után pedig a vállalat jövőbeni terveibe is beavatta az érdeklődőket. Tőle Szeleczki Csaba, a cég beszerzési vezetője vette át a szót, aki a beszállító partnerekkel szemben támasztott részletes elvárásokat ismertette. A rendezvényt ifj. Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztésért felelős alelnöke zárta, aki az előadások legfontosabb tanulságait foglalta össze rövid, de annál hatásosabb záróbeszédében. Az állófogadást követően került sor a konferencia sokak által várt programjára, a kétoldalú beszállítói megbeszélésekre. A B2B workshop alatt a résztvevők a McHale Hungária Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a Contarex Agrotechnika Kft., illetve a BI-KA Logisztika Kft. képviselőivel folytathattak egyeztetéseket és adhatták át névjegykártyáikat a jövőbeni üzleti kapcsolat reményében. Bízunk benne, hogy a rendezvény hozzájárult a beszállítói kapcsolatok erősítéséhez, és az elhangzó hasznos információk segítséget nyújtanak majd a vállalatoknak jövőbeni döntéseik meghozatala során. Jövőre ismét aktuális gazdasági témákkal, a Logisztika Napján várja majd az érdeklődőket a Szolnoki Gazdasági Fórum. A B2B workshop lehetőséget teremtett későbbi kapcsolatok építésére