Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-16 / 242. szám
2014. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK 11 A MÁV FC nyerte a szomszédvárak focicsatáját a Tiszaligetben labdarúgás A ligakupa negyedik fordulójában a szolnoki csapat visszavágott a Ceglédnek az egy héttel ezelőtti vereségért. Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC-Ceglédi VSE 2-1 (2-0) Szolnok, Tiszaligeti Stadion 200 néző V: Kovács J. Z. (Király K., Horváth R.) SZOLNOK: NACSA - B. Tóth, Tóth R, Papucsek Galambos - Kállai, Mundi, Bohner (Nádházi, 87.), Hamar - Tóth D. (Pongrácz, 68.), Magos (Szabó Z., 55.) Vezetőedző: Kis Károly. CEGLÉD: KOVÁCS A. - Oláh M. (Vattai, a szünetben), ALBERT L, Farkas L, Szála - Füle, Koncz (Szabó D., a szünetben), Viniczai (Koós, a szünetben), Nagy V. (Markó 68.) - Majoros (Szekér 21.), Elek. Vezetőedző: Szabó István. 5. perc: Hamar Ádám becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd jobb oldalról a ceglédi kapu jobb sarkába lőtte a labdát, 1-0. 43. perc: A nagy kedvvel játszó Hamar Ádám 25 méteres jól eltalált lövését Kovács Attila kapus csak beljebb segíteni tudta, 2-0. 74. perc: Albert István egy csel után, mintegy 11 méterről kilőtte Nacsa Péter kapujának rövid felső sarkát, 2-1. ■ V. CS. Ügyeletes patika Szolnok. Ma az ízisz Patika (Jubileum tér 5.) az ügyeletes. Vízállás a KÖTivíziG jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 555 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 739 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 16,5 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -172 centiméter, apadó, Szolnoknál -127 centiméter, apadó, a víz 16,2 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 129 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál-11 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 3401-es utak egyes szakaszain, Szolnok, Törökszentmiklós, Karcag, Jászladány, Jászalsó- szentgyörgy, Jánosh ida, Alaty- tyán, Jásztelek, Jászberény belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „Nem a múltból lesz emlék, hanem az emlékezetből lesz a múlt.” (Douwe Draaisma) A vendéglátók örülhettek a bajnoki győzelmüknek SPORT - SZOLGÁLTATÁS Vonatra szállt az Olaj-tábor szerdán kora este, hogy a helyszínen, a debreceni Főnix-csarnokban biztassa csapatát az Európa Kupa nyitómeccsén □rajtolt az Olaj az Európa Kupában kosárlabda Százak kísérték el a csapatot Debrecenbe, a találkozóra Tegnap este megkezdte szereplését az ötszörös magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj KK együttese a második számú kontinenssorozatban, az Európa Kupa küzdelmeiben. A rajton a szolnokiak Debrecenben fogadták az orosz Zenit Szentpétervár legénységét. Az orosz csapat nem ismeretlen a szolnokiak számára, hiszen az egykori Triumph Ljubercivel nem is olyan régen, az előző EuroChallenge-kiírás bolognai elődöntőjében, valamint két évvel ezelőtt ugyancsak Debrecenben az ЕС Kupa harmadik helyéért találkoztak a felek, mindkétszer az orosz együttes diadalmaskodott. A mostani mérkőzésük lapzártánk után ért véget. Egyébiránt a D jelű hatosban további négy jó nevű együttes harcol a továbbjutásért. Közülük talán az évekig az Euroligában vitézkedő Himki Moszkva tűnik a legacélosabbnak. Egy percig sem szabad lebecsülni az egyik legnépszerűbb török csapatot, a Be- siktast, amely évek óta tagja az Európa-Kupa mezőnyének. A szlovén Olimpija Ljubljana is évek óta szerepel a nemzetközi kupaporondon, arról nem beszélve, hogy az Adria Ligában az elmúlt két évben négyszer is összemérte erejét az Olajjal, ebből háromszor a szlovén gárda győzött A VEH Riga is erős állományú csapat, emlékezve, hogy a lett válogatott az utóbbi években rendre legyőzte nemzeti csapatunkkat. A hatosból négy gárda harcolhatja ki a továbbjutást. Egy biztos, nem lesz könnyű dolga az Olajnak az erős mezőnyben. A csoportmeccsek tehát tegnap este kezdődtek és december 18-ig tartanak. A Olaj következő vetély- társa a Riga csapata lesz jövő szerdán, a lett fővárosban. ■ Varga Cs. röplabda A férfi élvonalbeli bajnokságban a harmadik fordulót játszották le. Sümeg-Szolnoki Főiskola RK-SI 3:1 (21,-16, 22, 21) SZOLNOK: Bodonyi, Balia Sz., Germuska R, Gönczi, Kovács S., Varga Z. Csere: Bene R. (liberó), Dobos, Szabó B. Tóth G. Edző: Gulyás Ferenc. A többszörös válogatott Mészáros Dömötörrel és Schildkraut Krisztiánnal felálló hazaiak nagyon meglepték az elején a szolnoki csapatot. Agresszív nyitásaikkal és a gyors támadásaikkal 16:6-ra vezettek. A szolnoki gárda azonban felvette a ritmust, és viisza- jött a meccsbe, de a játszmát már nem tudta megnyerni. A második szettben a vendégek öszeszedett játékkal könnyedén nyertek. A harmadik játékrészben a vendéglátóink feladót cseréltek, beállt a régi irányítójuk, és egy kiegyenlített küzdelem alakult ki a pályán, de a végjátékban nem koncentráltak a szolnokiak, elkapkodták támadásaikat, így elúszott a szett. A negyedikben nagyon küzdöttünk az egyenlítésért, de a sümegiek, a szurkolók segítségével már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. ■ Varga Csaba PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Csingiling és a kalóztündér 3D 13.00. Del- fines kaland 2. (6) 15.00. Holtodiglan (16) 14.40,17.30,19.40. Kamuzsaruk (16) 13.50,16.00,18.10,20.00. November Man (16) 15.30,17.45,20.30. Tini nin- dzsa teknöcök 3D (12) 13.15. Az útvesztő (16) 17.15. A védelmező (18) 20.00. TISZA- pART MOZI: Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál 10.00, Doboztrollok 3D (12) 16.30, Senki szigete (12) 18.00, Szobrot Michael Jacksonnak! (12) 18.15, Babysitting - A felvigyázó (12) 20.00, Ha maradnék (12) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpadán 19 órától a Cseresznyéskert (Kátay- bérlet) című előadást tekinthetik meg. MŰSORVÁLTOZÁS SZOLNOK. A 2014. október havi Szigligeti Színház műsorában változás történt. Október 25-én, a Lehár-bérletben 19 órai kezdettel a Csongor és Tünde című előadás lesz látható. RENDEZVÉNY KUNSZENTMÁRTON. A Helytörténeti Múzeumban október 18-án 13 órától Legyél te is Gombóc Artúr - A legédesebb gyurma titkai címmel tartanak előadást. KIÁLLÍTÁS TISZAFÜRED. A Kiss Pál Múzeumban október 18-án 16 órakor nyílik a modell- és makett kiállítás, melyet 2015. február 21-ig látogathatnak. KÖNYVTÁRI NAPOK SZÁSZBEREK. Október 16-án 14-16 óra között ingyenes hallásvizsgálatot tartanak a könyvtárban. ŰJSZÁSZ. Október 16-án 10 órától Én és a könyv címmel rajzversenyre várja a művelődési ház és könyvtár a gyerekeket. TISZAVÁRKONY. Október 16-án 15 órától kiállítás nyílik az egészséges életmódot népszerűsítő könyvekből, folyóiratokból. Délután négy órától zöldség-gyümölcs szobrászat várja az érdeklődőket. SZOLNOK. Október 17-én a Hild Viktor Könyvtárban 10 órától Olvas a lakótelep címmel láncolvasást tartanak. Délután kettő órától Szent Johanna kvíz-vetélkedőn vehetnek részt, 16 órakor megnyílik a Magyar festészet napja című kiállítás. Ezt követően Keresztszemes varázslatok címmel szakköri foglalkozást tartanak. Október 18-án 14 órakor vertcsípke szakkör foglalkozást tartanak, 16 órától a török kori Szolnokról tartanak előadást. BESENYSZÖG. Október 17-én 9 óra 30 perctől Mesélő könyvtár címmel meseolvasást tartanak a legkisebbeknek. SZŰRÉS SZOLNOK. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban október 20-án 15 órától szűrésen vehetnek részt az érdeklődők. Fél négytől előadást hallgathatnak meg, Hasznos tanácsok korunkban, a mindennapi életben címmel Lovas Erika, a MÁV-kórház főnővére előadásában. ELŐADÁS JÁSZBERÉNY. Október 16-án 18 órakor a Pokoli történetek - Mennyei történetek, avagy két óra alatt a Föld körül című előadást hallgathatják meg Vujity Tvrtkoval a Lehel Film-Színházban. KONFLIKTUSKEZELÉS RÁKÓCZIFALVA. Október 18-án 16 órakor a városi könyvtár ad otthont a „Konfliktuskezelés a családban” című rendezvénynek. Az előadó Egedi Ilona családterapeuta, individuál-pszichológiai tanácsadó vallja, hogy a konfliktusokat nem elkerülni, hanem megoldani kell. Ehhez nyújt gyakorlati útmutatót a résztvevők aktív közreműködésével. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. RECEPT Sertéssült kiviszósszal hozzávalók: 60 dkg sertéshús, 2 dkg vaj, 1,5 dl száraz fehérbor, 2 érett puha kivi, 1 tojásfehérje, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál tejföl, fél citrom reszelt héja, fél teáskanál rozmaring, csipetnyi kristálycukor, curry, fehérbors, só. ELKÉSZÍTÉS Első lépésként a húst alaposan leöblítjük, szárazra töröljük és a borssal bedörzsöljük. A vajat sütőedényben felmelegítjük, és a hús mindkét oldalát 6-7 percig sütjük benne. A meghámozott kivit ösz- szetörjük, a tojásfehérjével és a zsemlemorzsával pépesítjük, majd a citromhéjjal, sóval, borssal, curryvel ízesítjük. Ezt követően a püré felét az elősütött húsra kenjük, rozmaringgal megszórjuk, és forró sütőben tíz percig sütjük. A megmaradt kivipürét és a rozmaringot gondosan elosztjuk a húson, és hozzávetőlegesen 6-8 percre visz- szatesszük a sütőbe, majd tányérra szedjük. A bort és kevés vizet a sütőedénybe tesz- szük, a pecsenyezsírt felmelegítjük. Végül, de nem utolsó sorban hozzáadjuk a tejfölt, sózzuk, cukrozzuk, és a hússal együtt tálaljuk. Szélesmetélt és saláta illik leginkább hozzá. Jó étvágyat kívánunk hozzá! PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 30-35 30-35 Alma Ft/kg 150-280 170-250 Sárgarépa . Ft/kg 180-320 210-350 Burgonya Ft/kg 80-140 70-130 Körte Ft/kg 300-400 450 Hagyma Ft/kg 65-100 70-110 Paradicsom Ft/kg 260-300 300 Paprika Ft/kg 60-140 70-150 Retek Ft/cs. 80-100 110 Gomba Ft/kg 750-900 800 Káposzta Ft/kg 180-240 170-230 Karalábé Ft/db 80-100 120 Citrom Ft/kg 500-720 550-700 Banán Ft/kg 310-430 370-450 Karfiol Ft/kg 330 350 Savanyú káposzta Ft/kg 300 320 Cukkini Ft/kg 160-200 230 Zeller Ft/db 180 160-200 Sütőtők Ft/db 95 110 SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Sakkjátszma - film 10.50 Örökség Fesztivál - Both Miklós és a Palimo Story 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Elixir 13.30 Aranykosár 14.30 Kultúrkorzó 15.00 Múzeumi Szabadegyetem 16.00 Szolnoki Olaj KK-Zenit St Petersbrug - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Mérleg 18.25 Örökségünk 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 19.50 Kedvenc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Szolnoki Olaj KK-Zenit St Petersbrug - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00- 24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 4.00 Kapcsolódjunk (ismétlés) 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Amadeus rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Amadeus rádió zenés műsora Hajdú Csabával 20.00 Kultusz - kulturális és művészeti magazin 22.00 Együtt-ható családbarát magazin, majd nonstop zene péntek reggel 4 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! f