Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-26 / 225. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2014. SZEPTEMBER 26., PÉNTEK Karriernapot tartottak tegnap a Szolnoki Főiskolán Álunoka csalta ki a pénzüket új trükk Egyes esetekben jelszavakat is használtak az eddig ismeretlen elkövetők oktatás Karriernapra csá­bította hallgatóit a Szolnoki Főiskola. Idén is nagy érdek­lődés övezte a tegnapi pálya- orientációs rendezvényt.- A cél az volt, hogy a hallgatók minél közelebbről megismerkedjenek a főiskola nyújtotta lehetőségekkel - nyilatkozta lapunknak Gedei Vera, a Szolnoki Főiskola koordinátora. A pályaorien­tációs nap célkitűzése, hogy tudatosságra ösztökéljék a tanulókat, valamint még a diploma átvétele előtt széle­sebb perspektívát kapjanak a fennálló munkalehetőségek­ről. A program sikeréhez hoz­zájárult a Tehetséggondozási, Alumni és Karriertanácsadá­si Központ, vagyis a T.I.K.K. tagjainak közreműködése is, akik tanácsadások segítségé­vel igyekeztek szélesebb körű iránymutatást adni a hallga­tók számára. Az életpálya- modellek ismertetése mellett egész nap pszichológiai és grafológiai tanácsadások vár­ták az érdeklődőket. A főis­kola lehetőség szerint mindig megpróbálja közelebb hozni a hallgatókat a munkapiaci kí­nálatok sokaságához. Az őszi karrierdömping október 7-én tovább folytató­dik majd az egészségnappal egybekötött állásbörze nap­ján, ahol újabb tanácsadási lehetőséget vehetnek majd igénybe mind az elsős, mind pe$ig a végzős érdeklőjjőlyis, illetve számos cég program- ajánlatába is betekinthetnek. ■ Pesti N. Pályaorientációs napot tartottak ► Folytatás az 1. oldalról- A vizsgálat szerint a telefo­nálók mindig nagyobb pénz­összeget kértek a sértettektől, akik minden esetben eleget is tettek a kérésnek - folytatta.- A pénz átadását megelőzően az álunoka többször is egyez­tetett a megtévesztett áldozat­tal a pénzösszeg nagyságát il­letően, folyamatosan többet és többet követelve. Végül, ami­kor elértek egy határt a telefo­náló elfoglaltságra hivatkozva közölte, hogy ő maga nem tud a pénzért elmenni, ezért majd egy általa megbízott barát­nőt küld a nagyszülőhöz, aki majd átveszi a megígért ösz- szeget - tette hozzá. Az ismertté vált három eset­ben az ismeretlen nő meg is jelent a megbeszélt helyszí­nen, legtöbbször a sértett lak­címén, ahol rövid beszélgetést követően átvette a pénzt, majd távozott. Sajnos mindegyik esetben csak ezt követően is­merték fel az idős áldozatok, hogy csalás áldozatai lettek. Volt, aki biztos akart lenni ab­ban, hogy jó személynek adta a pénzt, felhívta valódi uno­káját, aki mit sem tudott az egész esetről. Ezt követően ér­tesítették csak a hatóságokat az esetről. A sajtóreferens elmondta, az adatok szerint az isme­retlen,, , elkövetők lfellő adat­tal rendelkeztek ahhoz, hogy megtévesszék a kiszemelt ál­dozatukat.- A sértettek arról számol­tak be, hogy a telefonálók minden esetben tudták az unokák nevét, a nagyszülő­ről, nagyszülőkről, családról információkkal rendelkeztek- folytatta Pásztorné. - Sőt, a félrevezetés során még ál biz­tonsági elemeket is használ­tak, így volt rá példa, hogy a pénzt addig nem adta át a ké­sőbbi sértett, amíg az átvevő az előre megbeszélt jelszót el nem mondta - tette hozzá. A fent elmondottak alapján feltételezhető, hogy korábban adatot gyűjthettek az elkövetők a kiszemelt áldozatokról. Ezt tá­masztja alá az is, hogy lapunk tudomása szerint csak olyan embereket hívtak fel, akiknek lány unokájuk volt. Nem estek abba a hibába, hogy például az A telefonáló az érintettek unokájának adta ki magát, így próbált a bizalmukba férkőzni. Ismeretekkel is rendelkezett a családról. Képünk illusztráció ismeretlen nő egy olyan szép­korút hívott fel, akinek nincs lány unokája, csak fiú., A Szolnoki Rendőrkapitány­ság mind a három tudomásá­ra jutott ügyben nyomozást rendelt el csalás vétség elkö­vetésének gyanúja miatt is­meretlen tettes ellen és ezút­tal kérik, hogy akit hasonló módon megkárosítottak, vagy a lakókörnyezetében gyanú­san viselkedő személyekre figyelt fel, az jelentkezzen a rendőrkapitányságon! az elmúlt években a Szolnoki Rendőrkapitányság illetékességi területén több olyan bűnözői kört sikerült felderíteni, akik trükkös módszerekkel károsítottak meg magánszemélyeket. Ennek kö­szönhetően csökkent az ilyen jelle­gű jogsértések száma. A trükkös tolvajok jelenlétével azonban szá­molni kell. Az elkövető gyakran Az eset kapcsán Pásztorné Kovács Ágnes elmondta, na­gyon nagy hangsúlyt , kell fek­tetni a megelőzésre. Ennek érdekében a megy,e^,rep(lőr-fő­■ Feltételezhető, hogy adatot gyűjthettek az elkövetők a kiszemelt áldozatokról. kapitányság bűnmegelőzési tevékenysége során, kiemelt figyelmet fordít a lakosság fel­világosítására a trükkös tolva­az időskorú sértettet megtévesztés­sel károsítja meg. A tettesek a vég­sőkig kihasználják a sértett hiszé­kenységét, jóindulatát. Az alkal­mazott trükkök fegyvertára óriási, az elkövetők rendkívül gyorsan alkalmazkodnak egy adott szituá­cióhoz. Minden esetben egy cél vezérli őket: a sértett értékeinek, pénzének megszerzése. jók, házalók kapcsán. Különbö­ző fórumokon, konferenciákon, idősek otthonában tartott elő­adásokon, a körzeti megbízot­takon keresztül, illetve szóró­lapok osztásával is felhívják az állampolgárok figyelmét, hogy mit tehetnek, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozataivá. Aki megfogadja ezeket a ta­nácsokat, valóban elkerülheti, hogy meglopják. így tett egy idős, szolnoki asszony is, akit a közelmúltban két ismeret­len keresett fel olyan indokkal, hogy az egyik szolgáltatónál túlfizetése van. Az idős asszony folyamatosan kérdezgette az is­meretleneket, akik megpróbál­tak bejutni az asszony házába. Azonban az útjukat állta, majd miután egyre gyanúsab- ban kezdtek viselkedni a hí­vatlan vendégek az asszony kiabálni kezdett. Ettől a csalók megriadtak, majd sietve távo- zatk a ház udvaráról. A hölgy ezt követően azonnal értesítet­te a rendőrséget. Néhány fontos tanács- az egészséges bizalmatlan- ság'fiásznos az idegenekkel szembeni- MINDIG MEG KELL győződni ró­la, hogy az adott személy való­ban az, akinek mondja magát!- ha lehet, mindig kérjék el az illető igazolványát, jegyezzék fel adatait!- ha felmerül, hogy csalók ál­dozatai lettünk, azonnal értesít­sük a rendőrséget!- ne adjunk ki magukról bizalmas információkat ismeretleneknek!- soha ne adjunk át ismeretle­neknek készpénzt, sem saját bankkártyát! X GYORSSZAVAZAS ■ Ön hogyan védekezik a csalók ellen? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZOUON.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Több trükkös bandát is felszámoltak Munkahelyek létesülnek Miklóson közélet A nemzetgazdasági miniszter is a lakossági fórum vendége volt Töltőállomása lesz az elektromos autóknak- Cáfolom a megszorításokról szóló híreszteléseket - hang­súlyozta Varga Mihály nem­zetgazdasági miniszter a tö­rökszentmiklósi művelődési központban tartott teltházas lakossági fórumon tegnap. - A kormány célja: kikerülni az adósságcsapdából és az adós­ság csökkentését folytatni fogjuk. Másik célunk többek között, hogy munkahelyeket teremtsünk itt, Törökszentmik- lóson is. A tapasztalat azt bizo­nyítja, hogy egy jó szakma töb­bet ér, mint egy rossz diploma- tette hozzá. Boldog István, a térség or­szággyűlési képviselője is részt vett a fórumon, ahol elárulta: lesznek munkahelyteremtő be­ruházások a városban, és bízik abban, hogy az állásokat hely­béliek fogják betölteni. A fórumon elárulták, hogy to­vább fejlesztik a strandot. Sőt, a városközpontban tanuszodát fognak létesíteni. Dr. Juhász Enikő, a település polgármes­tere lakossági kérdésre vála­szolva elmondta, hogy a 2014 és 2020 közötti pályázati forrá­soknak köszönhetően lehetőség lesz arra, hogy megoldják a vá­rosban a belvíz elvezetését. Egy 5 másik kérdés kapcsán pedig 1 megjegyezte: jelenleg húsz köz- « intézményt fűtenek termálvíz- | zel, és a jövőben lehetőség lesz s. lakossági rákötésekre is. ■ В. B. Varga Mihály (jobbra) is válaszolt az érdeklődők kérdéseire közgyűlés Megköszönték mun­kájukat és elköszöntek a pol­gármesteri hivatal munkatár­saitól a szolnoki közgyűlés tag­jai a megbízásuk lejárta, illetve az október 12-ei hely- hatósági válasz­tások előtti utolsó rendes testületi ülésen. Az önkormányzati kép­viselők csütörtökön utoljára még fontos előterjesztésekről tárgyaltak. A döntések értel­mében hamarosan üzembe helyezik Szolnok első elektro- mosautó-töltőállomását. A be­rendezést egy ismert autógyár telepíti a Sólyom úti parkolóba, az üzemeltetést pedig térsé­günk legnagyobb elektromos szolgáltató cége vállalta. Az ön- kormányzat a területet bizto­sítja, így alig kétmillió forintos önerővel Szolnok része lesz az elekt­romos gépkocsikat kiszolgáló orszá­gos tengelynek. A közgyűlés meg­szavazta, hogy a város tovább folytatja közterületeinek fásítá­sát, valamint a hulladéktároló edények száma is emelkedni fog. A testület végül pedig el­fogadta a megyeszékhely 2014 és 2020 közötti európai uniós ciklus gazdasági programjához igazított hosszú távú városfej­lesztési koncepcióját. ■ M. G. ■ A város tovább folytatja közterületeinek fásítását.

Next

/
Thumbnails
Contents