Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-20 / 220. szám
4 TURKEVE 2014. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT Immáron tizenöt esztendős lett a művészeti iskola évforduló A Keviföld Alapítványt több mint két évtizeddel ezelőtt, még 1993. március 1-jén magánszemélyek hozták létre a város, Túrkeve közművelődésének, illetve kulturális életének támogatására. Évekkel ezelőtt, még 1999- ben tevékenységi körébe felvette az alapfokú művészeti iskola fenntartását és az intézmény az év szeptemberében megkezdte működését. Az iskola célja az alapfokú művészeti ismeretek elsajátítása. Továbbá az egyéniségek és a személyiségek fejlesztésén keresztül a gyerekek, a fiatalok a művészetet tisztelő, a kultúra iránt érdeklődő, széles látókörű, élményekben gazdag, egyéniségükben, személyiségükben kiteljesedő felnőtté váljanak, mondta el mindezzel kapcsolatban lapunknak Kézs- márki János, az intézmény vezetője.- Tizenöt év egy iskola életében is nagy idő, ugyanakkor felgyorsult világunkban mégis rövidnek tűnhet. Érdemes ezért belegondolni az eltelt időbe - kezdte Kézs- márki János. - Mennyi-menynyi munka, öröm, harc, tü■ Tizenöt esztendő egy iskola életében is nagy és hosszú időnek számit. relem, remény és siker van az elmúlt hosszú esztendők mögött. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Keviföld Alapítvány alapítóinak és kuratóriumi tagjainak, valamint az iskola egykori és jelenlegi pedagógusainak, vezetőinek, diákjainak, a szülőknek és támogatóknak azt az odaadó és lelkiismeretes munkát, mellyel felépítették, megteremtették a most már tizenöt esztendős Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskolát (KVA- MI). Reméljük, hogy az elkövetkező tanévek az eddigiekhez hasonló vagy még nagyobb sikert hoznak, és egyre több gyermek bontakoztatja ki a meglévő tehetségét a KVAMI falai között - tett hozzá Kézs- márki János. ■ Székely kapu. Kilenc éve díszíti a Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskola bejáratát az erdélyi mesterek által készített székely kapu. A tölgyfából faragott alkotás Gelencén készült, Both László és testvére, Imre szakértelmét dicséri. Az iskola 15 éves fennállásának tiszteletére felújított magyar építészeti és kultúrtörténeti hagyományokat ötvöző mestermű nemcsak az összmagyarságtudatot erősíti, de idegenforgalmi látványosság is a település központjában. Az ország gulyása lett portré A finom pörkölt titka egy jó kevi birka Kelemen Tamás szerint Kelemen Tamás, az ország gulyása is részt vett a szolnoki Gulyásfesztiválon rendezett jótékonysági főzőversenyen a minap. Többek kívánságára őt kérdeztük titkáról: hogyan varázsol mindig finomabbnál finomabb ételeket a bográcsba. Munkatársunktól- Nincsen nekem semmi titkom - válaszolt rögtön a kérdésünkre Kelemen Tamás, aki elnyerte az ország gulyása címet is. - Sőt! Még csak „gyökereim" sincsenek, vagyis a felmenőim között sem akadt senki, aki a juhászattal foglalkozott volna. Egy baráti társaságban jött meg a kedvem a főzéshez, és ahhoz, hogy megtanuljam, hogyan kell elkészíteni a híres túrkevei birkapörköltet. A barátom, Kovács 5 Károly volt az, aki átadta nekem I úgymond a tudományát. Az ő | családjában ennek már hagyó- J mányai vannak: az édesapja és £ a nagyapja is juhász volt. Sokat főztünk együtt, de ne gondolják, hogy csak birkapörköltet! Nagy kedvencünk a tárkonyos vaddisznóleves és más vadételek is. Mivel a baráti társaságomban több vadász is van, nagy szeretettel sütünk vadakat: őzet, vaddisznót. A vadkacsát leginkább különböző káposztás alapokra helyezve készítjük el, burgonyával, hagymával és füstölt szalonnával, mi így szeretjük. De a pacal is nagy kedvencünk, főleg perzselt marhalábbal ízletes. Beszélgetésünket követően pedig tárkonyos levest fogok ebédelni - tette hozzá. S, hogy mi a titka a híres-neves túrkevei birkapörköltnek?- Annak csak egy: jó kevi birka kell hozzá - hangsúlyozta Kelemen Tamás. - Biztosan sokszor hallotta már, hogy a fejet, lábat perzselten kell a húshoz adni. Ez adja meg a jellegzetes ízét az ételnek, melyet ezt követően az alapfűszerekkel ízesítünk. Fontos, hogy nem kell bő lével indítani. Egy nagy birkából egy negyvenliteres bográccsal lehet készíteni birkapörköltet. A gulyásfesztiválon harmincliteres bográccsal főztünk, de mind el is fogyott. A jótékonysági akció keretében az egyik iskolának ajánlottuk fel a főztünket, a birkapörköltet - árulta el. De Kelemenéknél nemcsak a családfő, hanem a felesége és a fia is nagyszerű szakács.- Való igaz, a kisfiúnk, Tamás is mindig szívesen részt vesz a főzésben - árulta el. - Öt évvel ezelőtt, hétesztendős korában mondta először, hogy szívesen beöltözne 6 is népviseletbe, és bográcsolna velünk. A szolnoki fesztiválon is paraszti viseletét hordott. A dédnagyapja hagyta még rá a nadrágot és az inget, amit felvett. Tetszett neki nagyon, hiszen akkor még néptáncolt is - árulta el. Kelemen Tamás és baráti társasága több eredménnyel is büszkélkedhet. Az idei túrkevei juhászfesztiválon a második helyen végeztek. Tavaly pedig két aranyérmet szereztek a második nap, vasárnap, meghirdetett versenyen ugyanezen rendezvényen. Egyiket a birkapörkölt- jükkel, másikat pedig kunsági ízek kategóriájában. Képünkön a túrkevei házaspár, Kelemenné Acsádi Ágnes és Kelemen Tamás látható fiukkal, Tomival a szolnoki fesztiválon HÍRSÁV Kitüntették az életmentőket magas rangú elismerésre terjesztették fel még nyáron azokat rendőröket és azt a polgárőrt, akik megmentettek egy életet gyors helyszínre érkezésüknek, helyzetfelismerésüknek köszönhetően. Gyenge Dávid főtörzsőrmester, valamint a túrkevei Takács András törzsőrmester és Nagy Róbert polgárőr elmondták: minden pillanat számított, azonnal cselekedni kellett, nem maradt idő tétovázásra. A kevi életmentőket Bátorságért Érdemjelellel tüntették ki a belügyminisztérium márványaulájában a minap. Helyreállítanák a csarnok tetejét vis major támogatás címén támogatási igényt nyújtanak be a helyiek a belügyminisztériumhoz a Városi Sportcsarnok tetőszerkezetének helyreállítása céljából. A teljes beruházás összköltsége közel 24 millió forint, amelyből saját forrás 2 millió 400 ezer, a támogatási igény pedig közel 21 millió 600 ezer forint. Gondozzák a teret a közmunkások a közhasznú munkásoknak az egész év során van munkájuk. Az egyik csapatuk az őszi időszak beköszönté- vel a főtéren lévő vadgesztenyefák lehullott terméseit és á lombjait takarítja el, valamint rendszeresen gondozza a kert rózsáit és növényeit. Dolgoznak a közmunkások Bőven akadt dolguk a lánglovagoknak tűzoltók Sok dolguk akadt a túrkevei tűzoltóknak az elmúlt időszakban. Sörös Tibor, a túrkevei Mentő és Tűzoltó Egyesület parancsoka elmondta, hogy probléma volt a tetőről lezúduló, vizet elvezető ereszcsatornák eltömődése falevelekkel.- Több ízben takarítottuk ki ezeket a csatornákat többek között a Madarász házaspár a Setét Mihály utcákban, valamint a Ványai Ambrus Gimnázium területén - kezdte a parancsnok. - Emellett az Ács-tanyánál tarló égett, ami veszélyeztette az akkor rpég lábon álló gabonát. A tüzet elfojtottuk, az eset kár nélküli volt. A Nyíl utcában egy elhalálozott személyt segítettünk lehozni a lakóépület padlásáról. Részt vettünk továbbá a motokrosszverseny biztosításában is. A feladatok között említeném, hogy megjelentek a darazsak, egyre többen kérik segítségünket a fészkek eltávolításához. Fokozott óvatosságra intünk mindenkit, védőfelszerelés nélkül senki ne próbálja azokat eltávolítani, leszedni, mert a darazsak veszélyesek, agresszívek. Akár súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet a csípésük, amit egy esetben tapasztaltunk is - számolt be Sörös Tibor. ■ Ősszel is keresett. A hűvösebb Időben Is többen töltenek egy kellemes napot a városban található gyógyfürdőben. Az idei évben közel 1200 négyzetméter fedett épületet alakítottak ki. Meghatározzák a fejlődés ütemét a feltételek sport Új tagegyesülettel bővülhet hamarosan a Magyar Torna Szövetség repertoárja, hisz számos tomászpalánta készül szorgalmasan a Túrkevei Református Egyházi Iskola tornatermében. Ványais férfi tornászokról többször lehetett már hallani diákolimpiákon, most viszont a helyi női torna alakulásáról kérdeztük Nagy Ibolya edzőnőt.- Igen, nagy öröm számomra, hogy immár harmadik éve tornázhatok együtt a túrkevei lányokkal. Sportágismeret gyanánt kezdtünk, és természetesen nagyobb hangsúlyt is fektetünk a tomasport művelésének meg- kedveltetésére. Mára pedig eljutottunk odáig, hogy a kitartás és szorgalom jutalmául hamarosan egy-egy versenyen is megmutathatjuk tudásunkat - mondta. - Nyolc évig tornáztam, tizenkét évig voltam főállású edző Békéscsabán, az ország „női torna fellegvárában”, ahol Ónodi Henrietta olimpiai bajnokot is kinevelték. A tárgyi, illetve személyi feltételek meghatározzák a fejlődés ütemét. Természetesen egész más egy iskolai tornateremben, magas szinten tanítani, mint egy kiépített rendszeren belül. No, de minden új dolog így kezdődik, nem igaz? A legfontosabb a lelkesedés, a gyerekek örömtől csillogó szemei. Abból pedig van. Jócskán - hangsúlyozta Nagy Ibolya. ■