Új Néplap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-09 / 210. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2014. SZEPTEMBER 9., KEDD Vágyálom lenne csak a távmunka? állás A kutatás szerint szívesebben dolgozna otthonról az alkalmazottak nagy része A több mint száz főt foglalkoztató vállalatok munkavállalói nagyobb eséllyel dolgozhatnak irodán kívül, mint a kisebb cégek alkalmazottai. A megszokotthoz képest jóval nedvesebb volt az idei nyár csapadék A Kötivízig működési területére az év kezdetétől augusztus 31-ig átlagosan 408,6 milliméternyi csapadék esett, ami a sokévi időarányos területi átlag 115 százaléka - adta közre honlapján a vízügyi igazgatóság. Ezen belül június elejétől augusztus végéig átlagosan 218,1 milliméternyi eső hullott, ebből 137,1 mm júliusban, 52,6 mm pedig augusztusban. Mindez jelentősen, 89,5 milliméterrel haladja meg a nyári hónapok sokéves csapadékátlagát. Ha területileg vizsgáljuk a hidrometeorológiai mérési adatokat, nyomban feltűnik, hogy milyen szélsőséges eloszlást tapasztalhattunk az idei nyáron. A legtöbb esőt a Kunszentmárton térségében élőknek kellett elviselniük, egészen pontosan 353,6 milliméterül). Ebből 195,8 mm zúdult le júliusban, 127,6 mm pedig augusztusban. A Tiszazug fővárosával ellentétben a negatív havi rekorder júniusban Jászkisér volt 13,2 milliméterrel, júliusban Kunhegyes 81,2 milliméterrel, majd augusztusban Szolnok, 19,3 milliméterrel. ■ A munkahelyekről beszélt ajelölt a jobbik Magyarországért Mozgalom szolnoki alapszervezete az alábbi helyreigazítási közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz: „A 2014. szeptember 3-án „A Jobbik szerint másra kellett volna költeni az Agórára szánt pénzt” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Kiss Gabriella polgármesterjelölt szerint rossz úton jár a mai önkormányzat akkor, amikor évről évre csökkenti a kultúrára fordítható összeget. A valóság ezzel szemben az, hogy Kiss Gabriella, a Jobbik polgármesterjelöltje nem beszélt arról, hogy az önkormányzat évről évre csökkenti a kultúrára fordítható összeget, hanem a munkahelyteremtés prioritását helyezte előtérbe.” ■ A magyar munkavállalók 80 százaléka szívesen dolgozna otthonról - derül ki egy friss felmérésből. A távmunka nálunk még gyerekcipőben jár, és mint mindenhol, itt is vigyázni kell az átverésekkel. Munkatársainktól- A távmunkának előnyei mellett komoly hátrányai is lehetnek - osztotta meg tapasztalatait a szolnoki K. Lajos, akinek cége évekkel ezelőtt szüntette meg a központi irodáját költségoptimalizálás címén, az alkalmazottak megtartása mellett.- Ideális megoldásnak tűnt, hiszen elvileg az ember így maga osztja be az idejét. Rövid időn belül megtapasztaltam azonban a hátulütőjét. A főnökség szervezetlen irányításából az következett, hogy lehetetlen g volt előre megtervezni a napi- S rendünket, hiszen tetszőleges | időpontokban, sokszor este | nyolc-kilenc órakor jelentkez- | tek hirtelen jött elképzelések- | kel - folytatta. - A rugalmas munkakör, a vezetőség kaotikus irányítása végül oda vezetett, hogy a legszakszerűbb tervezéssel sem tudtam megoldani, hogy ne reggel nyolctól éjfélig vagy még tovább tartson a munkaidőm. Nem is lehetett sokáig bírni, aztán a cég is bedőlt. Maradt a tanulság: jó dolog a távmunka és rugalmas időbeosztás, de ha a legfelül ülőknek nincs határozott elképzelése, munkaterve, mert így lehetetlenné válik a hatékony munkavégzés - számolt be tapasztalatairól. ■ A szakértő szerint, ha az ember bejár a munkahelyére, annak összetartó ereje is van. A profession.hu kutatása szerint Magyarországon a klasszikus távmunka aránya nagyon alacsony, holott az álláskeresők, munkavállalók részéről láthatóan lenne rá igény, és a technikai feltételek is adottak. A több mint 100 főt foglalkoztató cégek munka- vállalói nagyobb eséllyel dolgozhatnak irodán kívül. Ezzel szemben a kis, 30 fő alatti cégeknél, valamint az államigazgatás, az egészségügy és az oktatás területén dolgozók nem látnak esélyt a változásra. Míg utóbbiak szerint ezeken a területeken a cég tevékenységéből adódóan (67 százalék), valamint adatbiztonsági kérdések miatt (23 százalék) nincs és nagy valószínűséggel nem is lesz lehetőség a távmunka bevezetésére, addig egy korábbi kutatás szerint a munkáltatók elsősorban a vállalati kultúra hiányát, az adatbiztonság kérdését és a munkavállalók feletti kontroll csökkenését sorolják a legfontosabb visszatartó okok közé. Alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete megyénkben Év Ft 2008 102319 2009 104403 2010 112 666 2011 116369 2012 116 534 FORRÁS: KSH Pintér Zsolt ismert fejvadász és karrierszakértő a témával kapcsolatban elmondta: sok érv szólhat a távmunka mellett.- Ma már otthonról is lehet konferenciahívásokat lebonyolítani, skype-olni stb., tehát a technikai feltételek nem szabnának gátat az újgynevezett home office-nak - mondta Pintér Zsolt. - Egész más azonban, ha az ember reggel felöltözik, bejár a munkahelyre, a kutatásából az is kiderül, hogy az otthoni munkavégzéshez szükséges technikai feltételek biztosítása munkavállalói oldalról nem jelentene gondot. A távmunka egyik legnagyobb előnye a munkáltatók (73 százalék) és a munkavállalók (75 százalék) szerint is az, hogy a szokásos munkaidőtől eltérő időszakban is dolgozhatunk. A munkavállalók pozitívumként említették azt is, hogy csökkennek a közlekedéssel járó kiadások (72 százalék), s könnyebb összeszemélyesen találkozik a kollégáival. Mindennek összetartó ereje van. Nagy híve vagyok a távmunkának, de valóban vannak olyan dolgok, például értekezletek, találkozók, melyeket nem lehet máshogyan, csak személyesen lebonyolítani. Az ügyfelek szempontjából sem mellékek, hogy egy irodá-' ba jön be vagy egy kávézóban találkozunk. Ily módon bizalmi jellege is van egy munkahangolni a munkával és a magánélettel járó teendőket (63 százalék). Míg a munkaadók 60 százalékát a távmunkával kapcsolatban elsősorban az aggasztja, hogy kevésbé tudja ellenőrizni alkalmazottait, addig a munkavállalók 59 százaléka szerint inkább a távmunkában betölthető pozíciók alacsony száma aggasztó, de hátrányként említették az elszigeteltség érzését is (51 százalék), valamint a munka és a magánélet határainak összemosódását (50 százalék). helynek. Megjegyzem: a cégek véleményem szerint jogosan bíznak meg a munkavállalóikban. Aki távmunkát vállal, az valóban dolgozik otthon, mint ahogyan én magam is - tette hozzá. A távmunka részlegesen működik a fejvadász szerint.- A gyermeket vállaló hölgyeknek a családbarát munkahelyek felajánlják, hogy négy órában járjon be a munkahelyre, a másik négy órában pedig ha tud, dolgozhat otthonról is - mondta. - Mégis azt mondom, hogy a magyar munkavállalók hetven százalékánál a teljes munkaidős távmunkának nem látom realitását, míg harminc százalékuknál a félállású távmunka elképzelhető - zárta szavait. X GYORSSZAVAZAS ■ Ön vállalna részmunkaidős állást? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Előnyei és hátrányai is vannak a távmunkának ■feh./ Xv I A véleményét 2014. június 19-ig vár juk! ^ Szavazatát a Szoljun.hu hirportálon adhatja le! Uj lendületet kaptak az önkormányzatok fórum Mezőtúron járt Kövér László, az Országgyűlés elnöke Az önkormányzati választásokon az országos politikai erők is megméretnek, hiszen visszatükröződnek azok a választói vélemények, amelyeket az emberek a pártokról kialakítottak - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke mezőtúri sajtótájékoztatóján hétfőn. Kövér László lakossági fórumra érkezett a városba. A helyi választások tétje szerinte főként az, hogy az adott település vezetésére megfelelő, rátermett embereket találjanak, f és ha ezekre rátalál a közösség, | akkor általában ragaszkodni is | szokott hozzájuk.- A kormányzatnak szűk- s sége van a helyi támogatásra, Kövér László (középen), az Országgyűlés elnöke a lakossági fórumon mint ahogy a településeknek is szükségük van a kormány segítségére - folytatta a házelnök, aki kiemelte: az önkormányzatiság alapjainak 1990-94-es megteremtését követően ezen a területen az elmúlt néhány év számít igazán jelentős időszaknak, amikor az önkormányzatok mintegy 1200 milliárd forintos adósságát átvállalva új lendületet adtak a településeknek. A sajtótájékoztatón a térség országgyűlési képviselője, Boldog István hangsúlyozta, a térség motorja mindenképpen Mezőtúr, s ha a város tovább fejlődik, akkor minden környező település fejlődni fog. ■ 1. Igen, mert így mindenkinél kiderül mennyi pénze van és honnan? 2. Nem, egyszerűen egy szükséges technikai folyamatról van szó! 3. Nem, a hamisítás elleni biztonságot szolgálja. 4. Mindhárom együtt. 5. Nem tudom. sjn szerinr a gazaasag Kiienernesei szolgálja-e a készpénz lecserélése? > 4