Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-06 / 182. szám
2014. AUGUSZTUS 6., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Régi ötleteket gondol újra találmányok A túrkevei feltaláló levegővel hajtott motoron is dolgozik HÍREK zárták a tábort ünnepséggel ért véget Sárospatakon az idei hagyományőrző tábor. A Magyarország Felfedezői Szövetség vendégházának udvarán megemlékeztek a negyedszázaddal ezelőtti alakulásról. Rakó József országos elnök visszaemlékezését Fodor István Ferenc, az etikai bizottság elnöke, jászjákóhal- mi csapatvezető követte. ■ Horgászbottal ütötte a sértettet a gyanú szerint MAGÁNLAKSÉRTÉS BŰNTETT ÓS testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy helyi lakos ellen a törökszentmiklósi kapitányság. Dr. Botkáné Belinszky Nóra sajtó- referens tájékoztatása szerint a harmincnégy éves férfi hétfőn dél körül jelent meg egy törökszentmiklósi háznál, ahol az ingatlan kapuját benyomta. A férfi ezt követően előzetes szóváltás nélkül az ott tartózkodó sértettet egy téglával megdobta, majd egy horgászbottal megütötte. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a jogsértőt. ■ jól szerepelt a martfűi íjászfiú a megméretésen a napokban rendezték meg Ti- szafóldváron a 4. Aranyhegy íjászpróbát, ahol tradicionális, vadászreflex és longbow kategóriákban indulhattak a versenyzők. Martfűt Pfeffer Károly képviselte, méghozzá jó eredménnyel: ezüstöt szerzett a gyermek tradicionális kategóriában. ■ R. Á. Folytatódnak az építési munkálatok Szolnokon A Szolnokon zajló út- és járdafelújítási program keretében holnap a Gerle úton is elkezdődnek a munkálatok, ezért átmenetileg módosul a parkolási rend. Ezzel párhuzamosan tovább folytatódnak a Puskás Tivadar körúton, az SZTK mellett, illetve a Kaán Károly úton a járdaépítési, valamint a Kassai és a Csokonai úton az útépítési munkák. A Kacsa utcában a vízelvezetéshez kapcsolódó munkákat végzik - tájékoztatta lapunkat Gyuricska Éva, az önkormányzat sajtóreferense. ■ ► Folytatás az 1. oldalról- Jelenleg egy régi-új terven dolgozgatok, ez a sűrített levegővel működő motor. Ez a saját „gyönyörködtetésemen túl” egy régi alternatív energi- ás megszállottság bizonyítása lenne, méghozzá a fogyatkozó és egyre drágább, és robbané- konysága miatt veszélyesebb benzin kiváltására. Szélkerekekkel komprimált (sűrített) levegőtöltő állomásokon lehetne feltölteni a légtartályokat, amik autók, traktorok, tehát mobil erőgépek levegős motorjainak a meghajtásáról gondoskodna - mivel levegő mindenütt van. A motort a nagynyomású levegő működteti hol a dugattyú alá, hol fölé vezetve, mint egy gőzgép, csak itt nincs égetés, füst, hő, szmog, kosz... - magyarázza a gép működését Ferenc, s hozzáteszi: lehet, utópisztikus az elképzelés, ő mindenesetre dolgozik rajta. Egyébként gyerekkora óta foglalkozik az egyszerű problémák megoldásával, az első „műve”, ha jól emlékszik, egy krosszmotor összeállítása volt. A legemlékezetesebb pedig egy krosszüutó, amit frissen végzett szakemberként a ’80-as évek közepén épített.- Bajnoki sikereket nem hozott, de az idő viharait túlélte. Igaz, nem nálam. Tavaly véletlenül egy hirdetési oldalon a háttérben pillantottam meg, azonnal szerveztem a „megmentést”, a visszavételt, így huszonöt év után ismét nálam, a szülőföldjén várja a további restaurálást. Ezek éltetnek és teszik világossá az alkotói vágyat, hogy sikerült olyat alkotni, ami maradandó - mondja Ferenc. Vasadi úr anno a helyi szak- középiskolában autószerelőként végzett, majd TMK-sze- relő, épületbádogos is volt, később pedig - önkénteskedés után - tűzoltóparancsnokként is tevékenykedett. Ott napi szinten kellett megoldásokat találni másodpercek alatt, kellett a gyors döntés. Jelenleg éjjeliőrként dolgozik, ahol vele együtt a gondolatai sem alszanak.- A környezetem, családom már hozzászokott az egyedi látásmódomhoz, ki így, ki úgy támogatja ötleteim megvalósulását. Én rendíthetetlen vagyok. Alkalmazom is a berendezéseket, így tudom, ha módosítani kell azokat. Persze olyan is volt már, hogy nem lehetett használni a végén - mondja mosolyogva. Aztán kiderül, hogy Ferenc nem csak a műszaki dolgokban van otthon. Mint meséli régebben cikkeket is írt a helyi, túrkevei újságban.- Én kezdtem el a tűzoltósági hírek rovatot, de voltak saját ötletek is, általában az alternatív energiákkal kapcsolatban. Fiatalon pedig novellákat írtam - néhány a szakközepes időkben megjelent az iskolaújságban -, amiket összeszedtem a „Sikertelen sikeredményeim” könyvecskémbe - mondja végül. ■ Rimóczi Ágnes Vasadi Ferenc és a nem mindennapi permetezőgépe Könyvtárban dolgoznak. Zagyvarékason a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban a szünidőben diákokat is foglalkoztatnak. Az intézményben rendszeresen dolgoznak közfoglalkoztatottak is. Felvételünkön balról jobbra: Czifra Noémi középiskolás, Csasztvanné Ballók Éva igazgató és Fornton Martina diáklány a visszavitt könyveket rendszerezik a könyvtárban. JEGYZET Az emberi tényező még messze a nyár vége, de már most látszik, hogy a szezon negatív csúcsot dönthet a közúti balesetek vonatkozásában. Ugyan a statisztikáktól feláll a szőr a hátamon, de tény, a számok nem hazudnak, és minden mutató romlik: többen halnak meg, többen sérülnek meg, mint korábban, ezen a hétvégén is a hírek többsége karambolokról szólt. S nem azért, mert tombol az uborkaszezon, hanem mert valóban egymás után történnek a tragédiák. a dögmelegben, két vihar között persze szinte néha érezni lehet, hogy valami biztosan történni fog, tényleg benne van a levegőben a tragédiák lehetősége. S nemcsak az utakon. Az idegek pattanásig feszülnek, előbb pattan el a húr, előbb hagy ki a figyelem, a fáradtság is korábban és nagyobb súllyal telepszik a reakcióidőre. Mindaz, amit „emberi tényezőnek” neveznek, ezekben a napokban hatványozottan jelentkezik, nem elég magunkat kordában tartani, azt is számításba kell venni, hogy a másik is gyakrabban hibázhat. viszont a nyárra, az időjárás viszontagságaira sem lehet mindent ráfogni, egyrészt, mert kánikula tavaly is volt, sőt, lesz jövőre is. Persze csak annak, aki megéri. Nagy okosságokat nyilván a hatóságok sem tudnak mondani, maradnak a közhelyek, hogy hát csak ésszel, lassabban, kipihenten, álljunk meg, igyunk (vizet) gyakrabban, satöbbi, ezeket pedig leírni is unom, nemhogy olvasni. Pedig a közhelyek attól közhelyek, hogy igazak. Ezért aztán nem ártana okulni belőlük, még az előtt, hogy megtörténne a baj, mert utána már tényleg késő. SZÓVAL, LÉNYEGÉBEN ez ÍS csak rajtunk múlik. Elsősegélyt is nyújtottak a táborozok foglalkozás Az újraélesztést is gyakorolhatták a lelkes gyerekek az iskolavédőnőkkel Együtt szerepelt a takarítónő és az atya a darabban Az ablakon át juthatott be a fiú a virágboltba Az elsősegélynyújtás alapvető fogásaival ismerkedtek a szünidejüket a Tiszaligeti Nyári Napközis Tábort töltő gyerekek tegnap. A Szolnoki Iskolavédőnők Egyesülete évek óta szervez a táborozóknak interaktív, játékos elsősegélynyújtó foglalkozást. Dr. Bagdiné Bangócs Éva, az egyesület elnöke elmondta, a nyári szünetben a gyerekek sokkal felszabadultabbak, strandolni, kirándulni járnak, gyakrabban érhetik őket balesetek, így fontos, hogy ismerjék, mi a teendő rosszullét, ájulás, különféle sérülések esetén. Úgy véli, a gyerekek elég tájékozottak, azt például jól tudják, hogy segítséget, mentőt kell hívniuk. A gyerekek a stabil oldalfektetés módszerét is elleshették a szakembertől Legnagyobb sikere az ambu babának volt, melyen a gyerekek az újraélesztés technikáját gyakorolhatták, de lelkesen próbálgatták a stabil oldalfektetést is.- Mindvégig arra gondoltam, hogy ha úgy adódik, majd a való életben is alkalmazom, amit itt megtanultam - mondta Hajnal Frida, az elméleti tesztet legügyesebben kitöltő páros idősebbik tagja, míg társnője, Szabó Alexa nem biztos benne, hogy merné is használni tudását.- Köztudott, hogy sok felnőtt sem mer elsősegélyt nyújtani, de talán a gyerekek lelkesedésén keresztül őket is sikerül motiválni - fogalmazta meg reményeiket az elnök asszony. ■ К. B. ► Folytatás az 1. oldalról Idén újabb darabbal örvendeztették meg a várost. A társulat július 25-étől kezdődően hat alkalommal mutatta be a Szép nyári nap című vidám musicalt a művelődési házban. Az előadásokat most is a Szent Márton Alapítvány szervezte. A harmincfős társulat tagjai hónapokig készültek az egész estés műsorra, nem csak díszleteket, hanem színvonalas kosztümöket is beszereztek a darabhoz. Kövesdy Zsolt atya elmondta, a munka összekovácsolta a közösséget, így biztos, hogy jövőre újabb színművel áll elő a Szent Márton Színtársulat. ■ J. ZS. rendőrség Lopás' bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, aki hétfőn éjszaka egy szolnoki virágüzlet ablakát benyomva a boltból készpénzt, mobiltelefont, valamint egy táblagépet tulajdonított el. A rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tizenhat éves szolnoki fiút. A fiatalkorút hétfőn a délutáni órákban a város belterületén elfogták és előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették - mondta el lapunknak dr. Botkáné Belinszky Nóra megyei rendőrségi sajtóreferens. ■