Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-05 / 181. szám

Husztinak jól megy a sora. Alig három mérkőzés után megkedvelték Huszti Szabolcsot a kí­nai élvonalbeli Csangcsun Jataj szurkolói. Sajtóhírek szerint Husztiért 1,5 millió eurót fizetett a Csangcsun a német Hannovernek, a játékos pedig ugyanennyit keres évente új kenyéradójánál. LABDARÚGÁS •u 12 2014. AUGUSZTUS 5., KEDD Bundagyanú merült Tel egy bolgár focistával szemben Ot érem Székesfehérvárról atlétika Először nyert aranyat a MÁV SE férfi 4x100-as váltója Fontos meccset játszik a Löki Minszkben ma este labdarúgás A németek nyer­ték az U19-es válogatottak számára kiírt Európa baj­nokságot, amit hazánkban rendeztek meg az elmúlt két hétben. Az eseményt azonban beárnyékolják a pályán kívül történtek. Az MTI információi szerint ‘ ugyanis bundázás miatt őri­zetbe vettek egy utánpótlásko­rú bolgár labdarúgót, akivel szemben az a gyanú, hogy U19-es mérkőzések eredmé­nyét manipulálta. Az inside- worldfootball.com című inter­netes szaklap hétfőn azt írta, hogy a bolgár szövetség (BFU) nem nevezte meg a 20 éves játékost, de úgy tudni, hazájá­ban az élvonalban szerepel. A vizsgálat során azokat a futballistákat hallgatták ki, akik a múlt héten véget ért magyarországi U19-es Euró- pa-bajnokságon szerepeltek. A bolgár válogatott mindhá­rom mérkőzését elvesztette a tornán, s pont nélkül а В cso­port utolsó helyén zárt. A helyi média úgy tudja, az ügyben érintett a Lokomotiv Szófia volt kapusa, Daniel Gyaurov, valamint Szteven Petkov, a Lu- dogorec játékosa is. A BFU szerint a nyomozás hatással lehetett a nemzeti csapat magyarországi szerep­lésére, a vizsgálat ugyanis már az Eb előtt megkezdődött egy információ nyomán. A csa­pat trénere, Alekszandr Di­mitrov azt mondta: a játékosai a tornát megelőzően jelezték neki, hogy megpróbálták őket megvesztegetni. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *. Tel.: 56/419-011. Nyitva: mindennap 8-21-Jg 3 Szolnok, Szapáry utca 23. « Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg * Tájékoztatjuk tiszteit Ügyfeleinket, hogy a közéit árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! (1 egységre) Vétel Eladás EUR USD CHF 307.00 315,50 228.00 236,90 251.00 260,00 Érvényben: 2014. augusztus 5. Befektetési aranyértékesítés. | /Эк Közileteket is kiszolgálunk! j . . , i Moneyuram www.cornergroup.hu -»»»».« A MÁV SE villámemberei (balról) Ecsekl Dániel, Sípos János, Pázmándl Zsolt - a váltó tagja volt még Boros Bence -, Guba Lili pedig második lett 200-on Két bajnoki címet szereztek a szolnoki atléták a fehérvá­ri rekortánon. A kétéves el­tiltását letöltő Kővágó Zoltán biztosan nyerte a diszkosz­vetést, a négyszer százas férfiváltó nagy hajrával fu­tott föl a dobogó tetejére. Gutái István- Szenzációsan szerepeltek a gyerekek!- összegezte a hétvé­gi bajnokságot tömören Ecse- ki Tibor, a Szolnoki MÁV SE vezetőedzője. A 100 méteres síkfutás döntőjében két szolno­ki sprinter volt érdekelt, Sipos János 10,59-cel a harmadik he­lyen ért célba, Pázmándi Zsolt tizenegy századdal maradt el klubtársától és végzett a hato­dik helyen. A Boros Bence, Páz­mándi Zsolt, Sipos János, Ecse- ki Dániel összetételű 4x100-as váltó 41,02-t repesztett futa­mában, ez a teljesítmény pedig bajnoki címet ért.- Bizakodtunk abban, hogy a váltó odaér a dobogóra. Na­gyon halkan és nagyon óvato­san még az aranyéremben is reménykedtünk, hiszen két fu­tónk volt a döntőben- elevení­tette fel a nagy rohanást Ecseki Tibor- Azért csak kettő, mert Ecseki Dani előfutamában be­ragadt a rajtnál, így nem jutott a fináléba. Itthoni időeredmé­nyei alapján helye lett volna a döntőben. A műanyagborítá­sú pálya hiánya miatt mi nem olyan körülmények között ké­szülünk a versenyekre, mint a többi klub, ezért is nagy dolog ez a siker. No meg azért, mert a Szolnoki MÁV SE fennállása alatt felnőtt férfi váltóban még nem nyertünk magyar bajnok­ságot. A Szolnoki Honvéd SE ver­senyzője, az olimpiai ezüstér­mes Kővágó Zoltán az ötödik sorozatban elért 62,66-os dobá­sával nyerte meg a diszkoszve­tést. A zürichi Európa-bajnok- ság kiküldetési szintjét már korábban teljesítette. Gulyás Tamás a második he­lyet szerezte meg gerelyhajítás­ban. Elsőre 70,94-re repítette a szert, ezzel sokáig vezetett is, de a hatodik sorozatban a váci Magyari Zoltán 72,91-gyel túl­dobta a Szolnoki MÁV SE ver­senyzőjét.- Tamás Budapestre jár fő­iskolára, edzőjével félúton ta­lálkoznak, hiszen a közelben Albertirsán van lehetőségük edzeni. Úgyhogy ez a helyzet sem egyszerű. Igazán egyszer sem talált bele a dobásaiba, ez egy jó közepes eredmény tőle. De ilyen az atlétika, nagyon ap­ró dolgokon múlik a tökéletes dobás. - mondta Ecseki Tibor. A szolnoki női csapatot egy rossz váltás miatt kizárták a döntőben, de az egyésület így sem maradt érem nélkül. Guba Liliána az országos bajnokság előtt négy nappal érkezett haza az Egyesült Államokban ren­dezett junior világbajnokság­ról. Eugene-ben 24,11-et futott a 200 méteres síkfutás elődön­tőjében. Székesfehérváron még az átállás nehézségeivel küsz­ködve a második helyet szerez­te meg ezen a távon 24,36-tal. Ugyancsak meg kellett szen­vednie az időeltolódást a szin­tén vb-résztvevő gerelyhajító Szilágyi Rékának, aki 47,25- tel a negyedik helyen végzett. Aki még szokja a szert, hiszen elsőéves juniorként a korosztá­lyában 500 grammos gerellyel versenyez, 55,03-mal tartja a magyar csúcsot. A felnőttme­zőnyben viszont 600 gramm a szer súlya. A tízdekányi kü­lönbség azonban új technika elsajátítását igényli. Egyetlen szolnoki a magyar csapatban az eb jövő keddtől vasárnapig tart Zürichben. férfiak: Móricz Bálint (400 m), Kazi Tamás (800 m), Baji Ba­lázs (110 m gát), Kiss Dániel (110 m gát), Koroknai Máté (400 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Minczér Albert (3000 m akadály), Kővágó Zoltán (disz­kosz), Szikszói Róbert (disz­kosz), Pars Krisztián (kalapács), HudiÁkos (kalapács), Németh Kristóf (kalapács), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Rácz Sándor (50 km gyaloglás), Zsi- voczky Attila (tízpróba). NŐK: KapturEva (200 m), Papp Krisztina (10 000 m), Erdélyi Zsófia (10 000 m), Szabó Bar­bara (magas), Schmelcz Vivien Fanny (távol), Márton Anita (súly), Orbán Éva (kalapács), Madarász Viktória (20 km gya­loglás), Krizsán Xénia (hétpró­ba), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba). labdarúgás Az Újpest hazai pályán 1-1-es döntetlent ját­szott az utolsó negyed órát ket­tős emberhátrányban futbal­lozó Diósgyőrrel a labdarúgó OTP ВапЦ Liga második fordu­lójának vasárnapi zárómérkő­zésén, A gólszerzők Suljic (61.), illetve Grumic (53.) voltak. A bajnoki meccsek után a héten a nemzetközi kupa­meccsek felé fordul a figyelem. Előbb a Debrecen bizonyíthat, amely ma este a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik for­dulójában 1-0-s előnnyel lép pályára a fehéroroszországbeli Minszkben, továbbjutása ese­tén pedig biztos, hogy legalább az Európa Liga csoportküzdel­meiben érdekelt lesz. Ameny- nyiben a Debrecen sikerrel veszi a mostani akadályt, akkor a BL-selejtezőjének utol­só fordulójába kerül, ennek sorsolását pénteken rendezik Nyonban. Á negyedik forduló párharcának győztese a BL-, vesztese pedig az EL főtáblájá­ra kerül. A keddi riválissal 2012-ben a legrangosabb európai kupa­sorozat ugyanezen szakaszá­ban került szembe a hajdúsági csapat, amely az első mérkőzé­sen Ibrahima Sidibe góljával sokáig vezetett, ám a szenegáli támadó - aki egy hete bün­tetőből döntött a Nagyerdei Stadionban - a 93. percben a saját kapujába is betalált. Ennek ellenére a Debrecen kedvező helyzetből várhatta a nyíregyházi visszavágót, ame­lyen azonban Mozoleszkij és Á. Volodko góljaival 2-0-s ven­dégsiker született, így a fehér­oroszok jutottak tovább. Sajnos a vádlisérüléssel bajlódó Kulcsár Tamás még mindig nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, valamint szintén sérült René Mihelic is, aki a BATE elleni első mécs­esén szenvedett combizom- szakadást. A ma 19.30 órakor kezdődő keddi összecsapást a svéd Stefan Johannesson vezeti majd, a találkozót a Duna csa­torna élőben közvetíti. ■ Biztató játékot nyújtott csapatunk a montenegrói tornán kosárlabda Vasárnap már Európa-bajnoki selejtezőn, a portugáliai Coimbrában lép pályára a magyar válogatott A hétvégén, pontosabban va­sárnap este már Európa-bajno­ki selejtezőt fog vívni férfiválo­gatottunk a portugáliai Coimb­rában. Készül is csapatunk az E-jelű négyes mérkőzéseire, melyben a grúz és cseh váloga­tott lesznek a további vetélytár- sak. Azt tudni kell, hogy a hét csoportból az első helyezettek kvalifikálják magukat a jövő évi Eb-re, míg a legjobb máso­dik lesz a nyolcadik továbbju­tó. Készül is csapatunk, amely utolsó előkészületi meccsét vasárnap késő este játszotta a montenegrói Podgoricán. A ha­zaiak sem tétlenkednek, hi­szen nekik is selejtezniük kell, méghozzá Izrael, Bulgária és Hollandia ellenében. A podgo- ricai torna első napján ugyebár a magyarok 70-67-re verték Svájcot. Majd Montenegró 30 ponttal ütötte el a svájciakat. Rátérve a vasárnapi derbi­re a mieink vezettek az ele­jén, aztán Popovicsék percei következtek, tíz pont is volt az előnyük, melyből Vojvoda Dávidék négyet lefaragtak a szünetig. A fordulás után úgy tűnt, hogy elhúznak a házi­gazdák, hiszen már 12 ponttal is vezettek, de Keller Ákosék , nem hagyták magukat és négy § perccel a vége előtt már csak f négy pont volt a hátrányuk, J 64-60. A végjátékban azonban £ a hazaiak előbb egy duplát, Vojvoda Dávid (labdával) ismét csapatunk legjobbjának bizonyult majd egy kimaradt magyar do­bás után egy triplát is beszór­tak Sehovicsék, így már nem fenyegette veszély a győzelmü­ket, a végén pedig 13 pont lett a felek közötti különbség. Montenegró- Magyarország 78-65 (20-15,13-12, 21-16, 24-22) Montenegró legjobb dobói: Sz. Sehovics 16, Maras, A. Popo- vics 12-12, Dragicsevics 10. Magyarország: Wittmann 7/6, Thomas 12/9, Vojvo­da 17/9, Tóth N. 4, Keller 4. Csere: Dénes G. 7/3, Supola 2, Csorvási 4, Ruják 3/3, Ei- lingsfeld 5, Ferencz Cs. Szö­vetségi kapitány: Sztojan Iv- kovics. Edző: Pór Péter.- Svájc ellen jobban kosárlab­dáztunk, mint vetély társunk, és megérdemelten nyertük - kezd­te Pór Péter, a válogatott edzője. - Védekezésünk a hazaiak ellen is jól működött, többször is le­járt a támadóidejük. Támadás­ban is megvoltak a helyzeteink, de azokat nem mindig sikerült kihasználnunk. Természetesen voltak hibáink, de jót gyakorol­tunk, és játékunk biztató volt a közelgő Eb-selejtezők előtt. A fiúk mindegyik meccsen hatalmasat küzdöttek, le a ka­lappal előttük. Bízunk benne, hogy Portugáliában is sikerül majd jól teljesítenünk, és akkor jó eredményt érünk el a nyitá­nyon. ■ VARGA CSABA

Next

/
Thumbnails
Contents