Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-26 / 198. szám
2014. AUGUSZTUS 26., KEDD 11 TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS A közösséget is mindig szolgálni kell hivatás Várhatóan még ebben az esztendőben napvilágot lát dr. Nemes András legújabb kötete Korábbi művei után várhatóan még ebben az évben napvilágot lát dr. Nemes András kórházi főorvos újabb tanulmánykötete. Szathmáry István- Főorvos úr! Egykor nem okozott meglepetést, ha valaki hivatása mellett más alkotótevékenységnek is szentelte magát. Ma ez kivételnek számít. Önt mi ösztönzi arra, hogy az írásban is megtalálja önmagát?- Számomra nem csak az olvasás, hanem az írás is pihenés és igazi kikapcsolódás. Olyan, mint másnak a horgászás. íráskor sokáig keresem a legmeg- feleló'bb szavakat és csak ezeket kutatva találhatom meg a helyesen használható gondolataimat. Agyunkkal gondolkodnunk kell, mert ennek a folyamatnak gyógyító ereje és személyi- ségépítő hatása van. Úgy érzem, hogy az írással egy kicsit magam is újjászületek.- A régi orvosok jelentős része jó tollú szerző is volt. Esetleg az ő példájuk is hatott Önre?- Valóban, Csehovtól Csáth Gézáig, Németh Lászlóig orvosok sokasága foglalkozott az irodalom magas szintű művelésével. Ők óriások. Mind a hárman az én képzeletbeli dobogómon állnak, első helyen Csáth Gézával. De igazán szüleim voltak rám nagy hatással. Az értelmiségi lét lényege, hogy magas szintű szakmai munka mellett a közösséget is szolgálni kell. Szüleim ilyen emberek voltak. Róluk csak szuperla- tívuszokban tudok beszélni. A tudás, a hit, a hűség, a kötelesség és a becsület alapozta meg életüket.- Az visszahat-e orvosi tevékenységére, hogy nem csak fizikai, szellemi valójában vizsgálja hivatása tárgyát, az embert?- Ez természetes, hiszen több mint negyvenöt éves praxisom során családok és betegek ezreit gyógyítottam. Tőlük nagyon sokat tanultam. Ők a szociológia minden szintjét képviselve fizikai és szellemi értelemben is a társadalom és a korszakváltozások részesei voltak/ Ezeknek az összefüggéseknek egészségügyi feldolgozása, egy újabb könyv megírását is jelentheti.- Több befejezett és egy befejezés előtt álló munkáját követően milyen további terveket tűz ki önmaga elé?- Több híres felmenőim méltatlan leszármazottjaként szeretnék családunk történetével Miét ijmbere- Kevés város mutathat fel 40 Kossuth-díjas művészt, tudóst, filmrendezőt, drámaírót, mint Szolnok - mondja dr. Nemes András foglalkozni. Korábban nem hittem ennek jelentőségében, de biztatóan haladok vele. Karácsonyra megjelenő Százéves emlékeim című, a rettenetes 20. század történetét feldolgozó, részben cikkeimből válogatott új könyvemben teszek említést erről a témáról is. A bölcsek szerint az ember nem él száz Névjegy DR. NEMES ANDRÁS végzettség: Orvostudományi egyetem, gyermekneurológus, gyermekpszichiáter. család: házas, négy gyermeke van. művei: 29 tudományos közlemény, 145 előadás hazai és nemzetközi kongresszusokon. A Progresszív betegellátás című könyv gyermekneurológiai fejezetének szerzője, társszerzője, szerkesztője és írója A Szolnok Könyvének és a JNSZ Megyei He- tényi Géza Kórház történeti könyvének. Esszéi, tanulmányai eddig két kötetben jelentek meg. KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉGE: A JNSZ Megyei Tudományos Egyesület alelnöke. A JNSZ Megyei Hetényi Géza Kórház Tudományos Bizottságának elnöke. A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsági, valamint a Jászkunság folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. A Jászkis- ériek Baráti Egyesületének elnöke. Önkormányzati képviselő. sport: 1957-63 között a Szolnoki Dózsában, majd a Szeged vízilabdacsapatában játszott 1969-ig. évig, de ezer évre csinálhat magának sok gonddal járó vesződséges amint azt viharvert történelmünk is igazolja. Megfigyelhető, hogy történelmünk ciklusonként, közel ötszáz évenként sorsfordító, s kérdés, gyermekeink vajon remélhetnek-e egy boldogabb ötszáz évet? A régi bölcsek szerint félő, hogy újabb ötszáz év várat magára sok gonddal, vesződséggel a tisztesség és becsület hiánya miatt, pedig az Unió atyja, Robert Schuman előre jelezte „Az egyesült Európa vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz.” A Biblia, a nemzet, és a bennük élő szellemi-kulturális örökségünk már több mint 1000 éve összetartozik hazánkban és az európai kontinensen. Értékvesztett világunkban egyedül a hit az igazi értékmérő. Szolnok kiváló szülötteinek számba vétele, a város rengeteg értékes embert útjára bocsátó titkának boncolgatása mellett ezekkel a kérdésekkel is foglalkozom újabb munkámban.- Eddigi pályája mérlegét megvonva boldog, elégedett embernek érzi-e magát?- Erre a kérdésre születésnapomra a barátaimtól kapott Marcus Aurélius idézettel válaszolok: „Az élet szép és bármit is juttat neked a sors, ne felejts el élni. Élni az egyik legritkább dolog a világon, mert az emberek többsége csak létezik.” Én boldog, elégedett embernek érezhetem magam. PROGRAMAJÁNLÓ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent Orbán Patika (Munkácsy út 15.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 558 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 740 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 21,8 Celsius-fok. Kisköre-alsónál-112 centiméter, apadó, Szolnoknál -68 centiméter, áradó, a víz 21,6 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 125 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál -16 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 442-es út egyes szakaszain, valamint Szolnok, Törökszentmiklós, Tiszafüred, Tiszaigar és Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. ■ „Hibázz keményebben! Nem lehetsz sikeres hibák nélkül.” (Robert Toni Kiyosaki) MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Csingiling és a kalóztündér 10.15. Csingiling és a kalóztündér, 3D 13.15. A galaxis őrzői (12) 15.00. A galaxis őrzői (12) 3D 12.30,17.30,20.00. Lucy (16) 16.30.20.30. Repesik: A mentőalakulat, 3D (6) 10.45. Sin City: Ölni tudnál érte (18) 18.00. Sin City: Ölni tudnál érte (18) 3D 14.20,20.10. Szexvideó (16) 11.15, 18.30. Villám és a varázsló (6) 12.00. Villám és a varázsló (6) 3D 10.00,14.00, 16.00.22 Jump Street- A túlkoros osztag (16) 12.00,15.00,17.20,19.40. RÉGI IDŐK TERE > SZOLNOK. Piaci forgatag, vásár és mulatság várja az érdeklődőket a Kossuth téren szeptember 5-6-án 15 órától. Pénteken délutántól egészen szombat estig a régi idők hangulatát idézi Szolnok főtere, tele kézművesekkel, árusokkal, vásári mutatványosokkal, verklissel. Az apróbbak szórakozSomlói szelet HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 8 db tojás, 20 dkg finomliszt, 20 dkg cukor, 5 dkg darált dió, 1 ek. kakaó, 1 rumaroma, 1/2 dl tej, 10 dkg mazsola. A krémhez; 4 db tojássárgája, 10 dkg cukor, 3 cs. vaníliás pudingpor, 8 dl tej, 1 ek. kakaópor, 10 dkg darált dió, 2 cs. vaníliás cukor. a díszítéshez: 10 dkg olvasztott csokoládé, 5 dl habtejszín. elkészítés: A tésztához a tojásokat a cukorral habosra verjük, hozzákeverjük a lisztet. A'masz- szát 3 részre osztjuk. Egyik marad sárgán, a másodikba a kakaóport keverjük, a harmadikba a darált diót. Külön sütjük meg 23x34 cm-es sütőpapírral bélelt tepsiben. A krémhez a tojássártatásáról a Tarisznyás Műhely népi játszóháza, csúzlizda, szekrényjátékok, bódéjátékok, körhinta és számtalan kézműves gondoskodik. Ezen a napon a résztvevők kipróbálhatják a kosárfonást, gyöngyékszer-készítést, fafaragást, üvegfúvást, ólomöntést, agyagozást, csuhéfonást. A tanyaudvaron régi, feledésbe merült használati tárgyakkal, házkörüli eszközökkel ismerkedhetnek mega látogatók. Megnyitja kapuit a Régiségek vására, ahol mindenki találhat kedvére valót. A vásári forgatagban találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglőrökkel, cirkuszi társulattal és gólyalábasokkal. A vásártéren lesz bábelőadás, mikromágia és élő zene. katonazenekari fesztivál SZOLNOK. A történelem színpadán címmel Katonazenekari fesztivált tartanak augusztus 29-én 18 óra 30 perctől a Kossuth téren. A nagyszabású szabadtéri koncerten közreműködik a Bartók-Pásztory Ditta-díjjal kitüntetett gákat a cukorral, a pudingporral, a vaníliás cukorral és kevés tejjel simára keverjük, a megmaradt tejjel összekeverve felfőzzük. A tűzről levéve 3 részre osztjuk. Az elsőt ízesítjük vaníliás cukorral, a 2. krémet kakaóval és a mazsola felével, a 3. krémet összekeverjük a maradék mazsolával és a dióval. A vaníliás piskótát tesszük alulra egy tepsibe, meg- lócsoljuk a tej és a rumaroma keverékével, rákenjük a vaníliás krémet, következik a kakaós lap, ezt is meglocsoljuk a rumos tejjel, majd rákenjük a kakaós krémet. Rátesszük a diós lapot, ezt is meglocsoljuk, és rásimítjuk a diós krémet. Alufóliával lefedjük, hűtőbe tesszük. Honvéd Férfikar, a XIX. Regionális Katonazenekari Fesztivál résztvevő zenekarai és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Izaki Maszahiro. ELŐADÁS TISZAFÖLDVÁR. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum minden érdeklődőt vár augusztus 28-án 15 órára Bojtos Gábor levéltáros - megyei levéltár - Jisza- földvára Nagy Háborúban" című előadására. Az előadást követően ismertetik a 2014/2015 tanév első félévének múzeumpedagógiai programjait, amelyek az első világháborúra emlékező és az azt követő, Add a kezed! című időszaki kiállításokra és a Múzeumok Őszi Fesztiválja tiszaföldvári programjaira vonatkoznak. NYÁRI ESTÉK RÁKÓCZIFALVA. Augusztus 29-én, pénteken zárul a Zenés Nyári Esték sorozata, Nótás kedvű volt az apám címmel. A Varsány Közösségi Ház előttáplálkozás A datolyának számos jótékony hatása ismert - írja a bulvaros.hu. Élénkítő, energiapótló, altató, tüdőbetegség- és hurutellenes, enyhe hashajtó. A datolya rosttartalmának köszönhetően segíti az emésztést, javítja a bélműködést. A fügéhez és az ananászhoz hasonlóan a friss datolya is segít az emésztésben, meggyorsítja azt. Fokozza a szellemi frissességet, a koncentrálóképességet. Magas benne a pan- toténsav koncentrációja, ami fokozza az energiatermelődést a szervezetben. Réz- és káliumtartalma elősegíti a szervezet regenerációját. A datolya segíti ti téren 19 órakor Ábel Tibor magyar nótákat énekel. Zongorán kísér: Ábel Viktor. A rendezvényt rossz idő esetén a színházteremben tartják. KIÁLLÍTÁSOK SZOLNOK. Pogány Gábor Benő szobrászművész kiállítása nyílik Sac-Real címmel a Szoboszlai Galériában szeptember 3-án 17 órakor, mely október 11-ig látogatható. Szolnoki festők csendéletei címmel kiállítás nyílik a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban augusztus 29-én 16 óra 30 perckor. A tárlatot szeptember 30-ig tekinthetik meg. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. TOVÁBBI PROGRAMOK A SZOLJON.HU HÍRPORTÁLON OLVASHATÓK. a nyugodt alvást. Triptofánt tartalmaz, amelyből az agy egyik ingerközvetítő anyaga, a szero- tonin keletkezik, és ez épül át alváshormonná, melatoninná a tobozmirigyben. Nagy mennyiségű ásványianyag-tartalmá- nak köszönhetően vértisztító hatású, segíti a vérképzést és a sejtanyagcserét. Réz- és vastartalma által a vörösvérsejtek képzését támogatja. Egyes vizsgálatok szerint jótékony hatása van a légzőszervekre is. Különösen megfázáskor jó hatású. Szirupja hurutos megbetegedések kezelésére alkalmas. Kalciumtartalma a fogak, csontok állományát kedvezően befolyásolja. ■ SZOLNOK TV______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Aktuális 8.30 Téma volt az idén... 9.00 Nyári mozi - Fehér- lófia 11.25 Elixir 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt az idén... 13.00 Hősi halottak Ukrajnában - magyar katonai temetők 13.30 Örökségünk 14.00 Szolnoksport Extra 15.00 Aranykosár 15.55 Múzeumi Szabadegyetem 16.55 Koncertek a Tiszavirág fesztiválon: Silence Fiction 18.00 Elixir 18.30 Kultúr- korzó 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 19.50 Kedvenc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt az idén... 20.50 Honvéd 7 21.00 Aranyidő 21.30 Shakespeare: Szentiván-éji álom 22.00 Liturgia 22.30 Mérleg 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00- 24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dancedalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Hajdú Csabával 15.00 „Tempómat" - Autós percek Hajdú Csabával 22.00 Nekem 80, majd nonstop zene kedden 5 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! RECEPT A datolya elősegíti a pihentető, nyugodt alvást