Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-25 / 197. szám
2 2014. AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR A helybeli műemlékeket keresték fel a séta során Nem mosta el az eső a szezont turizmus Szerencsére a hűvösebb idő miatt sem esett vissza jelentősen a forgalom klubfoglalkozás Falubeli sétára indult a jászjákóhalmi Magányosok Klubja Szöllősi- né Kiss Katalin vezetésével két jelentős helyreállított műemlékhez. A híres-neves Fazekas Dávid betyár emléktáblájától indultak, melyet legendás elfogásának a 150. évfordulóján - 2003-ban - helyezett el a helybeli honismereti szakkör. Fodor István Ferenc hely- történész, egykori polgár- mester bemutatta az 1884- ben állított és nemrég újrafaragott kakasos Jézust, melynek tetején egy vaskakas emlékeztet Péter árulására, majd a népi műemlék tüzelős istállót keresték fel, mely a jászsági kétbeltelkes települések jellegzetes építménye volt egykoron, de mára már csak ez az egy található a kistérségben. ■ Eber volt az áruház biztonsági szolgálata lopás A Tiszafüredi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy tiszaszőlősi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 50 éves asszony augusztus 23-án 8 óra 40 perc körüli időben az egyik tiszafüredi nagyáruházban a hűtőpultból magához vett egy rúd téliszalámit, melyről az áruvédelmi azonosítót levette, majd a szalámit a táskájába rejtette, és az üzletből fizetés nélkül akart távozni. A biztonsági szolgálat emberei azonban tetten érték a nőt és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A helyszínre érkező járőrök elfogták az asszonyt és előállították a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. ■ Meglehetősen felemásra sikeredett az idei nyár. Az utóbbi hetekben egymást követték a frontok, ez pedig nem kedvezett a nyaralóknak. Szilvási Zsuzsa Megyénk fürdőiben azonban nem panaszkodnak az időjárásra. A megkérdezett fürdővezetők egybehangzóan állítják: mivel az eső is víz, a strandok forgalmán csak elvétve lehetett érzékelni a hűvösebb időjárást.- Ebben az évben már végképp nem volt arra lehetőségünk, hogy együtt menjen nyaralni a család - mesélte el Ko- vácsné Kelemen Csilla, akinek két gyermeke a nagyszülőkkel töltötte a vakáció jelentős részét. - így azután legalább hétvégekre tartalmas programokat szerveztünk. Mindig a megye más-más részére látogattunk el, a napot jórészt strandolással töltöttük, de megnéztük a fontosabb nevezetességeket is. Szerencsére a legtöbb fürdőben ma már kulturált fedett rész is van, nem okozott tehát gondot az sem, ha nem volt éppen kánikula. A jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel megyénk legtöbb fürdőjében legfeljebb az infláció mértékével emelték a belépők díjait. A szolgáltatások színvonala ellenben egyre magasabb, ma már jó néhány olyan stranddal büszkélkedhetünk, amely az ország bármely szegletében megállná a helyét. Megyénk legújabb vízi világa, a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő gyógymedencékkel, pezsgőmedencével, gyermekmedencékkel, úszómedencével, strandmeBár meglehetősen felemásra sikerült Időjárás szempontjából a nyár, a megyei fürdők nem panaszkodnak a szezonra. Képünk illusztráció. dencével, merülőmedencékkel, Kneipp-taposókkal, illetve a Kumánia Szaunavilág kül- és beltéri szaunákkal (finn szaunák, gőzkabin, infraszaunák) várja a vendégeket.- r Ez a széles választék lehetett a biztosíték arra idén nyáron, hogy a forgalom nem csökkent számottevően a hűvösebb napokon sem.- A kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő forgalmát nem csökkentette az idei felemás nyár - mondta el Csordás-Tán Eszter marketing- menedzser. - Mivel öt beltéri medencénk is van, így rossz időben is lehet strandolni, s ezt egyre többen fedezik fel. Sokan esőben, amikor szabadtéri programot nem tudnak választani, inkább jönnek fürdeni. Cserkeszőlőn ugyan érzékeltek némi csökkenést a hűvösebb napokon, összességében azonban jó nyári szezont zár a híres tiszazugi fürdő.- Nyáron azért inkább a szabadba vágyik az emberek A szabadvizeknél inkább aggódva kémlelték az eget a nyári szezonban a szabadvizek melletti szolgáltatók sokkal inkább szemlélték árgus szemekkel az eget az utóbbi hetekben. Különösen a Tisza-tó térsége számít fontosnak ebben a tekintetben térségünkben, hiszen a tározó vize gyorsan lehűl, s bizony sokáig tart, mire újra fürdőzésre alkalmas szintre melegszik. a kerékpáros-és horgásztu- rizmus népszerűsítésével, a programkínálat színesítésével, különböző látványosságok kialakításával azonban sokat javult a helyzet, a vendégek már nem csak azért érkeznek ide, hogy strandoljanak. Elsősorban családok, baráti társaságok jönnek, s a fürdés lehetősége mellett a látnivalók, kerékpározási, csónakázási lehetőségek is vonzzák őket. Míg a turizmusból élők a korábbi években úgy számoltak, hogy augusztus 20. után „lehúzhatják a rolót”, mostanság az a tapasztalat, hogy egyre többen használják ki a nyári szünidő utolsó napjait is, sőt, ősszel is szívesen érkeznek egy-egy hétvégére. többsége, csak akkor „menekülnek be” a fedett részbe, amikor nap közben hirtelen elromlik az idő - számolt be tapasztalataikról Gál József fürdőigazgató. - Ezért aztán a hűvösebb időszakokban Valamivel kevesebb vendég érkezett annak ellenére, hogy a fedett fürdőnk is teljes kapacitással üzemel, s minden korosztály megtalálhatja benne a számára megfelelő szórakozási, pihenési lehetőséget. Bízom benne, hogy a nyári szünetből hátralévő néhány napban még kedvező lesz az idő, és sokan látogatnak el hozzánk. Berekfürdő megyénk egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező, kedvelt fürdője, ahová elsősorban a gyógyulni vágyók érkeznek. Talán éppen ezért nem befolyásolja különösebben a vendégek létszámát a hűvösebb idő.- Néhány csepp esőtől szerencsére még nem riadnak el a fürdőzőink, így azt mondhatom, igazán elfogadható nyári szezon végefelé közeledünk - hangsúlyozta Torkos György, a fürdő igazgatója. - Még a rendkívül gazdag nyári program- sorozatunkból sem kellett elhalasztani esőzés miatt egyetlen műsort sem, azt mondhatom tehát, hogy kegyeibe fogadott bennünket az időjárás. Belépőjegyek árai a térségben Név Felnőttjegy Gyermek-/nyugdíjasjegy Családi belépő Berekfürdő Termál- és Strandfürdő 1300 1100 3600 (2+1 fő) Cserkeszőlől Gyógy- és Strandfürdő 1700 1250 5150 (2+2 fő) Kumánia Kisújszállási Gyógy- és Strandfürdő 1200 1000 3600 (2+2 fő) Tiszakécske Tisza-parti Termálfürdő 1400 1200TúrkeveThermál- és Élményfürdő 1000 800FORRÁS: ÚN-GYŰITÉS A gyanú szerint visszaélt a növényi anyaggal bűn A Karcagi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy karcagi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves férfi augusztus 17-én Karcagon egy becsomagolt, herbálos növényi anyagot kínált eladásra vásárlójának. A nyomozók azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit augusztus 22-én 16 órakor gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. ■ KEPES HÍREK Fogatosok találkoztak. Lovas fogatok baráti találkozóját rendezték szombaton Szajolban, az V. Játszunk fogathajtást! rendezvény keretében.Képünkön a törökszentmiklósi versenyző, Csabai Ádám látható. A képgalériát keresse a SZOLiON.hu hírportálon. Családok napja. Családi napot rendeztek szombaton Tiszavár- konyban. Volt főzőverseny, kézműves foglalkozás és kugliverseny is. Ápolják a hagyományokat. A zagyvarékasi hagyományőrző és hagyományteremtő napra várták tegnap a látogatókat a Kisszögbe. A színes programok közül képünk a színpadon fellépő törökszentmiklósi táncosokról készült. A képgalériát keresse a SZ0LJ0N.hu hírportálon.