Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-21 / 194. szám

2014. AUGUSZTUS 21., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Ünnep. Augusztus 20-án Karcagon, Szent István király napján, a Szent István római katolikus templomban az államalapításra emlékező szentmise főceleb- ránsa főtisztelendő Linzenbold József kisvárdai plébános volt. Gyulyás Zsolt plébános, érseki tanácsos mellett a szentmisén közreműködött még Vízi János plébános. A szentmise után vezetésükkel körmenet indult a Szent István-szoborhoz (képünkön). Visszahozták a halál torkából segítség A telefonban adott útmutatást követve végezték az életmentést HÍREK Halálos lakástűz Fegyverseken halálos áldozata is van an­nak az épülettűznek, ami tegnap éjjel lobbant fel Fegy­verneken. A Martinovics ut­cában egy lakóház teteje füs­tölt, ezt jelentették be éjszaka fél tizenegykor a közelben élők a katasztrófavédelem műveletirányításán. A török­szentmiklósi önkormányzati tűzoltók vonultak a helyszín­re. A házból füst gomolygott, az épületbe bejutó tűzoltók azt látták, hogy az egyik szo­ba gyulladt ki. A szobából kimentettek egy férfit, de rajta a helyszínen lévő men­tők sem tudtak már segíteni, életét vesztette. A tűz nem terjedt át a teljes épületre. ■ Sikkasztás gyanújával körözött férfit fogtak a szolnoki Rendőrkapitány­ság járőrei augusztus 18-án 18 óra 45 perc körüli időben ellenőriztek Szolnok belterü­letén egy német állampolgár­ságú férfit. A járőrök az iga­zoltatáskor megállapították, hogy az 58 éves férfi ellen a Szolnoki Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya sikkasz­tás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A körözött férfit elfogták és előállították a rendőrkapi­tányságra, ahol gyanúsított­ként kihallgatták. ■ Tiszaroffért emlékérem Fejes Lőrincnek TiszAROFF község Önkor­mányzata „Tiszaroffért” em­lékérmet adományozott Fejes Lőrincnek, a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnökének. Fejes Lőrinc odaadó munkájá­ért kapta a kitüntetést, amivel nagymértékben hozzájárult a falu árvízbiztonságának meg­tartásáért, javításáért. Az in­doklásból az is kiderül, hogy a szakaszmérnök sokat tett azért, hogy kiváló kapcsolat alakuljon ki Tiszaroff önkor­mányzata és lakossága, va­lamint a vízügyi igazgatóság között. Önmagáért beszél az a tény, hogy a „Tiszaroffért” emlékéremmel elismertek kö­zül egyedül Fejes Lőrinc nem a község polgára, hiszen nem ott él és dolgozik - közölte a Kötivízig. ■ Egy szokásos vasárnap reggel volt Mezőtúron, ami Csintó Sándornak rövid bolti vásár­lással kezdődött. Azonban ezt követően drámai események következtek, amely végkime­netele az utolsó pillanatokig nem volt eldöntött. Erdős Csaba- Tényleg úgy indult ez a reggel, mint mindegyik másik - kezdte a 17-i események felidézését a mezőtúri Csintó Sándor. - Reg­gel elszaladtam a boltba pár ap­róságért, de az úton sem oda, sem visszafelé nem találkoztam senkivel. Hazaérve reggelihez ültünk, amely rövidre sikerült, mert hamarosan csöngettek. Egy általam látásból ismert fiatalem­ber volt a kapunál, aki elmondta, azért csöngetett, mert egy idő­sebb férfi fekszik a házunk előtt a kerékpárja mellett, hátha hoz­zánk akart jönni, vagy egyálta­lán ismerjük-e - mondta. A férfi mozdulatlanul feküdt az út mentén, Sándor hiába pró­bálta kitapintani a pulzusát nem tudta, mert nem volt neki és nem is lélegzett.- Azonnal telefonért siettem és tárcsáztam a 112-t - folytatta.- Az ügyeletes azt mondta, hogy próbáljuk meg újraéleszteni, hát­ha sikerül visszahozni az életbe. Közben értesítette a mentőket és a rendőrséget is. A nejem fogta a kihangosított telefont, én pedig követtem az utasításokat, ame­lyeket a telefon túlsó végéről mondtak. Folyamatosan alkal­maztuk a szívmasszázst, majd pár perccel később már a rend­őrök is megérkeztek, akik közül az egyik azonnal lélegeztetni kezdte a beteget. Néhány pillanat és a mentő is megjött. Átvették a beteget, akinek már volt pulzu­sa. Közel fél órán át próbálták stabilizálni az állapotát, amely sikerült. Lett légzése és a szíve is dobogott, igazi happy end - mondta szerény mosollyal a férfi. Csintó Sándor elmondta, nem az elmúlt hónapok során több­ször is beszámolt lapunk arról, hogy szolgálaton kívül, vagy szolgálati időben katasztrófa­védők, rendőrök, mentősök, vagy polgárőrök emberéleteket mentettek. Legutóbb egy, a Szol­noki Rendőrkapitányságra visz- szatérő helyszínelő és két kollé­gája mentettek meg egy férfit, is tudja, mi lett volna, ha az a férfi nem látja meg a szerencsétlenül járt idős urat az út mentén, vagy ha flegmán tovább áll, azt gondol­va: biztos részeg. Azt is hozzátet­te, az elmúlt évek során már több­ször is volt, hogy segítenie kellett bajbajutottakon. Közel egymillió kilométer van már a háta mögött és baleseteknél, sérültek ellátá­sánál mindig segítséget nyújtott, ahol tudott. Még annyit tett hoz­zá, ez nem hőstett, minden em­bernek így kell tennie, ha szük­ség van a segítségre. De mindez nem sikerült volna, ha nem érke­zik a segítség egy rendőr szemé­lyében, aki orron át lélegeztette a segítségre szoruló idős férfit.- Rádión érkezett a jelzés hoz­zánk, hogy Mezőtúron, a Cso­konai úton egy férfi rosszul lett, aki a Zagyvába akarta vetni magát. Korábban a vízi polgár­őrök segítettek bajbajutottak kimentésében a Tisza-tavon, míg a közelmúltban egy tűzoltó, úton a munkahelyére, állatokat mentett ki egy lángoló épület­ből. Mindannyian megmutat­ták, az életmentés nem a mun­kájuk, hanem a hivatásuk. de az sem kizárható, hogy meg­halt - kezdte a történetet Molnár Zsolt törzszászlós. - Azonnal a helyszínre indultunk a kollé­gámmal Barna Imre zászlóssal, akivel szerencsére a közelben tartózkodtunk, így egy-két perc alatt ott voltunk. Amikor oda­értünk, láttuk, hogy egy férfi mellkas-kompressziót alkalmaz. Nagyon szakszerűen végezte, én így a lélegeztetését kezdtem meg a betegnek. A kollégám ezalatt próbálta kideríteni, ki is lehet az idős úr, valamint mi is történhe­tett vele. Nem telt bele két-három perc és a mentőszolgálat autója már a helyszínen is volt. A szak­emberek ezután átvették a bete­get, akinek áldozatos munkájá­nak köszönhetően a 75 éves férfi légzése és a keringése is helyre állt a későbbiek során - mond­ta. Molnár Zsolt kiemelte, Csintó Sándor lelkiismeretes tette nél­kül nem sikerült volna vissza­hozni a beteget az életbe. A férfit a szolnoki Hetényi Gé­za kórházba szállították, lapunk információi szerint az állapota azóta stabilizálódott. A család részéről a sérült fia volt bent a kapitányságon, aki megköszönte azt a munkát, amit a rendőrök, valamint Csintó Sándor tettek édesapjáért. Az életmentés egyben a hivatásuk is JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Démonaink és a vámpír élt egyszer egy magyar grófnő, akinek várát sötét legendák lengték körül. Megkínzott, legyilkolt cse­lédlányok vérében fürdő asszonyról, méregkeverés- ről és más borzalmakról suttogtak. Végül a csejtei vámpírnak titulált Bátho­ry Erzsébet, Erdély egyik legelőkelőbb családjának sarja ma kereken négyszáz esztendeje ötvennégy éve­sen befalazva, tébolyultan végezte földi pályáját. alakja túlélte az évszáza­dokat, megfestették, köny­vet, verset, operát, musicalt írtak róla, eljutott a filmvá­szonra is. Neve Hollywoo­dig kasszasikert jelent, bár számunkra ez nem jó hír. Népszerűsége nem javít a rólunk alkotott képen. a történetnek van egy másik olvasata is. Nádas- dy Ferenc törökverő hős hatgyermekes özvegyét ugyanis sohasem állítot­ták bíróság elé. Kínpadon csikarták ki az ellene szóló tanúvallomásokat, és az egész kikerekített történet is csak halála után száz év­vel látott napvilágot. Akko­ra volt sikere, hogy Adytól Mikszáthig irodalmunk javát is megbolondították vele. A vérengző fenevad képének ellentmondó té­nyekről, jobbágyai iránti jóindulatáról, a háború megnyomorított földönfutói iránti segítőkészségéről so­ha nem esett szó. Nem illet­tek bele a képbe. ma a történészek többsége a grófnő vagyonára irányuló s a Habsburgokkal szem­ben álló Báthoryak elleni koncepciós eljárásként ér­tékeli a régi históriát. De ez a felismerés már nem segít boldogtalan hősén. Talán az idők végeztéig kísérni fogja a borzongás, amiben azért leljük élvezetünket, mert valójában saját lel­künk démonai táplálják. De ezt magunknak sem mer­jük bevallani. KEPES HÍREK Leleplezés. Törökszentmiklóson kedden avatták fel Almásy Jánosnak, a város újraalapítójának a szobrát. Képünkön Kligl Sándor szobrászmű­vész (balról) alkotásáról Juhász Enikő polgármester és Boldog István or­szággyűlési képviselő rántotta le a leplet. Díjazták a legjobbakat. Ünnepi megemlékezés volt tegnap Martfűn, ahol több kitüntető címet adtak át. Ünnepség légi parádéval. A szolnoki ünnepségek sorában az egyik nagy látványosságnak a vízi és légi parádé ígérkezett. Az újjáépített és nemrég átadott Tisza-parton ennek megtekintésére több ezren gyűltek össze. A tömeg este a szokásos tűzijátékban is gyönyörködhetett. Átadják a megújult kultúrházat átalakítás Elkészül falunapra a nagyrévi felújított művelődési ház - mondta Sej János polgár- mester. A kultúrház renoválását hónapokkal ezelőtt kezdték el, ennek során megújult az épület fűtésrendszere, megszépültek a falak, a színpad és a belső bur­kolat is. - Emellett megtoldottuk a térburkolatot a művház előtt, fölé építettünk egy féltetőt és be­szereztünk egy pingpong asztalt is, amin hetente kétszer sportol­hatnak, szórakozhatnak a helyi fiatalok. A gyerekek önállóak, még felügyelet sem kell mellé­jük. A falunap egyébként szep­tember hatodikán lesz, melynek programjait az óvónő szervezi - tette hozzá a településvezető. ■

Next

/
Thumbnails
Contents