Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-19 / 193. szám

2014. AUGUSZTUS 19., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 яааяшшшшшшшшяш HÍREK Kiválóan szerepeltek az apáti rejtvényfejtők martfűn 17. alkalommal rendezték meg több mint 120 résztvevővel a kereszt- rejtvényfejtó'k országos egyéni versenyét, melyen a szintén megyebéli jászapáti városi könyvtár rejtvény­fejtő klubja népes csapattal vett részt. A kezdő kategóri­ában fényes sikert arattak az apátiak, mivel Bokor Józsefné az első helyet sze­rezte meg és Fodor István Ferenc is bejutott az első tíz közé. Az igen népes haladó kategóriában Ferenczi Já- nosné is a tabella első felé­ben végzett. ■ A gyanú szerint rágót rejtett a ruhájába a karcagi Rendőrkapitány­ság lopás vétség elköveté­sének meglapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 15 éves karcagi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal­korú fiú augusztus 17-én 18 óra 10 perc körüli időben az egyik karcagi nagyáru­házban a ruhájába rejtett egy rágógumit, amit fize­tés nélkül akart kivinni az üzletből, azonban a bolt biztonsági személyzete fel­tartóztatta és értesítette a rendőrséget. A kiérkező jár­őrök előállították a fiatalt a helyi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók megállapí­tották, hogy a fiút az utóbbi időben hasonló cselekmény elkövetésén már többször is tetten érték. ■ Összeállt a szolnoki választási bizottság a Szolnok Megyei Jogú Vá­ros közgyűlésének hétfői, soron kívüli ülésén döntés született a helyi választá­si bizottság összetételéről. Tagok: Biró József Róbert, dr. Mosonyi Csaba Géza, dr. Szűcs Bálint Márton, póttagok: Péter István és dr. Bicskei-Babinyec Valé­ria. Az ülésen elfogadták az önkormányzat és a Szolnoki Főiskola közötti együttműködési megálla­podást, jóváhagyták Nagy István Zenélő című köztéri szobrának az Agóra előtti parkátalakítás miatt tör­tént áthelyezését is. ■ Gimnazista vőfélyük volt lakodalom Négyezer pénzérmét kellett összesöpörnie a vőlegénynek A gimnazista Ircsik Péter (jobbról) gondoskodott a jó hangulatról Libárdi Eliz és Bányás Norbert esküvője előtt, valamint az azt követő lakodalmon. Most van szezonja az eskü­vőknek. A lakodalmakon a jó hangulatról a vőfélyek gondoskodnak, ám mindig előfordulhatnak nem várt meglepetések. Néhányuk megosztotta ezeket a nem mindennapi történeteket la­punk olvasóival is. Békési Brigitta- Három éve vőfélyeskedem, eddig tizenhat lakodalmon vol­tam - árulta el a mindössze tizennyolc esztendős Ircsik Pé­ter, akivel egy szolnoki eskü­vőn találkoztunk szombaton. A gimnazista fiatalember, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen készül tovább tanulni, minden bizonnyal a legfiatalabb vőfé­lyek egyike. - Első hallásra sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy vőfélyszere­pet szoktam vállalni, akad­nak, akik meg is mosolyognak. Ám számomra jó érzés, hogy végigkísérhetem egy pár egy­bekelését, legutóbb Elizét és Norbertét Szolnokon, ahol ta­lálkoztam számomra is új dol­gokkal. A baráti társaság tagjai közül akadtak, akik felvállalták a bolond vőlegény és a bolond menyasszony, menyecske sze­repét. Ők voltak, akik ötforintos pénzérméket dobáltak szana­szét összesen húszezer forint értékben. A négyezer darab aprópénzt a vőlegénynek kellett összesöpörni, mondhatom, nem kis munka volt! - számolt be Pé­ter, aki egy nem várt fordulatok­kal teli történetet is elmesélt.- Egy ismerősömtől hallot­tam, hogyan ment tönkre az egész esküvő és a lakodalom is - árulta el. - A menyecske­táncig minden rendben volt, összegyűlt egy szép kis summa is. A tánc után azonban nem a vőlegény vitte el karjaiban a menyasszonyt, hanem egy ide­gen férfi is. Elvitte nemcsak az ifjú arát, hanem az összegyűlt pénzt is. Utóbb kiderült, hogy a „tolvaj” a menyasszony szere­tője volt. Mit ne mondjak, nem lettem volna a vőlegény helyé­ben! - tette hozzá; Hack Norbert rákóczifalvai vőfély is megjegyezte: a meny- asszonyszöktetésnél nagyon kínos, ha az arát a lagzitól más­fél-két óra járásra levő kocsmá­ban találják meg.- Manapság már kicsit fino­modtak a régi hagyományok- tette hozzá. - Szokás, hogy a vőlegény iszik a menyasszony cipőjéből, de gyakran már csak a poharat állítjuk a cipőbe, még akkor is, ha a násznép ez ellen tiltakozik. Hiszen nem csak drága az a lábbeli, de a meny­asszony sem szívesen húz fel a lábára egy pálinkás cipellőt. Másik változás, hogy míg negy- ven-ötven évvel ezelőtt télen tartották az esküvőt, miután befejezték az aratást és a nyá­ri munkákat, ma már májustól szeptemberig, októberig tart az esküvői szezon. A szolnoki Szabó Ferenc már hetekkel a nagy esemény előtt fel szokott készülni, megismer­kedik a család tagjaival. Az egyik legemlékezetesebb eset, amikor az egyik lakodalomba nászajándékba valódi fából fa­ragott mosóteknőt vittek, amit természetesen az ifjú párnak ki is kellett a násznép előtt próbál­nia. Miközben a fiatal házasok a mosóteknővel ügyködtek, az örömapa megkérdezte tőlem, hogy tudnék-e mosni a teknő- ben. Erre hirtelen azt választol­tam, hogy tudnék, ha a felesége előtte jól beáztatna - mesélte. Szórakoztattak a lagzis játékok számos játékkal tehetik érde­kesebbé a lakodalmat a vőfé­lyek. Az egyik ilyen, hogy a te­rem közepére ültetik az ifjú párt, egymásnak háttal egy-egy szék­re. Mindkettőjük kap egy-egy táblát, amelynek az egyik olda­lára ráírják, hogy „igaz” a má­sikra pedig, hogy „hamis”. Egy vállalkozó szellemű vendég kér­déseket olvas fel nekik, amelyre egyértelműen csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Közben egy döntőbíró számolja, hány­szor sikerül a párnak ugyanazt a választódnia. Ennek függvé­nyében nyerhet fődíjat vagy vi­gaszdíjat az ifjú pár. A násznép ezalatt sok új dolgot megtudhat róluk és jól szórakozik. JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Boldogító az az igen! JÓ esetben egyszer van az ember életében esküvő, ter­mészetes, ha azt szeretnék a házasulandók, hogy minden tökéletes legyen a nagy na­pon. A férjhez menni készü­lő pár tagjainak legrosszabb álma lehet, hogy valami „baki” teszi tönkre a várva várt napot: a vendégek nem férnek be a házasságkötő terembe, ehetetlen a lakodal­mas ebéd, vagy a násznép körében akad valami bonyo­dalom. a vőfélyek egyik feladata gondoskodni arról, hogy mindezek a rémségek ne for­duljanak elő a nagy napon. Vagy ha mégis, ne tegyék tönkre a meghitt pillanato­kat. A vőfély nem a lakoda­lomhoz tartozó dísz, hanem motorja az esküvőnek: igaz­gatnia kell azt és képesnek kell lennie kezelni az embe­reket. Ezért érdemes jól fel­készülnie, különben a nagy nap bánja. persze, sokat változtak az esküvői szokások, melyeket a felkért személyeknek is figyelemmel kell követni. Házasodnak már szó szerint földön és levegőben, nagy­létszámú vendégsereggel és titokban is. 2012. december 12. például különleges nap volt egyik ismerősöm és sok más házasulandó életében is. A három tizenkettes szám az időszámítás alapját képe­zi. Tizenkét hónap van, az óra számlapján tizenkettes az utolsó szám. Ezzel zárul egy kör, ami valami végét és valami kezdetét jelenti. Ez volt az egyik indok. A másik pedig sokkal racionálisabb. Ez a sok tizenkettes szám emlékezetes és biztos nem felejti majd el a férje a házas­sági évfordulójukat. így vagy úgy, bár régen na­gyobb „divat” volt az esküvő, mint manapság, a régi ha­gyományoknak még mindig nagy szerepük van. És az az igen még ma is ugyanolyan boldogító, mint nagyanyá­ink, nagyapáink idején. Újra kivirágzott a körtefája termés Az érett gyümölcsökből hetven üveg befőtt készült Táncot és népdalokat tanultak Zálogházakban váltották pénzre a szerzett értékeket A kisújszállási Tóth Gyula kert­jében a napokban kivirágzott a képen látható körtefa, miközben több tíz kiló érett körtét már le­szedtek róla. A tízéves körtefán és a többi gyümölcsfáján eddig még nem tapasztalt hasonlót. Mint utánanézett a szakiroda- lomban, a nyári szélsőséges idő­járás miatt, az addig alvó rügyek virágzottak ki most, az érés ide­jén. Tízévente fordul ilyen jelen­ség elő. Tóth Gyuláék utcájában másnak is kivirágzott a körtefája : nyár közepén. A fáról a körte a I hét végén hetven üvegbe került. | A befőttek télen hamar gazdára 1 találnak majd, hiszen Tóth Gyű- J láéknak a négy lánya és a négy I unokája imádja a körtét. ■ Tóth Gyulának augusztusban kivirágzott a körtefája táborozás A napokban ért vé­get a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és NAMI néptánctábora, amely­nek immár második alkalom­mal a jászberényi Öregerdei Gyermektábor adott otthont. A táborlakók napi kétszer két órában foglalkoztak tánc- és népdaltanulással Fejér Erika és Taba Csaba néptáncpedagó­gusok irányításával. Emellett egyéb foglalkozásokra is jutott idő: sportoltak, vízi csatáztak, íjászkodtak, a kézműves fog­lalkozásokon gyöngyfűzéssel és fonással készítettek éksze­reket Aszódiné Bállá Erzsébet és Kalmárné Török Eszter se­gítségével. ■ B. B. ítélet a Karcagi Járási Ügyész­ség a napokban a Karcagi Járás- bíróság elé állított két előzetes letartóztatásban levő fiatal fér­fit. Az ügyről dr. Zsilka László, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője számolt be. A 20 és 21 esztendős fiatalemberek még június 21-én az egyik barát­juk kisújszállási házában voltak vendégek. Távozásuk előtt az egyik fiatal - előre megfontolt szándékkal - kinyitotta az in­gatlan egyik ablakát. Tette ezt azért, hogy később vissza tudja­nak lopózni az ingatlanba. így is tettek: a két fiatal még aznap új­ra megjelent az akkora már „ki­halt” családi háznál. A nyitva ha­gyott ablakon keresztül jutottak be a lakásba, ahonnan számos arany- és ezüstékszert, valamint egy digitális fényképezőgépet tu­lajdonítottak el, 320 ezer forintot meghaladó értékű kárt okozva ezzel a sértettnek. Az elkövetők az ékszereket zálogházakban értékesítették, melyből 50 ezer forinthoz jutottak. A pénzt nya­ralásra költötték. A járásbíróság az első rendű vádlottat 1 év 5 hónap, míg a má­sod rendű vádlottat 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. Mivel a vádlottak felfüggesztett szabad­ságvesztés hatálya alatt álltak, a bíróság elrendelte a korábbi bün­tetések végrehajtását is. Az első rendű vádlott és védője az ítélet ellen enyhítésért fellebbezett. ■

Next

/
Thumbnails
Contents