Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-09 / 158. szám
2 2014. JÚLIUS 9., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Kezdődnek a munkák: utak és járdák újulnak meg Szolnokon Sok a meggy, de nem jól megy termés Olykor egy nap alatt 50-60 forintot is csökkent a gyümölcs felvásárlási ára ASZFALTOZÁS Mintegy 300 millió forintból, első ütemben Szolnok négy városrészében kezdődött meg egyidőben az út- és járdaburkolat-felújítási és -építési program. E hét elejétől a Puskás Tivadar körúton, a Kaán Károly úton, a Kacsa utcában, valamint a Baross úton kezdődtek el a munkálatok. Szalay Ferenc polgármester és id. dr. Tóta Áron, a városrész önkormányzati képviselője tegnap sajtótájékoztatón jelentették be a fejlesztéseket. Eszerint a Puskás Tivadar körút páros számozású oldalán, a Városmajor út és a Bimbó utca között, valamint a Baross úton a Kápolna és a Batthyány utcák közötti szakaszokon kezdődnek meg a járdafelújítások, amely- lyel összhangban folytatódik a kerékpárút építése is, egészen a Szapáry úti csomópontig. A Kacsa utcában szintén megújul a járdaburkolat egy része, de újraaszfaltozzák az úttestet és parkolókat is, valamint csapadékvíz-elvezető árkokat is építenek. A Kaán Károly út páros számozású oldalán, a Széchenyi körút és a Gyermekváros utca között, valamint a Kaán Károly úti szociális otthon és a Kárász utca közötti szakaszon viszont új járda épül. A nagyobb hanghatással járó munkafolyamat várhatóan napközben, 7 és 17 óra közötti időben történik, ezalatt a lakosság türelmét és megértését kérik. ■ M. G. Orbán Viktor ismét kinevezte Kállai Máriát döntés A tegnap megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Orbán Viktor kormányfő - a többi megyéhez és a fővároshoz hasonlóan - megyénkben is kinevezte a munkáját július elsejétől ellátó kormánymegbízottat. Ennek értelmében az előző ciklusban is a kormányhivatal-vezetői posztot ellátó Kállai Mária kapta meg a bizalmat. A mostani kinevezésekre azért volt szükség, mert a miniszter- elnök négyéves mandátumának lejártával a korábbi vezetők megbízatása is megszűnt. ■- Hogy megy a meggy? - hangzott el sokszor a kérdés ezekben a napokban, hetekben a gyümölcsösökben. A válasz sok esetben nem nyugtatja meg a szüretelőket, hiszen meglehetősen alacsony felvásárlási árakkal szembesülnek. Kovács B. - Rimóczi Á. A meggy minőségéhez képest legalább is alacsonyak az árak. Persze az a tény, hogy idén nagyon sok gyümölcs termett, lefelé nyomja a felvásárlási árakat - Nagykörűben legalább is ezt tapasztalják. A cseresznyéjéről elhíresült településen meggyfa is akad szép számmal, előbbi gyümölcs alacsony felvásárlási árai után az utóbbiért kapott forintokkal sem elégedettek a termelők.- A településen főleg pándi meggy terem, melyet az elmúlt napokban, hetekben szüreteltünk. Az árakkal egyáltalán nem vagyunk elégedettek - mondták a gazdák. - A szüret elején és kisebb szemtermés esetén előfordult, hogy 60-70 forintot kaptunk kilónként, de a legmagasabb ár is csak 120-130 forint volt - tették hozzá. A meggytermelésről híres Ti- szajenőn változatosabb a kép, persze árak tekintetében ott sem minden tökéletes. ■ A csapadékhiány miatt sok helyen nem érte el a szemek mérete a kívánt nagyságot.- Az érdi bőtermő fajtát már leszüretelték - számolt be Puskás Béla polgármester, aki termelő is, és szerencsés módon, kilónként 350 forintért sikerült eladnia export minőségű 22 mm-es vagy annál nagyobb szemméretű meggyét Tiszabögön, Tisza- kécskén. A szár nélkül szedett ipari meggyért már csak 108 forintot adtak. - Az újfehértói fürtös szedése folyamatban van, 200 körüli áron viszik exportra, ahogy a kántorjánosi fajtát is. A cigánymeggy még a fán van.- Az ipari meggy felvásárlása száz forint körüh áron indult, néhány nap után már csak negyven-hatvan körül fizettek érte - számolt be egy másik tiA tiszajenői Urbán István mutatja, idén meglehetősen apróra sikerült a termés. A gazdák ráadásul a felvásárlási árakkal sincsenek mindig kibékülve. szajenői termelő. - Idén valamiért nem nagyon keresik a megy- gyet, és meg is válogatják, mit vesznek át. Nem is mindig éri meg leszedni, lerázzuk, hogy ne maradjon a fán. Még a szeszfőzdék is csak nyomott áron veszik. Urbán István szerint is szinte ráfizetés volt az idén meggyel foglalkozni.- Apró volt a termés, azt is átválogatták, és hatvan forintért vették át. Nagyon sokan le se szedték, legfeljebb cefrének. Tavaly is megjártuk, a cég, amelyik átvette, csődbe ment, mi A megyei meggytermés alakulása (tonna) 2009 2 410 2010 664 2011 1318 2012 1219 FORRÁS: KSH meg futhattunk a pénzünk után - mondta el a tiszajenői gazda. A szintén jenői Kurucz István, aki tagja a Magyar Meggytermelők Szövetségének is, arról tájékoztatott, hogy orosz exportra a kezdetekben 300 forintért tudta értékesíteni az érdi bőtermő, 22 milliméter feletti meggyet.- Hat napig tartott a felvásárlás, utána csak 120 forintért vették át, szár nélkül. Egy nap kellett volna csak, hogy- megyénkben a termés kiváló, de elképesztően alacsony a felvásárlási ár - tájékoztatott Hubai Imre Csaba, a megyei agrárkamara elnöke. - A piacon zavart okozott, hogy az unión kívülre korlátozásokkal tudunk értékesíteni, pedig a magyar meggy iránt mindig nagy volt külföldön a kereslet. el tudjam adni az összesét jó áron - mondta. - Az idén abból adódnak az árak körüli problémák, hogy a csapadékhiány miatt adott időre sok helyen nem érte el a szemek mérete a kívánt nagyságot. A kisebb meggyet csak 100-120 forintos áron tudták eladni, amit aztán a kereskedők hirtelen, egyik napról a másikra lecsökkentettek 60-80 forintra. Kurucz István a kereskedői A kormány úgy próbál segíteni, hogy ha feldolgozóiparnak adják el a meggyet, kilónként 40 forint támogatást biztosít. Hubai IMRE Csaba elmondta, a helyi feldolgozóipar fejlesztésére koncentrálnak, jelenleg ugyanis nincs a megyében olyan feldolgozó cég, ami az árak alakulására befolyást gyakorolhatna. A helyi feldolgozóipar fejlesztése segítene a helyzeten hozzáállással szemben is megfogalmazta aggályait.- Sokszor hétvégén százhúsz forintért veszik a gyümölcsöt és hétfőn, kedden ugyanabba a kamionba pakolnak, akkor azonban már csak 60-80 forintot adnak érte. Mi oka lehet a hirtelen árcsökkenésnek? A későbbi meggyfajtákat még az elmúlt hét végén is vették orosz exportra, a 22 mm felettieket 190 forintért, a kisebbeket 140-ért. Utóbbiakkal már nem is biztos, hogy érdemes foglalkozni, ugyanis a szedők kifizetése után nem maradna haszon. ■ Ön szerint megéri ma gyümölcsöt termeszteni? Szavazzon hírportálunkon kedden 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Modem digitális eszközöket telepítenek Épül az M4-es és az új Usza-híd munka A térség gazdaságának adhat lendületet az autópálya Illegális fémtelepet számolt fel a hatóság aláírás A Lehel Vezér Gimnáziumban írt alá együttműködési megállapodást tegnap Jászberény önkormányzata nevében dr. Szabó Tamás polgármester, illetve a Samsung Electronics Magyar Zrt. részéről dr. Facskó István elnök. Dr. Szabó Tamás hangsúlyozta, hogy a partner cég minőségi oktatás érdekében tett lépéseit ismerték, ezért törekedtek az együttműködésre. A partnerek összességében 11 millió forintos beruházását követően a nyár végén megkezdődik a tanárok képzési programja, szeptembertől pedig már a napi oktatásban használhatja a gimnázium az új digitális eszközökkel felszerelt termet. ■ B. CS. ► Folytatás az 1. oldalról- A város életében az autópálya rendkívüli jelentőségű - hangsúlyozta Szalay Ferenc. - Azon túl, hogy érezhetően javul a megyeszékhely közúti elérhetősége, ugyanakkor csökken a városon átmenő forgalom nagysága, Szolnok gazdaságának is jelentős és látványos változást hozhat ez a beruházás. Nagyszerű érzés látni, hogy a munkálatok jó ütemben, a tervek szerint zajlanak. Biztos vagyok abban, hogy ez a beruházás jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy tovább erősödjenek a városban elindult pozitív gazdasági folyamatok - hangoztatta a polgármester. ш M. G. Loppert Dániel (balról) és Szalay Ferenc számolt be az építkezésről ellenőrzés Egy túrkevei tanyán működő, illegális fémtelepre csapott le a NAV Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának járőrcsapata a napokban - tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Nóra, a NAV Észak alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense. Az akcióban a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársai is részt vettek. Az ellenőrzés nyomán közel százötven tonna veszélyes fémhulladékot foglaltak le a szakemberek. A rendelkezésre álló adatok szerint, a tanyán ellenőrzést végző egyenruhások figyelmét egy égő fémmáglya keltette fel, amelyben megközelítőleg ötven tonna fémet égetett az ott tartózkodó négy személy. A járőrök az épület környékén további száz tonna, már égetésen átesett fémhulladékot találtak meg. Az égetéssel a hulladékot a bevonattól próbálták megtisztítani, amely az első vizsgálatok alapján nem volt más, mint azbeszt. Mivel az ingatlan tulajdonosa fémkereskedelmi engedéllyel nem rendelkezett, a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag származását sem tudta igazolni, így a pénzügyőrök a hulladékot lefoglalták és értesítették a környezet- védelmi hatóság munkatársait. A tanya tulajdonosa akár több tízmillió forint fémkereskedelmi bírságra is számíthat. ■ E. CS. <