Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-26 / 173. szám

A Váci Egyházmegye melléklete - III. évfolyam 7. szám - 2014, Szent Joakim és Anna ünnepén - Megjelenik minden hónap utolsó szombatján - Szerkeszti: Magyar Bertalan második gyermekkor Nem a miénk, nem az, amikor a hamut is mamunak mondjuk s a többi. Eljön majd az is persze, ha megérjük; de legtöbbünk előtte megél még egy második gyermek­kort: a gyermekeinkét. Ez az időszak közvetlenül azután következik, hogy a gyermekeink fel­nőttek Ók maguk legtöbbször nem is vesznek tudomást a visszaminősíté­sükről élik az életüket, hozzák a dön­téseket, (jó esetben) vállalják a fele lósségel egészen felnőttnek néznek ki úgy egyébként Mi viszont ott állunk kétségjbeesve: most döbbentünk rá, hogy többé nem védhetjük meg őkel Vajon Anna asszony és az öreg Joakim mikor szerzett tudomást a fej­leményekről? Talán még (vagy már) együtt laktak a Leánnyal, s látták őt beszélgetni egy furcsa idegennel? Vagy a leány mondta el, amikor más­nap megkérdezték, hová indul ilyen sebbeHobbal? Vagy József állt eléjük csendesen, komoran? Vagy csak úgy látták, amikor már látható volt? Ki tudja Az írás itt kissé szűksza­vú: a lényeget közli csak, azt is mind­össze pár szóval Pedig hányán és hányán szeretnénk tudni, hogyan küzdött meg ennek a Leánynak a két öreg szüléje azzal, hogy a leányuk immár nem az övék, mert ott van ugyan velük, de nem takarhatják a kötényükbe a vész elől Szent Joakim és Szent Anna asszony! Könyörögjetek, ne értünk, de a mi második gyermekkorukat élő gyermekeinkért! Kérjétek a ti Szent- séges Unokátokul hogy vigyázzon rájuk! Nekünk pedig adja meg a ti bizonyságtokat! Hadd teljék nyuga­lomban immár a saját második gyer­mekkorunk. Ha megérjük mb Cantate Domino, canticum novum! MusiCA sacra A hatodik Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivált rendezték meg július 3-6. között Cantate Domino, canti­cum novum! Énekeljetek új éneket az Úrnak! - idézte az évezredes éne­ket a házigazda, Dr. Beer Miklós megyéspüspök az idén már a hatodik alka­lommal megrendezett Váci Nemzeközi Gregorián Fesztiválon, amelynek mottója ez volt: „Örvendeztem, amikor azt mondták nekem: az Űr házába megyünk.” A találkozót Béres György vezetésével a Gregorián Társaság, valamint a Váci Egyházmegye rendezte. Hírösszefoglalónk A püspöki városba 12 schola ér­kezett Ausztriából, Írországból,< Japánból, Németországból, ■ Olaszországból, Szlovákiából \ és Magyarországról (Kassáról,) Bécsből, Pozsonyból, May- j noothból, Münchenből, Essen- < werdenből, Rómából, Buda­pestről, Diósdról, Szolnokról, Isaszegről és Vácról), akik egy­házzenei áhítatok keretében és a liturgikus alkalmakon egya­ránt Istent dicsőítették énekük­kel. A piaristák, a fehérek és a barátok temploma, csakúgy, mint a székesegyház, három napon át zengett az énektől. A gregorián ének mellett a korai többszólamúság és a klasszi­kus vokálpolifónia legszebb alkotásai is felcsendültek. A szentmiséken - melyeket dr. Seregély István érsek, dr. Varga Lajos segédpüspök és dr. Beer Miklós megyéspüspök, az egy­házmegye főpásztora, az Országos Magyar Cecília Egyesület püspök-elnöke celeb­rált - minden schola megszó­lalt - tájékoztatott dr. Varga László atya, zeneigazgató, a váci Székesegyház karnagya.- Új éneket csak az tud éne­kelni az Úrnak, aki találkozott Isten irgalmas szeretetével - idézte Szent Ágostont Dr. Beer Miklós megyéspüspök a záró szentmise homíliájában. Mint mondta: Isten stílusa a szerény, alázatos csendesség - ahogyan az angyali üdvözlettel csönde­sen, szelíden megérinti Mária lelkét; ahogyan az éjszaka köze­pén, királyi trónusáról leszállva •t J­fj*esz\ Kitartással a betegek mellett sanitas Tíz éves az egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata Az egyházmegye kórház- pasztorációs tervét 2004. június 28-án írta alá Dr. Beer Miklós megyéspüs­pök, ezzel megszületett a kórházlelkészi szolgálat is. A következő év nyará­tól sorban léptek szolgá­latba az egyházmegye területén található kór­házaknál a lelkigondo­zók, akik az egyházme­gye alkalmazásában áll­nak. Jelenleg 11 kórház­ban, 15 munkatársunk dolgozik. Rajtuk kívül korábban még 9 másik kollégánk volt, akik különféle okból kénysze­rültek abbahagyni ezt a szép szolgálatot. Dr. Faragó Artúr kórházlelkész Szolgálatunknak nagyon fon­tos tagjai az önkéntes beteglá­togatók, akik napi elfoglaltsá­gaik mellett, önzetlenül, nagy lelkesedéssel látogatják a bete­geket, illetve segítik a különfé­le programokat. Az elmúlt években 102-en fordultak meg sorainkban, jelenleg 87 önkén­tesünk van. A betegek, hozzátartozók és az egészségügyben dolgozók több mint 150 ezer lelkigondo­zói beszélgetésben részesül­hettek az elmúlt évek alatt. Említésre méltó az is, hogy különféle felsőoktatási intéz­mények hallgatói (jövendő teo­lógusok, papok, hitoktatók, lel­kipásztori munkatársak) töltöt­ték nálunk kórházi gyakorlatu­kat. Ezt a lehetőséget költség- mentesen biztosítottuk szá­mukra, többlet munkaórákban és többlet figyelemmel. eljön az emberek közé; ahogyan királyként egy szamárcsikóra ül, úgy vonul be Jeruzsálembe. Ezzel a csendességgel, ezzel az alázattalt cseng egybe ősi, meg­szentelt örökségünk, a gregorián ének. Mint a hajnali fulemüleszó a kertben, mint a természet halk neszei, vagy, ahogy Ferenc pápa mondja, mint a félszegen elsutto­gott bocsánatkérés: bocsáss meg, ne haragudj! így hangzik a mi gregorián énekünk - mondotta a föpásztor - s aki bele tud helyez­kedni ebbe a szelíd csöndesség­be, az immár a Lélek szerint tájé­kozódik; az krisztusi emberré szelídül. Szentbeszédében a püspök megköszönte a gregorián feszti­vál minden résztvevőjének szol­gálatát, s azt a lelki élményt, amelyet ez a szolgálat a jelenlé­vőknek adott. ■ MÁRIABESNYOI NAGYBOLDOGASSZONY FŐBÚCSÚ NAGYBOLDOGASSZONY BAZILIKA 2014. AUGUSZTUS 15-16-17. „Szent II. János Pál pápával a Boldogasszonyhoz" PENTE К 17.30 18.00 N AGYBÖLPOGASSZON Y N API ÜNNEPI SZENTMISE ÉS KÖKMENET. K'X bLtBRÓN>: CilJEYKA JÓZSEF PRÉPOST-ESPERES, ISASZkGJ PLÉBÁNOS VESfEKAS SZÚZ MARIA TISZTELETÉRE Grigorian szentmise Föcelurans: Balogh P. Plusz O. Pralm atya SZOMBAT 16.00 18.00 22.00 23. OQ ZARÁNDOKOK FOGAOAsA : ROzsaeOzér. maid az IÜTÖN nemzetközi G.YALOGOS ZAIGNLXJKOK EKX,ADÁSA ÜNNEPI VIGÍLIA SZENTMISE ÉS GYERTYA.« KÖRMÉNÍ T ÉócíLfcBRÁN?.: Dr. Kiss-Rigó László Sziged-Csanádi Megylspúspök Keiusztüt Ünnepélyes Matutinum S I KEI Atyák vezetésével fctól ÁHÍTAT VASARNAP 07.00 09.00 10.00 . Zárán: KIADÁSA Munkánkról folyamatosan bátorító, megerősítő visszajel­zéseket kapunk, sokak szívébe sikerül bátorságot, reményt, békességet adnunk. Bízunk benne, hogy a következő évek­ben „felnőtté válva”, éretteb­ben tudjuk tovább szolgálni a ránk bízottakat. Továbbiak: korhazlelkesz.hu ÜNNEPI FŐPAP! SZENTMISE KÓRMENETTEL A SZENTMISÉT bemutatja Szent II. János PM.pap\s/,emuvi titkára FŐT!SZTÉLÉN DÓ MlECZYStAW MOKRZYCK! LEMBERG! ÉRSEK aki közvetlen közelről tanúja volt a Nagy Pápa életszentségének. S JELEN LEHETETT HALÁLA PILLANATÁBAN IS. Л szentmisén jelen lesz л Szent Pápa ereklyéje lOKETöl LITÁNtA. 7. Az egyházmegye hírei bővebben, képgalériákkal, videókkal a honlapon: www.vacieqyhazmeaye.hu és az Egyházmegyei Televízióban: ktv.vacem.hu

Next

/
Thumbnails
Contents