Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-22 / 169. szám

2014. JÚLIUS 22., KEDD TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS ■ ■ 11 нмииииииинниииииинииннннинниииниимишнитастгиинм Világra szóló győzelmünkre emlékezünk történelem A keresztény világ máig ünnepli a törökök felett aratott nándorfehérvári diadalt A déli harangszót hallva okkal melegszik a szí­vünk. Kevés olyan győ­zelem van, amit szinte az egész Földgolyón meg- süvegelnek, de a nándor­fehérvári diadal - mely során sikerült megállítani II. Mehmed török szultán Európára törő seregét - közéjük tartozik. Szathmáry István Bő fél évezrede, 1456. június 3-án baljós égi jel, hatalmas üstökös tűnt fel a mennybol­ton. Fenyegetően kelet felé mutató csóvája a keresztény világ veszedelmét jelezte, s egy hónap múlva II. Mehmed török szultán csapatai való­ban megjelentek Nándorfe­hérvár, a mai Belgrád falai előtt. A Magyarország kapu­jának számító erődítmény sorsa földrészünk jövőjét is meghatározta, ennek elle­nére a világ tétlen bénult­sággal szemlélte az esemé­nyeket. A pápai buzdítások ellenére a várat csupán Szi- | lágyi Mihály mintegy öt-hét- | ezer főnyi elszánt magyar és | szerb katonája védte, akik- | hez menet közben csatlako- I zott sógora, Hunyadi János 2 kormányzó mintegy tizen- i kétezer, az ostromzáron át­Hunyadi János kétszáz évvel későbbi ábrázolása egy rézmetszeten törő harcedzett katonája. Velük szemben a török leg­kevesebb háromszoros túl­erővel, kiválóan képzett ja­nicsárokkal, szpáhikkal, és a Dunát uraló hajósokkal zárta körül a várat. Szinte a sors tréfájának tekinthető, hogy a török oldalon rajtuk kívül egész Európából to­borzott keresztény tüzérek álltak égő kanóccal a vár fa­lait romboló ágyúk mellett. Végül a várral szembeni par­ton egy sokat látott, hetven­éves ferences barát, az életét vértanúságra szánó, később a szentek sorába emelkedő Kapisztrán János sorakozott mintegy harmincezer főnyi szedett vedett, hadi mester­ségben járatlan de fanati­kus hittől áthatott keresztes hadával. Az utolsó pillanatig nem sejtette senki, hogy az ő elszántságuk lesz a győze­lem kovásza. Nándorfehérvárról a leg­több iskolásnak a török zász­lótartót a vár csúcsáról élete árán magával rántó Dugo- vics Titusz képe ugrik be, s bár a történészek egy részé­nek véleménye szerint a le­gendás katona sohasem léte­zett, alakja valójában jelkép értékű. Élethalál-harcunk mellett, a történelem fájdal­mas fordulatára emlékez­tet a nevéből ítélve délszláv katona. Arra, hogy volt idő, amikor egymás torkának Azóta is tartják a pápa által elrendelt déli harangszót hunyadi János nem sokkal él­te túl a győzelmet, még az év augusztus 11-én pestisjár­ványban elhunyt. Gyulafehér­vári sírjából mára csak töredé­kek maradtak, porhüvelyét szétszórta az idő. Október 23- án Kapisztrán János is követte a halálba, őt Újlakon temették el. Bár sírját feldúlták, földi maradványai állítólag ma is ott pihennek. A győzelem em­lékére 111. Calixtus pápa ren­delte el a déli harangszót, il­letve augusztus 6-át ünnep­nappá nyilvánította, amit az­óta is megtartanak a keresz­tény világban. szorongatása helyett a ma­gyarok és szerbek képesek voltak hátukat egymásnak vetve forgatni a kardot a kö­zös ellenséggel szemben. II. Mehmed július negye­dikén vette ostromzár alá a várat, Hunyadi Jánosnak tíz ■ A szinte összes tisztjét elvesztett török sereg az éjszaka védelme alatt hagyta el a csatateret. nap múlva sikerült az ost­romzárat áttörve erősítést vinnie falak közé, a török rá négy nappal később intézte döntőnek szánt utolsó roha­mát a falak ellen. Másnap megtörtént a csoda. A kezé­ben felemelt kereszttel elől haladó barát által fanatizált keresztesek nyílt mezőn csa­tát kezdtek a törökkel, ami­be végül a várból kitörő Hu­nyadi vezetett védősereg is beavatkozott, és rohamával mindent eldöntött. Korabeli feljegyzés szerint a törökök keresztény tüzéreit annyira sokkolta a megdöbbentő ro­ham, hogy egyszerűen kép­telenek voltak lőni az ágyúi­kat megrohanó ellenségre. A végeredmény ellentmon­dott minden hadi tudomány­nak és a csoda határát sú­rolta, vagy talán az is volt. A csatában maga a szultán, II. Mehmed is súlyos sebet kapott, később öngyilkossá­got kísérelt meg, alig tudták életét megmenteni. A szinte összes tisztjét el­vesztett török sereg az éjsza­ka védelme alatt elhagyta a csatateret, száznegyven szekéren vitte magával sebe­sültjeit. A győzelem hetven évre biztosította az ország ha­tárait, a következő török támadásra ugyanis csak 1521-ben került sor, amikor I. Szulejmánnak sikerült vé­gül bevennie Nándorfehér­vár falait. Ügyeletes patika Szolnok. Ma az Agóra Gyógyszertár (Ságvári Krt. 23.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 557 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 740 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 25,2 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -170 centi­méter, apadó, Szolnoknál -116 centiméter, apadó, a víz 24,9 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 111 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál 11 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 33-as út egyes szakaszain, Tiszafüred, Kunmadaras, Karcag, Szolnok, Törökszent- miklós belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megvál­toztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hír­portálon. ■ „A tökéletlenségeid tesznek széppé és azzá, aki vagy.” (Demi Lovato) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. Cinema City: Démona (12) 11.15. Démona (12) 3D 13.15. A holnap határa. 3D (12) 20.30. így neveld a sárkányodat 2. (6) 12.45. így neveld a sárkányodat 2.3D (6) 10.30, 15.00. 17.15.20.00. Kavarás (12) 15.20, 17.40,20.10. Repesik: A mentőalakulat (6) 10.15,14.30. Repesik: A mentőalaku­lat, 3D (6) 12.15,16.30,18.30. Transfor­mers: A kihalás kora (12) 10.40. Trans­formers: A kihalás kora (12) 3D 13.50, 17.00. 19.30. TISZApART mozi: Repesik: A mentőalakulat (0) 11:00 3D-ben, Rep­esik: A mentőalakulat (0) 16:00 3D-ben, A majmok bolygója - Forradalom (12) 16:15 2D-ben, A pap gyermekei (16) 18:00, Róma körül (12) 18:15, A házmes­ter (16) 20:00, A majmok bolygója - For­radalom (12) 20:15 3D-ben. KÉZMŰVES-FOGLALKOZÁS MARTFŰ. Ma 9 órától gyöngyfűzés, fagyöngy ékszerek és díszdobozok készí­tése várja az érdeklődőket a művelődési központban. VÁNDORLÓ BOGRÁCSOK KENGYEL. Július 26-án a Bagimajor- ban rendezik az V. Vándorló Bográcsok elnevezésű rendezvényt 10 órától. A Ma­lom színpadon 10 óra 15 perctől a civil szervezetek műsorait láthatják, 14 óra 30 perctől a Dupla Kávé koncertezik, 18 órától a Shrug it on ad koncertet, majd 20 órától a GITT1LET lép színpad­ra. Ezek mellett egész nap lesz szkan- derverseny, kötélhúzás, zsákban futás és egyéb vetélkedők is. KIÁLLÍTÁSOK SZOLNOK. Nádas Alexandra Töre­dék-tereim II. című kiállítását a Szobosz- lai Galériában augusztus 16-igtekint­hetik meg az érdeklődők. A Belorusz ikonfestészet a 17-18. században című kiállítást a Damjanich János Múzeum­ban láthatják augusztus 27-ig. A Nagy Háború és emlékezete című kiállítást a Szolnoki Galériában nyitják megjúlius 31-én 16 órakor. A tárlatot Dr. Tóth Ist­ván történész, főmuzeológus nyitja meg, szeptember 14-ig látogathatják. TISZAFÜRED. A Kiss Pál Múzeumban a Magunk mögött hagyott árnyék - Há­borús nemzedékek sorsa a XX. század­ban című időszaki kiállítást október 14-ig tekinthetik meg. NAGYKÖRŰ. Révi Norbert szobrászmű­vész és Nagy Dénes festőművész kiállí­tását a Nagykörű Galériában augusztus 30-ig látogathatják az érdeklődők. ROCKTÉR SZANDASZŐLŐS. Július 25-én 19 órától Rock tér várja az érdeklődőket a Lengyel Antal téren. Fellép a Kavics együttes, a Frank Drebin zenekar és a Nab Acoustic. GÁLA JÁSZBERÉNY. Július 26-án rendezik a XX. Társastánc gálát a szabadtéri színpadon 19 óra 30 perctől. ABÁDSZALÓKI NYÁR ABÁDSZALÓK. Július 25-én 21 óra 30 perctől a fesztiválszínpadon Danics Dóra koncertezik, majd szabadtéri buli várja a látogatókat a Fantom Együt­tessel. Július 26-án rendezik a Mérten János Utánpótlás emléktornát. Július 26-án 14 órától tartják a XXV. Tisza-tó Szépe Szépségversenyt a Tisza-tó Stran­don. Este fél kilenctől a Fesztiválszínpa­don a Hooligans ad koncertet. TISZA-PARTI NYÁR SZOLNOK. Július 26-án a Tiszai Hajó­sok terén gyermekmotorverseny, moto­ros felvonulás, countrytánc és a Retro Zóna várja az érdeklődőket. A sztárven­dég a P. Mobil lesz. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időköz­ben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem válla­lunk. További programok: Szoljon.hu. RECEPT Articsókás-paradicsomos laposkenyér HOZZÁVALÓK a TÉSZTÁHOZ: 25 dkg liszt, 1 cso­mag sütőpor, 2,5 dl joghurt. A tetejére: 30 dkg koktélpara- dicsom, 1 konzerv articsóka­szív, 2 teáskanál olívaolaj, 4 dkg parmezán sajt, 1 teáskanál ore- gánó, 4 marék rukkola, 1 evőka­nál citromlé, 1 ek. olívaolaj, 4 dkg parmezán sajt, só, bors. ELKÉSZÍTÉS Egy nagy tálban dolgozzuk ösz- sze a lisztet, a sütőport, egy csi­pet sót és a joghurtot. Ha már homogén tésztát kaptunk, lisz­tezett felületen gyúrjuk át. Osz- szuk a tésztát 4 egyforma rész­re és nyújtsuk ki 2 milliméter vastag kör alakban. A paradi­csomokat és a leszűrt articsókát keverjük össze kevés olívaolaj­jal, és a felforrósított serpenyő­ben süssük elő, míg a paradi­csomok kissé megbámulnák. A tűzről levéve szórjuk meg oregánóval. A sütőt melegítsük elő 190 fokra. A kinyújtott la­poskenyerek tetejére kanalaz­zuk az elősütött zöldségeket. Szórjuk meg a reszelt parme­zán sajttal, és a sütő alsó rácsá­ra téve süssük kb. 10 perc alatt ropogósra. A rukkolát keverjük össze a parmezánforgácsokkal, a citrom levét facsarjuk rá, csurgassuk meg olívaolajjal, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A laposkenyereket pizzaszelete­lővel felszeleteljük, és a frissítő rukkola salátával tálaljuk. „Vitaminbomba”: hetente egyszer érdemes halat enni egészség A halak húsa laza szövetszerkezetű, könnyen emészthető, magas víztartalma miatt azonban gyorsan romló táplálék. Kedvező energia- és zsír-, valamint átlag 15-20 szá­zalékos fehérjetartalma miatt a testtömeg-csökkentő étrendek­be is jól beilleszthető - írja az mngsz.com. Zsírértéke alapján megkülön­böztetünk zsírosabb (pl. ponty, harcsa, tonhal, makréla, lazac, hering) és szárazabb húsú (pl. fehér busa, amur, süllő, tőkehal, heck) halféleségeket. A halfo­gyasztás jótékony hatásai: Egy felmérés szerint azok az embe­rek, akik hetente egyszer vagy többször ettek tengeri halat, 52 százalékkal kisebb volt a szívha­lál előfordulása, mint a havonta egyszer fogyasztók körében. Vi­taminok a halban: A hal jó for­rása a zsírban oldódó vitaminok­nak, elsősorban az A- és D-vita- minnak. Ezek segítségével szer­vezetünk képes semlegesíteni a szabadgyököket, és növelni a betegségekkel szembeni ellen­álló képességet. A vízben ol­dódó vitaminok közül a Bl- és B2-vitamin fedezhető fel a hal­ban nagyobb mennyiségben, az ásványi anyagok szempontjából pedig vas-, szelén-, cink-, és jód- tartalma jelentős. Mindemellett a halkonzervek - a puha, ehető halcsontoknak köszönhetően - még kalciumban is gazdagok. ■ SZOLNOK TV_______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktu­ális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Aktuális 8.30 Téma volt az idén... 9.00 Nyári mozi - Mephisto 11.25 Aranyidő 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt az idén... 13.00 Örökségünk 13.30 Mérleg 14.00 Kultúrkorzó 14.30 Szolnok- sport 15.00 Aranykosár 16.00 Leg­izgalmasabb mérkőzések 18.00 Elixir 18.30 Különóra 19.00 Aktuá­lis 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 19.50 Kedvenc mű­tárgyaink 20.00 Aktuális 20.30 Té­ma volt az idén... 20.50 Honvéd 7 21.00 Termál-Kincs-Kereső 21.30 Halak, vizek 21.50 Koncertek a Tiszavirág Fesztiválon - Kegflee és az apacsok 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női for­tély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dancedalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Hajdú Csabával 15.00 „Tempó­mat’’ - Autós percek Hajdú Csa­bával 22.00 Nekem 80, majd nonstop zene kedden 5 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents