Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-14 / 162. szám

2014. JÚLIUS 14., HÉTFŐ ■■■■ННННННННПНПВ1НЮ1 VÍZILABDA-EURÓPA-BAJNOKSÁG Kosz Zoltán: ha egy góllal is, csak nyerjünk! tagja volt a legutóbb, 1999- ben Firenzében Európa-baj- noki címet szerzett váloga­tottnak. Két évvel korábban, Sevillában is aranyérmes lett. Pályafutása csúcsára 2000- ben ért fel, a sydney-i olim­pián. 2008-ban vonult vissza az aktív játéktól, második éve a Szolnoki Dózsa-Közgép kapusedzője - Kosz Zoltánt kérdeztük a torna előtt.- nagyon kíváncsian várom az Európa-bajnokságot. Nyo­mon követve a nyári felkészü­lést azt mondhatom, hogy fi­zikálisán készen áll a csapat. Elegendő felkészülési meccset is játszottak a fiúk, ezeken egy kivétellel jól is játszottak. A Világliga-döntőre gondolok, de attól a teljesítménytől sem kell kétségbe esni. Úgy ér­zem, hogy mindennel fel van vértezve a csapatunk. Ami különösen szimpatikussá te­szi számomra a válogatottat, az az, hogy nem foglalkoznak a kieséses szakasszal, csak az első, spanyolok elleni meccsig látnak. A szurkolók hajlamo­sak úgy gondolkodni, hogy egyetlen ellenfelünk lehet, a szerb csapat. Nagyon nem így van. Hiszen itt vannak a horvátok, a montenegróiak, akár a spanyolok is. De azt sem hinném, hogy a szer- bek lennének a mumusaink. Természetesen a szerbek is esélyesek, de amikor mi ját­szottunk, akkor ott voltak az olaszok, a spanyolok, akkor még a jugoszlávok. Ám ez egyszer megfordul. Sőt, ez ta­lán éppen fordítva van, hiszen mi vagyunk a világbajnokok. Azt várom a csapattól, hogy lépésről lépésre fejlődjön, még ha ez nem is biztos, hogy azo­nos a szurkolói forgatókönyv­vel. Ha egy góllal győzünk le valakit, akkor egy góllal. Az a lényeg, hogy úgy jöjjön ki a csapat a medencéből, hogy mindent megtett a sikerért... Rajtuk van az egész ország szeme vízilabda A Szolnoki Dózsa-Közgép tíz játékosa vesz részt az Európa-bajnokságon Mától két héten át a Margitszigeten zajlik a ví- zilabda-Európa-bajnokság. A magyar férfiválogatott tizenöt év után nyerhet újra arany­érmet, női csa­patunk 2001-ben győzni tudott a Hajósban. Gutái István Tizenkét férfi- és nyolc női válogatott sze­repel a Margitszigeten má­tól. A Nemzeti Sportközpon­tok 800 millió forintból újít- tatta fel a Hajós Alfréd Nem­zeti Sportuszodát, így minden igényt kielégítő komplexum fo­gadja a csapatokat és a nézőket. Az olimpiai bajnok Horvát­ország Németország elleni mér­kőzésével kezdődik a 31. férfi Fiatalság és rutin A férfiválogatott Decker Atti­la, Nagy Viktor - kapusok. Dec­ker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór- Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hos- nyánszky Norbert, Madaras Nor­bert, Szívós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vá­mos Márton - mezőnyjátékosok. Szövetségi kapitány: Benedek Ti­bor. A női válogatott: Bolonyai Flóra, Gangl Edina - kapusok. Antal Dóra, Bujka Barbara, Czi- gányDóra, Csabai Dóra, Illés An­na, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dó­ra, Kisteleki Hanna, Sziics Gab­riella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó - mez.j. Szöv. k-Merész András. vízilabda Európa-bajnokság. A játéknap zárótalálkozóján, este fél kilenctől Magyarország Spanyolországgal mérkőzik. Ér­demes megjegyezni: válogatot­tunk valamennyi csoportmér­kőzése 20.30-kor kezdődik. Természetesen hatalmas vá­rakozás előzi meg az év leg­nagyobb hazai sportesemé­nyét.- Ez a csapat kiérde­melte, hogy ide jusson, ilyen várakozást támasz- szón, és én érzem ezek­ben a játékosokban az erőt, hogy ezt a helyzetet, ezt a nyomást el fogják tud­ni viselni - nyilatkozta Be­nedek Tibor, a férfiválogatott szövetségi kapitánya. A magyar csapatban hét szolnoki játékos szerepel, a szerb válogatottban három, ezzel a Szolnoki Dó­zsa-Közgép delegálja a legtöbb pólóst a tornára. Válogatottunk legutóbb az 1999-es sevillai Eb-n végzett az első helyen, az azóta rendezett hat tornán va­lamelyik délszláv válogatott lett az első. A magyar csapat a spanyo­lokkal, a fran­ciákkal, a A magyar csapatok csoportmérkőzései JÚLIUS 14., hétfő: Férfiak: Magyarország-Spanyolor- szág 20.30. JÚLIUS 15., KEDD: , Férfiak: Magyarország-Fran- ciaország 20.30. július 16., szerda: Nők: Magyaror­szág-Hollandia 17.30. JÚLIUS 17., csütörtök: Férfiak: Ma­gyarország-Szerbia 20.30. július 18., péntek: Nők: Ma­gyarország- Görögország szerbekkel, a németekkel és a horvátokkal került egy csoport­ba, a Magyarország-Szerbia rangadót csütörtökön rendezik. A tizenhárom évvel ezelőt­ti budapesti Eb-t megnyerte a női válogatott, amelynek meg­határozó játékosa volt a szol­noki Drávucz Rita. Aki most az Európa- bajnokság egyik nagykövete, civilben pedig az augusztusban első szü­letésnapját ünneplő Flóra édesanyja.- A magyar vá­logatott egy fiatal csapat, de nagy erénye, hogy régóta együtt játszanak a tag­jai. Nagyon ki­tartóak és céltu­Varga Dumi, azaz Dénes mellett még kilenc szolnoki pólós vesz részt a tornán 17.30. JÚLIUS 19., SZOMBAT: Férfiak: Magyarország-Né­metország 20.30. JÚLIUS 20., vasárnap: Nők: Magyaror- szág-Nagy-Britannia 17.30. JÚLIUS 21., HÉTFŐ: Férfiak: Magyarország-Horvátország 20.30. TV: A Magyar Televízió az ösz- szes magyar érdekeltségű ösz- szecsapást élőben közvetíti. datosak, ezt lehetne kiemelni, ez pedig akár meg is hozhatja a sikert, amire abszolút esé­lyesek. A világ egyik legjobb csapata a miénk - taglalta az esélyeket a világklasszis játé­kos. Női csapatunk a britekkel, a görögökkel és a hollandokkal került az A csoportba, ez utóbbi válogatottal kezdi a tornát szer­da délután fél hattól. Az Európa-bajnokság lebonyolítása a két nem­nél azonos, azaz a két csoportelső automati­kusan be­jut az elő­döntőbe, míg a csoportok második és harmadik helyezettjei a negyeddöntőben keresztbe játszanak egymással a legjobb négy közé jutásért. A köztelevízió élőben közvetíti az összes magyar érde­keltségű ta­lálkozót. Várja már a vízilabda- Európa-bajnokságot? MOLNÁR LAJOS MILÁN, AZ ANKK ÜGYVEZETŐJE: - A nagy torná­kon mindig megnézem a magyar csapatot. Es természetesen szur­kolok is neki. Nagyon bízom Be­nedek Tiborban, aki játékosként is karizmatikus egyéniség volt. RÓZSA JÓZSEF, A SZOLNOKI SPORT- CENTRUM ügyvezetője: - Az is­kolában volt két pólós osztálytár­sam, én atléta voltam, eljártunk egymás versenyeire. A szolnoki csapat meghatározó az OB I-ben, ezért még többet jelent az Eb. MOLNÁR LÁSZLÓ, A SZIGLIGETI színház színművésze: - Min­den vízilabda-eseményt nagyon várok, a hazai Eb-t pedig pláne. Hogy mi lehet a cél? Az arany­érem, de adott esetben a dobo­góval is elégedettek lehetünk... CSATÁRI ISTVÁN, A SZOLNOKI VÁ­ROSFEJLESZTŐ ZRT. IGAZGATÓJA:-Én is bízom a győzelemben. Az optimizmusnak van is alapja, hi­szen kitűnőek a játékosaink, a szakembereink tudása kimagas­ló, és ott van a pólós tradíciónk is. A magyar csapat nyerte az aranyat az első kontinenstomán történelem Az 1997-es sevillai diadal volt a később sikert sikerre halmozó Kemény Dénes-féle válogatott első nagy dobása Minden Magyarországon, a Margitszigeten kezdődött. 1926- ban itt rendezték az első vízilab- da-Európa-bajnokságot, amelyet a magyar csapat nyert meg. A történelmi tett előtt tiszte­legve íme az első pólós arany­csapat névsora: Barta István, Fazekas Tibor, Homonnai Már­ton, Keserű Alajos, Keserű Fe­renc, Vértesy József és Wenk János. Szövetségi kapitány Be- leznay Ernő. Bármelyik televí­ziós kvízműsorban több millió forintos kérdés lehetne, hogy ki lett az ezüstérmes? Svédor­szág! Az utána következő négy kontinenstornát is a magyar csapat nyerte. Majd kisebb aranymentes korszak kezdő­dött, ám 1954-ben Torinóban és négy évvel később a Margit­szigeten újra magyar himnusz szólt. Mindkétszer Jugoszlávia volt az ellenfél, vagyis lassan eléri a nyugdíjas korhatárt a pólóbeli magyar-szerb vetélke­dés. A férfimezőnyben Magyar- ország a legeredményesebb, az eddigi harmincból tizenkétszer nyertünk. Az 1977-ben meg­nyert arany után hosszú böjt következett. Húsz évet kellett várni. Az 1997-es sevillai diadal volt a ,5 Kemény Dénes-féle válogatott 1 első nagy dobása. Abban a csa- » patban már bőven meghatározó | játékosnak számított Benedek I Tibor. A döntő azonban nem a A ma már kapitányként dolgozó Benedek Tibor alapember volt '97-ben jelenkori szövetségi kapitány­ról, hanem egy akkor még majdnem tejfelesszájú legény­ről szólt. A Jugoszlávia elleni 3-2-es meccsen Kásás Tamás lőtte mind a három gólunkat. Legutóbb tizenöt éve, Firenzé­ben nyert a magyar csapat. Az azóta rendezett hat tornán nem jutott nekünk arany, jóllehet 2001-ben újfent a Margitsziget volt a helyszín. A női pólósok 1985 óta vehet­nek részt Európa-bajnokságon. Az eddigi tizennégy Eb közül kétszer végeztünk az élen, öt­ször lettünk másodikak, négy­szer pedig - mint legutóbb Eindhovenben is - harmadi­kak. Az első kontinenstornát Oslóban rendezték, a holland nyert. A második a magyar csapat lett. A holland-magyar döntő zsinórban háromszor ismétlődött meg, 1991-ben A- thénban átszakadt a gát és Magyarország lett a kontinens legjobbja! Az első Eb-aranyos válogatottunk: Dancsa Kata­lin, Gruber Laura, Huff Zsu­zsanna, Kertész Zsuzsa, Kókai Ildikó, Nagy Katalin, Rafael Irén, Rónaszéki Ildikó, Stieber Mercédesz, Szalkay Orsolya, Szamosi Csilla, Takács Ildikó, Tóth Noémi, Vincze Edit. A szö­vetségi kapitány: Tóth Gyula. Tíz évvel később, a Margitszi­geten megszületett a második női pólós Eb-arany is. ■ G. I.

Next

/
Thumbnails
Contents