Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-14 / 162. szám

4 2014. JULIUS 14., HÉTFŐ TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS fhi Á ÍRJON NEKEM! FILÓ MELINDA GRAFOLÓGUS KÉZÍRÁS- ÉS GYERMEKRAJZELEM ZÉSE ‘Ш&Щк FILÓ MEUNDA (МШмШт GRAFOLÓGUS JELIGE: LEHETŐSÉG, 56 ÉVES FÉRFI KÉZÍRÁSA Kedves Gábor! domináns személyisége kifeje­ződik a betűk nagy méretében, a kicsire hagyott margókban, valamint az aláírásban, ami különösen nagyra sikeredett. A szavak emberének látom Önt az írása alapján, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Konfliktushelyzetben nem jön zavarba. Az úgynevezett (1л \ iWub t/L^\ Aj L \fk~~ ü 1 kettős ívelésű kötésmód elárul­ja, hogy igyekszik diplomatiku­san megoldani a vitás helyze­teket. Az emberekkel való kap­csolataira a hajlékony bánás­mód a jellemző. E szeretetteljes modor segíti Önt céljai és tervei elérésében. A megnyúlt betűi tudásvágyat, erős szellemi tevé­kenységet mutatnak. Már csak az a kérdés, hogy miért nem lép a tettek mezejére, hogy va­lóra váltsa elgondolásait? Saját képességei megítélésében haj­lamos a túlzásokra, azonban mégis feladja, ha cselekednie kell! Az énkép betűi szinte meg­bújnak a hosszúra nyúlt 1 és t betűk között. Összevetve ezt a hatalmas aláírással - ami egy­ben a külvilágnak szóló énkép is - láthatóvá válik a belső bi­zonytalansága, amit palástolni igyekszik. Az egyedi dolgokra van igé­nye, saját feje után megy, a ki­taposott utat nem járja szívesen. Több dolgot már nehezen tart egyben, ami a bizpnytalanság- érzetét csak még tovább növeli. írásából azt látom, hogy ér­zelmes, ugyanakkor ösztönös férfi lévén hajlamos a hangulat- változásokra. A leeső sorvégek azt mutatják, hogy a nekem kül­dött levelet is épp egy lehangol- tabb lelkiállapotban írta. Gábor! Ön írta, ha tükörbe néz és önvizsgálatot tart, az el­vezeti és megmutatja az utat problémái megoldásához. Egy kicsi lépést már megtett! Gratu­lálok hozzá! Üdvözlettel: Filó Melinda küldje be három-tizenkét éves gyermeke rajzát vagy leg­alább öt-hat soros saját kéz­írását - mely tartalmazza az aláírását és életkorát - az Új Néplap Szerkesztősége címére. Ne felejtsen el jeligét írni! ELÉRHETŐSÉG: ÚJ Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. TELEFON: 56/516-757. HIRDETÉS > // •• > > > NE HAGYJA, HOGY AZ ÉRSZŰKÜLET HATÁROZZA MEG ELETET! nashwan-parasound Az évforduló alkalmából vizsgáltassa meg és kezeltesse magát kedvezményesen Gyakran kiderül, hogy so­kan nem veszik komolyan a már kialakult betegségü­ket. A magas vérnyomás, ha nincs szinten tartva, súlyos szövődményeket okozhat. A túlságosan igénybevett szív és erek az idő folyamán károsodhatnak, mely egy igen súlyos betegség kialaku­lásához vezethet, az érelme­szesedéshez, érszűkülethez. Hasonló eredménnyel járhat cukorbetegség megléte, il­letve a magas koleszterin­szint. Nagyon fontos legalább évente vérvételre elmenni, hogy az esetleges betegségek időben ki legyenek szűrve. A gyógyszeres kezelés mel­Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szanda Gyógyszertár (Krúdy Gyula út 108.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 559 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 739 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 23,6 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -97 centi­méter, apadó, Szolnoknál -76 centiméter, áradó, a víz 23,6 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 120 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 127 centimé­ter, áradó. Traffipax a jász-nagykun-szolnok me­gyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztá­lyának tájékoztatása szerint a 33-as út egyes szakaszain, valamint Tiszafüred, Szan- daszőlős, Rákócziújfalu, Martfű, Túrkeve, Mezőtúr és Kunszentmárton bel­területén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon köz­lekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyez­kedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. lett igen fontos a zsírszegény, helyes táplálkozás, a rend­szeres mozgás és a megfelelő mennyiségű folyadék bevi­tele. De nemcsak ezeknek a betegségeknek a rendszeres ellenőrzése a fontos. A mai stresszes, rohanó világban időt kell szakítani érrendsze­rünk állapotának rendszeres felmérésre is. Egyszerűen, gyorsan, fájdalommentesen megtudhatja egy doppleres vizsgálat során ereinek át­járhatóságának mértékét. És hogy mikor érdemes ezt a vizsgálatot elvégezni?- ha magas a vérnyomása,- ha magas a koleszterin­szintje, Г.л':'" Figyeljen az intő jelekre! Ne hagyja, hogy a betegség határozza meg az életét.- ha cukorbeteg,- ha túlsúlyos,- ha dohányzik,- ha zsibbad, fáj, fázik a lá­ba,- ha kevesebbet tud menni,- ha zsibbad, fázik, hideg a keze,- ha zúg a füle,- ha szédül, egyensúly za­vara van,- 40 év felett ajánlott. A szűrés fontosságát alá­támasztja az, hogy Magyar- országon az érrendszeri betegségek a halálozási sta­tisztikák élén vannak. Egy országosan alkalmazott Nashwan-Parasound készü­lékkel könnyen és fájdalom­mentesen lehet enyhíteni, illeve megszüntetni a pana­szokat. Az infra-, ultra- és hallható hang kibocsátásával a gép a szervezetet mellékér képzésére serkenti. Ezáltal biztosítva a végtagok, szer­vek működéséhez szükséges vérellátást. Mindössze 20 ke­zelés szükséges a javulás ér­dekében. PROGRAMAJANLO MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Démona (12) 12.15. Démona, 3D (12) 10.00,14.15,16.15. A holnap ha­tára, 3D (12) 18.15, 20.30. így neveld a sárkányodat 2. (6) 10.30,15.00,19.30. így neveld a sárkányodat 2., 3D (6) 12.45,17.15. Kavarás (12) 10.40,13.00, 15.20,17.40,20.00. Transformers: A ki­halás kora (12) 13.15. Transformers: A ki­halás kora (12) 3D 10.00,16.30,19.45. TISZApART mozi: Populaire kisasszony (12) 16:15, A tengerre várva (12) 18:00, Kavarás (12) 18:15, Istenek kalapácsa (18) 20:00, Fehér Isten (12) 20:15. VÁROSNÉZÉS SZOLNOK. Gyalogos városnézésre hív­ják az érdeklődőket július 19-én és 26-án 18 és 19 óra között. Indulás a Tiszai ha­jósok teréről. KIÁLLÍTÁSOK SZOLNOK. Nádas Alexandra, Töre­dék-tereim II. című kiállítását a Szoboszlai Galériában augusztus 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A Girnt Vilmos fest­ményeiből nyílt kiállítást a Damjanich János Múzeum Folyosó Galériáján július 15-ig látogathatják. Szabó György Mun- kácsy-díjas szobrászművész kiállítását a Szolnoki Galériában július 20-ig nézhetik meg. A Belorusz ikonfestészet a 17-18. században című kiállítást a Damjanich Já­nos Múzeumban láthatják augusztus 27- ig. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levél­tárban a Vízen, úton, sínen - Jász-Nagy- kun-Szolnok megye közlekedéstörténete című időszaki tárlat július 17-ig látható. CSEREBERE RÁKÓCZIFALVA. Július 19-én, szom­baton, délelőtt 9 órától 12 óráig a Var- sány Közösségi Házban gyermek- és felnőttruhák, iskolaszerek ingyenes bör­zéje várja az érdeklődőket. Belépő: egy iskolaszer. NEOTON-EST SZANDASZŐLŐS. Július 18-án 19 órától a művelődési házban Neoton-estet tartanak. Az est folyamán közreműködik a Smart Jazz zenekar és az Aranycsillag Társastánc klub. Ezeken kívül Neoton- kvízjáték és karaoke is várja az érdek­lődőket. TISZA-PARTI NYÁR SZOLNOK. A Tiszai hajósok terén július 19-én Azok a csodálatos 80-as évek címmel az érdeklődők válogatást hallgat­hatnak a 80-as évek slágereiből. Az est sztárvendége a Napoleon Boulevard. ROCK TÉR SZANDASZŐLŐS. Július 25-én 19 órától Rock tér várja az érdeklődőket a Lengyel Antal téren. Fellép a Kavics együttes, a Frank Drebin zenekar és a Nab Acoustic. NÓTAEST ABONY. Július 28-án 10 órától rendezik meg az I. Országos Abonyi Nótaversenyt a kultúra házában. SZÜNIDEI PROGRAMOK MARTFŰ. A művelődési központban július 15-én 9 órára gyöngyfűzésre, kar­kötők készítésére várják a gyerekeket, mígjúlius 22-én 9 órára gyöngyfűzésre, fagyöngy ékszerek és díszdobozok készí­tésére várják az érdeklődőket. TÁBOROK MARTFŰ. Július 28-30. és augusztus 4-6. között rajztábort tartanak, melyen a részvétel ingyenes. Az érdeklődőket zsu- gorkázás, rajzolás és festés várja. GÁLA JÁSZBERÉNY. Július 26-án rendezik a XX. Társastáncgálát a szabadtéri szín­padon 19 óra 30 perctől. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem válla­lunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon olvashatók. „A túlzott bánat nevet. A túlzott öröm sír.” (William Blake) RECEPT Jeges desszert hozzávalók: 2,75 dl desszert- bor, 1 narancs reszelt héja és facsart leve, 20 dkg vegyes szárított vagy aszalt gyümölcs, 50 dkg krémes ricotta, 1,5 dl zsíros tejföl, 5 dkg étcsokolá­dé, 2,5 dkg natúr pisztácia, 7,5 dkg barna cukor, 17 dkg babapiskóta. ELKÉSZÍTÉS Öntsük össze az édes bort a na­rancs levével és héjával, és kis lángon melegítsük össze. A tűz­ről levéve szórjuk bele a felaprí­tott szárított gyümölcsöket, és 30 percig hagyjuk puhulni. Majd szűrjük le, de a narancsos bort tegyük félre, hagyjuk kihűlni. Közben egy keverőtálban dolgoz­zuk össze a ricottát és a tejfölt, majd adjuk hozzá a felaprított csokoládét, a megpuhult gyü­mölcsöket, a pisztáciát, a barna cukrot. Egy tégla alakú kenyér­sütő formát béleljünk ki fóliával úgy, hogy az oldalakon túllógjon, hogy be tudjuk majd csomagolni a desszertet. A babapiskótákat egyenként mártsuk a narancsos borba, és szorosan egymás mellé fektessük a formába, az oldalán pedig állítva, katonasorban. 6-8 babapiskótát mártsunk még a borba, és tegyük félre a desszert befedéséhez. Kanalazzuk a kibé­lelt formába a ricottás krémet, és fedjük be a félretett piskótával. Csqmagoljuk be szorosan a fóliá­val, és 1 éjszakára tegyük a fa­gyasztóba. A fekete ribizli méregteleniti a szervezetünket táplálkozás A fekete ribizli se­gítségével optimálisan erősít­hető az immunrendszer, mely magas A-, E- és C-vitamin, illet­ve vastartalma okán biztosított - írja a flavin.biomax.hu. A vízben oldódó C-vitaminnak azonban további szerepe is van a szerve­zet működésében, segíti a káros koleszterin lebontását, így ezen keresztül az érelmeszesedés el­len véd. A fekete ribizli magas C-vitamin tartalmán keresztül serkenti a máj enzimrendszerét, amely a vért méregteleníti a lera­kodott gyógyszerek káros anya­gaitól, a környezetből bejutott egyéb szennyező anyagoktól, ki­választja őket a szervezetből. A fekete ribizliben lévő C-vita­Kedvezmény! MINDAZOKNAK, AKIK bejelentkeznek a július 24-én tartandó vizsgá­latra a Szolnok, József Attila u. 83. szám alatt található rendelőben, az évforduló alkalmából 50 ezer forint kedvez­ményt biztosítanak a kúra árából. Az akció keretén belül a vizsgá­lat 3000 forint. TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS: www.medhungary.com, 06-70/290-3216, 06-30/595-4344, 06-20/920-4447, 06-72/551-714. min továbbá a vas felszívódását is segíti, így a vassal együttmű­ködve támogatják a kötőszöve­tek egyik legfontosabb anyagá­nak, a kollagénnek a szintézisét. C-vitamin-hiány következtében ugyanis az ízületek a bőr és az izmok, a csontok jelentős mér­tékben meggyengülhetnek. A fe­kete ribizli héjában és magjában, mely a Flavin7 gyümölcslékivo­natokba is bekerül, található bal­lasztanyagok a bélrendszerün­ket megmozgatják, serkentik az emésztő szervek mérgektől való megszabadulását, az egészséges bélflóra kialakulását. A bal- lasztanyagoknak a kvercetinnel együtt rákmegelőző hatásuk is van. ■ MŰSORAJANLO SZOLNOK TV 6.00 Aktuális visszatekintő 6.25 Halak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális visszatekintő 7.30 Liturgia 8.00 Aktuális Visszatekin­tő 8.30 Elixir 9.00 Termál-Kincs­kereső 9.30 Mártírok istentisz­telet a Nagy Zsinagógában 9.55 Aranykosár 10-50 Családban együtt 11.25 Szolnoksport 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális visz- szatekintő 12.30 Örökségünk 13.00 „Világalkotó művészet” - beszélgetés Kiss Józseffel 14.00 Aktuális visszatekintő 14.30 Kul- túrkorzó 15.00 Aranyidő 15.30 Mérleg 16.00 Foci-vb-történelem 17.00 Koncertek a Tiszavirág Fesztiválon - Elefánt 18.00 Szol­noksport 18.30 Termál-Kincske­reső 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt az idén... 21.00 Legizgalmasabb mérkőzések 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - nap­indító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Kok­tél: női fortély, praktikák, progra­mok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00- 24.00 Party Cafe - klubkedven­cek és a legjobb dancedalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 5.00 Világjáró, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Amadeus Rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Amadeus Rádió zenés műsora Hajdú Csabá­val 22.00 Magyar lelátó sportma­gazin Marti Zoltánnal, majd non­stop zene kedden reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! f-

Next

/
Thumbnails
Contents