Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-06 / 131. szám

MOZAIK A felújítás divatja Indiana Jones kalandjait is eléri, a Disney legalább két filmet tervez a kalapos archeológusról. A főszerepet már nem a 71 éves Harrison Ford alakítaná, várhatóan egy fiatal tehetséget, Chris Pinet bízzák meg a feladattal. Születésnapjára metálzenei album jelent meg Christopher Léétől A híres brit színész, Christop­her Lee a Metal Knight című új lemezével ünnepelte 92. szüle­tésnapját - írja az MTI. Az új korongon a La Mancha lovagja című Don Quijote-musical két dalának heavy metál feldolgo­zása is szerepel. „Szerintem Don Quijote a legmetálosabb kitalált szerep­lő azok közül, akiket ismerek. Egymagában próbálja megvál­toztatni a világot, nem törődve ennek személyes következmé­nyeivel. Remek szerep az ének­lésre” - jelentette ki Lee, aki kedden töltötte be 92. évét. Az új lemezen Frank Sinatra My Way című híres számának lírai feldolgozása is hallható, amelyet Lee még 2006-ban vett fel. Erről a színész meg­jegyezte: nem könnyű eléne­kelni, mert az előadónak el kell hitetnie a hallgatósággal, hogy igazat szól. Christopher Lee a kilenc­venes években adta ki első lemezét, a 2010-ben megjelent Charlemagne: By the Sword and the Cross című albuma el­nyerte a Metal Hammer maga­zin Spirit of Metal-díját. „A heavy metál számomra a fantáziával társul, mert ez a zene rengeteg energiát hordoz” - magyarázta a színész-éne­kes, aki Drakula-szerepeiről, A Gyűrűk Ura-trilógiában és A hobbit-trilógiában nyújtott Szarumán-alakításáról vagy a Star Warsban megjelenő Doo- ku grófként ismert. ■ Zúzós zenék az idős színésztől A legnagyobb partraszállás D-NAP Ezrek emlékeznek a helyszínen a történelmi fordulópontra Veteránokkal együtt idézik fel a hetven éve megkezdő­dött normandiai partraszál­lást ma Franciaországban. Nógrádi László Tizenkilenc állam- és kor­mányfő hivatalos a normandiai partraszállás hetvenedik év­fordulójának alkalmából pén­teken tartandó ünnepségekre - írja az MTI. A második világháborúban az angolszász szövetségesek ál­tal a második frontot megnyitó, a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadműveletének feltehetően ez lesz az utolsó olyan nagyszabású kerek év­fordulója, amelyet még a vete­ránok részvétélével rendeznek meg. Közülük közel 1800-an, valamennyien 90 év körüliek, hivatalosak az ünnepségekre, amelyeken az egykori ellen­ségekkel való közös megemlé­kezésre és az emlékeknek az átörökítésére kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Fran­ciaország. „Meg kell tanulni megbo­csátani. Nem szabad, hogy ez még egyszer megtörténjen” - hangsúlyozta kedden a 88 éves Herbert Levy mintegy 3 ezer. francia és amerikai gimnazis­ta előtt a normandiai Caenban, ahol a diákok lelkesen tapsol­ták meg az amerikai veteránt, 1944. június 6-án amerikai, brit és kanadai gyaloghadosztályok szálltak partra az Utah, Omaha, Gold, Juno és Sword kódnevű partszakaszokon és megkezdték a német erődrendszer felszámolását (Overlord hadművelet). ANGUt! V ‘ '%> *'■' >*5*5**^* szövetséges Ä légitámadások Szövetséges hadihajók vették tűz alá a német parti állásokat. Több mint 10 000 szöveti. ejtőernyős és csaknem 50C. szállító és vitorlázó repülőgép érkezett a német vonalak mögé. 23250 24 250 25 000 21400 szövetséges partra . i „ szálló erők 1*1 A szövetséges rohamcsónakok zárótüze. UTAH Csketitan ♦ 4} OMAHA GObD JUNO ' \ \ I' Bayeux Caen Franciaország (Normandia') . német védelmi vonalak POÉNPERCEK Ötvenedik házassági évfor­dulójukon így szól a feleség a férjéhez:- Gondoltad volna, hogy így elszáll ez az 50 év?- Pedig mintha csak 5 perc lett volna... - mondja a férj. A feleségnek könnybe lábad a szeme, de a férj hozzáteszi:-... bilincsben, egy tó fene­kén... ■ Tűzvédelmi oktatáson kérdi Pistikét az előadó:- Na, flam, mit csinálnál, ha észrevennéd, hogy kigyulladt a ruhád?- Egy biztos, nem venném fel! ■- Ki vágta magát így fejbe, szomszéd?- Hát a feleségem.- A felesége? De hiszen úgy tudtam, hogy elutazott!- Én is úgy tudtam... ■ A sofőr mondja a kocsiját vizs­gáló szerelőnek:- Kérem, hozza rendbe a du­dát!- De a fékje is rossz!- Tüdőm, azért hozza rendbe a dudát! ■ Egy kis faluban a helyi rend­őr egyúttal állatorvos is. Egyik éjszaka cseng a telefon, a feleség veszi fel. A másik ol­dalon egy izgatott női hang:- Elnézést, beszélhetnék a férjével?- Iged,4nilyen ügyben keresi?^. Rendőrségi vagy állatorvosi?- Nehéz eldönteni. A kutyánk nem tudja kinyitni a száját, és egy betörő van benne... Maguknak építettek hálózatét szélessáv A cégek nem segítettek, összefogtak a falvak Újra nyit a gyerekbirodalom a Hajógyári-szigeten Saját szélessávú internethálóza­tot hozott létre az észak-német­országi Löwenstedt, amikor a szolgáltatók közölték a lakosok­kal, hogy a település túl kicsi és távoli, hogy csatlakoztathassák az internetre - írja az MTI. A falu lakói úgy döntöttek, megoldják maguk a problémát. Megalapították saját internet­szolgáltató cégüket, amiben a felhasználók egyben részvé­nyesek is, így hozták létre a sa­ját nethálózatukat. Löwenstedt lett ezzel az első falu, amely „polgári szélessávú hálózattal” bír, amelyet ki is ter­jesztenek: reményeik szerint a térség 59 falvának 22 ezer ház­tartása csatlakozhat majd rá. „Semmi újdonság nincs ab­ban, hogy itt az emberek ma­guk veszik kezükbe a dolgokat. Ez a kultúra, az életmód megőr­zéséről szól. Ezek a falvak nem maradnának fenn szélessávú kapcsolat nélkül” - nyilatkozta Sabine Birgikt, a helyiek által alapított internetes cég képvi­selője. ■ Az idei júniusi hétvégék is iz­galmas programokat tartogat­nak a Gyerek Sziget látogatói­nak: az első, pünkösdi hosszú hétvégén a Kolompos együttes Pünkösdi királykisasszony cí­mű produkciója mellett számos érdekes programon vehetnek részt a családok a Hajógyá­ri-szigeten - írja az MTI. A ze­nés és színházi programok mel­lett a Színes faluban autentikus foglalkozások és bábelőadások segítségével Nigéria, Vietnam és Szíria szokásait, hagyomá­nyait fedezhetik fel a gyerekek, de lesz Tropicarium-sátor is, ahol reggeltől estig egzotikus és simogatható állatokat mutat­nak be. ■ Villamosok kanyarognak egy orosz faluban tesztpálya Emelkedőt és éles fordulókat is próbálgatnak a járművek Tömeges szerelemvásárt rendeztek Kínában Tűzifarakások és kecskék közt, sáros utcák mentén haladó vil­lamospályák képe járja be az internetet az Englishrussia.com portál híre nyomán. A villamo­sok egy apró falu, Paranino há­zai közt döcögnek, ami az apró, néhány száz lelkes szibériai települést látva valóban hihe­tetlennek tűnik. A megoldás prózai: a falu hegyes-völgyes területén tesztpályát alakítot­tak ki egy villamosokat készítő üzem számára. A szerelvények egy Cseljabinszk közelében mű­ködő gyárból érkeznek ide, hogy a legkülönbözőbb terepeken te­gyék próbára őket. A villamosokat már az 1900- as évek eleje óta tesztelik a fa­luban, éles kanyarok, döcögős pályaszakaszok és meredek emelkedők is próbára teszik a járműveket. Mivel az üzem ja­vítások és felújítások mellett új villamosok gyártásával is fog­lalkozik, a falusi tesztpályán egyszerre láthatók több évtize­des kocsik és a legmodernebb szerelvények is. A helyiek már megszokták, hogy az egyébként fűvel benőtt síneken változó rendszeresség­gel jönnek-mennek a nagyvá­rosokra jellemző kocsik. Köz­lekedésre egyébként nem sok értelme lenne használni a vil­lamosokat, de évente rendeznek nekik fesztivált, amikor feldíszí­tik őket és utaznak is velük. ■ Csak néhány tucat ház a falu, de behálózzák a villamosvonalak Több mint 25 ezer egyedülálló kereste fel hétvégén Kína legna­gyobb társkereső rendezvényét, ami a párkeresés nem hagyo­mányos formájának térhódítását mutatja a kelet-ázsiai országban - írja az MTI. A kínai sajátosságnak számí­tó, ötödik éve megrendezett „sze­relem- és házasságvásámak” keresztelt társkereső idén is fe­lülmúlta a várakozásokat, igaz, a rendezvénynek akkora a sikere, hogy már a korábbi években is limitálni kellett a létszámot - kö­zölték a szervezők. A több mint 25 ezer szingli mellett mintegy öt-hatezer szülő is megjelent, sokan a gyerekeik helyett jöttek „felmérni a piacot”. A kétnapos rendezvény első­sorban a véletlenszerű vakran- dikra és a villámgyors ismer­kedést jelentő „rapid randikra” alapozott, ami a hosszú asztalok mellett felsorakozó, egymás he­lyét sebtében váltó férfiak és nők hat-tízperces bemutatkozását jelenti. A villámrandik a szerve­zők szerint kifejezetten népsze­rűek az elmúlt évek tapasztalata szerint, azok ugyanis formasá­gok nélkül teszik lehetővé a köl­csönös szimpátia meglétének felmérését. A tömeges párkereső rendez­vények országszerte nagy nép­szerűségnek örvendenek és min­den alkalommal ezreket vonza­nak. ■ majd együtt énekelték John Lennon Imagine című szerze­ményét. Franciaországban már hóna­pokkal ezelőtt elkezdődtek az évfordulós megemlékezések. A legfőbb helyszínen, Ouistre- hamben péntek délután ők is ott lesznek a mintegy 9 ezer díszvendég között, akik 19 ál­lam- és kormányfővel, köztük II. Erzsébet brit királynővel, Barack Obama amerikai és Vla­gyimir Putyin orosz elnökkel, valamint Angela Merkel némel kancellárral fognak helyet fog­lalni az óceánparton felállított hatalmas; tribünön. Szeptembe­rig mintegy négyszáz esemény, koncertek, kiállítások, filmvetí­tések várnak az érdeklődőkre Normandiában. A heveri évvel ezelőtt megkezdődött partraszállás eseményeit a helyszíneken hagyományőrzők is felidézik

Next

/
Thumbnails
Contents