Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-06 / 131. szám
2014. JÚNIUS 6., PÉNTEK 7 GAZDASÁG Vitatják a leépítéseket a szakszervezetek postások Létszám- vagy óraszámcsökkentés közül választhatnak a túl nagy terhelést teszik szóvá Folyamatos a létszámleépítés a Magyar Postánál, ami a szakszervezetek szerint már veszélyezteti a napi munkamenetet. Leszerelt katonákból is postás lehet. Vég Márton Még soha olyan kevesen nem dolgoztak a Magyar Postánál, mint most, és minden jel szerint az állami vállalat a jövőben még tovább csökkentené a munkavállalók létszámát. „A postánál működő egyetlen szakszervezet sem ért egyet a létszámleépítésekkel. A legutóbbi, május 5-i tárgyaláson kifejtettük, már a jelenlegi létszámhelyzet is elviselhetetlen terheket ró a munkavállalókra, és a működőképesség határát feszegeti. Az intézkedés két ajánlott változata - létszámvagy óraszám-csökkentés - súlyosan veszélyezteti a napi munkamenetet, a szolgáltatás színvonalát, a teljesítménnyel, forgalommal arányos létszám biztosítását” - írta honlapján a Postás Szakszervezet. A vállalat kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 31 701 fő volt 2014 első negyedévben, ők ösz- szesen 17,6 milliárd forintot kerestek. Tavaly év végén még 32 147-en dolgoztak a cégnél és 16,8 milliárd forintot kerestek (négy éve még 34 ezernél is többen kapták a Postától a fizetésüket). Vagyis leépített és bért emelt a vállalat. Az idei bérmegállapodás még februárban született meg, így a márciusban már a megemelt fizetés érkezett a számlákra. Havi 130 ezer forintig 3,5 százalékos, 180 ezer forintig 3,3 százalékos, 350 ezer forintig pedig 2 százalékos az emelés. A Postások Független Érdekvédelmi Szövetségétől (POFÉSZ) úgy értesültünk, nincs szó csoportos létszámleépítésről, hanem közös megegyezéssel küldik el az embereket. „Ilyen esetben a szakszervezet nem tehet semmit. Nem ismert a kiválasztási módszer, a munkavállaló így nem tudja, mikor kerül rá a sor” - magyarázta Ádám István, a POFÉSZ elnöke. A tárgyaláson nem támogatták az óraszámcsökkentést, véleményük szerint a csökkenő munkaidő csökkenő jövedelemmel jár, amely veszélyezteti az érintett munkavállalók megélhetését. Úgy fogalmaztak: mivel a konzultáció az érdekképviseleti nézetkülönbségek miatt nem járt eredménnyel, ezért a munkáltató tovább folytatja az általa eltervezett ütemben és módszerekkel a létszámleépítéseket és óraszámcsökkentéseket. Azt is nehezményezik, hogy még áprilisban a Magyar Posta és a honvédelmi tárca megállapodtott a leszerelt katonák postai foglalkoztatásában. Magyar Posta árbevétele a főbb tevékenységekből (2013, milliárd forint) 89,6 Pénzinzézeti Kereskedelem Logisztika Hírlap VG-GRAFIKA FORRÁS: VG-GYŰJTÉS Nyereséget hoz a költséghatékony gazdálkodás „A 2012-ES veszteséges évet követően a szigorú, költséghatékony gazdálkodásnak és az innovatív, új szolgáltatásokkal bővített portfóliának köszönhetően - a klasz- szikus postai szolgáltatások iránti igény csökkenő trendje ellenére - 2013-at az üzleti tervet jelentős mértékben meghaladó nyereséggel, 1,3 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta a társaság” - közölte a Magyar Posta. az új, középtávú stratégiai célok időarányos részét tavaly sikeresen teljesítették, ami kulcsfontosságú, hiszen az egyik legnagyobb hazai foglalkoztatóként a Magyar Posta eredményes működése nemzetgazdasági szempontból is kiemelten fontos. Térfigyelő kamerák a jobb biztonságért a településeken az önkormányzatok felügyelete, így az ezért a területért felelős államtitkárság is az új kormányzati struktúrában továbbra is a Belügyminisztérium felügyelete alatt marad a következő parlamenti ciklusban - mondta lapunknak Tállai András. Az önkormányzatokért felelős államtitkár közölte: nincs napirenden a költségvetési keretek átalakítása (miután a Miniszterelnökséghez egyre több finanszírozási terület is átkerül majd), amit eddig a belügy felügyelt az önkormányzati forrásokkal kapcsolatban az továbbra is a tárcánál marad. Tállai András lapunknak nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a következő ciklusban is államtitkár lesz-e majd. Az államtitkár közölte, hogy 177 településen építenek ki a köz- biztonság javítására térfigyelő kamerarendszert a következő hónapokban, 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból. A kiírásra 2170 önkormányzat jelentkezett 21,1 milliárdos támogatási igénnyel. A pályázatok értékelésében részt vett az ORFK, véleményezte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a döntést Pintér Sándor hozta meg. A települések száz- százalékos támogatást kapnak, a forrásokat az államkincstár egy összegben utalja át az ön- kormányzatoknak. A pályázatok elbírálásánál figyelembe vették a települések bűnügyi statisztikáit. A nyertesek négyötöde tízezernél kevesebb lakosú település, de a támogatottak között több megyei jogú város (például Pécs, Győr) is van. A települések átlagosan tízmillió forintot kapnak, a főváros VIII. kerülete 220 millióhoz jutott. A második legnagyobb támogatást Sajókaza kapta 25 millióval, 10 millió forint feletti ösz- szeghez jutott még Dunapataj, Ónod, Sajólád, Hajdúhadház, Kisköre, Tarnalelesz, Kunmadaras, Örkény és Nyírmeggyes is. A legkisebb összeget, 698 ezer forintot Keresztéte (BAZ -megye) kapta. 2012 óta összesen 318 település kapott összesen 2,5 milliárdos támogatást térfigyelő kamerarendszerre. ■ É. S. HIRDETÉS 2014. június 10. kedd - június 11. szerda ÖEDMMir Szentkirályi ásványvíz* ► szénsavmentes, enyhe, szénsavas, oxigénnel dúsított ► 1,5 liter ► 57 Ft/liter RiskaUHTtej* ► 0,1% zsírtartalom ► 1 liter Arany Hordó sör ► 0,5 liter ► 198 Ft/liter Ariel mosópor ► mountain spring, color ► 2,1 kg ► 952 Ft/kg..m j www.penny.hu P£NNY Okos megoldás HAZAI TERMÉK VrTATEANV Gyerekjáték az egészség Gyűjtse a hűségpontokat, v ^ / és vigye haza a VíTATEAf'A ** J* plüssfigurákat ingyen! ^ Most minden 1 000 Ft értékű vásárlás ^ f > után 1 db HŰSÉGPONTOT adunk! 7 Pontgyűjtés: június 5. és augusztus 19. között. Beváltás: június 5. és szeptember 3. között. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Részletek a www.penny.hu oldalon. 2014. junius 10. kedd és június 11. szerda között minden magyarországi Penny Market üzletben. *Az árak a 2014. június 5-ét megelőzd Penny Market fogyasztói árak. il jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék égé előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresö menüpont alatt, hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! ► az üveg ára: 25 Ft 4,5% alkoholtartalom „Atomfegyvert” vetett be az uniós központi bank komplex monetáris lazítási programot jelentett be az Európai Központi Bank. A csomag segíthet növelni az inflációt, miközben a gazdaság növekedését is támogathatja. Az uniós jegybank a kétszázalékos inflációs cél elvétésének egyre fokozódó kockázata és az alacsony gazdasági növekedés miatt 10 bázisponttal, új történelmi mélypontra, 15 bázispontra csökkentette az irányadó kamatszintet. Az EKB az alapkamat csökkentésével párhuzamosan az egynapos betéti kamatot is mérsékelte, amely ezzel negatív tartományba került. így a bankoknak 0,1 százalékos büntetőkamatot kell fizetniük az EKB-nál parkoltatott pénzek után. Az EKB egyúttal felhagy a vásárolt államkötvények sterilizálásával, vagyis növekedhet a pénzmennyiség az euróöve- zetben. Mario Draghi, az EKB elnöke a kamatdöntés után jelezte, hogy a jegybank eszközvásárlási programot készít elő, és a feszültségek csökkentésére eszközfedezetű értékpapírokat is vásárolnak. Az EKB egy hitelprogramot is elindít, először 400 milliárd eurós kerettel, amelynek a kamata az irányadó ráta szintjével egyezik meg. A komplex monetáris lazítási program bejelentésére a tőzsdék szárnyakat kaptak. A német DAX index a történelemben először 10 ezer pont főié emelkedett, de a többi nyugat-európai részvényindex is erősödött. A kamatcsökkentés nem lepte meg a piaci szereplőket, a hangulatjavulás inkább annak köszönhető, hogy a többi intézkedés - amire nem számítottak - javíthatja a hitelezést, a növekedést. A monetáris lazítás szükségességét indokolta, hogy az EKB az idei évre már csak 0,7 százalékos inflációt vár, miközben márciusban még 1 százalékot vetítettek előre. A GDP szerény mértékben, 1 százalékkal növekedhet, 2015-ben pedig 1,7 százalékkal nőhet az euróövezet gazdasága. Az EKB lépése jó hír a Magyar Nemzeti Banknak is: a növekvő mozgásteret kihasználva Matolcsy Györgyék tovább vághatják a kamatot. ■ H. I.