Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-30 / 150. szám

2014. JÚNIUS 30., HÉTFŐ HIRDETÉS - SZOLGALTATAS 15 Új vitarendezési lehetőség az építésügyben a lánctartozások visszaszorításáért Tudnivalók a Teljesítésigazolási Szakértői Szervről Az építőipari szektorban kialakult lánctartozások a beruházások leállásán és a versenyképesség romlásán keresztül a mikro-, kis- és középvállalkozások létét, valamint makroszinten a foglalkoztatási mutató­kat fenyegetik. A folyamat megállítása, illetve jövőbeli újratermelődésének megaka­dályozása napjainkban már egyértelműen nemzetgazda­sági kérdésnek tekintendő. Munkatársunktól A helyzet kezelésének és meg­oldásának szükségességét fel­ismerve a magyar kormány 2013 márciusában törvényja­vaslatot nyújtott be az ország- gyűléshez egy olyan, a vállal­kozások pénzügyi stabilitása érdekében létrehozandó szerv felállításáról, amely a szerző­désből eredő teljesítések után járó ellenszolgáltatás polgári jogi eszközökkel történő ki­kényszerítését gyorsítja meg. Mindezen előzmények alapján fogadta el 2013. április elején a parlament az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rende­zésében közreműködő szerve­zetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel ösz- szefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvényt (a továbbiakban: Tszszt.), mely létrehozta a Teljesítésigazolá­si Szakértői Szervet (a továb­biakban: TSZSZ). A kormány a Tszszt. végrehajtására, annak felhatalmazása alapján, 2013. júniusban megalkotta a Teljesí­tésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdések­ről szóló Kormány rendeletet. A Tszszt. és a Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően, 2013. július 1-jei hatállyal lét­rejött TSZSZ a működéséhez elengedhetetlenül szükséges személyi feltételek biztosítá­sát követően 2013. augusztus 12-én a működését megkezdte. A gazdálkodó szervezeteknek szánt jelen tájékoztatónk cél­ja ennek az új szervezetnek a bemutatása, a TSZSZ-szel kap­csolatos alapvető tudnivalók ismertetése. 1. Milyen ügyekben járhat el a TSZSZ? Ki kezdeményez­heti az eljárását? A TSZSZ eljárása a Magyar- országon történő építési beru­házásokra terjed ki. A TSZSZ az építészeti-műszaki terve­zési, építési, kivitelezési szer­ződés (a továbbiakban: szer­ződés) teljesítéséből eredő- a Tszszt-ben meghatározott- kérdésekben a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó (a továbbiakban együtt: fél/kérelmező) megbí­zására szakértői véleményt ad a teljesítésigazolás kiadásával kapcsolatos vitás ügyekben. A TSZSZ véleménye a szerző­dést biztosító mellékkötele­zettségek (pl. bankgarancia,) érvényesíthetőségéhez is kér­hető. Semmis az a szerződési kikötés, amely a TSZSZ eljárá­sát kizárja, korlátozza, vagy a TSZSZ eljárásának kezdemé­nyezéséhez negatív jogkövet­kezményt fűz. 2. Hol működik és kikből áll a TSZSZ? A TSZSZ független szerve­zetként a Magyar Kereskedel­mi és Iparkamara (a továbbiak­ban: MKIK) mellett működik. A TSZSZ működéséhez szüksé­ges feltételek megteremtéséről az MKIK - a területi kereske­delmi és iparkamarák bevoná­sával - gondoskodik, melynek pénzügyi forrását a költségve­tési törvény biztosítja. A TSZSZ vezetője, vezetőhelyettese, tag­ja az a személy lehet, aki sze­repel az igazságügyi szakértők névjegyzékében, a következő- a Korm.-rendeletben megha­tározottak szerinti - területek valamelyikén:- tűzvédelmi, vagy ipari bal­eset-megelőzési terület,- közlekedéssel kapcsolatos sajátos építményfajtákra vo­natkozó terület,- környezetvédelem és ter­mészetvédelem területei,- vízügyi terület,- lakásügyi terület,- építésügyi terület. 3. Hogyan és hol kezdemé­nyezhető a TSZSZ eljárása? A TSZSZ eljárása a szerző­désben meghatározott helyszín szerint illetékes területi keres­kedelmi és iparkamaránál (a továbbiakban: területi kama­ra), vagy az MKIK-nál kezde­ményezhető a Korm. rendelet 1. számú mellékletét képező kéreleműrlap kitöltésével, a szerződés és valamennyi, a ké­relmező fél által az álláspontja alátámasztásához relevánsnak tekintett egyéb irat csatolásá­val. A kérelem és mellékletei benyújthatóak lehetőség sze­rint elektronikusan, illetve, ha ez nem lehetséges, személye­sen vagy postán. 4. Miért érdemes a TSZSZ-hez fordulni? Ha a vita a TSZSZ szakvé­leménye alapján nem oldódik meg, a bírósághoz keresetet benyújtó fél által a peres ira­tokhoz csatolt szakvélemény rendeltetése, hogy a felmerülő szakkérdésben már rendelke­zésre álljon egy olyan szak­vélemény, amelyre a bíróság az ítéletét alapíthatja. Azok a perek pedig, amelyet a felpe­res az érvényesíteni kívánt jog alapjául a TSZSZ szakvélemé­nyére hivatkozva a szerződés teljesítéséből eredő díjkövete­lés érvényesítése iránt indít, a pertárgy értékétől függetlenül a polgári perrendtartásról szó­ló törvény (a továbbiakban: Pp.) alkalmazásában még a kiemelt jelentőségű perek típusán be­lül is speciális csoportot alkot­nak. A keresetlevelet a TSZSZ szakvéleményének kézbesíté­sétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. A perben felmerülő szakkérdésekben a TSZSZ szakvéleménye ugyan­olyan bizonyítási eszköznek minősül, mintha a szakvéle­ményt a perben kirendelt szak­értő terjesztette volna elő. A legfontosabb tudnivalók összefoglalva A Teljesítésigazolási Szak­értői Szerv (TSZSZ) a 2013. évi XXXIV. törvény alapján az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződé­sek teljesítéséből fakadó viták ügyében tud eljárni. Kérelmet adhat be és így a szakértői eljá­rás lefolytatását kérheti a meg­rendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó. Fontos, hogy a vitás teljesítéssel össze­függésben írásbeli szerződés álljon rendelkezésre, mert a jogszabály szerint csak ebben az esetben fogadhatjuk be, a kérelmet. Fontos tudni, hog# a jogszabályok nem zárják ki a visszamenőleges hatályt, tehát a TSZSZ létrehozását megelőzően indult ügyekben is lehet szakértői eljárást in­dítani. Egyedül arra érdemes figyelni, hogy már elévült kö­veteléseket esetleges kedvező szakvélemény birtokában sem fognak tudni bíróság előtt érvé­nyesíteni. A TSZSZ eljárásának legfőbb célja az elhúzódó elszá­molási viták rendezésének fel- gyorsítása. A TSZSZ szakvéle­mény elkészítésének határideje 30 nap, ami indokolt esetben maximum 30 nappal meghosz- szabbítható, így 60 napon belül minden esetben lezárul a szak­értői eljárás. A TSZSZ eljárása díjköteles. A szakértői díjat a kérelmező a kérelem beadása­kor fizeti meg az MKIK elkü­lönített 10300002-20373432- 71003285 számú alszámlájára. A szakértői eljárási díj mértéke a kérelemben vitatott összeg nettó értékének 1 százaléka, minimum 60 ezer forint, maxi­mum 450 ezer forint. NE FELEDJE: IGAZOLÁSI ÉS KIFIZETÉSI PROBLÉMÁI ESETÉN A TELJESÍTÉSIGA­ZOLÁSI SZAKÉRTŐI SZER­VET KERESSE! A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TSZSZ asszisztense: PATAKVÖLGYINÉ BÁN IRÉN. Tel.: 56/510-610; 06-20/256-7941 E-MAIL: KAMARA@JNSZMKIK.HU; iren.patakvolgyi@jnszmkik.hu Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Széchenyi Gyógyszertár (Széchenyi Krt. 129.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 555 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 739 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 22,6 Celsius-fok. Kisköre-alsónál - 277 centi­méter, apadó, Szolnoknál - 234 centiméter, apadó, a víz 22,6 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 107 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál - 41 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 32-es, 45-ös utak egyes szakasza­in, Törökszentmiklós, Jász- alsószentgyörgy, Túrkeve, Mezőtúr, Kunszentmárton belterületén kell ellenőrzés­re számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrzőautók elhelyez­kedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Akitől legjobban félünk: annak a rovására gúnyolódunk legtöbbet.” (Ady Endre) PROGRAMAJÁNLÓ_________________ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Démona (12) 12.15. Démona (12) 3D 10.00,14.15,17.30. Hogyan rohanj a veszTEDbe (16) 19.30. A holnap ha­tára 3D (12) 16.15,20.30. így neveld a sárkányodat 2 (6) 11.00,15.30. így neveld a sárkányodat 2 3D (6) 13.15, 17.45,20.15. Rossz szomszédság (16) 13.00. 18.30. Transformers: A kihalás kora (12) 13.45,19.45. Transformers: A kihalás kora (12) 3D 10.30,17.00. Visz- szatérés Óz birodalmába 3D (6) 10.45. X-Men az eljövendő múlt napjai 3D (16) 15.00. TISZApART mozi: így neveld a sárkányodat 3D(6)16:00, Fuss,fiúi (12) 16:15, Yves Saint-Laurent (16)18:00, A pokol kapujában (16) 18:15, Mi vagyunk a legjobbak (12) 20:00, Vérkötelék (16) 20:15. FILMKLUB JÁSZBERÉNY. Július elsején 18 órától Sára Sándorfilmklubottartanak közön­ségtalálkozóval egybekötve A Lehel Film Színházban. Az eseményen lehetőség lesz dedikálásra, illetve kötetlen beszél­getésre Sára Sándorral. KÉZMŰVES NAP SZOLNOK. Július 5-én 9 órától a Borka Alkotóházban kézműves napot tartanak. Lesz kavicsfestés, agyagozás és nemez ékszerek készítése is. VÁROSHÁZI EST SZOLNOK. Városházi estet tartanak július 11-én 19 órától a Városháza dísztermében. Színpadi programok a városháza udvarán: 20 órától Illés An­na népdalokat énekel, majd 20 óra 30 perctől a Szolnoki Szigligeti Színház szín­művészeinek műsorát láthatják az ér­deklődők, 21 óra 15 perctől a Szimfonik Harsona Együttes fellépését nézhetik meg, 22 órától Kőhalmi Ferenc bűvész előadását láthatják, 22 óra 45 perctől Kanizsa Gina és a Silence Fiction lép színpadra, 23 órától zene, tánc, beszél­getés várja az érdeklődők. A gyerekek­nek 18 órától 22 óráigjátszóházzal, népi játékokkal kedveskednek. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Szolnoki Galériában Szabó György, Munkácsy-díjas szobrász- művész Curriculum vitae című kiállítását július 20-ig nézhetik meg. HALAS NAPOK TISZAFÜRED. Halasnapokat tartanak július 11-én 17 órától a Halas téren. Programok: 17-19 óra: felvonulás vásári mutatványosok, gólyalábasok, zászlódo- bálók, helyi csoportok, hagyományőrzők részvételével, Fő út-Tariczky sétány-Ady Endre út-Halastér, 18.30-19.30: Fel­vonuló csoportok fellépése, 19.30- 19.35: Halas napok 2014. megnyitó, 19.35-20: Kyokushin karate bemutató, 20.45-21.30: Reckles Roses-koncert, 21.30-22.40: Sztárfellépő: Zanzibár élő nagykoncert, 23.00-1.00: DJ Lotters Krisztián, DJ Kádár. ABÁDSZALÓKI NYÁR ABÁDSZALÓK. Július 4-én 21 óra 30 perctől a fesztiválszínpadon szabadtéri buli lesz az Esti party zenekarral. A sztár­vendég Vastag Csaba lesz. Július 5-én 21 óra 30 perctől az Ocho Macho ad koncertet a fesztiválszínpadon. Július 5-6-án rendezik meg a Tisza-tó strand- kézilabda-tornát a Tisza-tó strandon. Július 6-án a Tisza-tó strandon a X. nagy strandkönyvtár várja az érdeklődőket. Lesz könyvvásár, kézműves foglalkozá­sok és műveltségi vetélkedők. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon olvashatók. Ü'IW Mogyorókrémes minibukták HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 25 dkg liszt, 1,5 dkg élesztő, 2 evőkanál por­cukor, 1 tojássárgája, 1 evőka­nál étolaj, 2 dl tej, csipet só. A TÖLTELÉKHEZ: mOgyOTÓ- krém. A mázhoz: 4-5 evőkanál cu­kor, víz. elkészítés: az élesztőt felfut­tatjuk 1 evőkanál porcukorral elkevert langyos tejben. A liszthez hozzáadjuk a többi összetevőt, végül az élesztőt annyi tejjel, hogy lágy tésztát kapjunk. Kb. fél órára lefed­jük, kelesztjük. Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkán kb. fél centi vastagra nyújtjuk, s 5x5 cm-es kockákat vágunk. Mindegyikre 1-1 púpos teás- kanálnyi mogyorókrémet te­szünk, majd összehajtogatjuk. Apró kis csomagokat kapunk, melyet kis tepsibe helyezünk úgy, hogy a szélek alul legye­nek. 175 °C-on sütjük, nem előmelegített sütőben, hogy még keljen a bukta. Mikor már majdnem megsült, cukorszi­ruppal meglocsoljuk a buktá­kat, hogy szép fényesek legye­nek: kb. 0,5-1 dl vizet felforra­lunk mikrobán, s 4-5 evőka­nál cukrot belekeverünk, ha kell, még tovább melegítjük, hogy a cukor elolvadjon. Jó ét­vágyat kívánunk hozzá! Fontos, hogy UV-szűrős napszemüveget hordjunk egészség Ne csak a bőrünket védjük a leégéstől, hanem a szemünket is! Az UV-sugárzás számos szemészeti probléma ki­alakulását segítheti elő - írja a mentatrend.hu. Káros hatásai az életünk során összeadódik, így lassan, észrevétlenül jelenik meg, és végül színlátási bajo­kat vagy az éjszakai látás gyen­gülését tapasztalhatjuk. Áhol az UV-sugárzás visszaverődik, mint például víz mellett vagy havon, még nagyobb veszélyben vagyunk. Ha rendszeresen éri sugárzás a szemünket, akkor az komoly szerepet játszhat számos szembetegség kialakulásában. Ilyen például a kúszóhártya, a szürkehályog, ami a komoly lá­tásromlások mintegy feléért fe­lelős, vagy a sárgatestsorvadás, ami jelenleg gyógyíthatatlan és a vakság legfőbb okozója. Ami­kor napszemüveget vásárolunk, elsősorban arra törekedjünk, hogy kellőképpen védje a sze­münket. Az UV-szűrés tekinte­tében egyáltalán nem számít, milyen színű és sötétségű lencse van a napszemüvegünkben, sőt, a túlzottan sötét lencse mögött jobban kitágul a pupillánk és így több ultraibolya-sugár jut a sze­münkbe. A zöld lencse biztosítja a legjobb színlátást, a barnával kontrasztosabban lehet látni, a sárga jó képélességet biztosít. ■ ■■■■■■■■■■■ SZOLNOK TV_______________ 6.00 Aktuális - Visszatekintő 6.25 Halak, vizek 6.50 Napi üze­net 7.00 Aktuális - Visszatekin­tő 7.30 Liturgia 8.00 Aktuális - Visszatekintő 8.30 Elixir 9.00 Döntés után 9.30 Különóra 9.55 Aranykosár 10.50 Időgép 11.25 Szolnoksport 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális - Visszatekintő 12.30 Örökségünk 13.00 Sajtó­asztal 14.00 Aktuális - Vissza­tekintő 14.30 Kultúrkorzó 15.00 Aranyidő 15.30 Mérleg 15.55 Le­véltári esték 17.00 Időgép 17.30 Elixir 18.00 Szolnoksport 18.30 Termál-Kincskereső 19.00 Aktu­ális 19.20 Napi üzenet 19.30 Té­ma volt az idén... 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt az idén... 21.00 Legizgalmasabb mérkőzések 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindí­tó információk, közlekedés, idő­járás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Dél­utáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kíván­ságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 5.00 Világjáró (ismétlés) 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Amadeus rádió zenés műsora Ju­hász Bálinttal 16.00 Amadeus rádió zenés műsora Hajdú Csabá­val 22.00 Magyar lelátó sportma­gazin Marti Zoltánnal, majd non­stop zene kedden reggel 6 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents