Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-23 / 144. szám

4 ABONY 2014. JÚNIUS 23., HÉTFŐ Elismerték kiemelkedő oktató-nevelő munkáját kitüntetés Németh László-dí- jat vehetett át Pintér Jánosné, az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola pedagógusa. A kitüntetést május 30-án adta át Balog Zoltán, az emberi erő­források minisztere az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A gyermekek harmonikus személyiségformálása terén végzett kiemelkedő oktató-ne­velő munkája elismeréseként részesült a kitüntetésben az abonyi tanárnő. A díjat a peda­gógusnap alkalmából adták át számára. ■ A kitüntetést május 30-án adta át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az orgona jelenleg nem működik, felújításra szorul. Az abonyiak gyűjtésbe kezdtek, hogy ismét megszólalhasson a hangszer - mondja Gáli Károly lelkész Összefogtak a varoslakok segítség Több millió forint szükséges az orgona felújításához „Ha a gyermek érzelmileg pozitív kapcsolatban van első nevelőivel, a hatást életnor­máknak tekinti, és utánozza őket magatartásukban”. Ennek megfelelően látta el munkáját Pintér Jánosné is, szeretetteljes személyisége is ily módon hat tanítványaira. A kiváló peda­gógus a Jászberényi Tanító­képző Főiskolán végzett, majd Abonyban kezdett tanítani hátrányos helyzetű gyerekeket a város egyik tagiskolájában. Immár harminckilenc éve a Gyulai Gaál Miklós Általá­nos Iskola tanára. Ő maga is a városban nevelkedett, így a tanítványai szüleit is régi is­merősként fogadja. Könnyen megtalálja az utat és a hangot a gyermekek leikéhez. A tanár­nő férje szintén pedagógus..... Mindkettejük életét, munkáját áthatja a gyermekszeretet, a tanítványokkal való törődés és odafigyelés. ■ Pintér Jánosné a díjátadón Szeretnék „szóra bírni” az abonyiak a református temp­lomban található orgonát. Ehhez azonban a helyiek ösz- szefogására van szükség. Munkatársunktól- Sajnos másfél éve nem szól az orgona - mutatta a hang­szert Gáli Károly lelkész az abonyi református templom­ban. - Pár éve még, ha nem is tökéletesen, de működött a hangszer és az istentisztele­teken tudtuk használni. A ka­tolikus egyház egyik kántora játszott rajta, az egyik pres­biterünk pedig hegedűvel kí­sérte. Amióta viszont tönkre­ment, kénytelenek vagyunk harmóniummal helyettesíteni az orgonát. Két év múlva jubi­lál az egyházközség, addigra szeretnénk felújítani a hang­szert. Mivel azonban mini­mum két és félmillió forintba kerül a javítása, önerőből ezt nem tudjuk finanszírozni. Pályázni szerettünk volna, azonban eddig nem találtunk megfelelő kiírást. Az anyagi lehetőségek ismeretének hiá­nyában pedig még nehezebb a dolgunk - tette hozzá. A nagy becsben tartott hangszer két manuális, tizen­négy regiszteres pneumatikus hangszer.- Mindez azt jelenti, hogy az időjárás és a páratartalom be­folyásolja az állapotát - vette át a szót G. Herbály Eszter, a református gyülekezet kánto­ra. - Gyorsjavításra kaptunk már egy árajánlatot, melyet nem fogadtunk el. A hónap végén újabb szakértő érke­zik hozzánk, aki felméri a hangszer állapotát. Minden bizonnyal többmillió forintos nagyságrendű lesz a korsze­rűsítés - folytatta. - Magán- személyektől, a város lakosai­tól már érkeztek felajánlások. Több nyugdíjas is adakozott, akiknek valamilyen kötődé­sük van vagy volt a gyüleke­zethez. Az aktív templomba járó személyek száma körül­belül negyven fő, ünnepeken százan-száztízen is eljönnek. Inkább az idősebbek, a het­ven-nyolcvan év körüliek jár­nak rendszeresen templomba, nagyon kevés a fiatal - tette hozzá. A kántor arról is beszámolt, hogy az orgona felújításához szükséges összeg összegyűj­tése érdekében indult egy kon­certsorozat is, az első előadás júniusban volt. Az ehhez szük­séges pénzt szponzorok, cé­gek, vállalkozások, civil egye­sületek ajánlották fel. - Eddig még nem számoltuk össze pon­tosan, de körülbelül kétszáz­ezer forint gyűlt össze adomá­nyokból - folytatta. - Ennek tízszeresére lenne szükség, hogy újra megszólalhasson az orgona. Az eddigi bevétel a szakértői vizsgálatokra, véle­ményekre elegendő. A követ­kező jótékonysági koncertet az adventi időszakra tervezzük. A gyűjtésre egy évet szánunk, utána még egy év kell a res­tauráláshoz. Mivel azonban műemlék a templom, az abban levő tárgyak is, így engedély is szükséges a korszerűsítés­hez. Bízunk abban, hogy a túrkeveiekhez hasonló módon az abonyiak is összefognak, és sikerül mindenki örömére orgonaszóval szebbé tenni az istentiszteleteket - búcsúzott. Kívülről nem látszik a probléma az abonyi református templom orgonája Árokháthy Bélfl refor­mátus lelkész, egyházzenész ter­vei alapján készült. Külföldi út­járól hazatérve lett neves hazai orgonaszakértő. A kutatások szerint a hangszert 1928-29- ben készítette Rieger Ottó.- abban az időben közepes mére­tű koncertorgonának számított és az akkor modern nyugati egyház­zenéket nagyszerűen lehetett raj­ta játszani - mondta G. Herbály Eszter, a reformátds gyülekezet kántora. - Kívülről nem látszik, hogy gond van a hangszerrel, hé szén még a festés is nagyon ha­sonlít az eredetihez. A játszóasz­talon viszont látszik, hogy javí­tásra szorul - tette hozzá. HÍRSÁV A kiváló prímásra emlékeznek ELSŐ ALKALOMMAL lesz ma­gyar nóta énekverseny az Abonyi Lajos művelődési házban június 28-án. Az eseményt Gudi Farkas Mi­hály kiváló abonyi prímás emlékének tiszteletére rendezik meg. A verseny célja a magyar nóta nép­szerűsítése, tehetségek fel­kutatása. Önkéntes véradókat várnak várják A régi véradókat és az először véradásra jelent­kezőket a kultúra házában július 22-én délelőtt 9 és délután 14 óra között. Vért adhat, aki nem szenved is­mert fertőző betegségben, illetve az állapota véradás­ra alkalmas. A Vöröske­reszt munkatársai kérik, hogy az önkéntesek vigyék magukkal a személyi iga­zolványt, a taj-kártyát és a véradó igazolványt. Petra nagyszerű helyezést ért el HARMADIK HELYEZÉST ért el Soós Petra, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola hatodik osztályos tanulója a PANGEA Tehetségkutató matematikaversenyen. A megmérettetés kétfordu­lós volt, és több ezren vetten részt rajta. Petra a többszáz résztvevős második fordu­lóban is a legügyesebbek között végzett. Á tehetséges kislány felkészítő tanára Csomorné Nagy Zsuzsa. Nyári zenés estet tartanak KÜLÖNLEGES PROGRAMMAL érkezik Abonyba Rákász Gergely orgonaművész, híres koncertorgonista. A július 5-én, délután fél hétkor kezdődő előadása so­rán elviszi a hallgatóságot egy másik világba, ahol az érzelmek nem telefonokon és számítógépeken jelennek meg, hanem a szívünk­ben. Ezeket az érzéseket mindenki átélheti a Szent István Római Katolikus Templomban. A szervezők minden érdeklődőt szere­tettel várnak az eseményre, tájékoztatták lapunkat. Nagy sikert arattak a színjátszók előadás A tehetséges abonyi gyerekek a Szigligeti Színházban is felléptek már Nagy sikert arattak az abonyi Bihari Gyermekszínház tagjai Aladdin című előadásukkal az elmúlt hétvégén. A színdarab bemutatója során közreműköd­tek a Bihari Színkör tagjai és az Abonyi Muzsikáló Gyermeke­kért Alapítvány.- Három-négy évvel ezelőtt fogalmazódott meg, hogy a gyerekeket is be kellene vonni a színjátszásba, hogy értékes kultúrához jussanak - mondta Bakosné Kocsi Judit, a Bihari János Zeneiskola igazgatója. - A lányom, Bakos Melinda fogja össze a gyerekeket, akik főként a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola diákjai. Az elmúlt évben több helyszínen is próbáltunk, mert a régi zeneiskola épületét lebontották. Ez az új zeneisko­la pedig úgy épült meg, hogy nincs benne előadóterem - foly­tatta. - Három-négy évig bábás­kodtam a gyerekszínház felett, miután a művelődési háznak „adtam át” a csoportot, ahol je­lenleg hivatalos színkörként működnek. A gyerekszínkör je­lenleg 68 fős, akik közül többen szerepeltek a szolnoki Sziglige­ti Színház Légy jó mindhalálig című darab tánc- és énekkará­ban korábban és azt követően is különféle darabokban. Ezeket a tehetséges gyerekeket a próbák idejére kikérték az iskolából és mi utaztattuk őket felváltva. Nagyon büszkék vagyunk rá­juk és óriási élményt jelentet­tek számukra is a próbák - tet­te hozzá. ■ Nagyon büszkék vagyunk rájuk és óriási élményt jelentettek számukra is a próbák. A gyerekszínház tagjai két évvel ezelőtt mutatták be a Dzsungel könyve című darabot, mely szintén hatalmas siker volt, mintegy nyolc-tíz előadást élt meg és később is többször bemutatták. Az elmúlt év feb­ruárjában pedig a Twist Oli­ver című előadásukkal arattak nagy sikert.- A legutóbbi nagy népsze­rűségnek örvendő darabot, az Aladdint ősszel ismételten elő­adják a színjátszó diákok, hi­szen több érdeklődő is volt. Ép­pen ezért szeretnénk gyermek­előadásokat is tartani, hogy a kisebbek közül is mind többen láthassák az előadást - mondta Bakosné Kocsi Judit. Bakosné Kocsi Judit, az abo­nyi Bihari János Zeneiskola igazgatója elmondta, hogy szín­játszó gyerekek számára nyári tábort szerveznek. A zeneis­kola salgóbányai tábora előtt, augusztus 19-én azonban még bemutatják az István a király című híres rockoperát. A jog megvásárlása már folyamatban van, árulta el az igazgatónő. ■ Kiállítással emlékeztek. Az Abonyi Fúvószenekari Egyesület fennállásá­nak 25. évfordulója alkalmából kiállítást rendezett a helyi művelődési ház­ban. A Fúvószenekari és mazsoretthagyományok című tárlaton az egyesület hangszerei, oklevelei, egyenruhái és díjai láthatók a kezdetektől napjainkig. r t *

Next

/
Thumbnails
Contents