Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-22 / 118. szám

2014. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK Elköszöntek az edzőtől. A jövőben nem Carlos Frade irányítja az Álba Fehérvár csapatát. A baj­nokságban már negyeddöntő után búcsúzott a küzdelmektől a címvédő Álba Fehérvár, ezért a klub vezetése úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Carlos Frade vezetőedző lejáró szerződését. Felszökött az adrenalinszint kosárlabda Lóránt és Hinnant is kihagyhatja a pénteki mérkőzést Debrecenben fogadja Dániát a magyar válogatott HÍRSÁV Pénteken játszik a MÁV Sopronban a szolnoki MÁV FC honlapja szerint szombat helyett már pénteken pályára lép futball­csapatuk Sopronban a 29. for­duló összecsapásán. A sopro­ni klub kérte a szolnokiakat, hogy egy nappal korábban játszanak, mert szombaton a helyi kosárcsapat a Paks ellen játsszik elődöntő mér­kőzést. A szolnokiak után az MLSZ versenybizottsága is hozzájárult a cseréhez, így pénteken 18.00-kor lép pá­lyára a MÁV-Stadler Rail FC legénysége Sopronban. Szellő Imre profinak állt az nso.hu információi szerint a szolnoki nevelésű ama­tőrként világbajnoki ezüst-, Európa-bajnoki bronzérmes és olimpiai ötödik helyezett ökölvívó, Szellő Imre a profik táborát erősiti tovább a Rácz Félix fémjelezte Ferobox Event csapatában. Bedák Zsolt, Ko­vács Attila és Kelemen Balázs után tehát újabb nemzetközi klasszis erősíti az istállót. A bunyós reménykedik, hogy feszítettebb tempóval, egy jól felépített menedzseléssel rö­vid időn belül, egy-másfél év alatt eljuthat egy nemzetközi bajnoki címhez. HIRDETÉS SZUPEII^ EXPRESSZ BAR, BERKEMANN, SCHOLL, papucsok, szandálok nagy választékban. Gyógysarok, Szolnok, Tószegi út 5., Shell benzinkút mel­lett. Tel.: 56/210-043. EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI KÁRTYÁKAT ELFOGADUNK. ----------------------------------------‘465367* HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/418011. Nyitva: mindennap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg * Ta|ékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy i kiölt árfolyamok tá^ekoztité jellegűek és i nap folyamin többször változhatnak! Penznea (1 egysegre) Vétel Didik EUR 302,00 306,99 USD 220,00 225,99 CHF 246,50 251,99 Érvényben: 2014, május 22. Befektetési araiyértékesités. /gs közéleteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu wm.*«**™*,, labdarúgás A világszínvonalú debreceni Nagyerdei Stadionban fogadja ma este (20.15, MTV1) a magyar labdarúgó-válogatott Dániát. Nehezen hihető, mégis igaz, a dánokkal szemben pozi­tív a magyar mérleg. Az eddig tizenöt meccsből küencet meg­nyertünk, három találkozón szü­letett döntetlen, ugyanennyiszer nyertek az északiak. Legutóbb öt éve, egy már tét nélküli világ- bajnoki selejtezőn Magyarország l:0-ra győzött Koppenhágában. A magyar csapat körül most ép­pen az a legnagyobb szenzáció, hogy Pintér Attila szövetségi kapitányt kommunikációs tré­ningre kötelezte munkaadója. Szalai Ádám ezúttal sem kapott meghívót csakúgy, mint a német Borussia Mönchenglabdach-hal hírbe hozott, Lengyelországban szereplő Lovrencsics Gergő sem. Sérülés miatt nem lép a debre­ceni gyepre a diósgyőri Futács Márké és a paksi Fiola Attila sem. A magyar kapitány ezúttal nemcsak az NB I-ben szereplő játékosokból válogat. A Debrecenhez ezer szállal kö­tődő Dzsudzsák Balázs elárulta: már nagyon várja, hogy pályára léphessen a Nagyerdei Stadion­ban, ahol egy stadiontúra kere­tében járt korábban. Amint azt elmondta, biztos benne, hogy debreceni kötődésű játékosként telt ház előtt az új arénában fut­ballozni felemelő élmény lesz számára. A szintén debreceni kötődésű Tőzsér Dániel hozzá­tette, nagyon sokat jelent neki a város, és könnyen elképzelhető­nek tartja, hogy pályafutása egy későbbi szakaszában lesz még a DVSC játékosa. A dán válogatottat magyar viszonylatban elképzelhetet­lenül hosszú ideje, tizennégy esztendeje irányító Morten Olsen viszont olyan csapatok­ból hívott játékosokat, mint a Liverpool, a Bayern München, az Ajax vagy a Tottenham. Mivel mindkét csapat lemaradt az év főeseményéről, a brazüiai vüág- bajnokságról, így az ősszel kez­dődő Európa-bajnoki selejtezőre készül. ■ A várakozásoknak meg­felelően megnyerte a három győzelemig tartó bajnoki elődöntő első mérkőzését a Szolnoki Olaj KK. A mér­kőzés nem feltétlenül a játék színvonala, hanem a Pilcsevics és Hinnant között kirobbant balhé miatt marad emlékezetes. Gutái István Radenko Pilcsevics (labdával) és társai vezetnek a párharcban, pénteken Somogyországban folytatják Páros kiállítással tarkított meccset játszott egymással az Olaj és a Kaposvár kedden. A televíziós közvetítés miatt szokatlanul későn kezdődő elő­döntőről korlátozott keretben számolhattunk be szerdai lap­számunkban. , Szolnoki Olaj KK -Kaposvári KK 76-64 § (21-15, 15-8, 23-16, 17-25) | Tiszaligeti Sportcsarnok, " 1177 néző. Vezette: Földházi T. Ádám J. Pozsonyi L. Olaj KK: Trotter 4, Vojvoda 10/6, MILOSEVICS 9, Ivosev 5/3, BÁDER 11 Csere: Lóránt 6, Simon 4, HOLIDAY 13/3, Rakics, KELLER 10, Pilcsevics 4/3, Csákvári. Vezetőedző: Drá­gán Alekszics. Edző: Andrius Jurkunas Kaposvár: Hinnant 3, FO­DOR 8, Puljko 11/3, HENDLEIN 10/3, DAVIS 14/3 Csere: Jan- csikin 8, Kovács 1, Horváth -, Drahos 9/3, Papp. Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan. A harmadik negyed elején váratlanul felizzott a hangu­lat az amúgy nem túl magas színvonalú mérkőzésen. A ka­posvári Hinnant kapott lab­dát, ám Pilcsevics visszahúz­ta. A szolnokiak szerb légiósa a szabálytalanságért meg is kapta a személyi hibát. Majd a két játékos haragos pillantá­sokat váltott, Pilcsevics mell­kassal kétszer is meglökte Hinnantot, aki elfogadta a ki­hívást, és a labdát ellenfele ar­cába kente. Mivel az esemény a szolnoki kispad előtt történt, pillanatok alatt ott termett szinte az összes Olaj-játékos. Ivosevet szabályosan le kellett fogni, hogy ne menjen neki az amerikainak, Lóránt Péter pe­dig arrébb lökte a kaposvári játékost. A vendégek kispad- járól is megérkezett a segít­ség, de szerencsére nem tört ki tömegverekedés, néhány lökdösés után a játékosok, ha meg nem is nyugodtak, de en­- fontos győzelmet arattunk- értékelt Drágán Alekszics, aki zakóján egy „Segítsetek Szer­biának” feliratú kitűzővel je­lezte, hogy sorsközösséget vál­lal a hazáját sújtó évszázados árvíz miatt szenvedőkkel.- Jól küzdött a Kaposvár, hi­szen több mint húszpontos ve­zetésünk után is próbált fel­zárkózni. Viszont nagyon sok hibát elkövettünk, például volt tizenkét eladott labdánk, ti- zennét támadólepattanót en­gedtünk az ellenfélnek. Ezeket gedelmeskedtek edzőik erő­teljes felszólításainak.- Ez már egy régebbi konflik­tus kettőnk között Pilcseviccsel - mondta el a lefújás után Louis Hinnant. - A szolnoki játékos íe akart fejelni. Nyugodt ember vagyok, természetesen már le­higgadtam, de senki sem teheti meg azt, hogy tiszteletlen le­gyen velem szemben. A játékvezetők a videobíró a hibákat péntekre ki kell javí­tanunk.- gyenge volt a dobószázalé­kunk - mondta Fekete Ádám.- Egy ilyen mérkőzésen ez nem lehet elég. Az első ne­gyedben négy-öt fontos távoli dobásunk kimaradt. Végig nagy nyomás alatt tartott-minket a Szolnok, később próbáltunk visszajönni a meccsbe, de már nem nem tudtuk igazán szoros­sá tenni. Annak viszont örülök, hogy a kispadról érkezők jó tel­jesítményt nyújtottak. segítségével többször is vissza­nézték az esetet. A visszaját­száson nem látszott, hogy Pil­csevics fejelt volna, ő megúszta a kiállítást.- Úgy érzem, hogy nem tör­tént semmi rendkívüli - árulta el Radenko Pilcsevics. - Lab­dával meglöktem az ellenfelet, ennyi volt az egész. Kemény csata volt, de egyáltalán nem szokatlan vagy rendkívüli. Nagyon meglepődött viszont Lóránt Péter, amikor Földházi Tamás mutatta a zsűriasztal­nak, hogy a hazaiak 44-es szá­mú játékosát is kiállítják.- Az egész játékvezetés egy vicc volt - dohogott az Olaj ma- gasbedobója. - A kiállításom után viszont már nem láttam egy percet sem a meccsből. A mérkőzés legbölcsebb dön­tését alighanem Drágán Alek­szics hozta meg, aki az affér után azonnal lecserélte Pilcse- vicset, a szerb játékos nem is lépett pályára a továbbiakban. Az elődöntő második meccsét pénteken 18.30-kor rendezik Kaposváron. így látták a szakemberek a lefújás után Szolnok és környéke is megmozdult szabadidősportA Széchenyi Körúti Általános Iskola csapata nyerte a pontversenyt Madaras Norbert Szolnokon folytatja Tegnap délután Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban tartották a 23. Coop-Május- fa Futás eredményhirdetését. Mint annak idején lapunk is megírta, csúcsmezőny, 6823 futó robogta végig az 1200 és a 2000 méteres távokat a megye- székhely belvárosában. A szol­noki iskolákon kívül két török­szentmiklósi és egy-egy szajoli és besenyszögi tanintézmény is nevezett a rendezvényre. A tá­mogató Coop Szolnok Zrt. részé- | ről Csepeli Lajos vezérigazgató, I valamint a főszervező Szol- | noki Sportcentrum Nonprofit J Kft. igazgatója, Rózsa lózsef és £ munkatársa, Kővári Lászlóné köszönte meg az eseményen Csepeli Lajos (jobbra) Töreki Andrásnak, a Rákóczi Fercenc Általános Iskola igazgatójának gratulált a tegnapi díjkiosztón részt vevő iskolák vezetőinek, tantestületeinek és diákjainak, illetve a futást biztosító szerve­zeteknek az áldozatos munká­ját. Csepeli Lajos azt mondta, hogy büszkék arra, hogy Szol­nok és környéke megmozdult a nagyszabású eseményen. Spor­tos nyelven jó csapatmunkával még tovább lehet majd fejlesz­teni és bővíteni a nagyszabású rendezvényt. Idén a legtöbb gyermek - lét­számarányosan - a Széchenyi Körúti Általános Iskola sorai­ban indult. Második helyen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, harmadikon pedig a Ko­dály Zoltán Általános Iskola ta­nulói végeztek. ■ V. CS. vízilabda Tíz év légióskodás után hazatér az olasz Pro Reccó- tól Madaras Norbert kétszeres olimpiai és kétszeres világbaj­nok vízilabdázó, aki a Szolnoki Dózsa-Közép csapatában foly­tatja tovább játékos-pályafutá­sát. A 34 éves pólós a hivatalos bejelentést a vlv.hu szakportál­nak adott interjúban tette meg, s úgy fogalmazott: - a 2014-15-ös szezonban megint itthon fogok játszani, Szolnokon. Hazatérek. Madaras Norbert elárulta: még pár hónapja is úgy tervez­te, hogy további egy évet Reccó- ban fog játszani. Viszont csalá­di okból a klasszis vízilabdázó, akinek két gyermeke van, végül a hazajövetel mellett döntött. Zé­tény fiát elmondása szerint nem szerette volna annak kitenni, hogy kint kezdi el az iskolát, amelyet aztán egy vagy két év múlva félbe kellett volna szakí­tani.- Bízom abban, hogy meg­valósulhat újra valami olyasmi, amit már sokszor átéltem, csak most egy magyar csapattal fo­gom! A nemzetközi sikerekre gondolok - magyarázta. - Olasz bajnok lettem hatszor, de sose felejtettem el a kinti évek alatt, hogy nem sikerült magyar baj­nokságot nyernem - viszont öt hazai döntőt elbuktam. Bízom abban, hogy ez a sorozat meg­szakad, és még itthon is tudok nyerni, bajnokságot, kupát. ■

Next

/
Thumbnails
Contents